forras Fortepan Rajk Julia

A nő mint tükör. Életrajz Rajk Júliáról

Szerzőnk minden túlzás nélkül állítja, hogy  a 2020-as év lezárásában és 2021 elkezdésében nagy segítségére volt egy könyv és egy elemzés, amely az élményt elmélyítette.  Pető Andrea könyve Rajk László édesanyjáról, Rajk Júliáról, tavaly került a fa alá. 25-én hajnalban elkezdte, és nem tudta  letenni,  nagyon megérintette. Most, az új év elején Pócsik Andrea örömmel osztja meg ezt az élményt a dajer.hu olvasóival.

20201231 143001

Tavaly előtt karácsonyra megkaptam ugyan Rajk László életinterjú-kötetét, A tér tágasságát (Magvető Kiadó, 2019), de azóta sem sikerült elolvasnom. Pető Andrea új könyvéről még novemberben olvastam  egy remek méltatást Kerényi Györgytől, a Szabad Európa újságírójától, amely roppant kíváncsivá tett. Kerényi cikkének címe: „A saját név megszerzése – Rajk Júlia életrajza” felidézett bennem egy régebbi hírt. A Women’s Prize for Fiction, az Egyesült Királyság egyik legjelentősebb irodalmi díja a huszonötödik évfordulója alkalmából kampányt hirdetett klasszikus női írók elismerésének növelésére. Huszonöt kötetet adtak ki, mind olyan szerzőtől, akik életük során férfi álnév alatt jelentették meg művüket. Sejthetjük, hogy az új kiadásokon a saját név szerepel. A saját név lett volna számukra az eszményi „saját szoba”, amelyhez legtöbben a haláluk után juthattak hozzá.

Rajk Júlia esetében azonban az önmegvalósítás egészen más formában történt. Nem a művészi, politikai, kulturális vagy közéletben vágyott elismerésért küzdött, nem a tehetségének kibontakoztatása forgott kockán. Mindent a kommunizmus eszméjének tisztaságáért tett, amit számára egy férfi, Rajk László, a néhány éves házasság után elveszített politikus férj testesített meg. Nem csoda hát, ha mindent megtett a koncepciós perben kivégzett férfi becsületének helyreállításáért.

Kerényi az írása végén nem kritikai éllel, hanem inkább töprengően teszi fel a kérdést: „[…] Júlia meddig hitt az eszmében, hogy voltak-e később kétségei férje tetteivel kapcsolatban. ’Visszafejlődött-e’ eszmeileg is, nem csak tetteiben, elkötelezett kommunistából humanista, az üldözötteken segítő politikai ellenállóvá?”

Talán épp ez a kérdés indított arra, hogy rendhagyó formát válasszak a könyvről szóló cikkemhez, hogy összehasonlítsam ezt a „férfi olvasatot” az én női olvasatommal. (Az idézőjelet az indokolja, hogy a szerző tudta és beleegyezése nélkül sajátítom ki és címkézem fel ily módon az írását, míg a sajátommal önként és dalolva teszem ugyanezt.)

Rögtön az elején leszögezem: Kerényi kérdésfelvetésével nincs semmi problémám, okos és érzékeny. A hangsúlyok és kérdések különbségei érdekeltek, és ezek mentén egy elképzelt párbeszéd lehetősége.

Jól teszi, hogy elhelyezi Pető Andrea írását a magyarországi történetírás, emlékezetpolitika térképén, kiemeli a feminista megközelítés fontosságát és pontosan meghatározza, az mivel és hogyan járulhat hozzá a szemléletformáláshoz. A nőtörténeti fordulat valóban képes alakítani a konzervatív, illetve ami még fontosabb, az állami hatalom által kisajátított történetírást.

Vagy ez erősen idealista elképzelés? Kerényi cikkében találunk egy hivatkozást ehhez kapcsolódóan. Pető Andrea a szociológus-genderkutató Barna Ildikóval írt erről egy tanulmányt „Így veszett el a magyar történetírás korlátlan szabadsága” címmel. A rendszer- és intézménykritikus írás állításait egy férfi történész súlyosnak tűnő szakmai ellenérvekkel igyekszik cáfolni. Közben elejt egy jelzőt: „hisztérikusnak” nevezi a kutatók kritikai észrevételeit. Így veszett el számomra szavainak hitelessége.

rajk konyvboritoÚgy gondolom, hogy a Rajk Júlia-életrajz emlékezetpolitikai tett. A harcos (sok esetben dogmatikus) feminizmushoz képest annak egy olyan esszenciális formáját képviseli, amely, ha párhuzamot akarok vonni, a politikai egyház közéleti, és az igaz hitnek a mindennapi életben betöltött szerepe közötti távolság hoz mérhető. Ennek a megteremtése két dolgon múlott: Pető Andrea kutatói és írói kvalitásán, valamint a mű tárgyán, Rajk Júlia nagyságán, emberi tartásán.

„Ez a kötet egy különleges és kivételes életű nőről szól. A magyar történelem nem bővelkedik kiemelkedő női politikusokban. Akik mégis vállalkoztak arra, hogy ne ragadjanak meg a cukrászkisasszonyok szintjén – utalva Kéthly Anna gyakran idézett mondására, miszerint ’aki fél, az menjen cukrászkisasszonynak’ –, azok is gyakran feledésbe merülnek a hazai, ciklikusan ismétlődő emlékezetpolitikai csatározásokban” – olvashatjuk a kötet első, „Árnyékban” című fejezetének elején. A személyes hangú prológust követi a szakmai bevezetés, amelyben Pető összefoglalja a könyv fejezeteit, kirajzolja a szerkezetét, mindeközben erős tudományos érvekkel támasztja alá a feminista megközelítés különlegességét és fontosságát.

Sokat tanultam, kissé patetikusan: inkább gazdagodtam, anyai, feleségi, kutatói, baloldali gondolkodói mivoltomban erősödtem Pető Andrea munkájának olvasása közben. A történések elbeszélésének, a forráskritikának, az időbeli távolsággal (vagy épp közelséggel) és az anyaggal való küzdelemnek a nehézségeit mélyen átéltem. Ez engedte, hogy árnyaltan, vagy inkább az árnyékban is jól lássam azt az asszonyt, akinek az élete lehetővé tette: részleteiben nézzük, mégis összefüggéseiben próbáljuk érteni a magyar államszocializmus kialakulását és kimúlását, főleg annak emberi oldalait. Mindeközben ne szűnjünk meg kérdezni, kételkedni, magunkban érvelni.

„Az életrajzírónak nem feladata ’az igazság’ kiderítése. Liz Stanley használta a ’kaleidoszkópszerű női életrajz’ fogalmát: eszerint az életrajz a megélt életnek mindig más elemeit mutatja, attól függően, ki és mikor tekint ebbe a tükörbe. Ebből az életrajzból sem ismerhetjük meg ’az igazi Rajk Júliát’, hiszen mindenkinek más oldalát mutatta, és sokszínű személyisége különböző korszakaiban különbözőképpen jelent meg”– magyarázza Pető. Valóban: nem győztem ámulni, hányféle szerepben kellett ennek a nőnek mutatkoznia, hányféle lehetetlennek tűnő helyzetet kellett megoldania. Próbáltam megfejteni döntéseinek okait, olykor sikertelenül. Nem mindig tűntek racionálisnak, valószínűleg mert az államszocialista rezsim működése sem volt kiszámítható: az átlagpolgárok számára a tettek következményeinek folytonos, szorongásokkal teli latolgatását jelentette. Rajk László özvegyének a saját és férje bűnösségét elismerő vallomása után nemcsak túl kellett élni férje kivégzését, hanem le kellett töltenie „kiérdemelt” börtönbüntetését és meg kellett válnia csecsemő fiától is. El kellett fogadnia, hogy a hithű kommunista, a csecsemőgondozás legkiválóbb szakembere, Rajkék személyes ismerőse, Pikler Emmi által vezetett gyermekotthonban a kis Rajkot átnevezik Kovács Pistinek, elveszik az identitását. Rajk Júlia pedig Györk Lászlóné néven szabadul, így kezdi el az ádáz küzdelmet férje újratemetésének kieszközölésére. S amikor a célt eléri, a számára fontos értékek szerint, saját igazságérzettől vezérelve igyekszik működni egy felpuhult, elvtelen rendszerben. Rajk Júliaként: nem a lánykori, s nem az asszonynevén, hanem a férje emlékét őrző új, saját nevén.

(Az én személyes névváltásaimat nemrég egy barátnőmtől, régi munkatársamtól kapott tábla idézte fel. A születési nevem áll rajta, és a hajdani Filmintézet egyik szobájának ajtaján függött majdnem harminc éve. Később gyesre mentem, soha nem tértem vissza az intézetbe, a tábla lekerült, én pedig hirtelen felindulásból, szerelmesen átváltoztam Czeglédy Ákosnévá. A mozgóképtanári oklevelem átvételekor azonban a név hallatán nem álltam fel, amivel derültséget keltettem a jelenlévőkben. Nem sokkal később visszavettem a saját nevem.)

PA

Számomra a kötet legfontosabb metaforája mégsem a kaleidoszkóp, hanem a tükör lett. „A nő mint tükör” egy idézetben fordul elő, egy nekem igen kedves regényírótól, Virginia Woolftól, a Saját szobából származó mottóban, a „Földi Júlia az illegális kommunista mozgalomban” című fejezet elején. Nem véletlenül itt: az elsődleges saját néven, a születési néven nevezett asszony kommunistává válásának, a Horthy-rendszerben kifejtett ellenállásának, későbbi férjével való megismerkedésnek a történetében. „Az elmúlt századok hosszú során át a nők olyan tükörként szolgáltak, melyben megvolt az a varázslatos és gyönyörűséges képesség, hogy a férfi alakját kétszeres életnagyságban verje vissza” – írja Woolf.

Kerényi írásában megfelelő és gazdag értelmezési keretbe kerül a nőtörténetírás. A könyv érdemei jól kirajzolódnak az általa felsorolt összefüggésekben, a lezárás a gender politikai közösségképző erejéről is ezt példázza. Rajk Júlia azonban mintha mindvégig árnyékban maradna (a férfi/női hatalmi viszonyrendszerre kevés a hangsúlyos utalás). És én ebben ragadtam meg az alapkülönbséget. Rám a saját név megszerzésének története nem tudományosan, közéletileg, politikailag, hanem zsigerileg hatott: mintha egy regényt olvasnék, megszenvedtem a felejtéspolitikával való küzdelem és a saját név megszerzésének stációit. Segít-e majd Pető könyve abban, hogy Rajk Júliát ne csak „regényhősnek”, hanem valódi hősnek lássa az utókor? Hogy átérezze az emlékezetpolitikai elismerés hiányát, ne csak a küzdelmes életet?

A Rajk László Szakkollégium átnevezéséről szóló vita során Rajk Júlia neve is felmerült, de egyesek azt hozták fel ellenérvként, hogy „a javaslatot egyszerű viccnek gondolják majd.” Az olvasás befejeztével, a főhős átszellemült méltatásának hatása alatt ambivalens érzésem támadt,  keserűen elismételtem magamban ezt a mondatot.

Borítókép: Fortepan – https://fortepan.hu/hu/photos/?q=rajk