Vegán emberkísérlet II. rész – 3. és 4. hét
Mint ahogyan azt az első részben megírtuk, e kísérlet egy ágyhoz kötött állapot közvetlen következménye.
Mint ahogyan azt az első részben megírtuk, e kísérlet egy ágyhoz kötött állapot közvetlen következménye.
Létezik, hogy a kommunizmus sokkal hulladékmentesebb volt, mint ami utána jött Romániában? Lehetséges, amennyiben elfogadjuk
Az igazán menők nem Újévkor tesznek fogadalmakat, hanem amikor ágynak esnek, mozgásképtelenek lesznek, és akkor
Bencsik Márta médiajogász, egykori rádiós. Két 23 éves ikerlány anyukája, és rá nem igaz, hogy
Idén negyedik alkalommal rendezi meg a Swimathon adománygyűjtő kampányt és eseményt a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány. A kampányban
Vendégszerzőnk: Ámon Ada, klíma-és energiapolitikai szakértő 17 éves voltam és nem volt igazán véleményem az
Könnyen azt hihetnénk, a klimamozgalmaknak most éppen nincsen aktualitásuk, mivel a járványnak köszönhetően, jelentősen csökkennek