Egy hangyaboly, ahol mindenki király(nő)

Durrell Korfun kísérte a vonulásukat, Attenborough nemrégiben a Svájci Alpokba utazott, hogy tanulmányozza a világ egyik legfejlettebb társadalmát. Nekünk meg olyan szerencsénk van, hogy csak ki kell lépnünk az ajtón, és nap, mint nap köztünk járnak, szorgoskodnak. Hogy ne csak nézzük, de lássuk is őket, abban segít Weis Gizi nagyvárosi antropológiai sorozatának következő darabja.

Amikor reggel sietve próbálsz feljutni a villamosra, akkor éppen előtted araszolnak a gurikocsival, ha délben van öt perced és beszaladsz a vásárcsarnokba egy doboz tejfölért, biztosan előtted téblábolnak a sárga cetlis pultnál, ha vérvételre mész az SZTK-ba már a sorszámot nyomtató pultnál állnak vagy négyen. Mindegyiknek segítesz sorszámot nyomtatni, eltöltesz velük kis időt, míg kiderítik, hogy milyen vizsgálatra jönnek, majd mikor a magadét is kinyomtattad, rájössz, hogy előtted vannak mind a négyen. Panaszkodnak, nevetnek és rálépnek a lábadra. Az esernyőjükkel majdnem kinyomják a szemedet, csomagjaikkal elfoglalnak még egy széket, de te nem szólsz, várakozol és próbálod megérteni a működésüket.

Jól teszed, ha türelmes vagy velük, védett fajjal van dolgod, hiszen ők a mi beszélő hangyáink.

Gondolataikat nem tartják vissza, legyen az gyereknevelés, politika, kertészkedés, divat, nótaszó. Az ő idejükben minden más volt, ezt tőlük tudhatod a legjobban. És csak mondják, mondják…Nagyon szélsőséges az érzelmi skálájuk, a feldolgozatlan szeretetet szaloncukorban és kötött sálban mérik, leginkább az unokájukat, de sokszor felnőtt gyermekeiket is ezekkel traktálják, természetesen szupertitkosan, nehogy hangyatársuk meglássa.

Úgy tűnik, hogy mindig sietnek valahova, de ez csak érzékcsalódás, valójában lassú, de folyamatos mozgásban vannak, nem kapkodnak. Tevékenyek és haladnak. Leülnek pl. a villamoson, de csak sejtszinten fáradnak el, ilyenkor futtatják végig magukban a következő programot. Nagy a teherbírásuk és nagyon kitartóan tudnak haladni a céljuk felé.

Nem lebecsülendő, hogy nagyon sok fontos információ van birtokukban, mikor és hol osztanak karácsonyfát, krumplit, olcsó halat.

Ha például meghirdeti az egyik élelmiszerlánc, hogy a Savoya parkban minden kedden 9 forint a vizes kifli, akkor a város összes pontjáról elindulnak a beszélő hangyák a cél felé, kezükben térkép, kulcs, szatyor. Nem gond, ha 73 perc az út, elindulnak reggel korán, többször átszállnak, ha kell. Mintha lenne nekik egy telepatikus facebook csoportjuk és ott szerveznék már napok óta a találkozót. De nem, mindegyik hangyában van egy kis időmérő és érzik, hogy mikor kell indulni, hogy idejében odaérjenek. Beszerzik a zsákmányt és boldogan, fürgén visszamennek a kiindulási pontra.

Családunkban is van több mozgó hangyácska, akik mindannyiunkat zsebre tesznek serénységből. Egyik este a Kálvin téren sétálva összetalálkoztam az egyik rokon beszélő hangyácskával. Éppen egy műanyag szatyrot cipelt, kérdeztem, hogy honnan gyalogol ilyen biztos tempóban. Elmondta, hogy egy kakukkos órát hozott el a másik lakásából, ami igaz, hogy Bukarestben van, de milyen csodálatos, hogy 24 óra alatt odaér a vonat, beugrott az óráért a lakásba és már pattant is fel a következő járatra, ami Budapestre indult. Egyik lába itt, a másik ott!

És igen, könnyedén megtehetnek akár ilyen hosszú utat is, hiszen arról híresek ők, hogy bárhol pihenő üzemmódba tudnak váltani. Szunyókálnak vonaton, postán, lakógyűlésen és szinte mindegyik mondattal a szájában ébred, azonnal kérdez és próbálja betájolni a GPS-t. De jajj annak, aki egy ébredező, mozgó hangyának nem adja meg a pontos koordinátákat, nem adja oda azonnal a szemüvegét… a feldolgozatlan szeretet átcsaphat szóbeli gömbvillámba és ezt már nem szupertitkosan csinálják.

A beszélő hangyácskáink hamar nyugovóra térnek, hogy korán reggel újult erővel, már fél nyolckor keressenek helyet a villamoson. Nekik céljuk van és jövőjük! Ha ügyesen vigyázunk magunkra még mi is megérhetjük e szép, mozgó hangya kort.

Weis Gizi

A nagyvárosi antropológiai sorozat korábbi darabjai itt olvashatók: 

Ne lőj a gangos medvére!

Óvakodj a városi serpáktól!

 

 

 

Fotó: Vintage Everyday