„Én vagyok az, aki nem jó, fellegajtó nyitogató…” – Gondolatok a nyitott kapcsolatról

Nyitott kapcsolatban élek. Mondjuk úgy, hogy egy poliamor irányultságú nyitott kapcsolatban. Vendégszerzőnk Zsebenci Klopédia hiánypótlóírása a nyitott kapcsolatról egy nyitott kapcsolatban.

Ezt a tényt a barátaim/rokonaim jelentős százaléka se tudja. Mert gyakran nem értik, nekem pedig nincs türelmem újra és újra elmagyarázni. Megpróbálom így, sokaknak, hátha egy kicsit segít, hátha kicsit kevésbé övezi majd értetlenség ezt az élethelyzetet. Előrebocsájtom, hogy ezek az én, teljesen szubjektív gondolataim a témában. A mi tapasztalataink, a mi megoldásaink. Mindenkinek máshogy jó, ebben a témakörben meg aztán különösen.

Tizenöt éve vagyunk együtt a férjemmel, van két gyerekünk és töretlenül szeretjük egymást. És egyikünk sem hisz a monogámiában. Néhány éve nyitottuk meg a kapcsolatunkat, amikor ez a téma először előjött. Én voltam a kezdeményező, de mint utóbb kiderült, az igény közös volt. Én úgy látom, az emberek nem arra vannak kitalálva, hogy az egész életüket csak és kizárólag egyetlen partnerrel éljék le. Én legalábbis biztosan nem. És magam körül azt látom, hogy mások sem. Csak valahogy ez a monogámia-elvárás olyan mélyen belénk égett, hogy kevesen mernek etikus módon nyitni. Inkább megcsalják a párjukat, sunnyognak, aztán meg elválnak. Ez volt az, ami a legjobban zavart. Én nem tudok és nem is akarok hazudni annak az embernek, akit szeretek és tisztelek, akivel mindenben partnerek vagyunk egymásnak. Ugyanakkor nagyon nehezen tudom elképzelni, hogy egy életen át soha senki ne vonzzon magához hosszabb-rövidebb időre rajta kívül. Azt viszont nagyon is el tudom képzelni, hogy vele élem le az életemet. Mi együtt akarunk maradni, épp ezért megengedjük egymásnak, hogy mások is legyenek a történetben. Első olvasatra ellentmondásnak tűnhet, de egyáltalán nem az. Mint egy hosszú párkapcsolatban végső soron minden, ez is a bizalomról szól.

A történethez és az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy ez egy nagyon nehezen járható út, olyan nehezen, hogy a közelmúltban majdnem elváltunk.

Azért, mert olyan problémákat hozott fel a nyitott kapcsolat, amelyek valószínűleg sose kerültek volna elő egyébként, és amelyekbe majdnem belerokkantunk. Centik hiányoztak, de tényleg. Még nem is tudok hepiendről beszámolni, mert csak most kezdtük újra. És nem tudok a környezetemben semmilyen nyitott-poliamor jellegű kapcsolatról, amely tényleg és hosszú távon működne. Mert őrületesen nehéz. Nincsenek sémák, nincsenek jól bevált módszerek. Nem lehet szülőkhöz, idősebb barátokhoz fordulni útmutatásért. Magyarul elenyésző számú normális írás hozzáférhető a témában, és angolul sem sokkal jobb a helyzet.

A dolog legnagyobb nehézségét én abban látom, hogy egy nyitott jellegű kapcsolathoz két (vagy több) nagyon érett személyiségre van szükség. Olyan emberekre, akik ismerik magukat, a vágyaikat és a helyüket a világban. Akik képesek ezt kifejezni a másik felé, tudnak őszintén, nyitottan és elfogadón kommunikálni. És hát legyünk őszinték, ez igazán ritka, az ide vezető út pedig hosszú és rögös. Mi efelé törekszünk, és nagyon remélem, hogy ez elég is lesz.

Mielőtt folytatom a történetünket, álljon itt némi fogalommagyarázat.

A nyitott kapcsolat olyan párkapcsolat, ahol a felek alkalmilag másokkal is létesítenek szexuális kapcsolatot. A poliamor kapcsolat pedig olyan, ahol a felek másokkal is létesíthetnek akár érzelmi-szerelmi jellegű kapcsolatot is. A rendszer lehet alá-fölérendelt, vagyis amikor van egy elsődleges párkapcsolat, az összes többi pedig ennek van alárendelve. De lehet egyenrangú is, amikor nincs elsődleges kapcsolat, minden viszony egyenlő súlyú. A szereplők kapcsolódhatnak akár egymással is (A szeretője egyben B szeretőjének, C-nek is kapcsolata), vagy nem. Lehet heteroszexuális, vagy nem. Az egészben számomra az a szép, hogy minden lehetséges, ami a szereplők számára elfogadható és jólesik. A lényeg, hogy minden szereplő számára rendben legyen a dolog. Amint valaki sérül, akkor már pont nem arról szól, amiről kellene.

Szeretném hangsúlyozni azt is, hogy bár ezekben a kapcsolatokban nagyon fontos a szexualitás, de nem elsődleges. A nyitott kapcsolat semmiképpen sem azt jelenti, hogy a benne élő ezzel igyekszik palástolni, hogy szeret félrekefélni. Pont nem erről van szó: hiszen ha az egész csupán ennyiből állna, mennyivel könnyebb lenne titokban csinálni. A nyitottság jegyében nem átgázolok a másikon, hanem őszintén és az ő érzelmeit mindenkor figyelembe véve cselekszem.

A másik gyakori vád a „polikkal” szemben, hogy aki így él, az csak a kötődési problémáit takargatja. Elfogadom, hogy ez is lehet egy ok, de nem gondolom általánosnak. Ha igazán poliamor vagyok, akkor nemcsak, hogy képes vagyok kötődni, de az átlagnál jobban is kell csinálnom, hiszen nem egy, hanem több embert kell boldoggá és elégedetté tennem.

Még egy általános félreértés: nem azért akarok másokkal is lenni, mert valamit hiányolok a társamból. Egyszerűen arról van szó, hogy senki nem tud minden lenni. A modern kapcsolatokban szinte kibírhatatlan teher tud lenni, hogy egyszerre akarunk a másik élete szerelme, romantikus vágyainak kielégítője, legjobb barátja, szülőtársa, gazdasági partnere és ki tudja még mi mindene lenni. A nyitott kapcsolat ezeken a terheken képes enyhíteni.

Mi az első két évben azt a szabályt hoztuk, hogy mindenki azt csinál, amit akar, de a másik ne tudjon róla. Ebben az a jó, hogy megvan a másik beleegyezése, de mégsem kell beszélni róla, nincs szükség konfrontálódásra. Két év után jutottunk el arra a pontra, hogy már vágytunk a teljes őszinteségre, és egy nap vallottunk. Nekem itt jött az első nagy felismerés, mert valamiért azt gondoltam, hogy én vagyok a csélcsap a sztoriban, a férjem meg nyilván egy szent. Nagyot koppantam, amikor kiderült, hogy távolról sincs ez így. Mélyen megdöbbentem, de egyáltalán nem fájt a dolog, sőt valami furcsa módon borzasztóan izgatóan hatott rám az, hogy az én emberem másoknak is kell.

Mindezek után kezdtünk hibákat elkövetni. Kiderült – jóval később –, hogy a teljesen egyértelműnek tűnő szabályaink nem azok, hogy gyakran nem értjük egymást. Amit az egyik rendben lévőnek talál, az a másiknak nagyon-nagyon nem az. És ez olyan mélyről jövő keserűséget és sértettséget hozott a viszonyunkba, amire nem számított egyikünk sem, és amire tényleg majdnem rámentünk. Az egyetlen megoldásnak az tűnt, hogy nyitottunk egy új lapot. Esther Perel mondja, hogy a nagy krízisen átment pároknak azt kell megérteniük, hogy annak a régi kapcsolatnak vége van. A kérdés az, hogy az új kapcsolatukat a régi párjukkal akarják-e, vagy már nem. Mi egymásra szavaztunk.

És az azóta eltelt időben rengeteget tanultunk a másikról. Mi, akik nagyon erősek vagyunk az egymással való kommunikációban, akik 15 éve mindent megbeszélünk, sose ültünk a problémákon, akik azt hittük, hogy a másik nyitott könyv, most jöttünk rá, hogy bőven van még mit tanulnunk. Onnan kezdve, hogy egy kimondott mondat gyakran teljesen mást jelent egyikünknek, mint a másikunknak, egészen odáig, hogy a nyitott kapcsolatra való motivációink is nagyon különbözőek. Ezt fel kellett ismernünk, újra és újra átbeszélnünk, majd nagyon óvatosan, lehetőleg mindenre odafigyelve újraírnunk a játékszabályokat. Így építjük fel megint, lépésről lépésre a (nyitott) kapcsolatunkat. Mindent megfontolva, mindent meggondolva.

Drukkoljatok nekünk!

Zsebenci Klopédia

Ha bővebben érdekel a téma: https://moly.hu/konyvek/dossie-easton-janet-w-hardy-szexbolondok-illemtana