Az ADHD-val és az autizmussal, illetve a hozzájuk tartozó tünetek megismerésével foglalkozó NeuroDivergens-podcast második adásában az ADHD tünetcsoportjairól, azok jellemzőiről és a mindennapi életre gyakorolt hatásairól hallhatunk beszélgetést Dr. Szuromi Bálint, PhD pszichiáter, pszichoterapeuta és igazságügyi pszichiáter szakértővel.
A NeuroDivergens-podcast létrehozója és műsorvezetője Balogh Orsolya, akit felnőtt korában diagnosztizáltak ADHD-val. Meghívott vendége, Dr. Szuromi Bálint elsősorban felnőttkori neurodevelopmentális, vagyis az idegrendszer eltérő fejlődéséből fakadó tünetekkel, zavarokkal – autizmus, spektrumzavar, ADHD – fogad pácienseket.
„Az ADHD jelentése figyelemhiányos hiperaktivitás zavar. Ez nagyjából kijelöli, hogy mi az a két nagy tünetcsoport, ami alapján ADHD-t diagnosztizálhatunk. Az egyik a figyelemhiánynak a különféle megnyilvánulásai: a kritériumrendszerben kilenc tünet van felsorolva. A másik pedig a hiperaktivitásnak és impulzivitásnak a tünetei: hat hiperaktív és három impulzív tünet” – kezdi Szuromi Bálint. Kiemeli: egyes tüneteket bárki felismerhet magán a mindennapokban, ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy a teljes társadalom ADHD-val küzd. Jelenlegi tudásunk szerint a felnőtt társadalomnak 1-2 százalékát érinti ténylegesen a betegség. A diagnózis úgy állítható fel felnőttkorban, hogy ha valakinél bármelyik kilences tünet-listából legalább öt tünet rendszeresen, napi szinten, többféle életterületen fennáll, és azokon az életterületeken igazoltan nehézségeket is okoz. További előfeltétel, hogy a tüneteknek fenn kell állni már gyerekkorban is, és ott is legalább egy életterületen rendszeresen problémát kell okozni. „Az ADHD-t ugyanis egy veleszületett fejlődési zavarnak tekintjük” – tudjuk meg Szuromi Bálinttól.
A figyelemzavar tünetcsoportjának a legjellemzőbbje az úgynevezett elterelődés, amikor egy kis zavaró tényező lavinaszerűen elindítja a különböző elvégzendő feladatok egymás utáni felismerését – amely végül azt eredményezi, hogy az alany megfeledkezik eredeti feladatáról, vagy jelentős időveszteséggel tér vissza hozzá. Az elterelődés azonban csak akkor alakul ki, amikor az érintett nem érdeklődik az adott tevékenység iránt. Ellenkező esetben hiperfókuszról beszélhetünk. Ez a mély elmerülés hatékony lehet, ellenben minden más külső ingert kizár és más fontos dolgokról marad le így a beteg. Gyakori jelenség még a feledékenység, a szétszórtság okozta hibák a szervezési, tervezési és kivitelezési folyamatokban, továbbá az időbeosztásban keletkező nehézségek.
Az ADHD-s betegek esetében a pihenés kimaradása is gyakori tünet: „terápiában, amikor feladatlistát vagy időbeosztást készítünk, akkor sokszor instruálni kell a pácienseket, hogy a pihenést, mint feladatot vegyék fel a listára, és utána arra tessék időt hagyni” – hangsúlyozza Szuromi Bálinttól.
A másik nagy tünetcsoport az impulzív és hiperaktív tünetek együtteséből áll össze. Az impulzivitás abban nyilvánul meg, hogy valaki nem tudja kellő ideig késleltetni a szándékot. Például beszélgetések során belevág mások szavába, esetleg túl sok információt oszt meg magáról vagy másokról (oversharing). Ezen túl nehézséget okoz számára a várakozás. Várakozni senki sem szeret, az ADHD-soknál azonban az a szélső eset, hogy ilyen helyekre (például posta, orvosi rendelő) el se megy. A másik tünetcsoport a hiperaktivitás, aminek az idegrendszeri megjelenése az, hogy az érintett semmilyen helyzetben nem tudja korlátozni a mozgáskényszerét. Ez az a tünet, amely felnőtt korban a leginkább a háttérbe szorulhat.
A beszélgetés további részében a tüneteken kívül azok negatív hatásairól is szó esik. A legkézzelfoghatóbb esetek azok, amikor egy beteg munkanélkülivé válik, vagy helytelenül táplálkozik, ami elhízáshoz és társult betegségekhez vezet. Kutatások emellett kimutatták, hogy az autóbalesetek, a kriminális tevékenységek (például kapcsolaton belüli erőszak) is negatív eredményei lehetnek a tünetegyüttesnek.
A kapcsolati nehézségekről külön is szó esik: Az ADHD-s beteg „egyszerűen fogalmazva megbízhatatlan (…) Aki hiperaktív, a végtelenségig beszél és nem hagyja szóhoz jutni a partnerét. Vagy viták során nem lehet megbeszélni dolgokat, mert hamar elpattan az agya.” Ettől még egy ADHD-s is lehet jó társ – hangsúlyozza Szuromi Bálint. Ahhoz, hogy egy ilyen párkapcsolat működjön, fontos, hogy mind a két fél tudatában legyen: a kapcsolat egyik tagja ADHD-s. Ez segít a problémák megértésében.
Az ADHD-s betegek különféle gyógymódok közül válaszhatnak. A pszichiáter szerint ebből a gyógyszeres terápia az elsőként választandó terápiás módszer. Emellett léteznek pszichoterápiás módszerek is az ADHD kezelésére.
Ahhoz, hogy a kép az ADHD betegségről teljessé váljon, érdemes meghallgatni a podcast adást, illetve a NeuroDivergens-en található összes beszélgetését.
Kapcsolódó tartalmak:
Az elfogadáson nyugvó térben szárnyal a kreativitás – Neurodiverzitás a Budapest Galériában