elvonulas

Kikapcsolt, feltölt, elmélyít – Miért járnak mostanában annyian elvonulásra?

„Merre voltatok a nyáron?” Erre a kérdésre hajdanán jött a válasz, „megnéztük Firenzét”, „leugrottunk az Adriára”, vagy „csak itthon barangoltunk”. Ma viszont már egyre gyakrabban halljuk, olyanoktól is, akikről korábban nem gondoltuk volna, hogy „elvonuláson voltam”. Ahogy pörög fel a világ és benne a kis életünk, úgy tör be a mainstreambe ez a tevékenység (vagy épp, hogy nem-tevékenység). De vajon milyen közelebbről egy elvonulás? Hol végzik, mi történik ott, kinek lehet jó, mit adhat, mi van utána? A válaszokat egy gyakorlott elvonulótól kapjuk meg. Felszeghy Márton, a Dajer  mozgásterapeutájának írása.

Az utóbbi években megsokasodtak a különböző tematikájú elvonulások, ezek a szabadidő eltöltésének és az utazásnak egyfajta alternatívái lettek. Az ilyen események több naposak, de akár egy-két hetesek is lehetnek, leggyakrabban valamilyen testi, energetikai, vagy tudati gyakorlási módszer adja a keretét, például jógatábor, meditációs elvonulás, Tai Chi tábor és hasonlók. Általában napi több óra elmélyült gyakorlás a program, ami napközben néha kiegészül kisebb kirándulásokkal, egyéb, a hely adottságaihoz igazodó „kikapcsoló” programokkal. 

Az ilyen elvonulásoknak sokféle célja lehet, de a leggyakoribb a feltöltődés, a mélyebb önismeret, a belső fejlődés, valamilyen gyakorlási rendszer mélyebb elsajátítása. A résztvevők több energiával, megújulva, mélyebb belátásokkal, tapasztalatokkal gazdagodva térnek haza. Az elnevezés is találó, hiszen a hétköznapi rohanásban nem tud az ember annyira lecsendesedni és a belső folyamataival dolgozni, mint ha kiszakad a megszokott környezetből. Akárhol és akárhogy is zajlik,

az elvonulással töltött napok nagyon fontosak a szervezetünk regenerációja szempontjából.

Az oktató

elvonulas

Számos pozitív, támogató aspektusa lehet egy elvonulásnak. Egyrészt a témája – például meditációs gyakorlatok, mozgásgyakorlás – az, ami az ember fejlődését szolgálja. Ha az oktató megfelelő emberi és szakmai kvalitásokkal rendelkezik, akkor ez is sokat hozzátesz egy elvonuláshoz. Ő vezeti az kurzust, és azon túl, hogy instrukciókkal szolgál, felelős azért, hogy a résztvevőknek a számukra megfelelő szintű gyakorlatokat adja. Csoportos foglalkozásokon ugyanis nagyon sokféle ember jelenik meg. Lehetnek testileg jó erőben lévők, de vannak, akik évek óta nem mozogtak és ülőmunkát végeznek. Fontos, hogy mindenki számára megfelelő legyen a terhelés, a jó kondiban lévő ne unatkozzon, a mozgásszegény gyakorló pedig ne sérüljön le.

Lelkileg hasonló a helyzet: nem tudhatjuk, ki milyen háttérrel jön az elvonulásra, és fontos, hogy támogató közeget biztosítsunk a résztvevőknek, ha például az energetikai vagy szellemi gyakorlatoktól nehéz érzelmek jönnek fel.

Az oktatónak tehát nem csupán a gyakorlatok és tanítások egyirányú átadása a feladata, hanem, hogy figyelje: amit átad, mit vált ki a résztvevőkből, mi felé vezeti őket, passzol-e nekik?

Csoportos oktatást tartani ezért is igen nagy felelősség.  

A társaság

Egy elvonuláson a társaság általában hasonló érdeklődésű, irányultságú emberek közössége, és jó ebben a támogató közegben lenni. Barátságok, értékes kapcsolódások születhetnek ilyenkor, azáltal, hogy elmélyülünk magunkba, és ezt a folyamatot, utat együtt járjuk be. Együtt fejlődünk, együtt haladunk a tudatosodás útján. Fizikailag terhelőbb edzéseknél (például Kung Fu, Karate tábor) együtt izzadunk, energetikai gyakorlatoknál (például Tai Chi, Chi Kung, jóga) együtt mozgatjuk az energiát, lelkileg, metálisan megdolgozó gyakorlatoknál pedig együtt megyünk át a belső nehézségeinken – persze mindenki a sajátján, de ez egy közös térben történik, ami mélyen össze tudja kapcsolni a gyakorlókat. 

A helyszínek

Az elvonulásoknak általában nagyon szép természeti környezet ad otthont, ami önmagában is felemelő, feltöltő hatású. Ha kiszakadunk a napi rohanásból, főleg egy városi közegből,

a természet jelenléte önmagában megadja az alapot a jóllétünkhöz.

A taoista gyakorlatoknál (Tai Chi, Chi Kung) a megfelelő természeti energia különösen fontos, hiszen a gyakorlás során megnyílunk a táj Chi-je felé (de nem ezért hívják Tai Chi-nek J), kapcsolódunk a jelenségekkel – a növényzettel, a földdel, a hegyekkel, vizekkel, az éggel. Nem véletlen, hogy a feng shui-t ennyire komolyan vették a taoisták, mivel a gyakorlás kifinomítja az érzékelést, ráhangol a környezet energiájára, és fontos, hogy a külső környezet – beleértve a kertet, épületeket és a művészeti alkotásokat is – a bennünk lévő harmóniát erősítse.

Épp ezért hoztam létre a Travel & Tai Chi elvonulásokat is, amit a Rax-Alpok gyönyörű tájain tartok, hogy a résztvevők a Tai Chi és Chi Kung gyakorlással még mélyebben átéljék a hegyek és a természet csodáját.

A természetben sétálunk, és a legszebb helyeken, mezőkön gyakorlunk – majd megyünk tovább.

A gyakorlással mélyebben tudunk kapcsolódni a tiszta és erős energiákra, és ezzel feltöltődve a további kirándulás során még tisztábban érzékeljük a jelent, a határtalan teret, a természet támogató erejét.

Magyarországon a Három Kincs Völgye ad otthont már 2001 óta a Tai Chi táboroknak. Magam is itt tanultam mesteremtől, Havasi Andrástól, és több éve itt tartom az itthoni elvonulásokat. Taoista alapelvek alapján, kínai stílusban lett felújítva egy régi tanyaépület a hozzá tartozó nagy területtel, és a hely szépsége, tiszta energiája támogatja az ellazulást, a töltődést és a szemlélődést. www.haromkincsvolgye.hu

Vannak, akik egzotikus helyekre szervezik az elvonulást, Bali például nagy kedvence a jógatáboroknak. Itt a gyakorlás mellett az utazás élménye is a program része, de persze anyagilag ez jóval megterhelőbb program.

És mit fogunk enni?

Egy igazi elvonuláson, ahol a szellemi-fizikai gyakorlatokon van a hangsúly, fontos, hogy könnyen emészthető ételeket fogyasszunk, hogy a test ne nehezüljön el. Így az étkezések egészséges és finom ételekből állnak. Szinte mindig vegetariánus vagy vegán elvek alapján főznek, ezzel is támogatva a test tisztulását. Sokszor annyira jó az étel, hogy ez is külön vonzereje egy-egy elvonulásnak.

Akárhogy is alakul, érdemes nyitottnak maradnunk az új, ismeretlen fogásokra, ha nem akarjuk, hogy az étkezés elvigye a fókuszt gyakorlásunkról.

Elvonulás után

elvonulasSokaknál egy elvonulás akár sorsfordítóvá is válhat, mert a több napos elmélyülés során a résztvevőknek olyan belátásai is lehetnek, amelyek a hétköznapok sodrában nem történhettek volna meg (vagy csak sokkal később jött volna felismerés). És egy több napos töltődés után fel is vagyunk tankolva elegendő energiával, hogy azt érezzük, valóban lépéseket tehetünk az otthoni életünkben.

A következő kérdés persze, hogy hazatérve a megszokott körülmények közé, meddig tudjuk megtartani a pozitív lendületet, és az előremutató elhatározások meddig maradnak életképesek. Ha nem is fenekestül fordul meg a világunk egy több napos elvonulástól, azt mindenképp várhatjuk, hogy töltődünk, lazulunk, ez pedig pozitív változásokat indít el a testünkben: az energiarendszerünkben, az idegrendszerünkben és az elménkben.  Ez az extra jó állapot több hétig is megmaradhat.

Ha ezt az pozitív állapotot meg tudjuk támogatni a hétköznapi életünkbe épített rendszeres, nekünk megfelelő mozgásgyakorlással, kiegyensúlyozott, számunkra (!) megfelelő táplálkozással és elegendő pihenéssel, az nagyon jó hatással lesz az életminőségünkre.

Még jobb, ha rendszeresen tudunk valamilyen edzésre járni, megtámogatva a pozitív flow-t a gyakorlatokkal és a közösséggel való kapcsolódással.

Kihívást jelenthet, ha valakinek a hétköznapi élete nagyon terhelt, ilyenkor feszültség keletkezhet az elvonulás sokszor ideális körülményei között (feltöltő gyakorlatok, szép természeti közeg, egészséges ételek, hasonló gondolkodású emberek társasága) és az otthoni helyzet között (stresszes munka, diszharmonikus párkapcsolat vagy családi viszonyok, lehúzó életkörülmények, nagyvárosi szmog és frusztráció). Azt gondolom, hogy

fontos ezt a „két világot” előbb-utóbb összehangolni, és nem az elvonulásba vagy valamilyen gyakorlásba menekülni.

Az elvonuláson, majd az otthon is gyakorolt módszerek tudják emelni az életünket, és fontos, hogy a pozitív benyomásokat a hétköznapi életünk jobbítására is fordítsuk, amennyire csak lehetséges. És fontos néha megerősíteni is a bennünk lévő pozitívat, hogy ebből a stabilabb helyzetből tudjuk kezelni a mindennapi nehézségeket.

Sokaknak az évente 1-2 elvonulás jelenti a rendszeres feltöltődést, amikor az ember újra egyensúlyba kerülhet. Számomra évekig a Tai Chi és Kung Fu táborok és 1-2 hetes buddhista gyakorlások jelentették a második otthont. 2001-től, amikor elkezdtem gyakorolni, az első 6 évben évente 10-15 elvonuláson vettem részt. Nagyon hálás vagyok a mestereimnek, hogy átadták nekünk, gyakorlóknak a tudásukat, és szeretném ezt a mai világban a legmegfelelőbb formában továbbadni. 20 éve kezdtem elvonulásokat tartani, ezek során a Tai Chi gyakorlás a leghangsúlyosabb, de emellett testi módszereket (pilates, Kung Fu) és más energetikai módszereket (Chi Kung) is gyakorlunk. A program része lazító masszázs oktatás és rövidebb elméleti előadások is.

Ha az Olvasó érzi a hívást, akkor érdemes kipróbálnia egy olyan módszert és egy olyan oktató programját, ami, aki felé szimpátiát érez. Egy elvonulásról sok szép élménnyel, nagyobb energiával és előrevivő belátással térhetünk haza, s ennek a család, a barátok és a munkahelyünk is számos pozitív hatását érezheti majd.

+++

Felszeghy Márton 2026 április 18-19-én tart elvonulást a Három Kincs Völgyében, május 8-10-ig pedig Ausztriában, a Rax-Alpokban. Ha érdekel valamelyik esemény, írj neki a thefivemethods@gmail.com címre.  

 

Bemutatkozik a Dajer mozgásterapeutája, felkészül: az Olvasó

Mozgás Multivitamin a Dajerben! Minden eddiginél aktívabb szekciónkat Felszeghy Márton vezeti.

Felszeghy Márton amellett, hogy egy igen kedves, szimpatikus fiatalember, kínai masszőr és mozgásterapeuta, Tai Chi-, Chi Kung- és Pilates oktató. A kínai gyógyászat alapján, a nyugati orvosi kutatásokat is felhasználva dolgozott ki egy átfogó egészségfejlesztő rendszert, ami a testi és lelki jóllétet támogatja. Testi és energetikai, keleti és nyugati mozgásformákat ötvözve hozott létre rövidebb, illetve hosszabb, online és élő edzésformákat, amelyek az ember teljes lényét megmozgatják és fejlesztik. Mártont különösen érdekli a psziché működése, valamint a test és lélek egymásra hatása a kínai gyógyászat ősi rendszere alapján – és hogy ezt a tudást hogyan lehet használni a modern világban a gyakori pszichés problémák megelőzésére vagy enyhítésére. ….. Tovább olvasom

 

 

 

 

×