szavazás mix

Photo: Matt Rourke/AP/Corbis

Vasárnap zárva vagyunk. SZAVAZNI MENTÜNK.

Összeült a Dajer.hu agitprop osztálya és felkérte a szerkesztőket, szerzőket, hogy írják meg a közelgő önkormányzati választások kapcsán, nekik mit jelent a szavazás, hogy készülnek a vasárnapra?

„Anyám is elmegy szavazni! Ma már tudom, hogy jobb ha segítek neki, hogy kire ikszeljen, mert nem tudja követni az a sok rubrikát, hát még kitalálni, hogy melyiket ikszelje. De azt tudja, hogy mást akar, mint ami van. Ezért elmondom neki a lehetőségeit és együtt kitaláljuk, hogy mi lehet a legjobb választás, ott ahol ő él és ott ahol én is! Tulajdonképpen együtt választunk! Segítsetek ti is szavazni azoknak, akik már kevésbé tudnak eligazodni a rendszerben! Fontos, hogy ők is tudják kire szavaznak és fontos, hogy legközelebb is szavazni akarjanak!” Csicsely Piros

799px Rose Sanderson Votes for Women

 

„Mindig eszembe jut, amikor a 18 éves lányommal először mehettünk már közösen szavazni. Izgatottan készültünk. Találtunk otthon működő tollat, kitettem az I love Civil kitűzőmet is, és mentünk. Tudtuk hogy rajzolunk majd, de olyan hangosan sercegett a toll a másik fülkében is, hogy egyszerre kaptunk röhögő görcsöt a nagy csendben. A próbafülke nem mindig a barátom, de a szavazó fülkébe szeretek belépni. Most vasárnap is ott leszek, mert az X bennem van!” Talán Jolán

6a26d9a9d7f43afa8efbf3d82352e568

„Vasárnap van? Menj és szavazz! Álmos vagy? Menj és szavazz! Lusta vagy? Menj és szavazz! Hideg van és esik? Menj és szavazz! Menstruálsz? Menj és szavazz! Gyereked van? Menj és szavazz! Nincs gyereked? Menj és szavazz! Azt hiszed nem számít? Menj és szavazz! Úgysem rajtad múlik? Menj és szavazz!” Lamara De Tempicka

simonelouiseolympeetlesautre 0 0 0

„Figyelj, ha csak eszembe jut az a béna iskola, ahol szavazni kell, meg az a dzsörzé függönyös fülke, hát én esküszöm rögtön kétoldali váll ekcémám lesz. Mindig a szocializmust juttatja eszembe! Tényleg, azt mondtam már, hogy voltam én húszévesen szavazat számláló is, Temesváron? Nagyon jó gázsit kaptunk. Na mindegy, hát most ingyen is elmegyek szavazni, ott leszünk és behúzzuk, hogy mire a gyerekeim szavazhatnak, nekik ez már örömből menjen!” Weis Gizi

12 women voting U1236084.w450.h676

„Pontosan emlékszem, hogy milyen csodás nap volt, amikor az első szabad választáson 18 évesen tényleg ünnepnek éreztem a választást. Aztán telnek múlnak az évek és az öröm szép lassan szorongássá, a szavazatom pedig gyakran protest voksá változott. De bárhogy is változnak az idők, egy valami akkor sem változik, szavazok, amíg lehet. Csak így lehetséges az, hogy egyszer majd újra ünnepnap legyen a választások napja. Szóval vasárnap is elmegyek.” Diószegi Karola

6b014dd5d2673abff63f3215daf01946

„Egyszer szemtanúja voltam annak, hogy egy több mint 90 éves néni, a családjával eljött szavazni. Beteg lehetett, mert a kabátja alól nem a kiskosztüm kandikált ki, hanem az apró virágos flanel hálóinge, és a családtagjai két oldalról támogatták. Patyolat kezében az iratait szorongatta. A látvány beleégett a retinámba. Amiatt az idős néni miatt talán még szégyellném is magam, ha vasárnap nem sétálnék el szavazni!” FruFru

giphy

„Őszintén nem értem azokat, akik azt mondják, hogy nem foglalkoznak politikával. Persze, minimum szorongó és feszengő mostanában minden szavazás, de ha még ezt sem tesszük, akkor mi marad nekünk a demokratikus gyakorlatból? Végérvényesen feltesszük a kezünket és elfogadjuk, hogy minden a fejünk fölött zajlik? Nem tudunk olyan elszigetelt életet élni, hogy ne érintsen minket a politika. Ráadásul helyi szinten még mindig több esélyünk van abba beleszólni. Úgyhogy kezdjük helyi szinten és szavazzunk az önkormányzati választásokon!” Izabella Rosenbawn

színes rajzos

„A franc se akar elmenni szavazni, jobb dolgom is lenne vasárnap. De mi mást tehetnék, amikor már a tízévesem is azzal nyüstöl hetek óta, hogy Karigeri így, meg Tarlós úgy. Akkor sem hagyja abba, ha már hangosan tiltakozom. Persze, hogy érdekli, az ő jövőjéről is szó van. Szavazni viszont még csak én tudok. Borzasztó ciki lennék, ha nem mennék.” Zsebenci Klopédia

polling station 574017

„Nekem a szavazás szabadság. Annak a szabadsága, hogy nőként választhatok, tanulhatok, lehet magántulajdonom, házasodhatok, sőt válhatok is. Ez alig száz éve van így, és a világban sok nőtársamnak ma sem adatik meg. Hazánkban is nagyon fiatalok ezek a jogok. Nagyanyáim előtt is tisztelgek, mert ők vívták ki ezt értünk és lányaimnak is példát mutatok azzal, hogy szavazok, mert szabad nő vagyok. És az a felelősségem, hogy ők is azok legyenek, mindig.” Deákné Vászna

tumblr ogal55CPJA1qhk04bo2 r1 500

„Vazze, ugye nem kérdés, hogy szavazz-e?” Csáky Irma

 

Bélyegképek forrásjegyzéke
1. U.S. women suffragists demonstrating in February 1913
2. Pinterest
3.„Simone, Louise, Olympe et les autres : la grande histoire des féministes”
4. Photo: Bettmann/Corbis
5. Photo: Bettmann/Corbis
6. Her Campus
7. Brigette Barrager: Rise up with fists!!! ( https://brigetteb.com )
8.  A woman leaves a polling station in London
9. tumblr.com
10. (Cover) Photo: Matt Rourke/AP/Corbis