Vegán emberkísérlet II. rész – 3. és 4. hét

Mint ahogyan azt az első részben megírtuk, e kísérlet egy ágyhoz kötött állapot közvetlen következménye.  Szerzőnk biztos benne, hogy nagyon sokan vannak, akik sokkal jobban értik a vegánságot, mint olyat, régebben és életmódszerűen csinálják és/vagy szakértői a témának. Gabi felvállaltan  nem az, és nem is szeretné, ha bárki azt hinné, hogy erre a posztra pályázik. Az alábbiak csak a saját személyes emberkísérletének tapasztalatai, amit  megoszt velünk, mondjuk azért is, mert  a fogadalmakkal nagy nyilvánosság előtt kínosabb beégni.  A kaland távolról sem tökéletes, vagy akár tudományos. De alanya igyekszik, és minden jó szándékú tanácsot szívesen vesz. Ja, és ahogy az első részben is írta, tudja azt is, hogy nem teljesen vegán. Ha szakszerű akarna lenni, akkor ez egy tejmentes vegetáriánus étrend (átlagembereknek: az a különbség, hogy tojást és mézet eszik). Móra Gabi adja magát. 

 3. hét: január 20-26.

 A hetet a sebészeten kezdtem, levették rólam a fekvőgipszet. Nagyon simán hangzik, de nem volt az. Az orvos mindenáron járógipszet akart rám tenni még két hétre, amit simán megtagadtam, erre közölte, hogy ok, írjam alá a papírt, majd mindenféle egyéb tanács és javaslat nélkül elbocsájtott. És a rendelőben lévő 4 ember simán végignézte, ahogy az egy hétig börtönbe zárt lábamra próbálok állni és kibicegek. Magyar egészségügy, sose kerüljetek bele! Néhány órán keresztül borzasztó szar érzés volt, hogy így magamra hagytak, de vettem egy akármilyen bokarögzítőt és szerdán már a sportterapeutánál voltam. Most, amikor ezt írom, egy héttel később, már simán sétálgatok rögzítő nélkül, és engedélyt kaptam, hogy óvatosan kipróbáljam a kocogást. Ha az orvosra hallgatok, még mindig a járógipsszel szerencsétlenkednék…

Kedden már dolgozni is elsántikáltam, egész nap feltett lábbal osztottam az észt, mint egy úrinő. Aznap este aztán megvolt az előre betervezett kihágás is. A gyerekeim mindketten januáriak, az volt a kívánságuk, hogy a szülinapjukat egy vacsorával ünnepeljük egy all-you-can-eat étteremben. Azt már előre tudtam, hogy ott esélyem sincs, húsmentes kaja nem nagyon van, a tejmentes meg egyenesen reménytelen, hacsak nem kizárólag sushit eszem. Úgyhogy felfüggesztettem a kúrát néhány órára, de egyáltalán nem esett jól. A tejet igyekeztem kerülni, húst ettem egy kicsit. Két nap szolid gyomorrontás lett az eredménye, többet ilyet nem csinálok. Függetlenül a diétámtól komoly bajaim vannak a hellyel, minden ilyen típusú étterem a fogyasztás temploma.

Az az elképzelés, hogy egy adott összegért annyit ehetsz, amennyit akarsz, az embereket arra sarkallja, hogy válogatás nélkül zabáljanak, piáljanak és rengeteg hulladékot termeljenek.

Ráadásul az ételek minősége is megkérdőjelezhető. A nagyfiam elég gyorsan levágta a dolgot, ő tíz évesen már minden ilyesmire érzékeny. Még nekem kellett csitítanom, hogy ha már itt vagyunk ne morogjon, próbáljuk meg élvezni.

Ebédre a héten a Vegalife volt az új versenyző. Elsőre nem győztek meg, a kiszállított csőben sült zöldség külsejében és ízében is olyan volt, mintha már valaki megette volna. Másnap viszont az indiai lencse tökéletes volt. Továbbra is az a helyzet, hogy ha rengeteg pénzem lenne, akkor csak a RépaRetektől rendelnék. Nagyon finom, gusztusos, környezetbarát a csomagolása, szimpatikus futár hozza ki, minden klappol. De abbahagyom a fényezésüket, sajnos nem fizetnek érte semmit.

Még mielőtt elkezdtem volna ezt az egészet, megbeszéltem egy vegán barátnőmmel, hogy majd őt hívogatom ha elakadok, nem tudok mit enni-főzni, stb. Aztán alaposabban átgondolva rájöttem, hogy nekem csomó vegán barátom/jó ismerősöm van, így aztán nem nagyon tudok meglepni senkit. Még a legmegátalkodottabb húsevő is inkább csak kíváncsian kikérdez, elmondja a saját tapasztalatait különböző táplálékallergiákkal kapcsolatban, és ennyiben maradunk. Azt hiszem, ez mostanra – legalábbis az én kis budai értelmiségi burkomon belül – annyira normálissá vált, hogy senki sem csodálkozik. Inkább csak én kezdem unni ragozni, hogy mit-miért-meddig eszem. A megjelent első résznek pedig megvan az az előnye, hogy a barátaim még csak nem is csodálkoznak, hogy miket (nem) eszem.

4.hét: január 27-február 2.

Tök durva, beléptem egy vegán csoportba és egész meglepő dolgokat olvasok. Többen panaszkodnak kezdő vegánként, hogy nagyon puffadnak, nem bírja az emésztésük a sok rostot. A válaszokból az derül ki, hogy általában 3-6 hónap, amig átálltak az emberek, elmúlt az állandó puffadás és egyéb finomságok. Ehhez képest én az első naptól kezdve sokkal jobban vagyok, olyannyira, hogy már a zöldborsó-próbán is átestem és semmi bajom nem lett tőle! Egyszerűen csak finom volt, én meg boldog vagyok.

Jó ez a nyilvános emberkísérlet, mostanra az összes barátom-kollégám rögtön azzal kezdi ha meglát – gyakran egy kaján félmosoly kísérletében –, hogy hogy vagyok, hogy bírom a diétát, mik a tapasztalataim. Attól, hogy elmondtam mindenkinek, azonnal bennfentesnek is érzik magukat. Végül is nekem így könnyebb közlékenynek lenni, mint mindenkinek magyarázni a bizonyítványom.

Hétfőn végre hosszú idő után találkoztam egy kedves barátommal. Elmentünk kocsmázni, és ismét szembesültem vele, hogy mennyire oda kell figyelnem: ha elfelejtek vacsorázni, akkor a lehetőségeim nagyon beszűkülnek. Nagy mellénnyel indultam neki, mondván, hogy egy adag sült krumpli csak van mindenhol. Hát nem. A Bélában ugyan van vegán leves, ám aznap zöldborsóból volt, de azt ebédeltem, úgyhogy ez kiesett. Ezen kívül vegánból csak süti van, mondjuk az finom is volt. A Keletben van egy nagy kedvenc szendvicsem, arra készültem, de sajnos csak az étlapot olvasva jöttem rá, hogy igaz, hogy vega, de tele van sajttal meg tojással. Szomorúan rendeltem vegán quiche-t helyette, az legalább finom volt.

Pénteken megint kihágás. Hivatalos-flancos eseményre mentünk a kolléganőmmel. Díszbe vágott úri közönség, kaja-pia rogyásig. A gond az, hogy húszévesen még élveztem az ilyen típusú eseményeket, most már inkább zavarnak.

Úriasan sem akarom hülyére zabálni magam, pláne nem az adófizetők pénzén. És tanulság, hogy bármennyire is úrias és gáláns egy ilyen esemény, a svédasztalok a vegánokra nincsenek felkészülve.

Illetve ehettem volna köretet körettel. Ehelyett az egyetlen vega opciót választottam. Húsra nem vágytam kicsit sem, úgyhogy csak a tejtermék volt a bűnöm.

Azt említettem, hogy közben lakásfelújítunk-költözünk? Eladtuk a lakásunkat, mert egy szobával többre van szükségünk és vettünk egy újat 300 méterrel arrébb. Február végéig ki kell költöznünk, az új viszont addigra nem lesz kész, szóval a cuccaink hamarosan mennek az új helyre, mi meg csövezni a barátokhoz. A felújítás persze a szokásokhoz híven nem megy zökkenőmentesen és folyamatosan drágul. Mindez nem segít a lelkiállapotomon és néha nagyon nehéz ellenállni a szembecukrászdának. Hétvégén elkezdtünk csomagolni is, elég idegörlő egy négy fős család cuccait összerakni még úgy is, hogy én kérlelhetetlen kihajigáló vagyok. Egész hétvégén dolgoztunk, összeraktunk majdnem 20 dobozt, de nem nagyon látszik a lakáson.

Mindeközben pedig egy webshopban talált recept ihletésére vasárnap rántott banánvirágot ettünk. Nemröhög.

Konzervben lehet kapni (én itt vettem: www.bulkshop.hu), rázogatós módszerrel be lehet panírozni és meglepően finom lett a végeredmény. Pedig annyira furán nézett ki, hogy én magam sem bíztam benne, hogy lesz belőle valami. Vegán krumplipürét csináltam hozzá (kókuszzsír, zabtej, rizstejszín), nagy szó, hogy a gyerekeknek sem tűnt fel a turpisság, betolták.

Mostanáig nem mertem mérlegre állni, attól még vegánként se fogy le senki, ha csak fekszik gipszben vagy üldögél. Ma vettem egy nagy levegőt, hát, a helyzet pontosan az, amire számítottam. Egy árva dekát sem fogytam. De legalább nem is hízom, pedig sokkal kevesebbet mozgok. Ami viszont fontos, hogy sokkal egészségesebbnek-könnyebbnek érzem magam. Egyszerűen jó így enni. És már eltelt egy hónap…