Lenard Kata00

Nem kőből-bronzból – emlékalap Lénárd Katának, díjak a hozzá hasonlóknak

A Dajer szerkesztői, szerzői és bizonyára olvasói közül is többen ismerték Dr. Lénárd Katalint, a tavaly, 48 éves korában elhunyt pszichológust, kutatót, a Pécsi Tudományegyetem Pszichológia Intézetének oktatóját. Az űrt, amit a mindig és mindenkire kíváncsi, nyitott, érzékeny, kedvesen szétszórt, csillogó elméjű és fékezhetetlen energiájú Kata maga után hagyott, nem lehet betölteni. Barátai, tisztelői, kollégái mégis megpróbálkoztak továbbvinni és átadni belőle valamit: létrehoztak egy közösségi emlékalapot és két díjat, amelyekre most január 31-ig lehet jelölni olyanokat, akik hasonló értékek mentén dolgoznak, mint amik Katát is vezették életében és munkájában. A kezdeményezést Szentirmai Dóra szerkesztőnk és az emlékalap tagja mutatja be, az alapító dokumentum felhasználásával.

A Lénárd Kata Emlékalapot négy ötletgazda-szervező segítségével egy 150 fős, barátokból, rokonokból, kollégákból, ismerősökből álló Facebook-csoport alapította Kata emlékére és az iránta való tiszteletből. „Emlékalapunk és a hozzá kapcsolódó díj egy kicsit olyan, mint egy emlékmű, de nem kőből-bronzból készült mozdulatlanság, hanem egy dinamikusan alakuló közösségi gesztus. (…) az emlékezés cselekvése: hordozza az együtt-lét nagyszerűségét és a lehetőséget a rítusra, adásra, hagyományra” – írja az alapító dokumentum.

És valóban, ha valami távol állt Katától, az a mozdulatlanság, minden értelemben. A pszichológus, az alkotó értelmiségi, a világra nyitott ember életében és munkájában különböző területek és diszciplínák értek össze. Életének és szakmai elköteleződésének legfontosabb motívuma a lélektan, a művészet, a társadalmi és kulturális érzékenység, a segítő attitűd és a hátrányos helyzetűek támogatása volt.

Ennek szellemében az alapítók az elmúlt évben a Pécsi Közösségi Alapítvány segítségével rendezett adománygyűjtésből befolyt összegből évente olyan emberek – személyek vagy csoportok – munkáját szeretnék elismerni,

  • akik szakterületeket integráló perspektívával rendelkeznek,
  • akik számára érték a társadalmi felelősségvállalás és a kirekesztett, bármilyen szempontból hátrányos helyzetű csoportok felkarolása,
  • akik értőn reflektálnak az egyéni és társadalmi traumákra, segítik ezek áldozatait,
  • akik alkotó módon állnak hozzá a lélektani, művészeti kezdeményezésekhez.

LK

Mivel azonban Kata egyáltalán nem kedvelte a szigorú kategóriákat, sőt szerette magát azokon kívül vagy azok metszetében elhelyezni, a Lénárd Kata-díj mellett létrehoztak egy Különc díjat is. Erre olyanokat lehet jelölni, akik fontos tevékenységet végeznek, „csak valahogy máshogy”, s akik a nézeteik, elgondolásaik, cselekedeteik alapján több elismerést, figyelmet érdemelnének.

A díjakra bárki felterjeszthet bárkit néhány méltató mondat, rövid bemutatás és a jelölés indoklása kíséretében. Az elismerések odaítéléséről az alapítók és az emlékalap támogatói döntenek, a díjakat Kata születésnapján, február 18-án adják át. Minthogy pedig a felsorolt elvek, amelyekben Kata hitt, és a hozzáállás, amelyet képviselt, a Dajer számára is fontosak és szimpatikusak, mi is arra buzdítjuk kedves olvasóinkat, hogy nézzenek körül jól, és jelöljék a díjakra érdemeseket!

A jelölés határideje: 2022. január 31.

A jelöléseket erre az e-mail-címre kell elküldeni: emlekalap@pecsikozossegialapitvany.hu

Részletek és további információk a 2022. évi Lénárd Kata-díjra és Különc díjra jelöléshez a Pécsi Közösségi Alapítvány oldalán a Lénárd Kata-Díjak menüpontban.

Fotók: Facebook