Miért utáljuk az ingatlanosokat?

Olvasói levél – Az ingatlaneladást elhervasztó ingatlanos

Olvasónk levele a Miért utáljuk az ingatlanosokat című íráshoz. “Így jutott eszembe az a ritka ingatlanosfajta, akiről hosszas mérlegelés után sem tudom elhinni, amit tapasztaltam: hogy tulajdonképpen nem minden esetben akar eladni.”

Kedves Dr. Ama Ana,

Dr. Ama Ana írására válaszolva szeretném megosztani a saját ingatlanos történetemet. Bár a cikkel nem teljes mértékben értek egyet, hiszen minden szakmában akad rendes fehér holló, de én is többször találkoztam már ennek a mesterségnek az említett „kiváló mestereivel”.

Így jutott eszembe az a ritka ingatlanosfajta, akiről hosszas mérlegelés után sem tudom elhinni, amit tapasztaltam: hogy tulajdonképpen nem minden esetben akar eladni. Márpedig a lakás nézegetése közben szépen lassan ez derült ki róla.

Idestova másfél éve adtuk el a saját lakásunkat, mert a kormányzati pajtáskörök beköltöztek a bulinegyedbe. Ők aztán, az önkormányzat segítségével, helyes puzzle-darabokra osztották fel/szét/ki Belső-Erzsébetváros eladó/kiadó helyiségeinek térképét. Ennek az osztásnak persze az lett a vége (még nincs is vége), hogy az ott addig nyugalomban élő és a környéküket kedvelő lakosok nagy része (már aki tudott, mert a szomszéd 80 éves néninek esélye sincs), előre menekülve eladta szeretett lakását, mint mi is, mondjuk egy betelepedési kötvényes kínai úriembernek. Ennek az úriembernek, akivel négyszer találkoztunk, ez idő alatt vagy négy szakmája is volt – hol építésznek, hol jogásznak, hol élelmiszervegyésznek mondta magát –, és mindegyikről úgy beszélt, nagyon boldogan, mint az ő szeretett hivatásáról. Gondolom, a zsidónegyedhez és a századelős polgári lakásokhoz is valószínűleg ugyanilyen stabil és csakis kulturális érdeklődés fűzte. De most nem akarok benne ragadni ebben a témában…

Mindeközben ezt olvasom a 444.hu-n: „Az MNB hétfőn megjelent lakáspiaci jelentése szerint tavaly több mint 15 százalékkal növekedtek a lakásárak az országban, Budapesten viszont ennél is jobban, közel 23 százalékkal” Igen. Így van. Csakhogy nekem már nincs lakásom, csupán egy jó lakás eladásából származó pénzkötegem, ami viszont egyáltalán nem elég egy hasonló paraméterű lakásra Budapesten, olyan kerületben, amely most hasonló tulajdonságokkal rendelkezik, mint a 10 évvel ezelőtti Belső-Erzsébetváros. A pénzem egy év alatt történt elértéktelenedése és az ingatlanárak fénysebességgel száguldó növekedése azt közvetíti felém, hogy egyre kisebb az esélyem egy legalább olyan lakás megvásárlására, mint amilyen az előző volt. Így 50 felé gyereket sem szülök (gondolom), a CSOK is elkerül, és lassan a csók is, ha nem vigyázok.

Ebben a mizériában végre találtam egy lakást. A helyzetet kb. úgy kell elképzelni, mint a Szép gazdag nő kis testi hibával férjet keres című olasz vígjátékot, csak itt egy nem mindig vagy csak ritkán jól kereső nő kevés hibával lakásnak alkalmas lakást keres.

Szóval találtam ezt a lakást, nem pont ott, ahol szerettem volna, egy kicsit arrébb, hiányzik belőle, mondjuk, a terasz, meg nem is legfelső emeleti, de legalább van benne annyi helyiség, amennyit szeretnék, és csak annyi kölcsönt kell felvenni, amennyit a hátralévő életemben még vissza tudok fizetni, és talán nem a gyerekemnek kell majd.

Az örömöm addig tartott, amíg a kinézett lakásba érve azt vettem észre, hogy tulajdonképpen én próbálom meg magamnak eladni ezt a lakást, győzködve a tulajdonost és az ingatlanost is arról, hogy ez egy jó kecó és mennyi érték van benne. Az ingatlanosnak mindezen értékek hallatán felcsillant szeme, majd hirtelen a tulajdonoshoz fordult, hogy esetleg akkor azt a csillártkilincsetkanapét megveheti-e. Amikor aztán folytathattuk volna a beszélgetést a lakás paramétereiről, gyorsan elmondta, hogy ő tulajdonképpen most nincs is itt, mert a lánya épp ballagszalagavatózik ésatöbbi, és az egész család mérges rá. Amikor a fizetési konstrukcióról próbáltam kérdezni, azt válaszolta, már azért is fizessek, hogy ajánlatot teszek (és ez még nem az előleg), majd ezután megsúgta, hogy az eladó nagyon makacs, így valójában nem sok jóra számíthatok, és hogy tulajdonképpen nem is ő az eredeti ingatlanos, hanem valaki más, és át is veszi az ügyet.

Másnap, amikor mi, vevő és eladó, asztalhoz ülhettünk volna, a tulajdonos egy órával a találkozó előtt visszalépett. Így aztán én is visszaléptem valahova, valami távoli térbe, ahol azóta is csalódottan kattintgatom a képeket az ingatlanbármin, paramétereket és számokat latolgatva.

Single Column Posts

Single Column Posts Subtitle

mi

Legyen mindenki gyanús!

Kik vagyunk? A dajer.hu elsősorban a 40+os nőknek, az érett nőknek, a klimax korába került, vagy már annak előszobájába lépett...

GPS-szel az egészségügy RÖGös útjain

Mi történik, ha váratlanul kiderül, hogy hazudik a tükrünk és az egészségesnek tűnt önmagunkat egy nemkívánt gps kezdi figyelmeztetni: Lassíts!...

Történetek a szerelemről, aszexualitásról, beszélő könyvekkel

Nem, ők nem hangos könyvek, néhol egészen halkak és visszafogottak, miközben bátrak és büszkék. A Kazinczy Élő Könyvtár kikölcsönözhető „könyvei”...

Kaja a hűtőben, apátokkal kapolcsozunk! Csók, anyu

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy 40 felett végleg elvesztettük kamaszkorunk legszebb nyarait, sőt általában a nyarainkat is. Mert 10 után...

Requiem Maci Laciért – Eltűnt egy turkáló a város porában

„Gizi, ezt még most kell megírnod, mert elfelejted, és elmúlik a fájdalom“ – mondják a barátnők napok óta. De hogy...

Csajok kapitány szerepben 7/7. – Midlife Crisis, amitől méginkább bennem van a megszerelni, szebbé tenni vágyás, ez a világjobbítási “izé”

Idén negyedik alkalommal rendezi meg a Swimathon adománygyűjtő kampányt és eseményt a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány. A kampányban 7 helyi kötődésű ügy javára...