Beszámoló a Női Flotta közösség május 18-i találkozójáról
Május 18-án a Női Flotta közössége arra vállalkozott, hogy megfogalmazza, mit is jelent számunkra a valódi szabadság — a testünkben, a jogainkban, a választásainkban és az életutunkban.
A nap a gondolatok, a kapcsolódás és a női erő ünnepe volt, ahol a mély beszélgetések után zenés, színes Klimax Party zárta az estét.
Szabadság három nézőpontból – kerekasztal és közös gondolkodás
A program egy inspiráló kerekasztal-beszélgetéssel indult, amely a szabadság különböző dimenzióit járta körül:
szabadságjogaink jelentősége, az egyéni szabadságunk megélése a társadalmi rendbe illeszkedve, a művészi és a belső szabadság megélésének lehetőségei.
Vendégeink — Kaszab Zsuzsanna geronto-andrológus és dharma tanító,
Thiesz Angéla alkotóművész és ötgyermekes édesanya, valamint
Gregor Anikó társadalomtudós, genderkutató — személyes és szakmai nézőpontból hozták közel hozzánk a szabadság kérdését.
A beszélgetést Barna Erika ex-újságíró vezette.

A diskurzusból podcastfelvétel is készült, így azok is bepillanthatnak majd, akik nem lehettek jelen.
A World Café – ahol a szabadság több hangon szól
A délután második felében a Női Flotta tagjai World Café formában folytatták a beszélgetést. Három asztalnál jártuk körül a szabadságot:
- belső szabadság,
- külső szabadság,
- közösségi szabadság témáiban.
Az asztaloknál megélt, gyűjtött és aratott gondolatok rajzolták ki a Női Flotta tagjainak szabadság-térképét — személyes és közösségi szinten egyaránt. A Wolrd Café házigazdája, facilitátora Varga Judit volt.
Amikor szabadnak érzem magam – a belső szabadság tájai
A „belső szabadság” asztalánál természetes képek születtek: erdők, tengerek, virágos mezők, ahol mély levegőt lehet venni.
A szabadság érzése itt nem a városi térhez, hanem a természethez, a levegőhöz, a mozgáshoz és az önmagunkkal való intimitáshoz kötődött.
A résztvevők megfogalmazták, hogy a szabadság nemcsak öröm, hanem felelősség is — különösen anyaként, amikor a gyerekeinknek is példát mutatunk abban, hogyan éljük meg önmagunkat.
A beszélgetés során előkerült a félelem és a korlátok szerepe is: hogy a szabadságot gyakran csak a megfosztottság ellentéteként tudjuk igazán értelmezni.
A valódi belső szabadság ott kezdődik, ahol már nem a megfelelés, hanem a hitelesség vezérel bennünket — még akkor is, ha ez veszteséggel jár.
Szimbolikus és érzéki képek is megszülettek: a tenger illata, az erdő ázott földszaga, a rozmaring gyermekkori emléke vagy épp a szeretett ember hajának ismerős illata — mind a biztonság és a megengedés tereit jelölték.
A beszélgetés egyik legerősebb üzenete az volt, hogy a belső szabadság tere a kapcsolódásban jön létre: amikor van valaki, aki mellett önmagunk lehetünk.
A csoportban megszületett az a felismerés is, hogy a szabadságnak ára van: olykor emberek, közösségek lemorzsolódása, új irányok és új körök keresése.
És hogy a valódi szabadság nem merev, hanem „amorf” — mindig változik velünk, ahogy mi is változunk.
A világ, ami körülvesz – külső szabadságaink
A „külső szabadság” asztalánál a résztvevők arról beszéltek, milyen korlátokkal találkoznak a mindennapokban: a munkahelyi elvárások, a társadalmi szerepek, a patriarchális viszonyok, az öregedés vagy a test feletti kontroll kérdései mind szóba kerültek.
De ugyanígy megjelentek a felszabadító tereink is — amikor a munkánkban hivatást érzünk, amikor határokat tudunk húzni, amikor mozgunk, alkotunk, szeretünk.
A résztvevők szerint a nők szabadsága ma nemcsak az egyéni döntéseken, hanem a közösségi szolidaritáson is múlik.
Felmerült, hogy a nők ereje a hálózatos kapcsolódásban rejlik — abban, hogy egymást támogatva tágíthatjuk a szabadság tereit.
Többen megfogalmazták: több nőre van szükség a döntéshozatalban, a politikában, az intézményekben, és igenis ideje lebontani a „zsírosbajszú patriarchátus” falait.

A mi szabadságunk együtt – közösségi szabadság a Női Flottában
A harmadik asztal a közösségi szabadság kérdéseire keresett választ: milyen az a közeg, ahol mindenki önmaga lehet, mégis kapcsolódhat másokhoz.
A válaszokból egy olyan közösség képe rajzolódott ki, ahol nincs verseny, nincs hierarchia, van viszont elfogadás, kíváncsiság és sokszínűség.
A szabadság itt nem az egyén önkifejezésének korlátlan tere, hanem egy rugalmas, alakuló keret, amelyben mindenki hozzátehet valamit.
A „vándorló felelősség” fogalma különösen megfogta a résztvevőket: az a képesség, hogy a közösségen belül a feladatok és döntések mozgásban maradnak, mindig oda kerülnek, ahol épp a legtöbb energiát hordozzák.
Ez a szemlélet a Női Flotta működésének is egyik alapja — alulról szerveződő, demokratikus, elfogadó és inspiráló tér.
Vizuális jegyzet
A szabadaságról elhangzottakat Halmai Krisztina jegyzetelte. Minden szava kincs, rajza essezncia a második közösségi napról. Ahogy a nyitó fotón láthatjátok – kreatív eszközhasználattal már ki is tettük az óriásposztert a Dajer Közösségi Tér falára.

Zárásként – Klimax Party és női ünnep
Mivel ősszel egymást érik a női jeles napok, mint a menopauza világnapja, vagy a melltartó nélküli világnap. Ezt mi sem hagyhatjuk ki, ezért különleges módon ünnepeltünk: Klimax Partyval zártuk a napot, ahol a résztvevők zenével, tánccal és egy avantgárd divatbemutatóval ünnepelték a női lét sokszínűségét.
Bátor nők olyan ruhadarabokat mutattak be, amelyekhez személyes történetek, kötődések és önkifejezés kapcsolódott.
Nem hiányoztak a piros selyemruhák, napszemüvegek és usankák sem — a légkör szó szerint felszabadult volt, nevetős, életigenlő, hogy oldjuk nap komolyságát, és ünnepeljük a nőiséget 40 fölött. A Klimax party háziasszonya, programszervezője, facilitátora: Miklusicsák Aliz volt.

További fotókat a teljes eseményről ITT és ITT taláhattok.
Együtt, szabadon, nőként
A május 18-i Női Flotta-nap nem csupán egy esemény volt, hanem tükör: megmutatta, hogy mit jelent nőként, közösségben, életközepen túl lenni — és újra és újra rátalálni a szabadságra.
A nap végére megszületett a felismerés: együtt megyünk, és nem vagyunk egyedül.
💜 A Női Flotta a Dajer Alapítvány modellértékű, országosan is adaptálható közösségépítő programja.
📍 Kövesd a további eseményeket a www.dajer.hu oldalon, vagy iratkozz fel a hírlevélre.
A Női Flotta a Közös Értékeink Program támogatásával valósul meg.

