image0 1

Úton a másik isten felé

Gurubi Ágnes első regénye, a “Szív utca” azonnal sikerkönyvként robbant tavaly augusztusban, jelenleg érik a negyedik kiadás. S ha már a számokkal játszunk, Ágnes, akivel a hétvégén beszélgettünk, éppen ma 44 éves. A születésnapi interjúban szó van a konyhai örömökről, a siker elviselhetetlen könnyűségéről, a másik istenről, az életre szóló apatörténetek nehéz örökségéről és még a pandémiás napirend élhetetlen rutinjáról is. Barna Era beszélgetése, az interjú után pedig Miklusicsák Aliz felolvasását hallgathatjátok meg. 

Dajer_Tamogatom

Dajer: Szombat van, főztél vagy sütöttél ma valamit?

G.Á: De jól beletrafáltál! Igen. Nem vagyok jó a kelt tésztákban, én inkább pite tésztás vagyok, de…

Dajer: mint ahogy azt olvashattuk is a Szív utcában…

G.Á.: Az az Anna.

Dajer: Igen, igaz.

G. Á.: Viszont pár éve elkezdtem pizzát sütni. Pedig nálunk a férjem a nagy kelt tésztás. Ő dolgozott pékségben is, és iszonyatosan profi kenyeret süt. De ez a pizza, ez bejött nekem is. Nagyon gyorsan megvan, tegnap is csak elhatároztam, gyorsan megcsináltam és egyszerűen tökéletes lett. Az volt a családi ebéd. Ez is valami teremtésről, termékenységről szól nálam, mint sok más is. Ott van például a kertünkben a fű, amivel meg a férjem próbálkozik egy ideje. Háromszor elvetette, nem kelt ki semmi, negyedszerre beszálltam én is, és most sikerült! Tudom, misztikusan hangzik, de valami van most bennem, ami termékenyítő hatású… Itthon amihez hozzáérek, az valahogy életre kel.

Dajer: Vigyázni kell ezzel a hatalommal, de amúgy jól hangzik. Azért is kérdeztelek erről, mert az első regényed hőseinél sokszor jön be a főzés, az etetés, mint szeretetnyelv. Még Anna egyik lányát is egy lágy, tejfölös túrógombóchoz hasonlítod, az apa is süt, főz, amikor jókedvű. Tehát ez egy „hogy vagy” kérdés akart lenni…

G.Á.: Azért is jó, hogy ezt a főzést behoztad, mert írom az új regényt, és pont ma finomítottam egy jeleneten, ami egy császármorzsa sütéssel indul, de itt az ételek elkészítése párhuzamosan fut a szexualitással. A főhős elkezdi készíteni ezt az ételt és eszébe jut, hogy utoljára a szerelmének csinált ilyet. Igaz, később ez egy elég brutális jelenetbe hajlik át, inkább fájdalmas lesz, mint romantikus.

Dajer: Szívesen mondanám, nem tudva mit szól ehhez a kiadód, hogy majd írhatnál nekünk egyszer a gasztro rovatba egy jó receptet és egy történetet, torkolljon is bármibe!

G.Á.: Rendben, majd megbeszéljük. De ez még odébb lesz, decemberig szeretném befejezni az új könyvet, jövő tavasszal tervezzük a megjelenést.

image1

Dajer: Hadd kérdezzelek előtte még kicsit másról! Az első regényed óta, ami hatalmas siker lett, a negyedik kiadás jön hamarosan, eltelt már nyolc hónap. Azt nyilatkoztad akkoriban, hogy szerkesztőként, újságíróként eleged lett a rejtőzködésből, azért kezdtél írni. Most ennyivel a zajos előbújás után hogy vagy? Hogy tetszik a siker és ez a fajta láthatóság?

G.Á.: Ennek a sikersztorinak azért volt egy íve, és a megélés még feldolgozás alatt van. Az elmúlt egy évben hat kilót fogytam. Nem azért, mert extrán stresszelnék, vagy stresszes voltam, hanem azzal, hogy kiléptem a mikrofon mögül meg a takarásból, és beültem a reflektorfénybe, abba azért belefogytam. Nem jó kifejezés erre az, hogy beletört a bicskám, inkább próbára tett. Nyilván számítottam valahol az élénk érdeklődésre, mert már az előrendelések mértéke is szokatlanul magas volt. Másfél éve megcsináltam a Facebookon a szerzői oldalamat, azután, hogy egy közösségi gyűjtést indítottam, hogy kiutazhassak Argentínába egy rokonomhoz anyagot gyűjteni. Vagyis nem mondhatom azt, hogy teljesen váratlanul ért a hatalmas érdeklődés, de augusztustól novemberig annyira intenzív időszak volt, mintha ezalatt lepergett volna egy év, mintha begyorsult volna a Földnek a mozgása.

Dajer: Az interjúk, cikkek, találkozások?

G.Á.: És az olvasói reakciók. Nekem azért van egy teljesen hétköznapi magánéletem, és most bárhova mentem – vidéken lakom egy kis faluban – amíg például lementem a Duna-partra, rendre megszólítottak. Ez persze nagyon jó volt, de egyúttal zavarba is hozott. Nagyon örülök, hogy gratulálnak, meg nagyon jó érzés, hogy elolvasták a könyvemet, pláne ha tetszett nekik, de egy hónap leforgása alatt százával jöttek olyan reakciók, olyan történetek, amikből egy másik könyvet lehetne írni. Sőt, nekem a Kornis azt is mondta, hogy ezt is meg kellene írni, mert ez valami hihetetlen, hogy milyen emberi sorsokkal találkoztam. Emlékszem, amikor ültem az ágyban, és elkezdtem sírni, mert azt éreztem, hogy ezt nem bírom el. Tényleg mindenki levelét elolvastam és válaszoltam is, mert úgy éreztem, hogy nem tehetek mást. Annyira megnyíltak előttem az emberek, hogy azt nem lehetett egy „köszönöm szépen”-nel elintézni. Egy ilyen habitusú embernek, egy ilyen élettörténettel, mint nekem van, az az igazság, hogy van egy megmentő attitűdöm…

Dajer: Nem mondod…

G.Á. : Ez nagy lecke volt, hogy meddig tartanak a határaim, hova és kiket engedek be. Ma már úgy mondanám, hogy nem  a rejtőzködésből lett elegem,  hanem azt éreztem, hogy már nem tudok azzal tovább működni. Főleg az autóbalesetem után, ami a könyvben is szerepel. Azt éreztem, hogy most már az nem érvényes, ami volt, most már élni kell a lehetőséggel, mert én ott életben maradtam, és a gyerekem is életben maradt. Tehát innentől kezdve nincs vesztenivalóm, bármit megtehetek. Ha akarok, akkor indítok egy kampányt, amiből elmegyek Argentínába és írok egy könyvet.

Dajer: Amikor azt mondod, hogy megtanította neked ez az elmúlt néhány hónap azt is, hogy hogyan kell meghúzni a határaidat, akkor az mit jelent? Esetleg van-e már ügynököd, vagy lehet, hogy nem így hívják, de valaki, aki asszisztensként segít? Vagy egyedül csinálod az egészet ma is, amikor kiömlenek az email fiókodból a levelek?

G.Á.: Nincs senki, egyedül, persze. Novemberre iszonyúan elfáradtam, lefogytam, akkor lettem egyébként covidos is. Nem szoktam beteg lenni, de ez most beütött. Próbálom csökkenteni a sokféle munkát, élvezni a kertet, futok a naplementében és írok, amikor tudok.

Dajer: Kíváncsi vagyok, hogy egyetértesz-e, de szerintem van pár dolog, ami nagyon azt erősíti, hogy folytasd az írást és hogy legyen új könyv. Az egyik a nagy siker, természetesen. A másik, hogy szerintem ez egy mozgósító könyv. Nők tömegeit szólította meg azzal (és ráadásul az írója elmondta többször azt nagy nyilvánosság előtt is), hogy mindenki írja meg a maga könyvét, hogy ezt bárki megteheti. Vagyis hogy én egy csaj vagyok közületek, és én megírtam, mert most ennek jött el az ideje. Nagyon sokan nagyon magukénak érezték ezeket az elhallgatott, ki nem beszélt női sorstörténeteket, amik a regényben vannak.

G.Á: Nagyon sok olyan női olvasó írt – azért is mert nagyon sokan egy az egyben velem azonosítják a főhőst és nem tesznek semmilyen szinten különbséget a regényhős és köztem, pedig azért van néhány – akiknek már a második házasságuk megy tönkre, és ők ezzel a szállal tudtak azonosulni. És a reménnyel! Nekik ez olyan volt, mint valami fogódzó, vagyis ha ebben a regényben ennek a nőnek sikerülhetett, talán még nekik is sikerülhet.  A Kalligrammal szerencsém van, mert nincs semmilyen nyomás a részükről, írom a Másik istent, ahogy tudom. Az olvasók részéről van várakozás persze. A Szív utca írásakor, amikor vadidegen emberek összedobták nekem az argentin útra a 2000 Eurót, nem mondom, hogy nem fordult meg a fejemben, hogy úristen, de mi van, hogy ha kinyitják a könyvet, és nem tetszik nekik? Hogy erre adtak? De már akkor sem hagytam magamon ezt az érzést eluralkodni, és most sem fogom a második könyv előtt. Ahogy Presser Gábor mondja, nem szerethet mindenki. De azért el is kényeztetett a sors, mert alapvetően jó visszhangja volt a könyvnek.

165098827 288540195995076 2422280837021235402 n

Dajer: Elkényeztetett a sors? Egyik kedvenc topikom a nőkre oly jellemző szélhámos szindróma, hogy velük véletlenül történnek ezek a jó dolgok, meg a sikerek.

G.Á. : Ha most terápián lennék, ahova egyébként járok, akkor azt kéne mondanom, hogy igazad van, nehéz tudatosítani, hogy én ezért nem csak megdolgoztam, de hogy ez jár is nekem! Valóban érdekesen alakul a nőknél a hübrisz, a férfiaknál sokszor túlműködik, a nőknél meg alulműködik. És igen, van ez a dolog is, hogy lehet, egy könyvet mindenki tud írni, kettőt már nagyon kevesen. A másik érdekes tanulság, hogy mennyire sokan rezonálnak erre az anya-lánya viszonyra, mert nekik is lányuk van.  Úgy érzem, valahol 40 fölött üt be igazán az, amikor valaki ráeszmél arra, akár a kamaszlánya mellett, hogy atyaisten, ugyanott vagyok, ahol az anyám volt velem. Aztán ott a szégyen kérdése is, vagy az alkoholizmus tabuja.

Dajer: Használod is a analógiát a regényben, a számomra egyik legmegrázóbb jelentben, amikor az egyedülálló anya két gyerekkel szinte megbújik a strand szélén a sok családtól távol, mert érzi magán a skarlát betűt. De most megzavartál, hogy emlegetted a készülő könyvet és a Másik isten címet mondod, akkor mi a helyzet a Klára másik életével? Ráadásul az utóbbi cím utal egyik kedvenc Kieslowski filmemre, a Veronika kettős életére is. Látod, ilyen követelőző rögtön az olvasó…

G.Á.: Én is nagyon szeretem azt a filmet. De te egy boszorkány vagy! Annyira durva, mert ma délután időzítettem pont egy posztot – na, ez is olyan, amit már csinálni kell, ugye, nem lehet elengedni teljesen – hogy holnap lesz pont  egy éve, amikor elkezdtem  az új regényt.  Pont ezt írtam le benne, hogy akkor még ez volt a munkacím, a Klára másik élete, de megváltoztattam. Hemingway írta valahol, hogy addig nem tud címet adni semminek, amíg az kész nincs. Én meg pont az ellenkezője vagyok, mert amíg nincs meg az igazi cím, valahogy nem tudok mibe kapaszkodni. Kitaláltam ezt a Klára  életét, ami egy nőről szól és sok pasiról. Elkezdtem írni a jeleneteket,  nem tudom, olyan 60-80 oldal megvolt, és rájöttem, hogy nem jó ez a cím. A lányok gyerekkorukban Istenként tekintenek az apjukra, és bármennyire is megszenvedik ezt a kapcsolatot, a későbbi kapcsolataikban is tudat alatt az apjukat kereshetik. Akkor lett volna a Kedves Isten cím, de arról meg kiderült, hogy létezik, így lett Másik isten.

image8

Dajer: Ez a következő nőfigura, abban az értelemben, ahogy az első könyv Annája sokban rímelt Gurubi Ágira, szintén ilyen lesz?

G.Á.: Nem. Nem tudom magamhoz kötni, túl azon persze, hogy muszáj lesz valahogy, mert mégiscsak én írom. Amit én ebben a könyvben igazán szeretnék bemutatni az az, hogyan bánunk egymással a kapcsolatainkban. Először párkapcsolati, házassági és szeretői viszonyokról kezdtem írni, aztán rájöttem, hogy valójában minden szerelem egyben az apa-lánya kapcsolat és mintázat is. Tudom, most elég népszerű téma, de nagyon fontos kérdés a bántalmazás.  A feldolgozás nélküli bántalmazottakból lesznek a „legjobb” bántalmazók. Szeretném megmutatni, hogy sokszor ki-be ugrálunk ezekből a szerepekből, és hogy mennyire nem vesszük észre. Ebben pedig nemcsak házasságok,  barátságok vannak, hanem szinte minden kapcsolódásunk.

Dajer: Mit gondolsz arról, hogy miközben az első könyvben erős női történetek voltak inkább és most egyfajta apatörténetet is ígérsz a másikban, az irodalmi kánon szerette a könyvedet, ami manapság Magyarországon meglehetősen férfi-domináns… Sokszor elmondtad, hogy Garaczi László volt az első, akinek először megmutattál egy részletet, de Kornis Mihályt, Németh Gábort, Zoltán Gábort is említetted, akik sokat segítettek. Csupa férfi.

G.Á.: Ebben lehet, hogy az én önbizalomhiányom is benne volt, a félénkségem, a megerősítésre vágyakozásom. Ez milyen mélyen bennünk van még… Egyébként Kornis volt az egyetlen köztük, akit nem én kerestem meg, hanem ő talált rám. Ő mondta azt is, hogy ha majd az irodalmi szakmában valaki erre azt mondja, hogy ez nem irodalom, azzal ne foglalkozzak, „mert nincs igaza, Kisnagyság! „

Dajer: Az csalódás lett volna, ha azt mondják a könyvre, hogy ez egy női lektűr?

G. Á.: Hát… Szerintem igen. Szerintem szarul esett volna. Nekem fontos volt, hogy többé-kevésbé a szakma is jól fogadja. Biztos cikin hangzik.

Dajer: Nekem őszintén hangzik.

G.Á.: Nehéz megszabadulni a megfelelési kényszertől. Persze az is nagyon sokat számít, hogy eleve ki, hova pozicionálja magát. Sokan, amikor elkészül az első regényük, akkor tudatosan mennek olyan kiadók felé, amelyek ún. romantikus szépirodalmat adnak ki. Nekem ez tök oké, mert mindig az a lényeg, hogy adott szerzőnek mi a célja.

Dajer: Decemberig tehát írsz, és közben dolgozol, csinálsz mindenfélét, azon kívül, hogy ott vannak a gyerekek, férj, akinek sütsz és főzöl. Tehát az írás az benne van valahogy a napi rutinban?

G.Á.: Lófaszt.

Dajer: Ezt leírhatom?

G.Á.: Nyugodtan. Most, hogy még iskola sincsen, én a túlélésre játszom, komolyan. Két hete volt egy olyan mélypont, amikor azt mondtam, hogy ha még egyszer valamelyik gyerek azt mondja, hogy menjünk el kirándulni, vagy hogy mit ebédelünk, mit főzök, azt megütöm. (nevet). Tizenegyéves a legkisebb, ő azért elég önálló. De ha mondjuk éppen elakad valamiben, akkor az nem működik, hogy be van csukva az ajtó és ne jöjjön be. November óta napi rutinommá vált a meditálás. Minden nap reggel van erre egy félórás kis szünetem. Na, most ezalatt általában háromszor nyitják rám az ajtót. Csak benéznek és kihúzzák az asztalfiókot, mert ott maradt valami, vagy megnézik a nyomtatót, ilyesmik. Ugyanez van az írással is, hogy kiülök a konyhába, bedugom a fülembe a zenét. Most már olyan profi fülhallgatóm van, hogy semmilyen zaj nem szűrődik be kintről, és mégis mindig odajön valaki. Már nem is tudnék úgy írni, hogy leülök és elmélyülök, hanem azt csinálom, hogy nagyon sokszor jegyzetelek, és aztán azt elkezdem javítani, kibontani, behelyezni.

Dajer: Kérted tőlem, hogy úgy végezzünk, hogy még el tudj menni futni a naplementében. Szerintem akkor  indulnod kell!

G.Á.: Jaj, igen, köszi! Indulok is mindjárt. Kikapcsol ez a hegyre fel és le, meg a Duna. A kisebb táv 6 km, a nagyobb 10 körül van. Ilyenkor kutyát sem viszek, nem kell figyelnem senkire, ez tényleg csak az én saját időm!

 

Részlet Gurubi Ágnes Szív utca című regényéből, a szerző engedélyével. Miklusicsák Aliz felolvasása.

Tetszett ez az írás?! Ha igen, kövess bennünket a Facebookon és az Instagramon!

“A tartós hullámnak ára van!”,  2021. március 8. óta alkalmi vagy akár havi, rendszeres támogatással is hozzájárulhatsz a magazin fennmaradásához! Köszönjük.

Dajer_Tamogatom