Healthy Industry

A „szépséghez való jog” járvány idején

A járvány kapcsán felmerülő etikai kérdésekkel számos tudományos kutatás foglalkozik már, de ha azokat nem is ismerjük, manapság nemigen lehet köztünk olyan, aki ne lenne érintve egészen hétköznapi erkölcsi és etikai dilemmákban, vitákban. Rokoni, baráti, munkatársi körben téma, hogy az egyéni érdekünk és szabadságunk milyen viszonyban áll a közérdekkel, vagy hogy személyes szabadságunkból mennyit adhatunk fel a betegséggel való egyéni és kollektív megküzdés érdekében. És amikor már azt hisszük, hogy a jól ismert érvek közt meglepetés nem érhet minket, mindig felbukkanhat egy olyan megközelítés is, amely képes lehet szokatlan szempontokat behozni a közös gondolkodásba. Sándor Judit jogász, bioetikus írása.

 

Dajer_Tamogatom

 

2022-t írunk, a koronavírus-járvány Magyarországon sok áldozatot követelt, eddig több mint 40000-et, ami az ország lakosságához mérve kirívóan magas szám. A leterhelt orvosokat ma is napokig, hetekig kell hívogatni, az ellátások akadoznak, az elmaradt kezelések, szűrések miatt még évekig küzdenünk kell a járvány hosszú távú egészségügyi, lelki és egzisztenciális hatásaival. És messze még a vége. Nem csoda, hogy a páciensek közül sokan úgy érzik, magukra hagyták őket. Fájdalmas a beismerés: az egészségügy sajnos nem olyan jószág, amiről az ember maga, saját kezűleg gondoskodhatna.

Kenyeret süthetünk otthon a lockdown alatt is, de egy műtétet nem tudunk megejteni a fürdőszobában.

Ráadásul az egészségügy működéséhez sok kis fogaskerék egymásba kapcsolódására van szükség. Arra, hogy a befizetett járulékok és a GDP egy meghatározott hányadát jól szervezett, hatékony ellátásra, magasan képzett és normálisan fizetett orvosokra, ápolókra költsük, hogy alkalmas és biztonságos gyógyszerekhez, oltóanyagokhoz jussunk hozzá, amelyek önmagukban is nagyon bonyolult – és megfelelően finanszírozott – kutatási, gyártási folyamatok végeredményei. És akkor még nem beszéltünk az infrastruktúráról, az épületekről, az eszközökről, ezek rendszeres karbantartásáról, takarításáról, fertőtlenítéséről.

Az egészségügyi ellátórendszer tartós szűkössége miatt a járvány kirobbanása óta nemcsak szűrővizsgálatokra nem jár az emberek többsége, de sok más szükséges orvosi beavatkozás is elmarad, ami komoly jövőbeni áldozatokkal fog járni.

Furcsa ellentmondás, hogy miközben mindenki igyekszik „visszafogni” a betegségeit, tüneteit, hogy minél kevésbé terhelje a hatalmas feladatokkal birkózó egészségügyet, teljesen más lehetőségei adódnak annak, aki a járvány alatt szépészeti műtétre adná a fejét.

A társadalombiztosítási alapú egészségügyi ellátások jó részéhez most csak nehézkesen, jelentős késésekkel lehet hozzáférni. Ha azonban valaki az ajkát akarná feltöltetni, a ráncait felvarratni, a mellét hetykébbre vagy dúsabbá szabatni, az nem ütközik ilyen nehézségekbe, feltéve persze, hogy a szükséges pénzt is rászánja a beavatkozásokra. Semmiképp sem szeretnék a plasztikai beavatkozásokkal élők felett ítélkezni, nem is mondható ki erről sommás vélemény, de a járvány bizarr optikáján át szemlélve ezek az igények most másként jelennek meg. Gondoljunk csak bele, micsoda ellentmondásos biopolitikai helyzet ez! A plasztikai intézetek a pandémia legnehezebb hónapjai alatt is működtek, rendelkeztek a kellő számú kiképzett alkalmazottal, miközben az endometriózissal küzdők vagy a gerincsérvvel bajlódók a fájdalomtól görnyedve várták a műtét időpontját.  

 

9780520293885

 

A járvány harmadik hulláma alatt olvastam Alvaro Jarrín The Biopolitics of Beauty (A szépség biopolitikája) című könyvét. A brazil plasztikai sebészet szerepének feltárásával a kötet betekintést enged abba a világba, ahol a testi szépség annyira fontos értékké válik, hogy felülírhatja még az osztálybeli és faji hovatartozást is, s ahol a beavatkozások – mint Brazília legendás plasztikai sebésze, Ivo Pitanguy fogalmazott – „a szépséghez való jog” igényén alapulnak. A könyvben sokat emlegetett Ivo Pitanguy a testi deformitás kezelését ugyanúgy szükségesnek tartotta, mint valamely fontos élettani funkció helyreállítását. A szépséghez való jogot igyekezett kiterjeszteni a szélesebb társadalmi rétegekre is. Persze a plasztikai sebészet a sérülések, balesetek, roncsoló műtétek hatásainak enyhítése mellett jellemzően és leginkább az ép testnek a kor ízlése szerinti esztétikai átformálását jelenti.

Az egészség és szépség összefüggései nyilvánvalóak. Kérdés azonban továbbra is, hogy egy világjárvány idején helyettesítheti-e a szépség az egészséget?

És itt nem is annyira a kliens vagy fogyasztó dilemmájára gondolok, sokkal inkább az orvosi esküt tett gyógyítók, életmentők és a szépítő szolgáltatást nyújtók tevékenységének morális aspektusaira. Úgy tűnik, mintha az élethez és az ahhoz szorosan kapcsolódó egészséghez való jog most nehezebben lenne érvényesíthető, mint a szépségre való igény. Ezt mi sem mutatja jobban, mint hogy a Magyar Orvosi Kamara a járvány jóval enyhébb első hullámában is sorolási elveket fogalmazott meg az életmentő kezeléshez való hozzájutásban, míg a szépészeti beavatkozásoknál a járvány alatt sincs sem felfüggesztés, sem rangsor – például a rekonstrukciós műtétek sem élveznek különösebb előnyt. A szépséghez való jogot, úgy tűnik, pandémia idején is lehet érvényesíteni, a plasztikai sebészeti beavatkozások nem állnak le, sőt – nyilván az otthoni elzárkózás lehetőségét kihasználva – sokan épp ekkorra időzítik a szépészeti műtéteiket.

Tudom, hogy két teljesen más finanszírozású egészségügyi ellátásról van szó. Az etika felől nézve azonban ezek rokoníthatók. Az etikai imperatívusz egy ilyen mindent megrengető járvány idején közelíthetné a gyógyításra felesküdteket az életmentéshez és a gyógyításhoz.

Míg az orvosképzésben részesülők nagyobb csoportja életek megmentéséért küzd nagy létszámhiány közepette, addig egy ugyanolyan képzésben részesülő, másik, szűk csoport a szépség igényét kielégítő, adott esetben veszélyes, lázzal, sebbel, hosszas felépüléssel járó, nem sürgős esztétikai műtéteket végez.

A koronavírus-járvány súlyos hatásai rá kell, hogy döbbentsék a politikai döntéshozókat, hogy az egészségügyet már az ilyen egyenlőtlenségek miatt is meg kell támogatni, a költségvetését inkább célszerű felültervezni, mert ezzel emberibb életet, több egészséges évet, az élet végén pedig emberséges gondoskodó ápolást biztosítana az állampolgároknak. 

Kétségkívül a szépség is nagyon fontos érték, és békés viszonyok között mindenkinek szíve joga élni az ezt fokozni is tudó medicina kínálta beavatkozásokkal.

Miként háború idején a sebesültek ellátása is előnyt élvez a fitos orr plasztikájával szemben, talán a sok életet követelő járvány is mérsékletre kellene, hogy intse a test átszabásával kapcsolatos vágyakat.   

Gondoljunk csak bele, egészen bizarr helyzet ez, hisz míg az embermentés területéről nagyszámú szakápoló hiányzik, és az ügyeletet is sok esetben teljesen más szakvizsgával rendelkező orvos látja el, a plasztikai sebészet terén nem mutatkozik ilyen mértékű szakemberhiány.

Vajon mit ér a szépen feltöltött ajak, ha gazdája esetleg soha többé nem tud vele csókot adni, és mit ér a kisimított arc, ha a lélegeztetőgép üt majd rajta sebet? Vagy mivé lesz a szilikonmell, ha hason fekve kell majd a tüdőt kímélni?   

 

Tetszett ez a cikk?  Ha igen, iratkozz fel a Youtube-, podcast vagy Spotify-csatornánkra!

 

Dajer_Tamogatom