„Hallgattam Szijjártót, és közben azt kérdeztem magamtól: mégis mire számítottam? Hogy Kolozsváron élő magyar állampolgárként majd szabadon járok-kelek a két ország között? (Amúgy, igen!).” Külföldön (is) élő magyar olvasóink még a határzár első fázisában válaszoltak a dajer.hu körkérdésére, hogy milyen nehézségeket jelent számukra a határzár, hogyan élik meg a beutazási korlátozásokat, a távoltartást és általában a határzár meg a pandémia okozta elszigetelődést. Az általuk felvetett problémák egy része megoldódni látszik, mától érvényben van az a rendelet is, amely módosítja a határzárszabályokat. Ami viszont marad, ami minden elmesélt történetben közös, amit a hirtelen szabályváltozások is jeleznek, ami miatt egy nap alatt aktualitását veszti a körkérdésünk, az az egyetlen állandó: a bizonytalanság. Sokáig velünk lesz, de lassan talán adaptálódunk. Lehet bízni az evolúcióban – vagy nem?
Miközben Párizsban és Londonban sorban állás nélkül, ingyenesen lehet tesztelni, addig Magyarország szeptember 1-től olyan határzárat vezetett be, amelynek értelmében saját állampolgárai is csak saját költségen elvégeztetett, két darab negatív Nagy Magyar Nemzeti Koronavírusteszttel (vagy két hét karantént vállalva) léphettek be az országba. Külföldiek pedig sehogy, de persze voltak kivételek. Később kiderült, hogy egyes országokból-országokba mégiscsak jöhetnek-mehetnek a magyarok és a külföldiek. Mától, szeptember 5-től pedig érvényes az a tegnap megjelent rendelet, amely változtatott, főként könnyített a szabályokon.
Külföldön (is) élő magyar olvasóink még a határzár első fázisában válaszoltak a dajer.hu kérdéseire:
Hogyan érint téged a pandémia miatti magyar határzár? Volt-e olyan terved, amit emiatt meg kellett változtatnod, ha igen, hogyan? Mesélj! Az ország, ahol élsz, milyen feltételekkel teszi lehetővé, hogy saját külföldön élő állampolgárai hazalátogathassanak, támogatja-e őket ebben?
A legfrissebb információk szerint a válaszadók által felvetett problémák egy része mától éppen megoldódni látszik. Például úgy tűnik, mégsem csak a Nagy Magyar Nemzeti Koronavírusteszt képes kimutatni a SARS-CoV-2-fertőzést, hanem egy angol vagy francia PCR-teszt is, így már külföldi teszteket is elfogadnak Magyarországon. Persze a szabályozás észszerűsítésének vélelme mellett nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a Szuperkupa miatt nagy a nyomás a magyar kormányon, így aztán mindenképp meg kellett találni azt a kiskaput, amelyen át beutazhatnak majd a szurkolók a focidöntőre. Kultúraérzékenységre mutató fordulat is történt, hiszen már nemcsak sporteseményekre, de kulturális rendezvényekre is érkezhetnek külföldről nézők. Kisebb szépséghiba, hogy ilyen rendezvények nincsenek.
Ami viszont van és marad, ami minden elmesélt történetben közös, amit a hirtelen szabályváltozások is jeleznek, ami miatt egy nap alatt aktualitását veszti a körkérdésünk, az az egyetlen állandó: a bizonytalanság. Sokáig velünk lesz, de lassan talán adaptálódunk. Lehet bízni az evolúcióban – vagy nem?
Augusztus 31-én, pont a határzár előtti napon utaztam vissza Budapestről Lyonba (ahol lassan 6 éve lakom). Bár az országból kifelé utazókat elvileg nem érintették a korlátozások, ez a hirtelen pánikhangulat csak fokozta nálam az utazás előtti stresszt. Augusztus közepén, mielőtt Magyarországra visszamentem volna csináltam egy Covid-tesztet Lyonban (ami itt amúgy ingyenes), de visszafelé már nem volt nálam negatív eredményről szóló papír, ezért kicsit féltem, hogy valahol megakadok. Szerencsére sem Svájcban (genfi átszállással jöttem vissza), sem a francia határon nem kértek teszteredményt, szóval ugyanolyan zökkenőmentes utam volt, mint mondjuk tavaly karácsonykor.
A határzárat mint korlátozást megértem, van benne logika, de a kivitelezésével abszolút nem értek egyet. Az rendben van, hogy Covid-negatívnak kell lenni, ha belépünk az országba (így be nem hozza senki, bár utána egy-kettőre elkaphatjuk később), de hogy két magyar tesztet is kötelező csináltatni, és csak így kerülhető el a karantén, azt elég abszurdnak találom.
Nagyjából három hónapja kivettem még egy hét szabadságot szeptember utolsó hetére, hogy a barátaimmal és a családommal ünnepelhessem a születésnapomat, amire hat éve nem volt példa. Senkinek nem szóltam róla, meglepetést akartam, magamnak is, nekik is. Sajnos ezt most teljesen keresztülhúzta a határzár. A két magyar tesztnek az eredményére minimum 3-4 napig kell várni, és ha minden negatív, akkor is az egy hét szabadságból marad három napom, ha pedig ne adj’ isten pozitív, két hét karantén, új repülőjegy, táppénz stb. Arról nem is beszélve, hogy a két magyar teszt már nagyjából hatvanezer forintomba került. Ha ez az eszetlen kikötés nem lenne, haza tudtam volna menni úgy, ahogy augusztusban: indulás előtt néhány nappal csináltatok Lyonban egy (vagy akár kettő) tesztet teljesen ingyen, ha negatív, nyugodt szívvel ülök fel a repülőre, ha pozitív, legalább kiderült, és nem a munkahelyemtől 1500 km-re záródok karanténba. Engem ez az egész csak nagyon felbosszantott (már kezdek beletörődni, hogy innentől bonyolultabb lesz hazajárni), de anyukám könnybe lábadt szemmel hallgatta, ahogy a repülőtérre menet elmeséltem neki a félresikerült meglepetést. És aztán nekem is nagyon nehéz volt kimondani, hogy „karácsonykor találkozunk… remélem”.
Pontosan nem tudom, hogy Franciaország hogyan segíti a saját állampolgárai hazajutását más országokból, de az biztos, hogy az EU-s országok többségéből mindenféle korlátozás nélkül be lehet lépni az országba (vannak különleges esetek, amikor 72 óránál nem régebbi, negatív tesztet kell az országba lépéskor felmutatni). A magyar kormány kapkodós, néha egészen abszurd megoldási kísérleteihez képest én itt Franciaországban azt érzékelem, hogy nyugodtabban kezelik a helyzetet, pedig a számok alapján sokkal nehezebb dolguk van. Lyon néhány napja piros zónának számít, ami azt jelenti, hogy a „vírus aktívan terjed” itt. Erre úgy reagáltak, hogy augusztus 31-től minden nagyobb metrómegállónál lehetősége van bárkinek ingyenes Covid-tesztet csinálni (már nem csak laborban lehet), és a maszk már nemcsak a tömegközlekedésen, boltokban, éttermekben stb. kötelező, hanem az utcán is. Arról szó sincs, hogy rendezvényt megtartsanak, március óta mindent töröltek, a futóversenyektől kezdve a koncerteken át a fesztiválokig. Én úgy gondolom, ennek valahogy több értelme van, mint annak, hogy lezárjuk a határokat, de határon belül 500 fős bulikat tartunk, ahol mindenki mindenkivel érintkezik, a maszkviselést pedig az állampolgárokra bízzuk, nem ellenőrizzük (nyilván senki nem hordja).
Sára, Lyon, Franciaország
Mi egy öt és fél éve együtt élő leszbikus pár vagyunk. Már a múltkori karanténperiódus különválasztott minket, az élettársam a saját országában ragadt, azután belekezdett ott egy projektmunkába, és valamikor szeptemberben jött volna vissza Budapestre. A határzár egyfelől úgy érint minket, hogy augusztus 31-én lóhalálában visszautaztam Magyarországra az élettársamtól, az ő tartósan zöld besorolású, koronavírus-szempontból biztonságosnak számító országából. Másfelől pedig: nem tudjuk, mikor fog tudni ő visszatérni Magyarországra. Nem vagyunk bejegyzett élettársi viszonyban, és sok európai párhoz hasonlóan az európai határok átjárhatóságára alapoztuk a nyelveken, országokon átívelő kapcsolatot. A határzár bejelentésének módját megalázónak találjuk – sem az országhoz kötődő emberekkel, sem az állampolgárokkal nem szabad úgy kommunikálni, ahogy a jelen magyar kormány teszi. Megterhelő számunkra az elválasztottság, és megterhelő a bizonytalanság. Sokan vannak így – lásd: https://www.loveisnottourism.org/.
Teri, Budapest–Szlovénia
Mi pár hete jöttünk vissza egy hathetes magyarországi tartózkodásból. Családdal, barátokkal akartuk tölteni a nyarat, részben számítva a második Covid-hullámra. Mivel nekünk augusztus 20-án kezdődött a suli, ráadásul most kezdte a fiunk a gimit, nem terveztünk a közeljövőben újra hosszabb utazást. Ettől függetlenül magánélet és munka kapcsán egyaránt érint minket is a határzár: egy szeptemberi esküvőre nem tudunk elmenni, ami hiányozni fog, októberben pedig hivatalos ügyintézés miatt kellene Budapestre utaznunk, de még nem tudjuk, hogy kell átszerveznünk. Én a civil szférában dolgozom, két európai ifjúsági projektünk is van, a Budapestre tervezett nemzetközi képzést és találkozókat már az első Covid-hullám miatt szerveztük át októberre. A munka jellege miatt, amennyire lehet, szeretnénk megtartani a személyes kapcsolatot és nem online dolgozni, fontos találkoznunk a célcsoportjainkkal, szóval nem tudjuk, hogyan lesz így a következő lépés.
Hollandiában a külföldről beutazókra, állampolgárságtól függetlenül jelen pillanatban ugyanazok a szabályok érvényesek. Ha bizonyos országokból érkezel (ezeknek követhető az épp aktuális listája), akkor tíznapos önkéntes karantén javasolt, akkor is, ha nincsenek tüneteid, vagy ha negatív teszted van. Ez alól kivételt képeznek, akik a szűk családjukat (szülőt, gyereket, nagyszülőt) jönnek látogatni, két esetben: ha halálos beteg családtagot látogatsz vagy temetésre jössz. A teszt ingyenes, akkor is, ha csak enyhe tüneteid vannak, és nem végzik el, ha nincsenek (kivéve, ha magasabb rizikófaktorú országból érkezel az amszterdami repülőtérre: akkor lehet, hogy letesztelik a gép utasait). Ha olyan országba utazik valaki, ahol Hollandiát magas rizikófaktorú országként regisztrálják és igazolást kérnek negatív tesztről, és nem esik a fenti ingyenesen tesztelhető kategóriába (vagyis tünetmentes) akkor 145 eurót kell fizetnie a tesztért.
Dóra, Amszterdam, Hollandia
Hallgattam Szijjártót, és közben azt kérdeztem magamtól: mégis mire számítottam? Hogy Kolozsváron élő magyar állampolgárként majd szabadon járok-kelek a két ország között? (Amúgy, igen!). Miközben az augusztusi hónap a teljes következetlenségről szólt. Romániából hazatérő magyar állampolgárokat kéthetes karanténba küldtek, miközben azt a hozzátartozót, aki román személyivel utazott velük egy autóban, és egyértelműen ugyanabba a lakásba mentek haza, semmiben nem korlátozták. Romániából beutazókat leszállítottak a vonatról, mert nem volt két Covid-tesztjük (ami lehet, hogy lenullázódik, mihelyst egy légtérben utaznak 8 órán keresztül 60 másik emberrel), míg mások úgy keltek át a határon személygépkocsival, hogy semmit nem kérdeztek tőlük. Fikarcnyi észszerűség nem volt ezekben a döntésekben.
Úgy még nem telt el nyár, hogy ne utaztam volna Magyarországra. Az idei volt az első fesztivál és budapesti átutazás nélküli év. Számomra egyszerűbb bárhova Budapestről repülni, mint Bukarestből. Emiatt idén szóba sem jött külföldi út. (Utolsó kiruccanásom januárban történt Máltára, Kolozsvárról induló charterjárattal.) Két legjobb barátnőm, keresztgyerekeim, szeretőm, barátaim, egykori munkahelyem – mind Budapesthez kötnek. A mostani helyzet teljesen disztópikus számomra.
Mindennek a tetejébe újdonsült dajeros munkatársnőimmel december óta tervezzük azt a találkozást, aminek előbb márciusban, aztán augusztusban, majd októberben kellett volna megtörténnie, most meg ki tudja, mikor lesz rá alkalom. A FoMO-n (fear of missing out) túl eluralkodott rajtam a kilátástalanság. Érzelmileg nehezen bírom ezt a limbót, ami a lelkesedés és a teljes lemondás között táncoltat. Nem tervezhetek, és fogalmam sincs, kit mikor és milyen körülmények között láthatok újra.
Elsőre az jutott eszembe, hogy az erdélyi magyarok közül sokan helyeslik Orbán határpolitikáját. Helyeselték a határ szögesdróttal való megerősítését, a menekültek kizárását, és most ugyanúgy helyeslik a magyar határok lezárását, a vírus terjedését megelőzendő. Ezzel szemben Románia az első(?) hullám kitörésekor 40.000 román vendégmunkásnak engedélyezte az Olaszországból való hazatérését.
Jelen pillanatban Románia a határain kívül élő állampolgárai számára 24 órás telefonszolgálatot létesített, amin keresztül bármilyen vírusintézkedésről felvilágosítást kérhetnek. A külügy arra kéri a külföldön tartózkodó állampolgárokat, hogy jelentkezzenek be interneten vagy telefonon a legközelebbi követségen vagy konzuli irodában. Amíg Románia „biztonságosabb” országnak számított, mint Európa sok más állama, a hazautazóknak ugyanúgy kéthetes karanténba kellett vonulniuk, mint most a Romániából beutazó magyar állampolgároknak. Mivel egy ideje Románia lépett elő vörös zónává, a karanténkötelezettség szinte csak az Európán kívüli országokból érkezőkre vonatkozik. Az állandóan frissülő országlista itt tekinthető meg: http://www.cnscbt.ro/index.php/liste-zone-afectate-covid-19
Holovác II., Kolozsvár, Románia
Minket most ez Chilében nem érint, mert csak jövő nyáron tervezünk hazamenni – persze az aggodalmon kívül, hogy az otthoniak hogy vannak. Remélem, jövő nyárig nem tartja zárva a határokat a „kedves” kormány. Itt Chilében mi lassan megyünk ki a karanténból, ez hihetetlen lehet nektek: már hat hónapja sínylődünk, végre ezen a héten hármas fázisba léptünk, ami azt jelenti, hogy most először nem lesz kijárási tilalom hétvégén (hét közben már pár hete feloldották). Itt, Santiagóban már javul a helyzet, délebbre még most kerülnek karanténba városok. Homeschooling megy ezerrel, délután pedig a parkban rohangálunk maszkban, a játékok lezárva, de a lányok bújócskáznak a fák mögött meg ilyesmi.
Bori, Santiago, Chile
Négy és fél éve élünk együtt a párommal, aki olasz származású belga állampolgár, és a kapcsolatunk első percétől kezdve kétlaki életet élünk Brüsszel és Budapest között. Két otthonunk van, két háztartást vezetünk, amikor tehetjük, együtt mozgunk a két város között, amit persze nem mindig tehetünk meg. Ráadásul mindketten gyakran dolgozunk külföldön, így többé-kevésbé megszoktuk, hogy nem lehetünk folyamatosan együtt.
A tavaszi lockdown viszont szétszakított minket, mivel egész márciusban egy külföldi munkám lett volna (ahova ő is kilátogatott volna a hónap során), de amikor hirtelen, egyik napról a másikra lezárultak a határok és a repterek, már nem tudtam Brüsszelbe „hazamenni” hozzá, hanem Budapestre kellett „hazajönnöm”.
Miután hónapokon keresztül a Skype-on éltünk, végül ő június végén tudott Budapestre jönni, és úgy döntöttünk, hogy – akár két napra is – csak együtt utazunk Brüsszel és Budapest között, hogy ha bármelyik városban ott is ragadunk, együtt ragadjunk ott.
Ezen a jelenlegi határzár annyiban változtatott, hogy a kocka el van vetve: egy ideig maradunk Budapesten, vagy ha valami miatt mindenképpen Brüsszelbe kell utaznunk, akkor tudjuk, hogy nem térhetünk vissza Budapestre addig, amíg a határzár tart.
Kicsit olyan ez, mint a kommunizmus alatti disszidálások: ha egy disszidens egyszer elhagyta Magyarországot, akkor belátható időn belül nem térhetett oda vissza…
Fanni, Budapest–(Brüsszel)
Rosszul érint nagyon, mert szerettünk volna hazautazni szeptember közepén az unokaöcsém esküvőjére. Áprilisban lett volna eredetileg, de el kellett halasztani, és reméltük, hogy most ott lehetünk. Nem tudunk annyival korábban elutazni, hogy a két hét karantén beleférjen, a tesztek beszerzése rövid idő alatt szintén nagyon bizonytalan, szóval feladtuk, de rossz nagyon.
Norvég állampolgároknak is 10 nap karanténba kell menniük, ha piros országból érkeznek, sárga országokból még be lehet jönni karantén nélkül is, de már alig van sárga ország. A besorolás az adott országok fertőzési adataitól függ, és 14 naponként felülvizsgálják. Ingyenes tesztelési lehetőség van a reptereken norvég és külföldi állampolgároknak is, de ez nem mentesíti a piros országokból érkezőket a karantén alól.
Ágota, Norvégia
Nekünk július végén otthon, Magyarországon volt 4 nap karantén, csak a szülőknek, a három gyereknek nem. Előre lebeszéltük a szuper helyi orvos-asszisztenssel, és 4 nap alatt meglett az első teszt eredménye (sőt levették a másodikat is), így kikerültünk a karanténból. Nekünk isteni élmény és ajándék volt ez a kis – amúgy tök értelmetlen és bosszantó, piti politikai okokból Norvégia felé is akkor még fenntartott – karantén. A nagyszülők elvitték a szabad unokákat, és hoztak meleg kaját – yeahhh!!!
Peti, Norvégia
Mivel mi Bajoroszágban élünk, s az iskola csak szeptember 8-án kezdődik, a gyermekeinket még a nagymamánál terveztük hagyni szeptember első napjaiban, miközben mi már odaát elkezdjük a munkát. Én szabadabban dolgozom, tehát magamra vállaltam, hogy elhozom őket. Már hónapokkal előre meg szoktuk tervezni az otthon tartózkodásunkat, nagymamákkal, uncsitesókkal, barátokkal stb. – ez most sem volt másképp. Magyarországi családi nyaralásunkat követően a férjemmel a gyerekeket, a szerelőhöz leadott kocsit és a csomagokat hátrahagyva visszautaztunk.
Én már egy hónappal előtte megvettem a jegyemet a vonatra, szeptember 2-re. Amikor olvastam a határok lezárásáról szóló híreket, nem kezdtem el rögtön más megoldás után nézni, a jegyemet cserélni vagy visszaváltani, azt gondoltam, s mondtam is az engem kétségbeesetten felhívó nagymamáknak, hogy biztosan nem lesz gond, hiszen én csak megyek és jövök, nem tervezek Magyarországon maradni. Kell, hogy legyen az ilyen helyzetre egy logikus kivétel. Úgy emlékeztem, hogy a tavaszi korlátozások idején is volt valami 72 órás lehetőség… Ugyan felugrott egy hirdetés a közeli város magyarjainak Facebook-oldalán, hogy van egy szabad hely egy vasárnap este Pestre induló autóban, de nem foglalkoztam vele komolyabban.
Másnapra ígért a kormány az ügyben részletesebb tájékoztatást, a férjem elkezdte hívogatni az adott zöld számot. Biztos voltam benne, hogy lesz valami megnyugtató megoldás. De miután egész szombaton feleslegesen keresgéltem információk után, és sikertelenül próbálkoztunk a zöld vonalon, kezdtem elbizonytalanodni. Írtam az üres helyet felajánló fickónak, hogy esetleg csatlakoznék. Kiderült, csak meglehetős kényelmetlenségekkel tudtam volna eljutni az indulás helyszínéig, majd itthon is még többórás vonatozás várt volna rám. Este azzal a döntéssel feküdtem le aludni, hogy marad az eredeti terv.
Nem így láttam ezt vasárnap reggel. Mivel továbbra sem volt semmi használható információ, rákérdeztem a Facebook-ismerőseimnél, de volt, aki az én segélykérő bejegyzésemből értesült a határzárról. Nem volt több vesztegetni való időm, rögtön jeleztem a fickónak, hogy mégis velük mennék, minden nehézség ellenére, mert haza kell érnem még elseje előtt. A hely még szerencsére megvolt, és elértem az utolsó vonatot is Székesfehérváron.
Tilinkó, Bajorország
Terveztem hazamenni szeptemberben: egyrészt szülinapom meg apukám szülinapja lesz, másrészt jó lenne még egy nagy családi összejövetel, mielőtt beüt a második hullám, ami azt fogja jelenteni, hogy legalább jövő tavaszig nem fogok tudni hazautazni. Meg is vettem a repjegyet, és fel voltam készülve, hogy vinnem kell két negatív teszteredményt innen, ami tök oké is lenne, mert ingyenesen elérhető a brit állami egészségügyben, egyszerűen intézve.
Pont most nyílt nálunk a helyi parkban egy Covid-tesztelő központ: online lefoglalod az időpontot, besétálsz, letesztelnek, másnap sms-ben jön az eredmény. Ehhez képest mától csak a Nagy Magyar Nemzeti Koronavírustesztet fogadják el, ugye, ami darabonként minimum 30.000 Ft, és az intézése sem egyszerű. Nekem Pest megyéből valószínűleg buszozni-metrózni kellene – ki tudja, hova – Budapestre teszteltetni, eközben, ha van vírusom, szépen szétszórom. Ezzel szemben, ha maradt volna az eddigi rendszer, és a brit tesztet elfogadják, már a Bristol–Budapest járaton szinte mindenki negatív teszttel, nagy eséllyel vírusmentesen utazna és érkezne Magyarországra.
Nagyon mérges vagyok emiatt a totálisan észszerűtlen intézkedés miatt, de még meg is csináltatnám a teszteket Magyarországon, meg fizetnék is értük, viszont azóta az is kiderült, hogy a Wizzair már egy csomó járatot törölt, mert kevesebben fognak utazni a szigorításnak köszönhetően. Jó eséllyel a Ryanair is követi a példát, és akkor tényleg százszázalék, hogy meghiúsul az utazás, de legalábbis hatalmas kockázat lesz elindulni, mert benne van a pakliban, hogy nem jutsz vissza.
Az Egyesült Királyságban bizonyos országokból visszaérkezés után 2 hétig otthoni karanténba kell vonulni. Az országok listája állandóan változik, az alapján, hogy miként alakulnak az egyes országokban az új fertőzések számai. Érte kritika a brit kormányt amiatt, hogy előzetes bejelentés nélkül egyik napról a másikra kerültek rá országok erre a listára, és sokaknak nyaralás közben derült ki, hogy miután hazajönnek, még két hétig nem tudnak visszamenni dolgozni. Úgy tudom, hogy ezt a két hét karantént negatív teszteredménnyel sem lehet előbb befejezni.
Virág, Bristol, Egyesült Királyság
Ez a most kezdődő határlezárás nem érint olyan szempontból, hogy most szeptemberben nem terveztem Magyarországra utazni. Amerikai állampolgárként két hét karantén várna rám, ami nem nagy ügy, hiszen a legtöbb amerikai államból New Yorkba visszatérve is karanténba kerülnék. Ráadásul tavasszal már próbára tette a kitartásomat az a 45 nap, ameddig ki se tettem a lábamat kis, erkély nélküli lakásomból. Szóval no problem, ezt kibírnám. Főként, mert értelme is van, abszolút senkit nem szeretnék megfertőzni.
Szerettem volna a nyarat édesanyámmal tölteni Budapesten, mert az ő tavaszra hozzám tervezett látogatását elmosta a pandémia. Ő a legfontosabb ember az életemben, jó barátnőm, akivel évente anya-lánya útra indulunk, együtt fedezzük fel és éljük át a világot. A munkámat internet-hozzáféréssel bárhonnan tudom végezni, de nem utaztam, több okból: az Egyesült Államok kiutazási és az Európai Unió beutazási tilalma miatt, meg az én személyes óvatosságomból, hiszen semmi szín alatt nem szeretném növelni a fertőzés rizikóját. Bár én átmentem tavasszal a Covidon, ez nem biztosíték arra, hogy ismét el ne csípjem – főként, hogy a szervezetemnek nem sikerült nagyszámú antitestet gyártania. Így aztán naponta beszélünk Mamzival, nincs puszi és ölelés, de van napi FaceTime. Már egy közös projektbe is belekezdtünk, és most talán valóra válik a vágyunk, hogy együtt kreáljunk valami maradandót. Ami a távolabbi terveket illeti, talán télen sikerül itthonról hazamenni. De nem igazán látom. Hosszabb távon szeretném kérelmezni a magyar állampolgárságot, nehogy ez legyen az akadálya annak, hogy a szeretteimmel legyek.
Augusztus 6. óta az amerikai állampolgárok külföldre utazásának korlátozása megszűnt, az egyes országok szabályaitól függ, hogy be lehet-e utazni. De én egyelőre ülök a popsimon, és napjaim nagy részét tanítással, meetingekkel, előadásokkal zoomolom el, és persze táncolok DJ D-Nice Club Quarantine-jára.
Ágnes, Brooklyn, New York, USA
Ez is érdekelhet
-
Mit akar és mire képes az inkluzív marketing? – podcast a Sokszínűségi hónap keretében
-
Bátorságok fényképei – Csoszó Gabriella kiállításáról
-
A jó kompromisszumok robotosa – Választási anzix
-
Papa, higgy nekem! – interjú az orosz propagandamédia működéséről
-
Nők, akik ellenállnak a putyini agressziónak