david00

Rajz: Farkas Dávid Bem

A majom meséje

Szédítő identitáskaland a fülledt hetvenes évekből, klasszikus elcseréltgyerek-történet meg(haj)csavarva. Az aesopusi felhangoktól sem mentes dokufikció szerzője nem az egyetlen lelkes férfi olvasója a dajer.hu-nak, de az első férfi, akit alkotásra is sarkallt a magazinunk.  Müllner András írása. Vagy a majomé???

Valahol hallottam, hogy hatéves korunkig minden megtörténik velünk, utána minden már csak ismétlés. Nem mondod, de durva, gondoltam akkor, de ahogy öregebb lettem, a mondás egyre igazabbnak tűnt. Nem akarnék itt a részletekkel fárasztani senkit sem, például hogy a hetvenes évek elején, amikor én még nagyon kissrác voltam, a banán aranyat ért, és hogy én annyira szerettem a banánt, hogy soha annyira már nem szerettem hatéves korom után. Történt egyszer, hogy ugyanazon a napon érkezett meg a faluba a banán Kubából (honnan máshonnan) és a vándorcirkusz valahonnan egy másik faluból. Anyám elvitt az esti előadásra, ahová pedig én egy banánt vittem a majomnak. Oda is akartam adni a jószágnak, esküszöm, de útközben valahogy meggondoltam magam, és bár anyám ölében ülve még kinyújtottam felé a banánt, de elengedni már nem voltam képes. Egy pillanatra megállt az idő, banánhíd kötötte össze az állatot a gyerekkel, a cirkuszra döbbent csend ereszkedett. Akkor történt az a tragikus eset, hogy összecseréltek a majommal, mert anyám a nagy felbolydulásban (szállt a porond pora) azt vitte haza kettőnk közül, aki jobban szorította a banánt, és hát az, elég nehéz elképzelni (főleg anyám számára, akivel erről hiába szeretnék évtizedek óta őszintén beszélni) – szóval az a majom volt. A majom szorította jobban a banánt. A csere nem tűnt fel senkinek, talán csak másnap csodálkozott kicsit a fodrász Gabika, akihez anyám vitt el, hogy levágják rólam azt loboncot, amíg ő beül a búra alá. Elcsodálkozott a Gabika, mondhatni kétszeresen is megleptem. Bár addig rendkívül ügyetlen kisfiú voltam, hirtelen és váratlanul egyedül másztam fel a forgós gyerekszékbe. A hajamnak pedig volt egy, hogy is mondta anyámnak Gabika, szokatlan ellenállása. Erős lobonca van ennek a gyereknek, olyan szokatlan ellenállása.

De ez a csere a történet elhanyagolható része, és tulajdonképpen azért, mert sablonos. Senki nem az eredeti önmaga, ezt tudjuk jól, hiszen bizonyítottan mindenkit kicserélnek valamikor 0 és 6 éves kora között. Ezért (is) mondják azt az emberek, hogy minden megtörténik velünk hatéves korunkig. Például az, hogy valahol máshol folytatunk egy másik életet, a helyünkbe pedig belép, mondjuk egy majom, vagy valami egyéb bitorló. Nos, az igazság az, hogy ezt jól tudják az anyák is, de azt hiszik, hogy ez a dolog csak mással történhet meg. Az apák pedig sokszor azt gondolják, amit az anyák, legalábbis a gyerekkel kapcsolatban. Bár erre van egy ellenpéldám. Épp a cirkusz után és a hajvágás előtti éjszaka történt, hogy kihallgattam, amint apám félénken ellentmondott szigorú és engem a banán engedély nélküli elfogyasztása miatt rövid pórázra (!) fogó anyámnak, és remegő hangon kérlelte őt, hogy adjon nekem két forintot mozira, mert látszik, hogy belebetegszem, ha nem ficereghetek másnap a többiekkel együtt a falusi filmszínház recsegő faszékein.

Másnap a fodrászatban játszi könnyedséggel tornáztam fel magam a mágikus forgószékbe, mintegy látványosan mutatva, milyen szófogadó vagyok. A székben persze izegtem-mozogtam, és Gabika többször megforgatta a modern fodrászati segédeszközt, hogy elszédüljek, és nyugton maradjak, amíg levágja azt az „erős loboncot”. A forgószékben újra és újra elsuhant előttem a tükör és a kozmetikumok erdeje, a Gabika dekoltázsa és a búra alatt ülő asszonyok sorfala, köztük anyám. Szédültem, és ezt az érzést csak fokozta a hajlakkok és samponok bódító illatorgiája. A forgószéken kuporogva, nyakamban a meg-meglibbenő fodrászati műselyemmel csak arra vártam, hogy szűnjön már meg a forgás. Az általam addig ismert idő megváltozott, hirtelen mélysége lett, beleláttam, beleszédültem, elnyelt.

A szék megállt. Gabika gyorsan (vagy talán már pörgés közben?) levágta az állati loboncot öntudatlan agyam körül. Anyám a búrája alól mondott valamit, amit nem hallottam, csak félájultan elvettem tenyeréből a felém nyújtott kétforintost. A többi asszonyok mosolyogva néztek, és tudtam, hogy magukban azt gondolják, ezt elcserélték, de az enyém igazi. Szédelegve léptem ki a fényre, és öntudatlanul elindultam a filmszínházként is működő kultúrház irányába. A falu közepén előző este letelepedett cirkusz felől vadállatok szagát fújta felém a szél, és odapillantva megláttam a gyereket. Engem nézett. Akkor és ott még visszacserélhettem volna magam, de ez a lehetőség nem merült fel. Sorsára hagytam az embert az állatok között, és beléptem a moziba.

Vendégszerzőnk: Müllner András

 

DAJER hu borito követeknek 828x315 1

A még gazdagabb tartalom és a rendszeres megjelenés mellett most egy intenzív, eseményekkel teli szezont vizionálunk, ehhez kérjük támogatásotokat itt.Első lépésként június 2. és június 11. között, elkötelezett nagyköveteink személyes ajánlásaival, és barátaink, olvasóink segítségével, gőzerővel szeretnénk összegyűjteni legalább 700 ezer Ft-ot,  majd a kampány méltó és boldog lezárásaként az a tervünk, hogy az aznap esti Élő Adás Online adománygyűjtő eseményen célba vesszük majd a csillagos eget!

Köszönjük a bizalmat és  támogatásaitokat!

Hamarosan pedig még több infóval jövünk a kampány részeredményeivel és az Élő Adás Online meghívójával is, amelyre szeretettel várunk Benneteket!

 

Együttműködő partnereink: 

gy sz logo          Élő Adás Online logó ÉAO2020          nate logo

 
×