Vállaljon-e egy fogyatékossággal élő nő gyermeket? Lehet-e gondoskodó anya valakiből, aki maga is gondozásra, de legalábbis segítségre szorul? Egyebek közt erről is szó volt a II. Hangadó Nőügyi Konferencián, amelyet április 23-án rendezett meg a Több Mint Nőügy közösség az ELTE Kazinczy utcai épületében. Az egész napos eseményen – ahol nőket érintő hétköznapi és rendszerszintű problémákra keresték a válasz – előadások, workshopok és civil szervezetek standjai várták az érdeklődőket. Keresztes Fanni tudósítása.
Az ELTE PPK épületébe érkezőket a konferencia napján igazi női forgatag fogadta, miközben a hangszóróból Chappell Roan és Schoblocher Barbara mellett egész nap csak női énekesek hangját lehetett hallani. A programok egyszerre négy helyszínen folytak. Amíg három teremben előadásokat és kiscsoportos foglalkozásokat tartottak, addig a Civil Placcon olyan civil szervezetek képviselőivel lehetett beszélgetni, mint a Patent Egyesület vagy NANE Egyesület, de a Dajer Alapítvány standja is megkerülhetetlen volt.
Az eseményt Varga Csenge, az ELTE harmadéves Pszichológia szakos hallgatója nyitotta meg, az atmoszférát Walter Borka, a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatójának festményei adták.
Dr. Lendvai Lilla „Jaj, Édesem, hát nincs elég bajotok?” – Strukturális akadályok a feminista fogyatékossági aktivizmus és mozgalom előtt című előadásában a fogyatékossággal élő nőket érő kettős diszkriminációról beszélt, miközben körbejárta a feminista aktivizmus hiányát ebben a csoportban. Az előadás a nőkről alkotott sztereotipikus kép megrajzolásával kezdődött, majd az előadó ezt összevetette egy fogyatékos nőről alkotott sztereotíp képpel. Számos különbség volt felfedezhető társadalmi elvárások szempontjából a két női csoport között.
„A fogyatékossággal élő nőktől kifejezetten az az elvárás, hogy ne legyenek anyák – ha egyáltalán belegondolnak. Egyrészt a továbbörökítéstől való félelem miatt, másrészt nem tudják elképzelni őket gondoskodói szerepben, csak gondozottként tudnak tekinteni a fogyatékossággal élő nőkre.”
Dr. Lendvai Lilla kiemelte, hogy a fogyatékossággal élő nőknek kettős elnyomással kell szembe nézniük. A fogyatékosság és a női nem találkozása többszörös stigmatizációt eredményez. A fogyatékossággal élő nőket sokszor aszexuális lényként kezelik, ami akadályozza az egészségügyi ellátáshoz való jogukat, például a nőgyógyászati szűrések akadálymentesítés szempontjából. Ugyanakkor a fogyatékosság okozta kiszolgáltatottság miatt fokozottan ki vannak téve a szexuális zaklatásoknak. Mindemellett a szexuális felvilágosítás is sok esetben teljesen hiányzik.
Szó esett az aktivizmus hiányáról a fogyatékossággal élő nők esetében Magyarországon. Ennek a fő oka, hogy a reprezentációban nincs külön csoportja a fogyatékossággal élő nőknek.
„Ha szerethetőnek tartom azt az adott csoportot, de nem tartom kompetensnek, akkor sajnálni fogom. Ide tartozik a fogyatékos ember is. Ha egy fogyatékos nő arra adná a fejét, hogy ő márpedig szeretne kiállni a jogaiért, akkor megkockáztatja azt, hogy kiesik a szerethető csoportból.”
Az alapvető jogok, mint például az akadálymentesítés teljes körű biztosítása sokszor annyi erőt felemészt, hogy a specifikus nőjogi kérdésekre már nem marad idő a küzdelemben. Ezzel a gondolattal zárta Dr. Lendvai Lilla az előadását.
Az első előadásokat követően a workshopoké lett a főszerep. A Háttér Társaság szervezésében például különböző technikákkal ismerkedhettek meg az érdeklődők, hogyan tudnak biztonságosan és eredményesen beszélgetni a feminizmusról szexista embertársaikkal. Itt egy rövid elméleti bevezető után szituációs gyakorlatok segítségével próbálhatták ki a frissen szerzett tudást a résztvevők.
