Csajok kapitány szerepben 7/1. – „Ha csak egyet kívánhatnék, nyolc aktív nagyszülőt kívánnék!”

Idén negyedik alkalommal rendezi meg a Swimathon adománygyűjtő kampányt és eseményt a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány. A kampányban 7 helyi kötődésű ügy javára gyűjtenek adományt hétköznapi és ismert emberek 4 héten át, cserébe nyilvánosan vállalva egy-egy személyes úszás- kihívást, amit június 16-án teljesítenek a Kőér utcai uszodában. A „véletlen” úgy hozta, hogy idén mind a hét csapat kapitánya nő. Őket hívjuk fel e sorozat keretében, és megkérdezzük, hogy vannak?

Suri Szilvi, a Zabszalma Alapítvány vezetője a „Lóperenciás tengeren túl” programért úszik, amiben hátrányos helyzetű gyerekeknek szóló lovasterápiás táborra gyűjtenek.  Talán Jolán hívta tőlünk telefonon, a megbeszélt délutáni időpontban. (fotó: Fényes Gábor)

SSZ (suttogva): Bocs, visszahívhatlak 2 perc múlva?

dajer: Persze, várom.

….

SSZ(suttogva): Na, itt vagyok.

dajer (szintén suttogva): Akkor kezdhetjük?

SSZ: Abszolút, de neked nem kell suttogni!

dajer: Igen, tudom, de így jobban esik. Erről mindig az jut eszembe, hogy van egy barátnőm, Gizi, aki egyszer fent napozott a házuk tetején meztelenül. Gondolt egyet, és munka ügyben felhívott valakit. De amikor az felvette a vonal másik végén, váratlanul egy idegen férfi jelent meg a szomszéd ház tetején. És akkor a következő párbeszéd zajlott le a telefonban:

  • Szia Gizi, mi a helyzet?
  • Most nem tudok beszélni, mert meztelen vagyok…

Na, de vágjunk bele! Ez most az egy éves Bella alvás-ideje?

SSZ: Igen.  Éppen volt 3 percem, hogy megírjak egy Swimathon posztot, néhány teljesítésigazolást a Zabszalmának, iskolai részvételekről. Előtte írtam még pár tábori infót a szülőknek. Ez az idő van mindenre, ami az ún. back office munka.

dajer: És mikor van időd magadra is?

SSZ: Magamra? Az nincs egy éve. Bella ilyenkor alszik másfél órát, ez elrepül erre! Aludni sem aludtam egy éve, éjszaka még 4-5 alkalommal felébred.

dajer: Te most tulajdonképpen gyesen vagy?

SSZ: Éppen hogy nem! A lovarda, az alapítvány, a lovasterápia az amolyan hobbi! Amiből élünk, az egy nagy EU-s nemzetközi projekt, aminek az elmúlt 3 évben a kommunikációs felelőse voltam , most zárjuk le ősszel. Ez egy 9 országot összefogó roma program, ami a munkaadók érzékenyítésére törekedett a romák foglalkoztatásában (éktelen sírás a háttérből) Bocs, visszahívhatlak 1 perc múlva?

SSZ: Hol is tartottunk?

dajer: az EU-s érzékenyítő projektnél! Mit csináltatok ennek keretében, tréningeket, képzéseket?

SSZ: Ja, igen! Volt kutatási része, tréning, kommunikációs kampány, workshopok. De az egészet azért vállaltam el, mert a kommunikáción és a menedzsmenten kívül nem volt magyar vonatkozása. Részt vettek benne csehek, szlovákok, románok, bolgárok, szerbek, stb, de magyarok nem.

dajer: Te, aki évekig a Roma sajtóközpont vezetője is voltál, megkönnyebbültél, hogy nincsenek benne magyarok?

SSZ: Így van! Ismerem jól a hazai szereplőket roma témában, elegem lett abból, hogy ezzel foglalkozzak. A saját mentálhigiéném érdekében elengedtem ezt a témát, örültem, hogy nem kell belemennem a magyar közéleti kérdésekbe. És itt a nemzetközi terepen ráadásul kiderült, hogy nyitott kapukat döngetünk. Akkora a munkaerőhiány, hogy a munkaadók kapnak a munkaerőn, ha roma, ha nem. Legalább is a multik és a gyártósorokon termelők biztosan, ahol vannak nehézségek, azok az önkormányzatok és a helyi kkv-k.

dajer: De várj, jól értem, hogy kivonultál a hazai szemléletformálásból? Önvédelemből vagy mert nem hiszel már benne?

SSZ: Beláttam, hogy a felnőttek előítéletein, ahol ezek már megvannak, nem lehet változtatni. A gyerekek még formálhatók, de a felnőtt társadalom sztereotip gondolkodását itthon már nem akarom megváltoztatni.

hangos sírás a háttérből

Egy pillanat türelmedet kérem megint! A nagyinál vagyunk, mindjárt megoldjuk…

SSZ: Igen, itt vagyok. Hol tartottunk?

dajer: Hogy ezek szerint van segítséged, mert a nagyinál vagytok.

SSZ: Pont nemrégiben kérdezte egy barátnőm, hogy mit kívánnék a jó tündértől, ha bármit lehetne? Mondtam neki, hogy nyolc aktív nagyszülőt! Mondjuk, mi sem panaszkodhatunk, jutott nekünk három, az is nagyon sokat jelent! Igaz, nálunk Andris, a férjem is ugyanannyit van Bellával, mint én, nincs mama-matricázás. A kajaidő az fontos, hogy akkor mellközelben legyen.

dajer: Szóval hogy jött ez az átnyergelés a lovak felé a közéleti kérdések után?

SSZ: Ez egy hosszú folyamat volt. 10 évig dolgoztam rádiósként. Előbb a Klubnál, majd a Kossuth Rádió Krónikájánál, mint szerkesztő-riporter, miután kommunikációt, újságírást tanultam Szegeden. A belpolitikai rovatnál dolgozni annyit jelentett, hogy se hétvégém, se ünnepnapom nem volt, egyszer fordult elő, hogy karácsonykor nem voltam beosztva. Enyhén szólva nem volt családbarát munkahely. És akkor gondolkoztam rajta nagyon, mit találhatnék ki. Így jöttek a lovak, mivel négy éves korom óta lovagolok és lovak közt éltem.

dajer: Végül nem lettél se kovács, se állatorvos.

SSZ: Nem. Elvégeztem a Bárczit (gyógypedagógiai kar, ELTE, a szerk.), ami 4 év volt, aztán még ráhúztam 2, 5 évet a lovasterapeuta képzéssel. Mindezt úgy, hogy közben még rádióztam. Később az Állatkertben dolgoztam, és közben elkezdtem építgetni a klienskört, a szervezeti hátteret. Így jött létre a Zabszalma Alapítvány.

dajer: Ha egy mondatban kéne megfogalmaznod mit ad neked a lovasterápia, mi olyan vonzó benne, mi lenne az?

SSZ: Hogy egy olyan mozgásfejlesztésre vagyunk képesek, amelyben stimuláljuk az egyensúlyközpontot, és ez beindítja az idegrendszeri érést.

dajer: Akkor ennek az értelme mondjuk 40 pluszos nőknek már nem kimutatható?

SSZ: Dehogyisnem! Ha valaki azt mondja neked: „én tudok lovagolni!”, akkor tudd, hogy az hobbilovas! Az igazi lovasok tudják, hogy ennek sosincs vége, mindig lehet fejlődni, soha sem leszünk készen. Nem véletlen, hogy a nagy díjugratók, díjlovasok is 60 felett járnak.

dajer: Tehát egy változókori tünetekkel küzdő nőnek is bejöhet?

SSZ: Nagyon is! Ha lovon ülsz, garantáltan semmi más nem létezik. Dobott a pasid, meghalt a kiskutyád, ha küzdesz bármivel, itt totál megszűnik, kikapcsolsz!

dajer: A Swimathon 2019 kampányban hátrányos helyzetű ferencvárosi gyerekek egy hetes nyári lovaterápiás táborára gyűjtötök. Hogy megy?

SSZ: Lehet, hogy kicsit felül lőttem a remélt összeget. (nevet) 505 ezret szeretnék gyűjteni, de ebben a pillanatban 99 ezren állok még.  Az a furcsa helyzet állt elő, hogy egyelőre szinte csak ismeretlen, vagy távolabbi emberek támogattak, a közeli barátaim közül egy sem.

dajer: De vajon miért lehet ez?

SSZ: Nem tudom, de pont azt nem szeretném, hogy nyaggassam őket ezzel. Még van szűk két hetünk. Ami viszont egyértelmű hozadéka már a kampánynak, hogy egyrészt másfajta felajánlást is kaptunk a pénzen kívül, méghozzá a gyerekeknek ruha-adományt, másrészt meg az, hogy a kampányolók közül most többen is látják, mondják is csodálkozva, hogy egy civilnek, egy civil szervezetnek tényleg mennyire meg kell küzdenie minden forintért!

A Swimathon 2019 kampányban, a Lóperenciás tengeren túl programért úszó Suri Szilvit itt lehet támogatni, egy két perces bankkártyás fizetéssel. A program részletes bemutatása itt érhető el.

 

 A dajer.hu a Swimathon 2019  – női szempontú –  médiatámogatója.

www.swimathon.hu