Beszámoló a Flotta indító találkozójáról
2025 május 18-án útjára indult a Női Flotta – egy különleges női közösség, amely nemcsak találkozások, hanem belső mozdulások tere is. Nem „program”, nem klub, nem terápia. Inkább egy erőtér. Egy együtt lélegző, önazonos női világ, amelynek minden tagja egyszerre keres és ad – figyelmet, gondolatot, történetet, jelenlétet.
Az első találkozón majd’ ötven nő jött el a Dajer Alapítvány nemrég megnyílt közösségi terébe, hogy meghallják egymást. És – nem kevésbé fontos – végre meghallják önmagukat is.
IDE KATTINTVA tudtok még fotókat nézegetni, és ITT IS.
Egy új korszak indulása
A Dajer Alapítvány által életre hívott Női Flotta célja, hogy a 40 év feletti nők ne maradjanak láthatatlanok – se a társdalombn, se a közéletben, se egymás szemében. A Flotta azoknak szól, akik változásban vannak. Akik nemcsak alkalmazkodni akarnak a világhoz, hanem formálni is azt – maguk körül, magukból kiindulva.
A nyitónapnak a Testi Öntudat címet adtuk, és a testi önrendelkezés témáját jártuk körbe. A résztvevők beszélgettek, kérdeztek, vitatkoztak, alkottak, sírtak, nevettek – és talán mindannyian egy kicsit hazataláltak.
Történetek a testről
Az éves programsorozat első eseményének beszélgetését Barna Erika vezette, aki szellemi kurátoraként is formálja a Flottát.
A kanapén három inspiráló nő foglalt helyet:
Keszler Viki dúla, a Más állapotot a szülészetbe mozgalom aktivistája,
Nagy Lívia intimitás coach, a TestiMesék.hu alapítója és főszerkesztője,
Reiderbach Anikó természetgyógyász, kranioszakrális terapeuta.
A beszélgetés során egy mondat különösen sok nő arcán tükröződött vissza – felismerésként, vagy csendes fájdalomként:
„A testem sokáig csak akkor volt fontos, ha valaki más használta.”
Ez az egyszerű mondat megnyitotta a teret a valódi történeteknek: azoknak, amelyek a női test tárgyiasításáról, megfelelési kényszereiről, szégyeneiről és újrafelfedezéséről szóltak. Arról, hogy milyen hosszú út vezet onnan, hogy a testünket mások elvárásainak rendeljük alá – odáig, hogy végre a sajátunk legyen.
A három beszélgetőtárs különböző élettapasztalatokon keresztül, mégis hasonló felismerésekkel jutott el ugyanoda: a test nemcsak biológia, hanem identitás, élmény és emlékezet.
A sisterhood gyakorlata
A beszélgetés után a résztvevők World Café-módszerrel folytatták a közös gondolkodást három kulcskérdés mentén:
- Mit jelent számodra az önrendelkezés?
- Milyen minták, elvárások befolyásolják, hogy egy nő mennyire élhet vele?
Mire lenne szükség ahhoz, hogy több nő élhessen vele?Az asztaloknál őszinte, gyakran megrendítő történetek hangzottak el. A résztvevők egyértelmű üzenete:
az önrendelkezéshez önismeret, szolidaritás és közös nyelv is kell. A társadalmi változás azzal kezdődik, ha figyelünk egymásra – és magunkra.
Alkotni, nem tökéletesen – csak szabadon
A nap zárásaként a résztvevők egy közös kollázsalkotásban vettek részt, Kovács Andrea Kurszán vezetésével.A nők szavakat, képeket, üzeneteket ragasztottak egy nagy felületre – és egy láthatatlan hálót is szőttek közben: egymás között. És az alkotáson keresztül feloldották a verbálisan térbe kikerült traumákat, feszültséget. örömöt, izgalmat.
A nap minden fontos gondolatát Halmai Kriszta vizuális jegyzetelő követte végig. Rajzai és mondatai élő térképet adtak az eseményről. Az óriás poszter a Dajer falára került, de leginkább a szívbe. A fotót nagy felbontásban mellékeljük – érdemes bogarászni!
A Női Flotta nem csak program. Ez egy erőközösség.
Egy olyan tér, ahol a női tapasztalat nem magánügy, hanem közösségi erőforrás.
Ahol nem kell magyarázkodni, nem kell megfelelni – de lehet kérdezni, megosztani, tanulni, nevetni, nemet mondani.
A projekt ötletgazdája és vezetője: Varga Judit,
motorja és programszervezője: Miklusicsák Aliz.
💜 A Női Flotta a Dajer Alapítvány modellértékű, országosan is adaptálható közösségépítő programja.
📍 Kövesd a további eseményeket a www.dajer.hu oldalon, vagy iratkozz fel a hírlevélre.
A Női Flotta a Közös Értékeink Program támogatásával valósul meg.