Dajer Barber Shop – Barabás Zoltán: A tökéletes feleség

Ritkán jelenik meg a Dajer oldalán szépirodalom (egyelőre legalábbis), de most a nőhónapban két férfi vendégszerzőnk is egy-egy novellával támogatta a magazin tartós működését. Nem mondom,  elég durva női történetek jöttek össze. Persze lehet még fokozni, mondjuk amikor a tökéletes feleségek, anyák és szeretők Covid idején, home office-ban és karanténból mesélik majd el egy napjukat, de addig  itt van nekünk most egy pandémiamentes, jégkrémtől ragacsos, habkönnyű nap krónikája. Barabás Zoltán grafikus Frazon Zsófia felkérésére csatlakozott támogatásgyűjtő kampányunkhoz.

Csattan az ajtó, és én hetykén rúgom le a cipőmet, csak úgy nyekken a sarokban. Nagyot szívok az orromon, és olyat káromkodok, mint egy kocsis. Egy olyan igazi, nagy, szőrös kocsis, tudod, aki az ingét a hóna alatt és a hátán jól átizzadja, s ha közel hajolsz, érzed ezt a vaskos férfiszagot, aztán mikor elkapja a derekad, és az arcodba lehel, megcsap a dohány, a savanyú bor és a feneketlen űr szaga, ami árad föl abból az irdatlan testből. Kitárom a frigóajtót, lajstromozom a jégkrémkészletet. Mondhatom, nem állunk rosszul. A férjem nem érti, minek ennyi jégkrém, de én értem. Kiválasztok egy duplacsokis pálcás kis ribancot. – Gyere ribanc! – mondom neki. Így hívom őket. – Az enyém vagy! – teszem hozzá fenyegetőleg. És azt teszek vele, amit csak akarok. Tömöm a számba. Szétkenem az arcomon. Lecsöpög az ingemre. Majd kimosom. Vagy nem. Tegnap vettem, hogy elkápráztassam a férjem. Biztos van még készleten, majd veszek másikat. Széttépem az inget, elrepülnek a gombok. A konyhakövön ülök, a duplacsokis még kitart. Érintése olyan, mint egy kocsisnak a nagy, hideg keze. Az olvadó csoki befolyik a melltartómba (majd kimosom, nyugi, ráérek egész nap), már a padlót is összemocskoltam magam körül. Belehempergek. Nyalom a padlóról. A kocsis az öklére tekeri a hajam, úgy nyomja bele a fejem. 

Meg ilyenek. Valahogy így indul a reggel. 

Aztán lassan összeszedem magam. Nem kapkodok, kurva hosszú ám egy nap. A mocskos ruhát a mosógépbe teszem, vagy rögtön kidobom. Leveszem a melltartót, hagyom, hadd lógjon a mellem, amerre akar. Kilépek a bugyimból is, és elindulok a fürdőszoba felé. Útközben begyűjtöm a sólámpa mögé bekészített füves cigit, és rágyújtok, amíg várom, hogy megteljen a kád. Színültig engedem, úgy ülök bele. Elpancsolgatok tizenegyig. Még egy fél óra, míg rendbe rakom a fürdőszobát. Aztán felmosom a konyhát. Nekem nem kell bejárónő, megcsinálok én mindent. Elárulom nektek, ez egy jól kitalált rendszer: rosszalkodás féktelenül, aztán rendrakás, aprólékosan, precízen. Így nem kattanok be. Már dél is van, látjátok? A rendszeresség fontos dolog, meg a szigorú napirend. Ebédre eszem még egy jégkrémet. Egyet, nem többet, s ezt már szolidan, fürdőköpenyben, a ragyogóan tiszta konyhában, a konyhapultnál ülve. Közben kitalálom, mit készítsek Davidnek, mire hazajön hétkor. Megnézek pár főzős videót. Olykor egész bonyolultakat is bevállalok. Megy vele az idő. Ha kell valami, elugrok a szupermarketbe. 

Amíg sül a cucc, nekiállok kirittyenteni magam. Sminkelek, ha kell, megcsinálom a körmeimet, azután megyek cipőt választani. A magassarkúkat külön szekrényben tartom, magamban úgy hívom, a bordély. – Na, ribancok! – nyitok rájuk. 

Mindegyik kurva kényelmetlen, direkt ilyeneket választok. De ez hozzátartozik, ez fontos része a játéknak. Szenvedés, amit önként választasz, de a szemébe nevetsz ennek a szenvedésnek, mosolyogva lépdelsz, megtapasztalod, hogy erős vagy, igen, kibírod, és közben begyűjtöd mások csodálatát: hú, odanézz, micsoda cipőben grasszál, és meg se kottyan neki, ő biztos egy kiválasztott! A végén úgyis csak ez marad, hogy mit gondolnak rólunk mások. Ez, amit itt hagysz a világban magadból. 

Egyszóval a halhatatlanság a tét, amikor cipőt választunk. Amikor belepréselem a lábam, és a tükör elé állok, az maga az úrfelmutatás, magasztos pillanat, most dől el, megtaláltam-e mára az üdvözítőt. Forgolódom kicsit. Na, nem is rossz. Hm, hm, milyen üdvözítő az, amelyik nem is rossz? Hess, ribanc! 

Lerúgom. Kezem ökölbe szorul, lehunyt szemmel állok, számolni kezdek, megnyugszom. Talán csak elfutja szememet a könny. Most már szigorúbban nézek rájuk. Na, ki lesz az? Végül meglesz, persze, valami kikutathatatlan szeszély eldönti végül, melyikük kísér el via dolorosámon. Már csak parókát választok az estéhez, és kész is vagyok. David nem igazán érti, de én szeretem meglepni új és váratlan frizurákkal. Mára hosszú, fekete, hullámos fürtöket választok. Hatötvenöt – meggyújtom a gyertyákat az asztalon, kiveszem a sütőből a kacsát. Hétnullanulla – David belép az ajtón. 

– Ó, hát itt van az én tökéletes feleségem! 

Én mosolyogva állok, talán a szemem is lesütöm, gyűrögetem a konyharuhát.

– Elégedett vagy? – kérdezem félszegen, mire ő odalép, kezébe veszi a fejem, és csókot nyom a homlokomra. – De még mennyire! – erősít meg, mint mindig. 

Kihúzom neki a széket, ő leül, én meg lassan, elegánsan kiszolgálom. Aztán odahúzok egy széket, és leülök, hogy nézzem őt. Már tudja, hogy én este nem eszem (a főzés közben elpattintott jégkrémről nem tud), és elfogadta, hogy az a fő mulatságom, hogy nézem az én tökéletes férjemet evés közben. Csillogó szemmel nézem, mert hát tényleg tökéletes. Vacsora után fölkínálom magam neki, ő pedig magáévá tesz. 

Reggel ötkor kelek. Be van állítva az óra, de én már előtte ébren vagyok, nem hagyom csörögni, lenyomom, s csak nézem a mutatókat. Pontban ötkor kiosonok a fürdőszobába, fürdök, hajat és fogat mosok, megcsinálom a sminkemet. Ruhát és cipőt válogatok a reggelihez. Előkészítem a konyhát, hogy mire David hétkor megjelenik a konyhaajtóban, minden tökéletes legyen. 

David már nyakkendőben jelenik meg a reggelihez, homlokon csókol, eszik, nézem.
– No, mit fog ma csinálni az én tökéletes feleségem? – kérdezi szokás szerint, míg a zakóját húzza. 

– Várni fogok rád, kedves férjem. Talán főzőműsorokat nézek. 

Integetek, amíg az autó ki nem kanyarodik az útra. Aztán irgalmatlanul becsapom az ajtót. Indulhat a nap!

Tetszett ez az írás?! Ha igen, kövess bennünket a Facebookon és az Instagramon!

„A tartós hullámnak ára van!” mottójú második támogatásgyűjtő kampányunkban most március 8. és április 5. között férfiak is írnak a magazinunkba, olyan felkért barátaink, ismerőseink, olyan matronálóink, akik ezzel a közreműködésükkel támogatják a dajer.hu közösségének céljait és a magazin fennmaradását!