Kelet-európai woman power és a hatás alá került nő

Ez itt a lead helye, egy amolyan bevezetőé, aminek funkciója az, hogy felkeltse az olvasó érdeklődését a következők iránt. A lead azonban csak félig lesz most az, ami, vagy éppen hogy duplikáltan, mert amikor a szerkesztő pont  nekiállt volna, hogy megírja ezt a pár soros felvezetőt, kapott egy szerzői vallomást. Feladó a cikk írója, Müllner Dóra volt,  aki ezzel a kiegészítéssel kérte lehozni az írást. Az írta, ezzel még tartozott magának. Egy másfél hónapos hangos zakatolás története Rotschild Klára kapcsán. (Az már pedig csak a hab a tortán, hogy a dajer.hu másik munkatársa ma éppen megnézte a Clara kiállítást, amin készített egy hibás fotót is és abból lett a borítóképünk, a duplikált lead elé…)

Egy hatás alá került nő, avagy az én Rotschild Klárám.

Már egy jó ideje figyeltem Simonovics Ildikó és Rotschild Klára közös életét, a kutatást, a városi sétákat, amikor felmerült, hogy a megnyílt kiállítás és a megjelent monográfia kapcsán írni kellene róluk a Dajerra. Gondoltam könnyű lesz a feladat, aztán egyszer csak valaminek a mélyén találtam magam, bőven egy hónappal a határidő után. Elkezdte nálam a tényeket néha felülírni a képzelet, és egyre többet járt a fejemben a tények mögé rejtőző ember. Amikor azt gondolom, hogy elképesztő életet élt, akkor egy idő után már csak végiggondolni is soknak tűnik, hogy hányféle arca, hány élete volt. Volt sikeres fiatal üzletasszony, abuzált fiatal nő, saját és családja életéért küzdő középkorú nő, életét újra kezdő, a kitelepítéstől épphogy csak megmenkülő özvegy, és lett belőle az ötvenes éveire egy minden sikert újra elérő szingli. Aztán szépen bekúszott az életembe, és egyre inkább kezdtem magam előtt látni azt az egyedülálló, de mégis családban és társaságban élő nőt, aki a privát életét egy uszkárral osztotta meg, és akármin is kellett keresztül mennie mindig létrehozott maga körül egy teljesen mesebeli álomvilágot. Aki aztán meghozva élete legnagyobb döntését 73 évesen öngyilkos lesz. Aztán arra is rá kellett jönnöm, hogy már nem is csak őt, hanem a saját életemet nézem, hisz számtalan ponton találtam egyezést (az óriási távolságokkal együtt is)  intenzíven élni, sok munkával, egyedül, egy csodálatos uszkárral, Serclivel.  Közben küzdöttem a kézirattal, hiszen őt akartam megmutatni, de  az ő életének tükrében folyamatosan a sajátomat láttam. Így lett a legendás életű divatkirálynő megismeréséből egy izgalmas önismereti hullámvasút. Felülhet erre sok nő és sok férfi is, ha beleengedi magát egy fantázia játékba és megpróbálja elképzelni,  hogyan is döntött volna, ő miként élte volna meg és/vagy túl Rotschild Klára hétköznapjait. 

Kelet-Európai Woman Power

Regénybe illő életet élt Rotschild Klára, akibe Simonovics Ildikó divattörténész Divat és szocializmus címmel írt doktori disszertációjának munkálatai közben “szeretett bele”. Doktorija megszerzése után egyik opponense bíztatására kezdett hozzá a szisztematikus “Rotschild” kutatáshoz. Több ezer oldalnyi cikk és több száz órányi beszélgetés feldolgozása után nemrégiben meg is jelent Rotschild Klára – A vörös divatdiktátor című monográfiája. A Magyar Nemzeti Múzeum kertjében álló Geraldine kertészházba pedig – a Clara – Divatkirálynő a vasfüggöny mögött című kiállítás kurátoraként munkatársaival – odavarázsolta Budapestnek azt a falatnyi Párizsát, amit Rotschild Klára neve jelentett a harmincas évektől egészen 1976-ban bekövetkezett haláláig.

Elolvasva a könyvet és beszélgetve a divattörténésszel egyre inkább egy munkájában maximalista, mai szóval workaholic nő képe rajzolódott ki, akinek mindene volt a divat, és amiért talán sok mindent fel is áldozott.

„Rotschild Klára volt az első nő a magyar divattörténetben, aki olyat vitt véghez, amire előtte, de még utána sem volt képes más. A harmincas években, amikor Klára, szülei pályáját folytatva önálló karrierbe kezdett, a szabók és a varrónők, még ha elit szalont vezettek is, a középosztályhoz tartoztak. Klára a Kádár-rezsim alatt képes volt feljutni a társadalmi ranglétra csúcsára, ráadásul úgy, hogy ehhez még a pártba sem kellett belépnie, sőt, még jelentenie sem kellett senkiről.”  – hangsúlyozta nekem Ildikó.

Rotschild Klára mindent végigélt, amit a 20. századról a történelemkönyvekből megtanultunk. Élete maga a múlt század magyar történelme. 1903-ban egy középosztálybeli zsidó családba születik harmadik lányként. Szülei mindketten szabók. Klára tizenegy éves, amikor kitör az I. világháború, tizenhárom, amikor szülei elválnak. Huszonhét éves, amikor az újságok címlapjai öngyilkossági kísérletével lesznek tele. Rá egy évre férjhez megy és még csak harmincegy, amikor önállósodik, sikeres elit divatszalon-tulajdonos lesz a még boldog békeidőkben.  Anyját elveszti, közben kezdetét veszi a vészkorszak, a második világháború és a zsidóüldözés. A férje tőle elválasztva az ostrom alatt meghal tüdőgyulladásban, ő és a testvérei csillagos házban élik túl a holokausztot. 1945-ben 42 évesen pedig egészen új életet kellett kezdenie. Akaraterejét és a hivatásába vetett hitét bizonyítja az is, hogy a II. világháború után is képes volt újra talpra állni. 24 éven át dolgozott ismét azért, hogy hatvanhat éves korára 1969 januárjában ismét megnyílhasson Budapesten az ő nevét viselő divatszalon, a Clara. Bár a szalon ekkor már nem volt a saját tulajdona, mégis ekkor érte el újra karrierje csúcsát, és lett a divat királynője.

Ildikó kutatásainak köszönhetően egyrészről tehát szinte mindent tudunk Rotschild Kláráról, másrészről viszont számtalan dolgot csak találgatni lehet, hisz amilyen ügyesen mutatta egyik arcát a sajtó és nagyközönség felé, épp annyira volt rejtözködő a magánéletében. Látszólag tehát mindent túlélt, de azt csak feltételezhetjük, hogy milyen ára volt ennek legbelül.

„Több oka is van annak, hogy nem tudunk róla személyesebb dolgokat. Először is ő egy királynő volt, aki ügyelt minden apróságra, így arra a képre is, amit a nagyközönségnek mutatott magából” – mondja Ildikó arra a felvetésemre, hogy sok minden mellett abban is profi volt, hogy titokzatos maradjon, és a személyes énje rejtve maradt.

” A kutatást is éppen az utolsó pillanatban kezdtem el, amikor még hiteles az emlékezet. És tudtam olyanokkal beszélni, akik személyesen ismerték. Alig maradtak utána személyes, tárgyi emlékek, nem is beszélve a modellalbumokról, amik szintén eltűntek.”

De szerencsére maradtak ruhák, és talán ezek voltak a legfontosabbak. Az aprólékos kézi munkával elkészült darabok, amik még ma is elképesztően jó minőségűek. Az egykor Rotschildnál dolgozó szabó- és varrónők, akikkel még készülhetett interjú, mind azt mondták róla, hogy ízlést, profizmust és a minőségi kézi munka tiszteletét lehetett tőle eltanulni. És, amit még biztosan tudunk róla, lépésről-lépésre járta végig a divatszalma ranglétráját.

„Ha belegondolunk abba, hogy egy kislány, aki állítása szerint a szabászasztalon született, majd később egész álló nap ott játszott a műhelyben, cérnák, spulnik, és szebbnél szebb anyagok, a varrónők és szabászok közt nőtt fel, lehetetlen, hogy ne tanuljon meg varrni. Mondhatnánk tehát azt is, hogy beleszületett a divatvilágába, de emellett legalább olyan fontos volt az a kitartó munka, ami egész pályafutását jellemezte. Az üzleti világból ismerünk jó néhány példát erős nőkre, de ő amellett, hogy erős volt, és a legjobb akart lenni, még arra is képes volt, hogy újra és újra felálljon.” – teszi hozzá a divattörténész.

Fel is kellett, bizony, többször. Apja szalonjában huszonéves korában már direktrisz volt, ami azt jelentette, hogy ő intézte a kliensekkel való kommunikációt. Ami egyáltalán nem volt könnyű feladat, olyannyira nem, hogy még saját szalonja megnyitása előtt, egy botránynak köszönhetően, a korabeli bulvárlapok rengeteget cikkeztek róla. Somogyi Pál, korának hírhedt sármőrje ugyanis agresszívan rátámadt és meg is verte Klárát, mikor ki kellett volna fizetnie barátnője, Rotschild Ábrahám szalonjában vásárolt ruháit. Tehát amennyire ismertséget, és a későbbiekben a saját szalonjának megnyitásához elegendő pénzt hozott Klárának a Somogyi-per, éppen annyira meg is pecsételte életét. A bántalmazás lelkileg teljesen összetörte, és csak nehezen heverte ki a megrázkódtatást, olyannyira, hogy akkor próbált meg először önkezével véget vetni életének. De aztán mégis győzedelmeskedett az erős akarat, talpra állt és nem sokkal később meg is nyitotta első önálló szalonját. Mindent látott és pontosan tudta, hogyan működik egy elit szalon. Látta a titkokat, a hibákat és a hiányosságokat is, amiket saját önálló üzletében már orvosolt, a tudást pedig kamatoztatta és csúcsra is járatta, úgy, hogy közben saját apja konkurenciájává is vált.

„Mindig azonnal felmérte az őt körülvevő világot is, és látta benne a helyét. Amit ő tudott, azt csak az uralkodó elit engedhette meg magának, így mindig oda kellett megtalálnia az utat. Tehát, ha a valaki tökéletes ruhára vágyott, és a kiválasztottak közé akart tartozni, akkor Rotschild Klárához járt, mert mindezt csak a Clara szalonban kaphatta meg.”

A szakmai tudása mellett ösztönös diplomáciai érzéke emelte szakmája és a korabeli társasági élet csúcsára. Bár nem volt pallérozott elme, de pontosan tudta, hogy kivel hogyan kell kommunikálni, hogyan kell szívességet tenni és kérni. Mesterien mozgatta a szálakat. És valóban mindent elért, amit elérhetett.

„Lehet, hogy a hétköznapi értelemben nem volt szép nő, de mindent tudott a nőiességről, és nagyon hiú is volt. Sosem lépett utcára smink, harisnya és kesztyű nélkül. Még hetvenévesen is fűzőt viselt a Chanel kosztümje alatt, és minden reggel, ha csak fésültetett is, de a fodrásznál kezdte a napját. Mindezt pedig csak egy valódi királynő engedhette meg magának, nem csak anyagilag, hanem mert mindez a szocializmus alatt történt.” – nyomatékosítota nekem Simonovics Ildikó.

Az elképesztő mindent túlélni akarás mellé tehát hiúság is társult, és ez a hiúság vezethetett az öngyilkossághoz. Bár halálakor számos összeesküvés-elmélet is napvilágot látott, merényletről, gyilkosságról, de a körülmények egyértelműen az öngyilkosságot igazolják, és Rotschildot “ismerve” is erre mutat minden. Rotschild Klárának a szalonban, a műhelyben, az általa öltöztetett szép nők között, színházi bemutatókon és az általa rendezett partikon volt az élete jobbik fele. Innen egy királynő nem vonulhatott nyugdíjba. Ám az akkori munkaügyi szabályok szerint ez előbb-utóbb bekövetkezett volna. És lehet, hogy ezt még valahogy túlélte volna, hiszen már be is vezette utódját, Sugár Mártát, aki Rotschild nevéhez méltóan folytathatta volna a Clara szalont. De azt, hogy ne tudjon élete végig tökéletesen megjelenni az emberek között, azt már nem tudta elviselni. Így a sikertelen fogbeültetési operációja után nem sokkal inkább a halált választotta. Ahogy élete minden pillanatában, így ekkor se bízta másra a döntést. Rotschild Klára mögött ugyanis – hiába létezik már a férfiakról szóló mondás fordítottja is – nem állt egy erős férfi, és világéletében csak önmagára számíthatott.

A szerző előző írása:

Élni és halni a Sírhanttal