fejvadász

Egy látens hivatásszédelgő kalandozásai 2. rész – Frissít, de nem robbant

Néhány hete Talán Jolán őszintén vallott itt saját hivatásszédelgő vágyairól, felvetve a dilemmát, vajon 50 felett tolerálható-e a kérdés: „mi legyek, ha nagy leszek?” Most Korpás Zoltán ̶f̶e̶j̶v̶a̶d̶á̶s̶s̶z̶a̶l̶ (nem, nem az, mert azt már szakmai káromkodásnak tartja, mióta sajnos sokan kompromittálták a szakmát), HR tanácsadóval beszélget a témáról, folytatva a megkezdett diskurzust.

 

 

dajer:  Mit gondolsz a szóról, hogy hivatásszédelgő?

KZ:  Jó szó, tetszik. Kifejező. És talán magam is az vagyok. Eredetileg spanyol – történelem  szakon végeztem az ELTE-n, aztán a doktorim után történészként dolgoztam, tudományos pályán voltam, de néha ma is visszakalandozok  oda egy-egy cikkel. 2000 után kezdtem HR területtel foglalkozni és lettem tanácsadó.

dajer: Azért egy karrierváltás még önmagában nem hivatásszédelgés.  Én ezt úgy élem meg, hogy végigkísér egész életemben  a „talán lehetnék más is…” nyughatatlansága.

KZ:  Oké, de én meg azzal vitatkozom, hogy ez egy folyamatosan fenntartott állapot lehet, én ezt inkább egy-egy átmeneti időszaknak látom. A hivatásszédelgés szerintem inkább egy iránytű. Mert átmenetileg éppen szédeleghet valaki, keresheti az új helyét, de aztán megtalálja, és akkor már nem szédelgő, amíg aztán újra el nem kezdődik. Attól nem érvényes a szó, inkább csak az attitűd, hogy amikor benne van valamiben, dolgozik valamiként, azt szereti, és a helyén érzi magát benne. Tart, ameddig tart.

dajer: Gondolom a megszédültek közt inkább olyanokkal találkozol, akik nincsenek a helyükön, elegük lett, és az életközepi válságban valami más értelmet keresnek a hátralévő éveiknek, váltani szeretnének.

KZ:  Így van. A saját ismeretségi és ügyfélkörömben is nagyon gyakori, hogy 45 év felett az emberek változtatni akarnak. Különösen igaz ez az azoknál, akik az üzleti világban voltak addig felsővezetők.  Vagy azoknál, akik kényszerből váltanak, mert pl. megszűnik az állásuk.  Egyértelműen az sikeresebb ebben, aki nem egy társadalmi státuszhoz ragaszkodik feltétlenül, hanem aki mer cégvezetés után mondjuk szakács is lenni, ha amúgy szakácsnak lenni neki jó.

dajer: Kanyarodjunk vissza a vesszőparipámhoz! Hogy tud megélni a piacon egy igazi hivatásszédelgő? Ha ennek csak a szelét is megérzik rajta egy állásinterjún, akkor az totál elbizonytalanító, nem ?

KZ: Nem biztos. Sőt. Sokszor pont az a plusz energia kell egy cégnél, ami egy ilyen típusú emberben lehet! Mert a hivatásszédelgő jellemzően szenvedélyes a munkájában. A kérdés mindig az, hogy illeszthető-e a meglévő rendszerhez szervezetileg. Mert egy csészegyárnak, ha a tulajdonos továbbra is a csészéknél akar maradni, akkor nem lehet olyan embert eladni, aki kizárólag poharat tud gyártani, ez tiszta sor. De ha nyitott a fogadó fél is a paradigmaváltásra, akkor ezek a hivatásszédelgő alkatú emberek nagyon jó lehetőséget jelenthetnek neki. Egy megújulni kívánó vállalat vagy vállalkozás esetében például az ún. soft skillekben, a személyközi hatékonyságban erősebb munkatársakkal – márpedig ők jellemzően inkább ilyenek – sokkal többre megy a cég.  A szakmai kötelezőket majd megtanulja, magába szívja. Ma már sokkal inkább kompetencia-alapúak a kiválasztások.

dajer:  Jellemzően milyen területeken válhatnak be jobban a hivatásszédelgő karakterek?

KZ: Az atipikus szervezetekben. Amelyek nincsenek túlzottan leszabályozva. Különösen hatékonyak lehetnek a startup világban! És az employer brandingben / munkáltatói márkaépítésben erősebb cégeknél. Vagy a nyugati értelemben vett vállalkozásoknál.  Nem a mutyizós világban, hanem a valóban friss, kezdeményező, rugalmas, nyitott vállalkozásoknál. A magyar KKV-knál is meghatározó időszak van, most derülhet ki, hogy ki marad talpon a régiek közül. Akik a 90-es években vállalkozni kezdtek, ott jellemzően két út van. Vagy családi vállalkozások lettek és akkor viszik tovább a boltot a gyerekek, vagy utánpótlás kell a managementben. Ekkor át kell alakítani a vezetőséget és én azt érzékelem, hogy ezek a korábbi vezetők kifejezetten szívesen választhatnak 40 fölött új erőket, nagyobb a bizalom feléjük. Ha egy hivatásszédelgő új állást keres, azt mondanám neki is, kérdezd meg magadtól: te hova vennéd fel magad? Felvennéd magad oda, amit kinéztél, és ha igen, miért? Ha erre megvan a jó válasza, másoknak is meggyőző lesz.

dajer: Te felvennél egy magát hivatásszédelgőnek tartó jelentkezőt?

KZ: Ha a szervezetem, vállalkozásom azt kívánná meg, igen. Ők addig provokatívak, amíg nincsenek a helyükön, de képesek beállni a sorba. A határ ott van, hogy frissít, de nem robbant.

dajer: Végig úgy beszélsz, mintha azt feltételeznéd, hogy a hivatásszédelgő embernek különleges képességei vannak. Holott én sem tartom magam annak, vagyis szerintem egy átlagember is élhet ezzel az attitűddel.

KZ:  Igen, a különlegessége az illeszkedési képességében van, és hogy közben élvezi az újdonságot. Hogy ami hajtja egy új helyre, sőt új világba, az képessé teszi a tökéletes alkalmazkodásra is. És mindezt úgy, hogy nem feltétlen őt változtatja meg a rendszer, hanem fordítva, mondjuk úgy, hogy ő hat pozitívan egy munkahelyi kultúrára, légkörre.

a témát folytatjuk…

A szerző korábbi,  témában írt cikke, az Egy látens hivatásszédelgő kalandozásai I. rész itt olvasható.