„Elkezdte engedni, hogy könyvből meséljek neki” – Út(on) a képernyőtől a valódi kapcsolatig

A digitális világ mindennapjaink szerves része. A gyermekek fejlődése szempontjából viszont rengeteg kérdést vet fel, hogy hol is húzódnak az ésszerű határok. Erre reagált a Bethesda Gyermekkórház és a Bethesda Akadémia, amikor 2024-ben képernyőidő-csökkentő programot szerveztek pedagógusoknak, segítő szakembereknek és hozzátartozóknak. A nagy érdeklődésre  tekintettel a programból mai napig tartó programsorozat lett, melynek kidolgozójával, Dr. Nagy Péter gyermek- és ifjúságpszichiáter szakorvossal beszélgettünk. Gyarmati Zsuzsi írása.

A Bethesda Gyermekkórház a Bethesda Akadémiával karöltve 2025 októberében szervezte meg azt a képernyőidő-csökkentő konferenciát, amely fontos megállója volt egy olyan szülőket, segítő szakembereket támogató programsorozatnak, melynek célja hogy elméleti és gyakorlati tudással vértezze fel a kérdés iránt érdeklődőket, és ezzel lehetőséget mutasson a gyermekeknek és felnőtteknek a digitális egyensúly megtartására. A program részleteiről Dr. Nagy Péter tudományos igazgató-helyettest, osztályvezető főorvost kérdeztük. 

Dajer.hu: Mi hívta életre a Bethesda képernyőidő-csökkentő programját? A kezdetek óta milyen tapasztalatokkal és visszajelzésekkel gazdagodtak?

Dr. Nagy Péter: Az elmúlt években Magyarországon és világszerte is sokan foglalkoztak ezzel a témával. Nálunk, a Bethesda Gyermekkórházban szinte minden szakrendelésen szóba került a képernyőidő csökkentése valamilyen formában, akár az ADHD kapcsán felmerülő, okoseszközök által okozott figyelmi problémákról, akár az endokrinológiára bejelentkező elhízott gyerekekről beszélünk. Az endokrinológián azt a kérdést is vizsgálják, hogy az elhízásban mennyire játszik szerepet a képernyő előtt töltött idő, keresik a hormonális okot, de legtöbbször nem találnak ilyet. És megjelenik ez a téma a neurológián, az alvásproblémák kapcsán is.

Dr. Nagy Péter gyermek- és ifjúságpszichiáter – Fotó: Bethesda Gyermekkórház

Személyesen is nagyon érdekelt ez a terület, a kórház igazgatója keresett meg, hogy hogyan tudnánk az Aktív Magyarország felhívására pályázni. Ekkor született az ötlet, hogy úgy igen, hogy ha a mentális egészséget összekapcsoljuk a mozgással. Ehhez pedig remekül passzolt a képernyőidő-csökkentés. Amikor kiderült, hogy megkapjuk a támogatást, nagyon lelkesen kezdtünk el ötletelni azon, hogy hogyan tudnánk egy szülőket is támogató prevenciós programot kidolgozni. A kórházaknak nagyon fontos a megelőzés, hiszen látják az esetek legsúlyosabb kimenetelét, és szeretnék elmondani az embereknek, hogy mire kell odafigyelni.

A program kidolgozását örömmel vállaltam, azokra a bizonyítékokra építettük, amelyeket a szakirodalomban már bevált eszközökként, megoldásokként jeleznek.  E sokféle elemből raktunk össze egy olyan ötalkalmas programot, amiről úgy gondoltuk, segíteni fogja a szülőket abban, hogy a gyerekek képernyőidejét csökkentsék.

Kiképeztük azokat a trénereket, akik a családokkal találkoztak. Mivel a program először offline indult el, ezért a kórházba kellett jönniük a résztvevőknek. A program abból állt, hogy a kiindulópont átbeszélése után a soron következő alkalomig mindig valami olyan konkrét, gyakorlati ötletet kellett bevetni, amin lehet változtatni. Öt hét (öt alkalom) után el lehet oda jutni, hogy sikerül visszaszorítani a gyerekek képernyőidejét. A célunk sosem az volt, hogy a képernyő előtt töltött idő nulla legyen, sokkal inkább az, hogy ésszerű keretek közt lehessen tartani azt. A program remekül működött, nagy akadályt jelentett viszont a szülőknek a földrajzi távolság az otthon és a három tréninghelyszín (Bethesda Gyermekkórház, Budapest; Pécsi Tudományegyetem, Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Osztály, Szegedi Tudományegyetem, Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Osztály) között.  

Fotó: Bethesda Gyermekkórház

Ezért 2025-ben kidolgoztuk a program online végezhető változatát, változatlan tartalommal és letölthető segédanyagokkal. Ennek sikerességét jól mutatják a résztvevői adatok: míg 2024-ben 100 család végezte el a tanfolyamot, addig a 2025-ben online elérhető verziót ötszázan. 2026-ban pedig további családok elérését tűztük ki célul. Nagyon örülünk a kezdeti sikereknek, de úgy látjuk, a legnagyobb nehézség nem azokkal a családokkal van, akik látják, hogy a képernyő előtt töltött idő növekedése probléma, hanem azokkal, akiknél ez fel se merül. Ezért kiemelten fontos, hogy idén őket is meg tudjuk szólítani.

A „Mozdulj a netről a valóságra!” tréningünkkel az ország több nagyvárosába is elvittük az eddigi tapasztalatainkat, nem azt várjuk, hogy hozzánk jöjjenek, hanem inkább mi megyünk el az érdeklődőkhöz.

D.: Jól tudom, hogy kifejezetten a védőnők számára is készültek tréninggel?

N.P.: Igen. A „Mozdulj rá a valóságra!” programunk kifejezetten megszólítja a védőnőket is, segít olyan tudáskészlet átadásában, melynek segítségével a szülők (leendő szülők) könnyebben tudnak beszélgetni a gyerekkel a képernyő előtt töltött idő kereteinek közös kialakításáról.

D.: A megnövekedett érdeklődésen túl érdemes utánkövetni a családokat, hogy hosszabb távon is jól működik-e a program?

Fotó: Bethesda Gyermekkórház

N.P.: Az elsődleges célunk inkább a figyelemfelhívás és a széleskörű prevenció. Azt szeretnénk, hogy minél többen halljanak róla és hogy megértsék, hogy ezzel foglalkozni kell. Inkább tudjanak kevesebbet, de sokan, mint kevesen, viszont sokat. Amikor először nyilatkoztunk az újságoknak, televíziónak, akkor mindig az volt az első kérdés, hogy hogyan ismeri fel a szülő, hogy a gyereke függő-e. Mindig próbáltam arra terelni a szót, hogy ezt hogyan tudjuk megelőzni – ne csak a függőség jeleit keressük, hanem tegyük meg a lépéseket azért, hogy el se jusson odáig a gyerekünk. A képernyőhasználat hasonlóan működhet, mint a függőségek (drog, nikotin), ez biztos, ezért is nehéz abbahagyni, de messze nem olyan intenzitású.

Nehéz, de nem lehetetlen a képernyő előtt töltött idő keretek között tartása. Fontos, hogy megértsék a szülők, hogy nem abban kell gondolkozni, hogy hol találnak majd egy pszichológust, aki segít a gyereküknek, hanem saját hatáskörben otthon, együtt tudják azt megoldani. A program egyik legfőbb üzenete is pont az, hogy a szülők maguk is tudják kezelni ezt a helyzetet, pszichológus bevonása nélkül. Mindig a szülő az, akinek határokat kell húzni, és az ő felelőssége és döntése, hogy a gyerekek mennyi időt töltenek ilyen eszközökkel, milyen tartalmakkal találkoznak és annak mi lesz a következménye.

D.: A tinédzserek kiemelt életkorúak a veszélyeztetettség szempontjából?

N.P.: Igen, a tizenévesek szülei jobban keresik a segítséget, mert ők látják, hogy nem jön ki a gyerek a szobából és mindent háttérbe szorít azért, hogy a képernyő előtt üljön. Azért fontos megemlíteni, hogy ez ott kezdődött, amikor ugyanaz a szülő megvette a 9 éves gyereknek a telefont, amit jobb lett volna, ha nem tesz. Sokszor látni olyat, hogy a gyerek elé – evéshez – letesznek egy telefont vagy a babakocsira erősítenek egy tabletet. Ilyenkor a szülőnek eszébe se jut, hogy ez baj, mert örül neki, hogy a gyerek nem hisztizik vacsora vagy séta közben. De amikor a gyerek megszokja, hogy minden problémára a képernyőnézés a megoldás, akkor ne csodálkozzunk, hogy 15 évesen nem akarja kiengedni a kezéből a telefont, akkor már kicsit késő.  Szóval jobb lenne, hogyha ez hamarabb elkezdődne. A programban a napi két óránál nem több képernyő előtt töltött időt fogalmaztunk meg felhívásként, és kértük, hogy azokban az esetekben, ahol a gyerek naponta több mint két órát tölt eszközökkel és nem az iskolai feladatokkal összefüggésben, és a szülő úgy érzi, hogy ez kezd sok lenni, akkor keressenek meg minket.

Fotó: Bethesda Gyermekkórház

Mi pont arra hívjuk fel a figyelmet, hogy ne várjuk meg, míg nagy baj lesz, hanem előzzük meg azt! Sokszor nagyon kétségbeesnek a szülők amiatt, hogy a gyerek kiborul, ha elveszik tőle az eszközt és esetleg megvonási tüneteket látnak rajta.  A hisztizés nem megvonási tünet. Inkább arról van szó, hogy a gyerek megszokja, hogy ezen a területen nincsenek keretek, ezért nyilván meglepődik, hogy ha egyszer csak lesznek. De a szabályokat csak akkor veszik komolyan, ha a felnőttek is betartják azokat. Például lehet egy kipróbálható új szabály, hogy a vacsoránál senki nem veszi elő a telefonját. Az nem működik, hogy a szülőnél azért van telefon (okoseszköz), mert neki a munkához kell, de a gyereknek viszont tilos. A gyerek át fogja lépni ezt a határt.

D.: Ha már kisgyermekkorban megpróbáljuk ezt a kontrollt szülőként megtartani, akkor az jó megközelítés, hogy nem kap okoseszközt és megpróbáljuk ezt az időpontot minél jobban kitolni?

N.P.: Úgy tűnik, nagyon sok olyan szülő gondolja, hogy csoportnyomás alatt áll, aki egyébként nem szeretne venni eszközt a gyerekének. Például egy gyakori javaslat a részünkről, hogy a szülők beszélgessenek egymással. Nem biztos, hogy egyedül van a szülő azzal, hogy nem akar a gyerekének okoseszközt adni a kezébe. Ha egy osztályból van legalább tíz hasonló gondolkodású szülő, akkor az pont elég ahhoz, hogy legyen egy stabil mag, akik azt mondják, hogy ők ezzel még várni fognak. Akkor az ember már azt érzi, hogy tartozik valahová és nem azt, hogy ő az egyetlen. A valahova tartozás pedig a gyerekeknek és a felnőtteknek is jó.

Abszolút jó ötlet szerintünk az, hogy amennyire lehet, próbálják a szülők kitolni a saját eszköz vásárlást. Alsó tagozat végéig, de akár még felsőben sincs szükség nincs rá. Ahhoz nem kell interneteléréssel rendelkező okoseszköz, hogy aggódó szülőként valaki el tudja érni a gyerekét, hogy tudja, hol van.  A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) reprezentatív felmérése szerint meglepően sok gyereket érnek atrocitások az interneten. Ezeknek csak egy része bűncselekmény, egy másik része inkább zavaró esemény, például amikor egy idegen bejelöli az embert az interneten, amiből később lehet zaklatás is. Ebben a felmérésben azt kérdezték meg a gyerekektől, hogy milyen gyakran fordul elő velük, hogy ismeretlenül bejelöli őket valaki és ők visszajelölik őt.

Fotó: Bethesda Gyermekkórház

Összességében a gyerekek kb. 10 százaléka tapasztal ilyet. Azokban a családokban, ahol konkrét szabályok voltak arra, hogy hogyan használják az internetet és az eszközöket, illetve, hogy mit szabad és mit nem, ott a gyerekeknek csak 3 százaléka jelölte vissza idegen emberek bejelölését. Míg azokban a családokban, hol semmilyen szabály nem volt lefektetve, ott ugyanez az érték már 17%. A 10 %-os összeredmény a két véglet átlaga. Megállapítható, hogy azok a családok, ahol ezzel a témával foglalkoznak a szülők, ott a gyerekek sokkal nagyobb biztonságban vannak, míg ott, ahol nem, ott a gyerekek nagyobb kockázatoknak vannak kitéve.  Ha mégis az eszközvásárlás mellett döntenek a szülők, akkor nagyon fontos, hogy a használatra legyenek nagyon konkrétan meghatározott szabályok és érdemes arról is beszélgetni, hogy mit csináljanak akkor, hogyha bejelöli őket egy idegen. Javasoljuk, mert fontos, hogy legyen a gyerekek eszközén szülői felügyeleti szoftver.

D.: Konkrét életkori ajánlásaik is vannak?

N.P.: A Bethesda kidolgozott egy tíz pontból álló szakmai chartát a fiatalok képernyőidejének csökkentésére. Ebben azt javasoljuk, hogy hároméves kor alatt egyáltalán ne töltsön időt képernyő előtt a gyermek.

D.: Ennek mi a konkrét oka?

N.P.: Magyarországon azért a három éves kor a fontos választóvonal, mert a gyerekek többsége addig otthon marad, míg más országokban lehet, hogy hamarabb bekerülnek a gyerekek közösségbe. Ennek az életkornak az a háttere, hogy 0-3 éves kor között a gyerekek mindent, ami ekkor fejlődik, a szülővel való kapcsolatukból nyerik: így tanulnak meg beszélni, másokkal játszani, a mozgáskészség, szobatisztaság is eddig a korig alakul ki. Már elég régóta tudjuk, hogy azok az árvaházi gyerekek, akikkel nem foglalkozott senki, az ottani súlyos érzelmi depriváció miatt fogyatékosnak tűntek, később, amikor örökbe fogadó szülőkhöz kerültek – ami számukra megfelelő környezetet jelentett – igenis tudtak fejlődni. Ugyanez történik a képernyővel.

Minden fél óra, amit egy gyerek képernyő előtt tölt, elveszi a lehetőséget a valódi fejlődést biztosító kapcsolattól. Nyilván semmi súlyos károsodása nem lesz a gyereknek, ha a szülők este beszélni szeretnének egymással és addig bekapcsolnak a gyereknek egy mesét. De azt fontos tisztán látnia a szülőknek, hogy ez nem fog jót tenni a gyereknek és fejlődni ettől végképp nem fog. Ha megoldható, akkor törekedjenek arra, hogy egyáltalán ne legyen képernyőnézés, mert nem ugyanaz a meseolvasás, mint a mesenézés.  Meseolvasás közben a szülő és a gyerek között van kapcsolat, a szülő látja, mit reagál a gyerek, ha kérdez, tud neki válaszolni, el tudja magyarázni neki, amit nem ért. Ez a képernyőn nézett mese esetén nincs meg.

D.: Milyen programokat terveznek ebben az évben az országjáráson kívül?

N.P.: A szülők számára készült online képernyőidő-csökkentő program továbbra is elérhető, az érdeklődők bármikor tudnak jelentkezni. Az iskolák, óvódák számára ingyenesen tartunk képzést. 

D.: Hogy épül fel a képernyőidő-csökkentő tréning?

N.P.: Az online hozzáférhető forma öt, kb. 10-10 perces videós anyagból áll, ez könnyen beilleszthető a napba is. Az alapok elsajátítása után pár javaslatot kapnak a következő hétre a tréninget végzők. Bár egy óra alatt végig lehet nézni a teljes anyagot, ezt nem javaslom, mert önmagában az információ, a tudás nem fog annyit segíteni, mint a személyes tapasztalat. Nem az információk hiányoznak, hanem pont az, hogy ezt a gyakorlatba átvigyük. Akkor érhető el bármilyen változás, ha a szülők megbeszélik az elhangzottakat, egyeztetik egymással, hogy hogyan tudják megcsinálni az adott feladatot. Például az első héten minden családtag írja fel minden nap végén, hogy mennyi időt töltött telefonnal, számítógéppel. Majd szintén minden nap végén mindenki írjon fel legalább 2-3 dolgot, amit aznap csinált, és tetszett neki, élvezte és képernyőmentes dolog volt. Ezek nagyon sokat számítanak, mert a hét végén, amikor kiderül, hogy akár 30 ilyen tevékenység is összegyűjthető, az nagyon jó élmény.

Fotó: Bethesda Gyermekkórház

Olyan gyakorlati tippek segítik a hétköznapokba építést, mint például az, hogy hogyan tudunk pluszmozgást beépíteni, ha nem sikerül eljutni az edzésre, vagy hogy lehet késleltetni azt, hogy megnézzem az értesítéseket a telefonomon. Ezek mind abban támogatják a szülőt, hogy  hogyan tud jobb döntést hozni.

Azt javasoljuk, hogy először a szülők nézzék meg a tananyagot, lehetőleg mindketten, mert csak akkor fog működni a gyakorlatban, ha minden családtag bevonódik. Ha valaki úgy érzi, hogy nehezen megy, akkor van arra lehetőség, hogy egy kollégánkkal konzultáljon.

D.: Megoszt pár visszajelzést azoktól a szülőktől, akik elvégezték a programot?

N.P.: A családok arról számoltak be, hogy a programunk nyomán több időt töltenek együtt, többet beszélgetnek, minőségibb lett az együtt töltött idő, és a kapcsolatok is szorosabbá váltak. Volt, akit szinte meglepett, hogy „a hétköznapokba bölcsi után is mennyi program fér még bele” és örömmel fogadta, hogy gyermeke „elkezdte engedni, hogy könyvből meséljek neki”. Egy másik szülő elmondása szerint „a család újra elkezdett családként funkcionálni. Együtt kezdtünk el csinálni dolgokat, megvolt a napi kapcsolatunk egymással, ami nem csupán a kötelező dolgok elvégzése volt”.

Legtöbben azt tapasztalták, hogy a család több időt tölt együtt és szorosabb lett a kapcsolatuk, többet beszélgetnek. „Szívesebben jön sétálni, szívesebben csatlakozik új tevékenységekhez”, írta egy szülő saját gyermekéről. Egy másik szülő visszajelzése szerint „több beszélgetés, több meseolvasás fért bele az estébe, csökkent a hiányát okozó agresszív megnyilvánulás”. „Már azt hittem, hogy elvesztettem a fiamat, de most visszakaptam őt”, mondta egy hálás édesapa. Sok szülő számolt be arról, hogy meglepődve tapasztalta, a gyerekek milyen könnyen, rugalmasan fogadták az új szabályokat így, hogy azok az egész családra vonatkoztak. Többen tapasztalták, hogy a gyerekek együttműködőbbek lettek, csökkentek a hisztis és agresszív megnyilvánulások otthon.

A szülők számára készült online képernyőidő-csökkentő program ITT elérhető, az iskolák, óvódák számára ingyenesen képzés pedig ITT.