Valamennyien tudjuk, hogy amikor a piacra, szerencsésebbek a spájzba, kamrába indulunk, hogy hozzávalókat keressünk a hétvégi főzéshez, sütéshez, valójában nem csak arról döntünk, milyen ízeket kívánunk éppen. Választásainkat nagyban befolyásolhatják a hangulataink, lehet ünnepelni van okunk, lehet gyógyírt keresünk. Így lesz aztán a legegyszerűbb ételből is ünnepi fogás, finoman hömpölygő időutazás vagy instant kényeztetés, ahogyan Müllner Dóra is meséli mai ajánlatában.
Minden év október közepén beköszönt az az időszaka az életemnek, amikor ha tuti biztos és jól ismert hangulatot akarok magam köré, akkor sütök. Van három teljesen hétköznapi favoritom, amik mindig biztonságosan hozzák azt, amire éppen vágyom egy sötét őszi vagy téli napon. Három, egymástól nagyon különböző hangulatból választhatom ki a legkívánatosabbat: az egyik energikussá és optimistává tesz, a másik melankólikussá, a harmadik pedig kényeztet, vagy ha kell, megvigasztal.
Alma, krumpli, sütőtök – három olyan alapanyag, amelyek ilyenkor mindig akadhatnak otthon. Szezonálisak, ahogy az trendi, nagy mennyiségben is tárolhatók, de a legközelebbi piacon vagy zöldségesnél is bármikor és olcsón beszerezhetők. Alma, krumpli, sütőtök – a világ legegyszerűbb bevásárlólistája, amelynek szereplői mindig kihúznak a bajból. És az bennük a legjobb, ahogy majdnem minden sütőben sült zöldségben, hogy önmagukban, minden különösebb fakszni nélkül is tökéletesek. De az ízük mellett mindig ugyanazt a jó érzést is hozzák. Ehhez társul a sütőből kiáradó illat és meleg, ami betölti a teret. Krumpli, alma, sütőtök – ők az én madeleine-jeim, mert az út, amíg nekiállhatok az evésnek, felér egy relaxációval vagy épp meditációval. Na, de vegyük őket sorba, és kezdjük a végén!
A sütőtök
A sütőtök igazából a színével hódított meg és annak is csak pár éve. Úgy rémlik, hogy gyerekkoromban nem volt nálunk jellemző a töksütés. De az is lehet, hogy csak én ódzkodtam tőle valamiért, de a többiek attól még ették. Halvány emlékeim azért vannak: látom, ahogy anyám, nagymamám vagy éppen a Dédi mézet csorgat rá, miközben arról beszélgetnek, hogy bezzeg régen ilyenkor már mennyivel édesebb volt a tök, ennek meg semmi íze! Ám ezen kívül akárhogy is keresem a gyerekkori ízélményeim között, nem találom. Talán ha kapott volna egy kis dicséretet, szívesebben megkóstolom, de nálunk semmit sem volt divat erőltetni. Ami nem ízlett, nem kellett megenni. Szóval arra gyanakszom, hogy egyszerűen csak semmibe vettem a sütőtököt. Valahogy úgy, ahogy a sárgadinnyével is tettem korábban. Egyszerűen nem ízlett, így nem is vettem róla tudomást a továbbiakban. Aztán időről-időre már meg-megkóstoltam, de ma sem bolondulok meg érte, nem úgy, mint a sütőtökért, amit pár éve már, hogy rendszeresen eszem a szezonjában. Képes vagyok eltölteni egy egész napot úgy, hogy rájárok a tepsire. Ugyanis nem elég, hogy finom és édes, de ha akarom, akár finoman sós is lehet, ráadásul olyan egészséges, hogy csak na! Most, csak egy dolgot mondok még érvként: alacsony kalóriatartalmának köszönhetően fogyókúrázóknak is ideális. Tehát van, hogy szórok rá egy kevés csili- vagy éppen sópelyhet, de leggyakrabban csak magában fogy el. És persze sokszor tervezem, hogy ma akkor tényleg készítek belőle egy gyömbéres, chilis krémlevest, de mire valóban nekilátnék, rá kell jönnöm, hogy a felét már megettem, majd legközelebb…
A krumpli
A krumpli hozza a melankóliát, a belső utazást, a emlékezés csendes nyugalmát – ahogy ezt egyszer már a Mindenszentek és Halottak napja kapcsán és egyben kedvenc sorozatomat, a Sírhant művek-et is ajánlva, meg is írtam itt a Dajeron: “Gyerekkoromból szinte filmszerűen él bennem annak az estének az emléke, amikor öt óra körül hazaérve az oviból, sötét és csendes lakás fogadott. Mécsesek fénye imbolygott a falakon és héjában sült krumpli jellegzetes illata töltötte be a lakást. Aztán megláttam a dédnagymamámat, ahogy az arcát megvilágították a mécsesek. Még az érzésre is emlékszem. A helyzet ismeretlensége miatt volt benne valami félelmetes, de sokkal inkább volt nyugodt és békés minden és mindenki.” Most pedig, itt az ötven körül, már nem csak Halottak napján esik jól egy csendes, befelé fordulós, emlékezős és elmélkedős, gyertyafényes este. Ehhez minden helyzetben tökéletes társ a héjában sült krumpli, ami a világ legegyszerűbben elkészíthető és egyben káprázatosan finom étele. Csak meg kell mosni a krumplit és már mehet is a sütőbe. Félidőben, ami – természetesen függően a krumplik méretétől, de ide a közepes méretűek a legjobbak – legalább 30 perc, rázok egyet a tepsin és figyelem, hogy lesz egyre ropogósabb, hogy pirul-e a héjuk. Nem szeretem megszurkálni, mert szurkálva szerintem a krumpli veszít a nedvességéből, s úgy nem lesz krémes, inkább bízom a belső órámban és az illatában. A héjában sült krumpli akkor az igazi, amikor kívül roppan a héj, belül pedig krémes. Ahogyan félbevágom, finoman reccsen a héja, felcsap egy kis gőz, én pedig már rögtön teszem is rá a jéghideg vajat meg a sót. A tányéron pedig már bekészítve hozzá a kicsit citromozott és szintén finoman sózott, szálaira vágott lila hagyma. És nem kérdés, hogy a héját is megeszem, naná!
Az alma
Majd végül, de nem utolsó sorban, jöjjön az amúgy is naponta kötelező alma! A sült alma, ami – szemben fenti két társával, amik hosszabban vannak jelen a napban – szinte instant megoldást kínál. Nem kell mást tennünk, csak egy félórára forró sütőbe tenni az almát, majd félbe vágva, rögtön megszórni egy kevés fahéjas cukorral, ami szinte azonnal rá is karamellizálódik. Ám a téli plusz kilóktól való félelmemben, bevallom én inkább egy fokkal talán egészségesebb vigaszt keresek, ha már szükség van rá. Levágom az alma kalapját, kiskanállal kivájom a magházat, helyére egy kis mézet és fahéjat teszek. Majd azért, hogy a kényeztetés ne járjon túl nagy lelkiismeret-furdalással, a kész almát megszórom még valami igazán egészségessel: a lenmagpehely diós aromákat idéz, az apró szemű zabpehellyel pedig egy az óraátállításon is könnyedén átsegítő, tökéletes vasárnapi reggeli lesz belőle.