Illusztráció: James Hill, 1954 (https://www.tumblr.com)

Én vagyok nálunk a csatornázó

Bencsik Márta médiajogász, egykori rádiós.  Két 23 éves ikerlány anyukája, és rá nem igaz, hogy a szomszéd férje mindig zöldebb! 24 éve él Sarkadi Péterrel, a greenfo című környezetvédelmi portál alapító-főszerkesztőjével egy ferencvárosi házban. A Dajer szalonjában találkozva vele arra voltunk kíváncsiak, vajon  milyen az élet egy 24 órában zöld palival, zöldítették-e őt is, a családot is az együtt töltött évtizedek, hogy kezeli a család a klíma-szorongást és meddig mennek el a globális és a helyi érdekvédelemben? Talán Jolán beszélgetése.

Dajer: Most jöttetek haza Helsinkiből, családi nyaralásról. Nekem úgy tűnik, hogy mintha egyre többen választanák az északi pihenéseket, ez már összefügghet a klímaváltozással?

Bencsik Márta: Fanni lányunk szeretett volna arra menni nagyon, mi meg nem voltunk ellene. Finnországban és a Baltikumon jártunk. A mi témánk szempontjából egészen sokkoló volt hazaérkezni. Odakint tisztaság, rend és rengeteg a zöld. A hatalmas közparkokban mindenhol ingyenes és karbantartott, nyitott nyilvános WC-k, őrületes luxus, nem? Itthon, a hazajövetelünk utáni nap leugrottam a közértbe reggeliért, és a Ráday utcában bokáig jártam a szemétben, egy sima hétköznapon.

Klímaváltozás - Zöld család

D: Én két éve Lettországban jártam, az engem is lenyűgözött. Hogy a fák, sőt, az erdők mennyire a városok részei. Egy kisvárosban, ahol reggel futottam, a park szerves része volt a temető, amit egy keskeny út választott el egy kalandparktól, nem kamu, kicsivel arrébb egy szabadtéri színpad. Teljesen jól megfértek egymás mellett.

BM: Ez szemléleti kérdés, nem a pénztől függ. Hogy a köztéri virágládákban gondozzák-e a növényeket, az nem az anyagiakon múlik. Tallinban, amikor ott jártunk éppen Ironman verseny volt, rengeteg ember, és semmi fennakadást nem okozott, semmivel több szemetet nem láttunk.

D: Na, kanyarodjunk rá akkor az eredeti témánkra!

BM: Amikor meséltem a lányoknak, hogy miről fogunk beszélgetni és kérdeztem őket is, nekik erről mi jut eszükbe, szinte egyszerre vágták rá, hogy „azok a borzalmas kirándulások…”

D: Miért, kötelező családi kirándulások voltak?

BM: Dehogy, csak rafinált. Péter mindig sugárzó lelkesedéssel tudott ajánlani valamit a hétvégére, hogy majd meglátjuk, micsoda helyre visz minket! Aztán mikor ott voltunk, akkor mindig kiderült, hogy ő alapvetően riportozni fog, anyagot csinál a Rádiónak. Így jártuk be az összes parkot, talpalatnyi zöldet, védett területet az országban. Jó, hát nem egész idő alatt dolgozott, mondjuk négy órából másfelet. Persze sok csodás helyre jutottunk el, de látod, a lányokban mégis így maradt meg.

D: Téged, mikor 24 éve összekerültetek, nem sokkolt Péter „zöld”-sége?

BM: Nem, mert vidéken nőttem fel, Szarvason, és mi már akkor, amikor még szinte sehol nem lehetett szelektíven gyűjteni a hulladékot, mi már úgy gyűjtöttük. Szerintem a vidéki emberekhez amúgy is közelebb állt a környezettudatosság. Eleve kevesebb volt a szemét, a komposztálás természetes volt a kertünkben. Amikor pedig feljöttem Péterhez és beköltöztünk a Ráday utcához, akkor még az egyik sarokra hordtuk az üvegeket, egy másikra a műanyagot, fémet. Jellemző, hogy a szinte szomszédban lévő szelektív gyűjtő a sarki közért előtt ma nincs már meg.

D: Én arra emlékszem, hogy vagy 30 éve Péter már arról beszélt, hogy neki valami spéci klotyója van otthon…

BM: Igen, az még a legénylakásában volt, én azt nem láttam, de sokat hallottam róla. Egy darálós WC volt, ami ráadásul úgy lett kialakítva, hogy egy folyosói WC helyett született az ötlet, vagyis az egy technológiai megoldás is volt, mert a szennyvizet így lehetett nagyobb átalakítás nélkül elvezetni.

D: Na, de hogy emelkedettebb szintre érjünk, mire emlékszel te abból a 24 évvel ezelőtti időszakból, mennyire jött át neked vagy volt meghatározó, hogy egy már akkor zöld pasival jöttél össze?

BM: Nem lehetett nem észrevenni, hiszen az egy szuper intenzív mozgalmi időszak volt. Akkor jött létre a környezetvédelmi újságírók egyesülete is, amibe jogászként tudtam kicsit segíteni, hiszen addigra mi már Szegeden csináltunk több kulturális egyesületet is. A zöldek mozogtak, szervezkedtek, összegyűltek, sok ilyenen részt vettem magam is. Láttam, hogy ezek az emberek nagyon akarnak valamit és sok a jószándékú ember, csak persze még mindig nem voltak elég profik. De hát mitől is lettek volna már azok?

Visszatekintve viszont egyértelműen látszik, hogy a hazai zöldek egyike voltak a leghamarabb önszerveződő és tudatos szakpolitikát követelő civileknek.

Engem ennél jobban az ikrek mellett nem tudott beszippantani a zöld mozgalom, mert más volt a dolgom, de közelről kísérhettem, láthattam a fejlődést. Igaz, pár éve nekem is volt a greenfo-n egy zöld jogász rovatom, amolyan jogász válaszol-szerű, de aztán az elhalt, mert nagyon elment polgárjogi kérdésekbe. Átnyúlik a szomszéd fája a kertembe, mit tehetek és egyebek. Péter mellett van elég kihívás abból is, hogy ő tele van ötletekkel, szenvedéllyel, és én vagyok hozzá a csatornázó. Jogász mentalitásommal próbálok az ötletből egy kicsit végiggondoltabb stratégiát csinálni, a praktikus lépésekben támogatni őt.

D: A nem mindig önzetlenül alakuló kirándulási ötleteket már említetted, amúgy a családi életetekben a környezetvédelem kezdettől fogva központi téma és szervezőerő volt, olykor talán konfliktusforrás is?

BM: Volt és van pár vitás kérdés, bár nem ez a jellemző. Mikor a lányok megszülettek, Péter szerette volna, ha hagyományos textil pelenkát használunk. Kipróbáltam, de bevallom, ezt az ikreknél nem vállaltam végül. Szóval sok szép, vasalt és patyolatfehér textil pelenkák van otthon. A másik folyamatos vita köztünk a mai napig a mosogatógép kontra kézi mosogatás. Az egyértelmű, hogy általában, ha veszünk is valami új háztartási gépet, akkor a lehető legenergiahatékonyabbat vesszük, nálunk nincs hirtelen vásárlás. De ebben azt látom, hogy nincs tiszta helyzet. Jelenleg ott tartunk, hogy folyamatosan cikkeket küldözgetünk egymásnak a témában.  Főzni én főzök és próbálok zöldebb és egészségesebb lenni, de Péter a húst is hússal eszi, ha teheti.

Most hetente egyszer kineveztünk egy húsmentes napot. Muszáj, mert megegyezéssel csinálok egy jó, húsmentes zöldbab levest, de mire kettőt fordulok, már belekerül egy kis kolbász.  Ajándékokat nem csomagolunk, a százszor használt ajándék tasakok el vannak téve, azok kerülnek elő, ha szükség van rájuk. És hát a világítótesteink is mindig a legkorszerűbbek, már a többedik örökéletű lámpa-garnitúránk van.

D: Én azt érzékelem, hogy ahogy a politizálás, a hazai közéleti kérdések egyre inkább bekerültek a családi diskurzusba, majd később sok helyen, pont a családi béke érdekében ki is kerültek, úgy a klímakatasztrófa, a környezetvédelmi témák is egyre többször jönnek fel a vasárnapi ebédeken. Persze könnyen lehet, hogy majd ez is annyira szorongáskeltő vagy megosztó lesz, hogy idővel lekerül a napirendről? Nálatok viszont ez nyilván nem egy újkeletű téma…

BM: Nálunk Péter már 20 éve is mondott olyanokat, hogy csúnya vége lesz ennek a civilizációnak, ha nem változtatunk. Néha egészen apokaliptikus gondolatok törtek ki belőle, aminek persze sok megalapozott oka volt, amiről akkoriban csak a szaksajtóban, meg a külföldi lapokban lehetett többet olvasni. De voltak erről vitáink, mert három éves gyerekeknek nem a világvégéről kell mesélnünk! Ott voltak az ikrek, akiket vállaltunk és a jövőre nevelgettünk és közben ezt vizionáljuk? Nem rémiszthetjük meg őket, és engem is nyomasztott ez a kognitív disszonancia, ilyenkor leállítottam.

D: Nicht vor dem kind?

BM: Majdnem. Azt akartam, hogy a saját szintjükön halljanak erről a dologról, és ne pánikot, szorongást keltsünk bennük. Próbáltam simítani a dolgokat, hogy a bolygót nem tudom megmenteni, de a körülöttünk lévő dolgokért tehetek.  Fanni lányunk egyébként biológus lett és jelenleg  a mester szakiránya Ökológia, evolúció és konzervációbiológia , tehát ő mégis ennél nagyobb fókuszt választott.  Szoktam is mondani, hogy nem baj, majd lesz egy jól kereső közgazdász testvére, aki segítheti! (nevetve)

 

D: Adódik a kérdés, miért laktok itt a nyüzsgő belvárosban?

BM: Volt ezen vita, de végül elfogadtam a kényelmi szempontokat. Mindkettőnk korábbi munkahelyétől 5-10 perc sétára laktunk, egy jó ideig intenzíven fejlődő kerületrészben, a Ráday utca mellett. Gyakran járunk színházba, ezt, ha kiköltöztünk volna, nehezebb lenne megoldani. A kompromisszum az lett, hogy a társasházi lakásunk ajtaja a református teológia kertjére néz, mellettünk a Markusovszky tér. A gangos portánkat befuttattuk borostyánnal és vadszőlővel, én virágokat nevelgetek kint, Péter inkább kisebb fákat szeretne, több-kevesebb sikerrel.

D: A beszélgetést azzal kezdtük, hogy kritikus voltál a szűkebb lakóhelyed állapotával. Gondolom ez vastagon közrejátszhatott abban is, hogy nemrégiben elvállaltad a ferencvárosi előválasztási vita moderálását a két, ellenzéki polgármester-jelölt között.

BM: Elvállaltam, mert ezzel tudtam valahogy hozzájárulni ahhoz, hogy helyben változás legyen, amit én szorgalmaznék. Az itt eltöltött idő alatt a saját bőrömön tapasztalom, mennyivel elhanyagoltabb lett sok utca,tér és park. Másik oldalról pedig a civil helyi nyilvánosság is fontos nekem, jogászként különösen sérelmesnek látom az érdekképviselet helyzetét. Régen például ún. ügyféli jogállást kaphattak a civil szervezetek. Ha mondjuk az önkormányzat ki akart vágni egy fát itt a kávézó szomszédságában, egy helyi civil egyesület ügyféli jogállással tiltakozhatott miatta, konkrétan beavatkozhatott egy  hatósági folyamatba. Ma ez már nem létezik, megszüntették. Az azt csinálnak a fejünk fölött, amit csak akarnak érzése pedig nagyon frusztráló, ez ellen tennünk kell. És ebben sokat tanulhatunk a zöldektől!