Csajok kapitány szerepben 7/4. – Attól félek, nincs bennem semmi érdekes

Idén negyedik alkalommal rendezi meg a Swimathon adománygyűjtő kampányt és eseményt a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány. A kampányban 7 helyi kötődésű ügy javára gyűjtenek adományt hétköznapi és ismert emberek 4 héten át, cserébe nyilvánosan vállalva egy-egy személyes úszáskihívást, amit június 16-án teljesítenek a Kőér utcai uszodában. A „véletlen” úgy hozta, hogy idén mind a hét csapat kapitánya nő. Őket hívjuk fel e sorozat keretében, és megkérdezzük, hogy vannak?

Zagyva Kata az első Swimathonon még „csak” úszott, de tavaly és idén már nem csak a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány  FIX Pont csapatának kapitánya, hanem az összes kapitány között koordinál, amolyan mindenki anyuja.  Csendes kitartással bátorít a háttérből, szó szerint éjjel és nappal, segít, megold, intézkedik, nélküle nem lenne olyan a Swimathon, mint amilyen. Talán Jolán meséltette őt telefonon.

dajer: Hogy lettél  Swimathon-anyu és miért pont te? Azt ne mondd, hogy ezt a szervezőktől kéne megkérdeznem…

ZK: Szerintem azért, mert abszolút problémamegoldó alkat vagyok és tudok bánni az emberekkel. Kedves vagyok, ami nem esik nehezemre, ha kell, simogatok is, és végtelen a türelmem!

dajer: Erre nagy szükség van?

ZK: De nagy ám! A kampány 4 hete alatt jönnek sorban a kérdések, kérések, feladatok, éjjel és nappal, számomra ismeretlen embereket kell mozgatni, méghozzá ha lehet, csapatként!

dajer: Neked van valami civil múltad? Dolgoztál, önkénteskedtél esetleg civil szervezetekben?

ZK: Semmit sem tudtam róluk a világon! Egy alapítványnál dolgozott egy közeli ismerős, annak a céljait kicsit ismertem, de semmi egyéb. Az én életem egészen más közegben mozgott addig. Biztos, hogy amikor felkértek, nem a szakmai tapasztalatok voltak a döntőek.

dajer: Vagy éppen hogy de, csak ugye, melyik szakma… Mi mindent csináltál életedben?

ZK: 16 éves korom óta dolgozom. A suli után nagyon hamar el kellett kezdenem pénzt keresni, mert nagyon szegények voltunk. Egy újpesti szoba-konyhában nőttem fel anyámmal, WC a folyosón, anyám pedig több műszakban dolgozott a fonodában. Apám alkoholista volt, 8 éves voltam, amikor elváltak, 12 amikor elköltözött, tudod, ez a jóhiszemű jogcímnélküli lakáshasználó sztori…

dajer: 16 évesen már dolgoztál? Akkor legtöbben még azt sem tudjuk, kik vagyunk.

ZK: Én sem tudtam, hogy mit akarok kezdeni majd később, csak azt, hogy nem szeretnék úgy élni, mint a szüleim. Cukrásznak tanultam, de nem fejeztem be az iskolát. Először ott dolgoztam, ahol tanuló voltam, majd a Magyar Pamutipar üzemi konyháján  dolgoztam cukrászként, közben kijártam a Dózsa pályára büfézni, és ha fontos meccs volt, akkor egy különteremben szolgáltam fel a protokoll vendégeknek. Közben otthonról tortákat sütöttem eladásra. Aztán lementem egy  balatoni szezonra dolgozni egy  csárdába, utána egyedüli eladó voltam az egyik legmenőbb pesti butikban a Teréz kőrúton. Papíron eladó voltam, de tulajdonképpen üzletvezető, a tulajdonosok a beszerzésről gondoskodtak, minden másról én.

dajer: Úgy tűnik, hogy mindig nagyon sok és sokféle ember közt dolgoztál.

ZK: Így van. A butikban már úgy voltak körülöttem az emberek, hogy szabályos klubdélutánok szerveződtek körém. Visszajártak a vendégek is beszélgetni, és ha valaki csak reggel 6-kor tudott bejönni egy cipőért, én ott vártam reggel 6-kor. De olyan is volt, hogy valakinek külső helyszínen adtam át az árut, mert a vevőknek úgy volt jó. Én bíztam bennük, a tulajdonosok meg bennem. Még olyan is előfordult, hogy vakbélműtét után a kórházba hívtak a vevők bizonyos áruk miatt, amire képzelheted, hogy reagáltak a nővérek. A bevételt is én vittem haza szinte minden nap, emlékszem, hogy be is voltam tojva az utcán, nehogy kiraboljanak!

dajer: Akkor eddig volt egy komolyabb vendéglátós időszak, majd egy szolgáltatási.

KZ: Nem, a komolyabb vendéglátás csak utána indult! Előbb a Vén Diák nevű, akkoriban elég ismert és népszerű helyen voltam felszolgáló, majd a Cook Kapitány sörözőben.

dajer: És hogy érzed, igaz a közhely, hogy a vendéglátós évek duplán számítanak?

KZ: Ha benne ragadsz, akkor valószínűleg igen! Nekem megkönnyítették a dolgomat, amikor a főnök az egész csapattal együtt kirúgott, egyik pillanatról a másikra, fiatalítás címen. Közölték, hogy van egy hetünk és nem értettem a miértjét. Vagy mindenki, vagy senki. Hiába vagy becsületes, és ezt értékelik a vendégek, az egyik főnök az szeretette, ha dekoratív vagy, én meg ugye inkább jó fej voltam

dajer: Kétségbeestél?

ZK: Dehogy! Életem legjobb munkahelye jött a sorban, egy utazási iroda. Imádtam. Először csak besegítettem nekik valamiben, hamarosan már egy részleget vezettem. Már a pultban ültem és az ügyfelekkel dolgoztam, amikor életemben először láttam számítógépet. De hamar belejöttem. Nem túlzás, gyakran reggel 6-tól hajnali 2-ig nyomtuk. A partner-szerviz vezetője lettem, rengeteg munka volt.

dajer: De mitől volt a legjobb?

ZK: A pörgés, a feladatok, a társaság, fiatalság, bolondság. Annyira sokat bírtam, hogy mindenki azt hitte, kettő vagy három van belőlem, ezt máshogy nem lehet. Akkor tanultam meg, hogy ha van egy feladat, azt most kell megcsinálni, különben végérvényesen elúszom. Komolyan mondom, mikor reggel bementünk az éjszakai faxok kígyóztak le az iroda emeletéről.

dajer: És elismerték a munkádat?

ZK: Igen, anyagilag is, erkölcsileg is. A főnök egyszer engem választott ki egy jutalomutazásra, így jutottam el Miamiba. Én, a nyolc általánost végzett kis újpesti csaj Amerikába, el tudod képzelni? Külföldön előtte csak Lengyelországban jártam. Sosem felejtem el, amikor a határon felébresztettek és kérték, hogy írjam alá az útlevelemet, mert azt sem tudtam, hogy azt alá kell írni valahol.

dajer: Ha olyan jó munka volt, miért szálltál ki onnan?

ZK: Nagyon elfáradtam és rám akartak bízni még valamit, azt már nem bírtam volna el. Felmondtam, és egy hónapra rá (napra pontosan) csődöt jelentett az iroda. Nem tudtam, hogy így lesz, nem a süllyedő hajóról menekültem, lehet, csak éreztem valamit. Tipikus magyar történet: túl gyors volt a növekedés, a szuper tehetséges és okos főnök, akinek minden a fejében volt, valószínűleg túlvállalta magát.  De a számokba ennyire nem láttam bele, nem tudtam mi várható.

dajer: Úgy szálltál ki, hogy tudtad mi jön és hogyan tovább?

ZK: Á, dehogy. Csak bíztam. És közben még be kellett fejeznem az esti iskolát is, amit elkezdtem az évek során, hogy meglegyen legalább az érettségim. Az nagyon kemény volt, ráadásul mivel én soha nem tanultam meg tanulni, abból éltem, amit az órán kaptam. Igaz, még az az utazási iroda egyik tréningjén csináltattak velünk egy elég komoly IQ tesztet is, és nekem 135 jött ki, ami nem rossz, de hát rutinom nem volt a tanulásban, szinte semmi. Azért meglett.

dajer: Innen már egyenesebb akkor az út?

ZK: Ahogy vesszük, inkább nem. Egy rövid ideig egy reklámügynökségnél dolgoztam, de az annyira nem volt családbarát, hogy azt ott kellett hagynom. Nálunk jöttek a fiúk, ma 16-17 évesek, közel 6 évig otthon voltam velük . Aztán 12 év ingatlanozás, előbb irodában, később magánban. De ebbe is bele lehet fáradni, úgyhogy most kevesebb az ingatlanozás, és van normális állásom egy autókereskedésben, amit már úgy vállaltam el, hogy mellette csinálhassam a Swimathont. Reménykedtem, hogy idén is kellek a kampányban.

dajer: Mit szeretsz benne ennyire?

ZK: A történeteket, az embereket, a jóságot. Ilyenkorra már elfáradok. A rendezvény után egy hét pihenés, de aztán az év többi napján már várom a következőt. El is döntöttem, hogy az egyik induló szervezetnél, a Van Esély Alapítványnál  szeretnék heti egy délután majd valamit segíteni, önkénteskedni. Ahányszor megnézem a kisfilmjüket, annyiszor bőgök rajta. Néha egyszerűnek tűnő dolgokkal is lehet jól segíteni, változást hozni egy hajléktalan ember életébe. Annyi itt a jó ember, tényleg, hogy mikor felhívtál, féltem is ettől az interjútól, hogy bennem nincs semmi érdekes…

dajer: Eddig is sok embert ismertél, de mesélik és látom is, hogyan szövöd a hálódat, hogy lesz egyre több és több ember körülötted…

ZK: Sokan jönnek, és vannak, akik mennek. Érdekes, hogy vannak régi emberek, akik odébb álltak, talán pont ezért. Én általában nem szoktam politizálni, például a facebookon, csak ha nagyon felhúzom magam valamin, de mióta ezt a koordinátori munkát csinálom és kampányolok mellette, látom a reakciókat.

dajer: Arra gondolsz, hogy a Swimathon ügyei is visszatükröznek egy értékválasztást, egy döntést?

ZK: Pontosan. Hogy mik a fontos dolgok, és miért érdemes tennünk. Többen csak csendben töröltek, amit utólag vettem észre. De olyan jó embereket kapok cserébe, hogy az feltölt! És itt érzem, hogy megbecsülnek. (szipog) Ez nagyon jó. (elcsuklik a hangja.)

dajer: A csapatkapitányi-koordinátori munka mellett nem úszol, de láttam azért megoldottad, hogy mégis vízbe kerülj.

ZK: Igen, szeretnék. Elindítottam egy #harmincbarát kampányt, ahol a saját ismerőseimet kérem, hogy támogassák az úszóinkat. Ez jóval nehezebb, mint amikor magamnak kértem. Mégis, ha sikerül, akkor egy hosszt úszom boldogságomban! Egyelőre nem állok jól sajnos, de most jön a hajrá! Addig a saját kertemben edzek, legfiatalabb úszónk és edzőnk ajánlására, most éppen a lábtempót gyakorolom, mondjuk úgy, nyáriasított formában…

dajer: Az utolsó kérdés, úgy érzem, kihagyhatatlan. Tősgyökeres újpestiként hogy tudsz egy ferencvárosi ügy mellett így elköteleződni?

ZK: Annyira megfér ez bennem, hogy az első Swimathonon, amikor úsztam, írtam az újpesti polgármesternek egy levelet erről a kezdeményezésről és kértem, tegyen egy gesztust, támogassa Újpest is a Ferencvárost rajtam keresztül! Tudom, hogy elolvasták, de nem is válaszoltak. Csalódott voltam.

dajer: De Kata, az eddigi életutad alapján igazán nem tűnsz naivnak, miben reménykedtél?

ZK: Én egy olyan világban szeretnék élni, ahol ez lehetséges.

 

A Swimathon 2019 kampányban itt támogathatjuk a Fix Pont  csapatát (úszóit), egy két perces bankkártyás fizetéssel. A program részletes bemutatása itt érhető el.

 

A dajer.hu a Swimathon 2019 – női szempontú –  médiatámogatója.

www.swimathon.hu

Single Column Posts

Single Column Posts Subtitle

mi

Legyen mindenki gyanús!

Kik vagyunk? A dajer.hu elsősorban a 40+os nőknek, az érett nőknek, a klimax korába került, vagy már annak előszobájába lépett...

GPS-szel az egészségügy RÖGös útjain

Mi történik, ha váratlanul kiderül, hogy hazudik a tükrünk és az egészségesnek tűnt önmagunkat egy nemkívánt gps kezdi figyelmeztetni: Lassíts!...

Történetek a szerelemről, aszexualitásról, beszélő könyvekkel

Nem, ők nem hangos könyvek, néhol egészen halkak és visszafogottak, miközben bátrak és büszkék. A Kazinczy Élő Könyvtár kikölcsönözhető „könyvei”...

Kaja a hűtőben, apátokkal kapolcsozunk! Csók, anyu

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy 40 felett végleg elvesztettük kamaszkorunk legszebb nyarait, sőt általában a nyarainkat is. Mert 10 után...

Requiem Maci Laciért – Eltűnt egy turkáló a város porában

„Gizi, ezt még most kell megírnod, mert elfelejted, és elmúlik a fájdalom“ – mondják a barátnők napok óta. De hogy...

Csajok kapitány szerepben 7/7. – Midlife Crisis, amitől méginkább bennem van a megszerelni, szebbé tenni vágyás, ez a világjobbítási “izé”

Idén negyedik alkalommal rendezi meg a Swimathon adománygyűjtő kampányt és eseményt a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány. A kampányban 7 helyi kötődésű ügy javára...