Történetek a szerelemről, aszexualitásról, beszélő könyvekkel

Nem, ők nem hangos könyvek, néhol egészen halkak és visszafogottak, miközben bátrak és büszkék. A Kazinczy Élő Könyvtár kikölcsönözhető „könyvei” megkérdőjelezhetik bennünk a  sztereotípiákat és választ adnak a félve feltett kérdéseinkre is. Nem könnyed, nyári strandolvasmányok, hanem hús-vér életek, legyenek ők akár férfiak vagy nők, vagy éppen férfiból lett nők, esetleg aszexuálisok. Csáky Irma riportja.

Beszélgetni mindig jó. Beszélgetni kell, mert nincs ennél jobb módja az (ön)ismerkedésnek. Mondani kell, akkor is, ha durva. Mert felszabadít, megerősít, értelmet ad. Meghallgatni is kell, mert az ugyanígy. És mert közel hoz olyan embereket, akik egyébként nagyon más világokban élnek. Ez az egyik alapelve a mi kis fodrászszalonunknak és annak a nagyon szimpatikus szerveződésnek is, amelyet öt éve Kazinczy Élő Könyvtár néven ismerhet és követhet az arra fogékony közönség. Ásmány Líviával, a projekt megálmodójával és koordinátorával június 22-i, „Történetek a szerelemről” című rendezvényük után beszélgettem, amely most a Budapest Pride Fesztiválhoz kapcsolódott. „Van egy közös a történetünkben” – hirdette a fesztivál mottója, de a két kezdeményezésben nemcsak a hasonlóságokra fókuszálás a közös, hanem az is, hogy mindkettő az előítéletek lebontásán és a társadalmi érzékenyítésen dolgozik a párbeszéd különféle eszközeivel.

Hogyan teszi ezt az Élő Könyvtár? „Amíg egy hagyományos könyvtárban könyveket kölcsönözhetünk ki olvasásra, az Élő Könyvtárban embereket lehet kikölcsönözni egy őszinte beszélgetés erejéig” – írja a katalógus, amely az aktuálisan kölcsönözhető könyvek listáját, rövid leírásait is tartalmazza. Ezeken az alkalmakon az egymás iránti megértés elősegítése és erősítése a cél. A Könyvek olyan személyek, akik etnikai, vallási hovatartozásuk, szexuális irányultságuk, egészségi állapotuk vagy szociális körülményeik miatt sokszor találkoznak előítéletekkel, hátrányos megkülönböztetéssel, kirekesztéssel. A 20-30 perces beszélgetéseken a Könyvek – például hajléktalan emberek, volt droghasználók, bevándorlók, menekültek, mozgássérültek, az LMBTQIA közösség tagjai – elmesélik élettörténeteiket, megosztják tapasztalataikat, az Olvasók pedig kérdezhetnek, reagálhatnak.

Hogyan kell elképzelni egy ilyen eseményt? A látogatót regisztrációs pult, információs anyagok és önkéntes Könyvtárosok fogadják. A részvételi szabályzat aláírása után kiválaszthatjuk a katalógusból, hogy kivel szeretnénk beszélgetni, feliratkozhatunk a kölcsönzésre, és – egyedül vagy kisebb csoportokban – beülhetünk a Könyvvel az olvasóterembe. Innentől aztán rajtunk, Könyveken és Olvasókon áll, mi történik a beszélgetés alatt. Amikor a lehetséges konfliktusokról kérdezem, Lívia azt mondja, nem kerültek még ilyen helyzetbe, nagyon sokat tréningeznek a Könyvekkel (többen aktivisták is azon a területen, amelyben érintettek), és valóban, professzionálisan, mégis őszintén és hitelesen mesélnek, kezelik a helyzeteket. A módszer és a szervezet nagy érdeme, hogy olyan biztonságos közeget teremt, ahol Könyv és Olvasó félelem nélkül megnyilatkozhat, kérdezhet, elfogadásra találhat.

Mara története

Mikor évekkel ezelőtt találkoztam a barátnőmmel, még küszködtem, beszorulva a saját testembe. De ő volt az, aki segített felszabadulnom, hisz bátorított, hogy bújjak elő és vegyem észre, hogy igenis meg tudom tenni azt a lépést, amire olyan keservesen vágytam” – írta Maráról a katalógus rövid ismertetője. Két szép nővel ülök az asztalnál. Az egyiknek apró színes tortadíszítő cukorral van teleszórva a pinkre festett arca, a másikon finom smink. Nagyon kedvesen, figyelmesen hallgatják egymást és a kérdéseimet, pedig nem könnyű történetet mesélnek el, sokadik beszélgetőpartnerük vagyok és kánikula tombol. Én persze nem foghatom csak erre, hogy lassan esik le: amikor egymásba szerettek, még fiú és lány voltak. Innentől viszont semmi nem alakult szokásosan, hiszen Rebeka nem hagyta ott Marát, amikor „kiderült”, hanem támogatta a felismerést, az elfogadást és az átalakulást, s az egész folyamat meg az azzal járó nehézségek nem gyengítették, hanem még erősebbé tették a kapcsolatukat. Miközben Mara új testre, új családra, új életre talált Rebeka mellett, ő is szabadjára engedhette csendes, visszahúzódó, nyugalomra vágyó személyiségének másik oldalát – boldogan meséli, hogy azóta bátran „lehet cuki”, és a maga varrta jelmezekben rajzfilmfigurák bőrébe bújhat, ha úgy tartja kedve. Most is éppen egy fotózásról jött, innen a cukorszórás (nem bírom ki, meg kell kérdeznem, mivel tudta ilyen frankón felragasztani, hogy akkor sem potyog le, ha mosolyog). Ez a felszabadultság, a lehetőség az önmegvalósításra, az elfogadás és biztonság, amiben élnek, amit egymástól kapnak, irigylésre méltó. Amúgy nem szeretik a feltűnést, a Pride-ra sem igen járnak, nem az ő stílusuk a felvonulósdi. Azért megjegyzem, hogy Élő Könyvként, ilyen beszédérzékkel és jelenléttel azért mégis csak lehet Marában egy adag aktivizmus, nem véletlenül vesz részt már többedszer ilyen eseményen. Mindenesetre ő nem készül tudatosan erre a szerepre – a legjobb élménye mostanság, hogy fél éve egy női kézilabdacsapatban játszik. Leginkább pedig arra vágyik, hogy smink nélkül, egy szál pólóban sétálhasson nőként a barátnőjével. Kívánom neki, hogy sikerüljön (sikerülni fog). Kívánom mindenkinek, hogy beszélgethessen ilyen felszabadító emberekkel, és hogy a saját párkapcsolatában legalább feleannyi szabadságot és támogatást élvezhessen, mint amennyit ők ketten egymásnak nyújtanak, nagy szerelemben.

A programon való részvétel ingyenes, pedig egy csomó ember dolgozik azon, hogy a látogatók jobban megérthessék az adott társadalmi kérdéseket, s mint megtudom, előfordul, hogy száznál is több Olvasó vesz részt egyetlen 3 órás programon. Hogy tud ez így működni? Az eseményeket lelkes önkéntesek bonyolítják, a Könyvek is önkéntes alapon jelentkeznek vagy kerülnek kapcsolatba a saját szervezetükön keresztül a Könyvtárral, és a legtöbben 5 éve, az alapítás óta velük vannak.

A módszer egyébként Dániából ered, meséli Lívia, aki évekkel ezelőtt Olvasóként látogatott el egy Isztambulban megtartott élőkönyvtár-programra. Hazatérve a Szimpla Kerttel együttműködésben indította el a Kazinczy Élő Könyvtárat, amely körül azóta – több mint 30 alkalom és 2500 beszélgetés tapasztalatával gazdagodva – profi szervezőgárda alakult ki antropológusok, szociológusok, trénerek aktív közreműködésével. Ma már, a sok megkeresésre reagálva fiataloknak és céges csapatoknak is tartanak érzékenyítő csapatépítő workshopokat Ülj mellém! Társadalmi érzékenyítés néven.

Viki története

Viki egészen gyakorlott Élő Könyv és aktivista: elébe megy a kérdéseimnek, amit nem bánok, mert nincsenek pontos fogalmaim az aszexualitásról, amiről most beszélgetni fogunk. Így aztán bele is futok egy olyan reakcióba – nem kérdőjeleződött-e meg az identitása, amikor három éven át járt egy fiúval –, amilyeneknek a megváltoztatásáért már egyesületként (workshopokkal, ismeretterjesztő kiadványokkal) is küzdenek a magyar aszexuálisok. De ez nem volt mindig így. Viki meséli, hogy bár kamaszkora óta tudja, hogy másmilyen, sokára találta csak meg azt a kategóriát, amellyel végre le tudta írni a saját helyzetét. Ahogy a katalógusban olvashattuk róla: „39 éves szabadúszó fordító és nyelvtanár vagyok, fogantatásom óta aszexuális, bár a társadalmi nyomás és az információhiány következtében sokáig »válogatós biszexuálisként« definiáltam magam, és csak pár éve ismerem, értem és alkalmazom magamra az »aszexuális« szót.” Amikor elmondja, hogy aromantikus is (nem érez romantikus vonzalmat, nem tud szerelmes lenni) egy kicsit azért megint hitetlenkedni kezdek, nem lehet-e, hogy ezek a jelenségek léteznek, de már leírták őket pszichológiai, fiziológiai stb. magyarázatokkal, szakkifejezésekkel. Aztán rájövök, pont ez az a pont, amiért nagyon fontos belehelyezkedni az ő nézőpontjába, megérteni az ő szavait: mert a társadalmi elutasítás éppen a bevett, helyesnek gondolt alapállások és fogalomértelmezések mentén alakul ki. Az aszexuális annak születik, nem pedig gyerekkori traumák, nemi erőszak miatt lesz azzá; nem kötődési problémái vannak; nem frigid, nem meleg; nem az van, hogy még nem találta meg az igazit. Nem érez szexuális vonzalmat. És ez nem szexuális zavar, hanem irányultság (bár ebben nincs egységes álláspont a pszichológusok között). Megdöbbenek, hogy egy kanadai kutatásban (erről már később, a Vikivel készült interjúkban olvasok a hvg.hu-n és a divany.hu-n) a különböző szexuális irányultságú emberek közül az aszexuálisokkal szemben mérték a legnagyobb előítéletet. Annyira egyértelműnek, az ember alaptulajdonságának, társadalmi normának és boldogságunk legfőbb összetevőjének tartjuk a szexualitást, hogy az aszexuálisokat életidegennek, szinte nem emberinek bélyegezzük. Viki elképesztő vehemenciával és tapasztalattal adja át az évek alatt megszerzett tudását, mesél kritikusan, de megértően a felé irányuló reakciókról. Meg szokta kapni, hogy miért öltözik szexisen, ha egyszer nem érdekli a szex. Mosolyogva megjegyzem, hogy a piros toll legyezője, gondolom, sokszor kiveri a biztosítékot. Vikinek és a Magyar Aszexuális Közösség aktivistáinak van min dolgozniuk – azokért, akik hasonló cipőben járnak, hogy könnyebb legyen számukra az út, és értünk, akik elsőre nem értjük, de aztán megértjük, és köszönjük, ha elmagyarázzák.

A Szimpla Kert támogatásán kívül korábban pályázatokból finanszírozták a programot, amely viszont az Ülj mellém! beindításával hosszú távon fenntarthatóvá vált, pályázatoktól való függés nélkül. A módszer és a cél ugyanaz, de a társadalmi érzékenyítés mellett itt a csapatépítésre és az egymás iránti elfogadás fejlesztésére is hangsúly került.

„Csoportból csapattá válni közös élmények során lehet, amik engedik láttatni egymást és magunkat különböző nézőpontokból. Ahol együtt éljük meg, hogy nyitottsággal kommunikálni minden helyzetben megéri, és ahol a címke mögé látva élhetjük át, hogy egy embert soha nem írhat le egyetlen fogalom” – magyarázza Lívia. A résztvevők (kollégák, osztálytársak stb.) egyszerre ismernek meg különböző emberi sorsokat és egymás véleményét, hátterét. A történetek közös meghallgatása és a felismerés, hogy mindenkinek megvan a saját története, a résztvevők közötti kapcsolatokat is átalakítja, ez pedig fejleszti az empátiát, javítja a kommunikációt és hatékonyabbá teszi a közös munkát. Bár az Ülj mellém! nem régóta működik, büszkék rá, hogy már az IKEA, a Jófogás és a futballt forradalmasító magyar sporteszközt kifejlesztő cég, a Teqball is ezt a csapatépítőt választotta, teszi hozzá Lívia.

Nyilván nem könnyű a munkatársakat rávenni arra, hogy a közös sörözés, tankvezetés, paintballozás és esti karaoke helyett a szociális érzékenységüket fejlesszék, és olyan emberekkel beszélgessenek, akikkel talán soha nem nyílna alkalmuk egy asztalhoz ülni. A Könyvtárazásnál szívet melengetőbb company dayt viszont, saját tapasztalataim alapján, nehezen tudok elképzelni. Úgyhogy drukkolok, hogy üljenek melléjük minél többen, beszélgessenek, és legyen sok ilyen – élő, közös és erős – olvasmányélményük.

Itt követheted a programjaikat:

• facebook.com/kazinczylivinglibrary
• facebook.com/uljmellem