Nagylánnyá serdülés, utazás a vasfüggönyön túlra, elegáns, varratott ruha és koedukált tornaóra – csak néhány személyes ok az első melltartóra. Tekinthetnénk egy pusztán funkcionális fehérneműnek is, de miért is tennénk, ha az elsőhöz szinte mindenkinek van személyes története, amely néha megható, megrázó, helyenként egészen vicces vagy romantikus, esetleg viccesen romantikus. A Dajeren zajló melltartó nélküli héten Simonovics Ildikó már végigkalauzolt minket a melltartó divattörténetén és példákat kaptunk tőle a melltartó huszadik századi történetének mérföldköveire a Fel a melltartóval! című cikkében. A beígért folytatásban most abból kapunk ízelítőt, hogy a mai 40-50 feletti nők hogyan emlékeznek vissza az első melltartójukra.
A saját személyes történetem miatt kíváncsi voltam a facebookos ismerőseim elsőmelltartós élményeire, ezért gyors körkérdést intéztem hozzájuk. A beérkezett válaszokat két csoportra osztottam. Az egyikben vannak azoknak az emlékei, akiknek kicsi, vagy közepes a mellük, így a melltartó azon funkciójára, hogy megtartson, nem volt szükségük. A másik csoportba a méret miatt alátámasztást igénylő keblekkel rendelkezők történetei kerültek.
S/M
Nagylány lettem, 1985 körül
Merevítős Triumph, kicsit csipkés sötét lila selyem, azt hiszem 70B-s klasszikus méret volt. Anyukámmal vettem, 14 éves lehettem, kb. már másfél éve menstruáltam, tehát kellett a melltartó. Kezdetben egyrészt azért hordtam, mert csinosabbnak éreztem magam benne, másrészt azért, mivel ebben a korban érzékennyé válik ez a testrésze a lányoknak. Amikor divatba jött a push-up olyanom is lett 20 éves korom után. Mondjuk nekem sose volt se kicsi, se nagy mellem, amolyan átlagosnak mondanám. A csipkéket egy időben nagyon kedveltem. Volt egy piros is! Egy pár éve viszont már nehezen viselem magamon a csipkét, merevítőt, bármit. Sima kapcsos merevítő nélkülit hordok. Valószínű ez is a változókor miatt van. Ja és fiatalon jobban szerettem az elől kapcsosakat, mert utáltam hátul babrálni velük. A merevítőseket pedig utálom, mert mindig széttörtek a sok mosás miatt, egyáltalán nem praktikusak meg nem is kényelmesek, a kényelem pedig fontos szempont lett számomra. A mai kislányok nagyon hamar kezdenek melltartót hordani. A mi két lányunk 13 éves kora óta visel melltartót, elsősorban ezeket a szivacsosakat.
Mellbevarrás, 1990 körül
Sokáig nem hordtam melltartót, mert nem volt nagy keblem. Inkább olyan atlétákat hordtam a középiskolában, aminek volt melltartó része, ez elegendő is volt. Főiskolás koromban kezdtem vásárolni melltartókat. De azok is lazábbak, lágyszövésűek voltak, mert feszesen állt a mellem. Úgy emlékszem, a Triumph márkát szerettem akkoriban. Később váltottam az Intimissimi, Woman Secret –re, de most is lazábbakat, push up nélkülieket hordok. Ha viszont fontos eseményre megyek, pl. tolmácsolni, természetesen a jobb megtartásúakat részesítem előnyben. Hogy mikor született és hogyan a döntés? Anyukám varrónő volt, így a ruhapróbák során láttam, hogy mennyire fontos, hogy jó helyen legyen a mellbevarrás. Anyukám rendszeresen hazaküldte normális melltartóért a klienseit. Így tudtam, hogy az elegáns megjelenéshez ez a ruhadarab elengedhetetlen. Mindig volt spórolt pénzem, ösztöndíjaim, így egyből meg tudtam venni magamnak, amikor meg akartam. Anyu elmondta és megmutatta, hogy kell megigazítani a mellett a melltartó alatt, hogy a ruha megfelelően álljon.
Fotó: dajer.hu – A CLARA – Rotschild Klára – divatkirálynő a vasfüggöny mögött című kiállítás anyagából
Terhes (bombázó) lettem, 1991
Én egészen sokáig jól elmenedzseltem az életemet nélküle, de amikor megszületett a lányom és a szoptatás miatt az addig A kosaras mellem váratlanul C-re nőtt, be kellett szereznem egyet. Nem szoptatós melltartó volt, olyan akkoriban nem létezett, vagy én nem tudtam róla, hanem valami fura, kúpos kosarú ruhadarab. Az öcsém kijelentette, szakasztott úgy nézek ki benne, mint Madonna (lásd Like a Virgin), a férjem pedig füttyögött utánam és azt énekelte: Hová mész, én is megyek, várj, bombázó! A karantén időszak legnagyobb ajándéka számomra az, hogy odahaza nem kell melltartót hordanom.
pinterest.at/huffingtonpost.com
Bullet bra a körúton, 1960-as évek második fele
A Filmmúzeummal szembeni kapualjban volt egy fehérnemű készítő kirakat. Odajártunk vihogni a barátnőimmel. Azok a tipikus körkörösen varrt fehér meg rózsaszín melltartók, fűzők virítottak az üveg alatt, a következő felirattal: „Nagy mellre előnyös formák“. Fiatal lányok nem viseltek ilyet.
Légy szexi, drágám! 1992/93
Nekem soha életemben nem volt szükségem melltartóra, de emlékszem 1997-ben fél évig Londonban éltem, ahol egyszerűen rám szóltak, hogy ez így nem oké. Nem értettem, miért kellene? Itthon ez nem volt szokás, olyanok viseltek melltartót, akiknek arra valamiért szükségük volt, a mellek mérete miatt, vagy mert már nem álltak úgy, mint régen. Én ebben nőttem fel, nálunk csak a nagymamám hordott melltartót, meg egy idő után az anyukám, szóval nekem a melltartó az öregedéssel függött össze. Londonban pedig már a 10 éves kislányok is húztak magukra egy topszerűséget. Bevallom, én szörnyülködtem. Most viszont 20-30 év után begyűrűzött ide is, sőt, a lányomnál megéltem hogy már itthon is kötelező lett. A kislányok megbélyegzik azt, aki alsó tagozat negyedik osztályában nem hord top-ot.
Az én első melltartómnak az a sztorija, hogy az akkori barátom vette és egy nagyon szép Triumph csipkemelltartó volt. A dátumra pontosan nem emlékszem, de arra igen, hogy a Naomi Campbell reklámozta, ki volt plakátolva vele az egész ország. Az enyém 75B-s meseszép, a párommal együtt mentünk el és ő vette nekem, mert szexinek találta. Nem hétköznapi viseletnek szánta…:) És valóban, csak alkalmakkor vettem fel. Tulajdonképpen a szülésig nem hordtam rendszeresen melltartót.
pinterst.de/Naomi Campbell for Triumph in the 90s
Fájó emlék, 1997
Egy kib..tt sport top volt , amit azért vettem meg 12 évesen, mert elkezdtek cikizni, hogy csúcsosodik a pólóm. Amikor egy nyolcadikos lány meglátta, meghúzta a pántját, aztán elengedte. Fájt. Minden értelemben.
Kultursokk, USA, 1990
Egészen élesen emlékszem az első melltartóm történetére.
1990-ben 15 éves voltam, és Amerikában jártam iskolába egy fél évig. Anyám kitalálta, hogy kivisz magával a nővéremhez, hogy megtanuljak angolul. Az egyik barátnője egy gondoskodó, jótékony idősebb hölgy volt, aki korábban több vietnámi családot befogadott, és nekünk is nagyon sokat segített. Rendszeresen elvitt magával és hatalmas mennyiségű, komplett bevásárló kocsinyi ruhát vett nekem, a szegény kelet-európai kislánynak.
A melltartó kérdésről tudni kell, hogy az amerikaiak nagyon prűdek, és néhány dologra kínosan ügyelnek. Elvárt például, hogy az ember minden nap megmossa a haját, hogy a ruháján keresztül soha ne látszódjon a bugyija körvonala – kifejezésük is van rá: VPL, azaz visible panty line, egy igazi rettegett faux pas – és ne látszódjon át a ruháján a mellbimbója. Egy generációval korábban, ha valaki melltartó nélkül állt sorban mondjuk a supermarketben, akkor a pénztáros fennhangon lekurvázta és meg is botránkozott.
Szóval én 15 évesen melltartó nélkül nyilván szintén sokkoltam Ceceliát, aki végtelenül diszkréten megbeszélte a lányával, Ann-nel, hogy el kell mennünk egy hatalmas melltartó szaküzletbe, ahol az eladók is be voltak avatva, hogy itt most egy első melltartó vásárlás lesz. Ann a próbafülkében nagyon tapintatosan megmérte a mellbőségemet és a mell alatti borda kerületemet, és az „Oh, I didn’t know you were so tiny!” felkiáltással kiderült, hogy 32-es méret vagyok, AA kosármérettel, amiben aztán még a prűd Amerikában sem volt túl nagy választék. Aztán az a néhány darab, amit a készséges eladók előástak az alsó és hátsó sorokból, végül mégis kicsinek bizonyultak, így végül áttértünk a 34A méretre, és nem egy, nem kettő, hanem Cecelia nagyvonalúságának köszönhetően legalább hat melltartót kaptam összesen. Ebből két kényelmes pamut háromszög volt, mindenféle bélés nélkül, amiben egy megmerevedő mellbimbó pontosan ugyanannyira átsejlik, mint melltartó nélkül, de volt köztük szivacsbetétes, fekete csipke szegélyű, amit nagyon szerettem és egész sokáig hordtam. Mindegyiknek elöl volt a kapcsa, ami sokkal kényelmesebb, mint a hátsó kapocs. Végül is összességében egy nagyon jó emlék volt, egy lépés a női mivoltom megélésében. Büszke voltam rá és örültem neki.
M/L+
Nagylány lettél, 1973-74
11-12 évesen kaptam az első melltartómat 1973-74-ben. Bár most, ahogy ezt leírom, el is bizonytalanodtam, mert nem emlékszem a tornaóra körüli vetkőzésekre/öltözésekre. Anyukám vette, ha ez lehetséges, akkor valami márkás darab volt, Triumph, azt hiszem, ha akkor már lehetett ilyeneket kapni itthon. (lehetett! a szerk.) Először nagyon furcsa volt viselni, olyan érzésem volt, mintha az utcán mindenki tudná, hogy rajtam melltartó van. Emlékszem, hogy amikor már teljesen elkopott és ki kellett dobni, nagyon sajnáltam, mert elképesztően tetszett: finom átlátszó tüllszerű anyagból készült, rávarrt világoskék és rózsaszín stilizált virágok díszítették, olyan szalagszerű anyagból. Utólag értékelve felnőttként sosem vettem volna ilyet, de első melltartónak pont jó volt. Sem túl gyerekes, sem túl felnőttes.
pinterest.com
Nagy lány lettem, 1988
Elég hamar a bögyösebb lányok sorába kerültem, de ennek sokáig nem igazán tulajdonítottam jelentőséget. Az első melltartómat 13 évesen kaphattam, talán 1988 tavaszán. Anyukám vette, mert neki nagyon rossz emlékei voltak erről és azt szerette volna, hogy én azt ne éljem át. Más kérdés, hogy nem a lemérésemmel választottunk méretet, hanem ránézésre akkorát vettünk, mint az övé. Mondanom sem kell, nem volt az igazi. Sajnos, nem emlékszem, hol vettük. Bennem a melltartó viselés szükségességét egyrészt a rendszeres utcai, kéretlen megjegyzések a férfiaktól, ill. konkrétan a barátnőm Alain Delon szépségű bátyja tekintete tette nyilvánvalóvá. Egy tavaszi napon, imádott, napsárga pamut felsőmben, melynek fazonja szabadon hagyta a vállam, melltartót még nem hordtam, igyekeztem valahová, amikor is szembe jött velem ez a fiatalember, kedvesen mosolygott és le nem vette volna a tekintetét a cicimrôl. Igen zavarba hozott és tudatosította bennem, hogy valamin változtatnom kell. Jó pár évvel később az USÁ-ig kellett utazzak, hogy egy fehérnemű boltban egy nagyon kedves eladó lemérjen és onnantól kezdve tudjam, mi is a jó méret nekem. Igaz, az a méret már számtalanszor változott, hiszen ahány kg, ahány gyerek, annyi változás. Összefoglalva, számomra a melltartó kezdettől fogva egy szeretett ruhadarab, mert összefog, mert megtart, mert ápol, eltakar, fixál, picit talán véd. Nagyon fontos, hogy kényelmes és szép legyen. Extrém méretemben ma sem egyszerű jót találni, de már nem kell feltétlenül külföldre menni érte.
https://pictolic.com/en/article/hereditary-beauty-looks-like-the-granddaughter-of-alain-delon-charming-alison-le-borges
A képen Alison Le Borges, Alain Delon unokája
Félreértés és kín, apa és a lánya, 1980-as évek vége
Két sztorim is van melltartó ügyben. Az első, hogy gyerekkori lakásunkkal szemben volt egy terhesbolt, odaszaladtam át hosszas tépelődés után melltartót venni – az eladó nagyon furcsa fejjel kérdezett vissza, hogy hányadik hónapban van, erre k…ra elszégyelltem magam – én egyszerű fehérneműboltnak gondoltam a kirakata alapján. Még mindig emlékszem arra a melltartóra, amit végül vettem, tök kényelmes volt. 15 éves lehettem, tehát nem az első volt.
A durvább sztori, ami eszembe jut az az, hogy mire kamaszodni kezdtem anyukám már nem élt, úgy hogy nálunk nem volta az a nagy „kísérés“… Apám volt a „zseni“, aki közölte egy ponton, hogy ideje lenne melltartót hordanom „mert mindenkinek a kezébe kívánkozik a mellem“ – amit már akkor tudtam, hogy egy apától NAGYON gáz mondat, és hát azóta is emlékszem rá, úgyhogy valóban NAGYON gáz) nem tehetett róla, ebben elég ostoba volt, amúgy viszont nagyszerű apa. Arra már nem emlékszem, hogy az első melltartót miként és hogyan vettem, de mivel akkor még nem volt önálló keresetem, nyilván apai pénzből volt. Azt viszont nem hiszem hogy hogy együtt mentünk volna vásárolni! Biztos, hogy nem.
Tornaóra, 1970-es évek
Koedukált tornaórán királyság volt! (hogy volt)
Lány testben fiú lélekkel, 1968
Szerintem anyámmal együtt vettük, tuti ő fizette. Nem emlékszem a döntésre, de főleg tornaórán volt zavaró, hogy ugrált a mellem. Utáltam, mindig utáltam. Nagyon sokára, pasik jóvoltából barátkoztam meg a mellemmel is. Kamaszként (1969-71 körül) én még hordtam harisnyatartót is, az volt a másik ilyen horror, na ezek párban, uhhh… Nem tudok visszaemlékezni, hogy hogyan született a vásárlás gondolata, lehet, hogy az anyám és a nagyanyám megbeszélték, hogy most már rám kell adni. 1968-ban voltam 12 éves, onnantól. Amikor háromévesen kiderült, hogy nekem végleg lánynak kell maradnom, nem fogom kinőni, napokig bőgtem a dühtől. Nagykamasz koromig csak fiú barátaim voltak, a fiúkkal bandáztam mindig. Szegény Mami, hogy szeretett volna egy aranyos kislányt, erre kapott egy vadállatot! De aztán szerencsére elkezdtem nőnek érzeni magam. A szexben mindenképp. Mondjuk az élet más területein azóta se. Barkácskészletet kértem karácsonyra. (Kaptam is.)