borito

After-horoszkóp – Április

Szorongásokkal teli születésnap és kapitális lúzerség, túlprogramozott önismereti próbálkozások és öngondoskodási programok. Külföldi utazások, Brno, London, tengerig robogott velünk a büfékocsi. Felújítottunk és költözködtünk. Mindenütt jó, de legjobb máshol? Így éltünk mi  – áprilisban. After-horoszkópunknak most is az a lényege, hogy utólag, az előző hónapra olvassuk ki a csillagokból, mi történt veled. Vagy velünk, a szerkesztőség tagjaival. Még az is lehet, hogy bejön.

KOS

kos 1

Hello Kos! A márciusi falnak rohanásod után már meg sem kottyant az április eleji szétesés. Olyan voltál, mint a gyerekszobában heverő rózsaszín lego hősnő: voltak részeid, amik annyira elgurultak, hogy csak az április 6-i Nap–Szaturnusz szextil segítségével sikerült megtalálni. Születésnapodat tehát végigbambultad és csak annyi energiád volt, hogy a „minden rendben lesz” mantrádat többször elmormoltad. Ej, azok a csúnya gondolatok, na azok sem hagytak békén, jöttek sorra: háború, atom, lábfájás, elhízás, infláció – ezek a belső monológok sokszor elvették az energiádat attól is, hogy jelen legyél bizonyos eseményeken. Sőt, a születésnapodra szervezett bulit is végigszorongtad. Pedig annyi jó dolog történt veled áprilisban, volt egy jó előadás, amiben részt vettél, zenekari próbák, ahol el tudtál lazulni, hazautaztál a szülői házba, a gyerekeidet kiegyensúlyozottnak és boldognak látod, ráadásul a férjed nagy munkája is a végéhez közeledik, ami miatt azért voltak nagy feszkók. Végre ki lehetne engedni. A bringádat szerelő fiú mondta, miközben nézte a Gazelle kerékpárodon a féket, váltót, hogy „nehezen tudsz váltani” – és milyen igaza van!

 

BIKA

Bika

Nőstény Bika a Bika havába ért, jobbra számított… Nem tudom, mi a jobb: elefánt a porcelánboltban, vagy egy dühös nőstény Bika tányérforgató szerepben. Meló és lakásfelújítás párhuzamosan csúcsra járatva. Az új lakás majdnem kész. Kár, hogy az előző mondatban szerepel a „majdnem” szócska. Szóval beköltözni nem lehet, így a születésnapi buli is máshol volt. Miközben a „régi” lakásban már hetek óta csak dobozok között kitaposott ösvényeken lehet közlekedni, illetve tippelni: vajon melyikben található a keresett tárgy. Bizonyára van itt egy komoly retrográd. Talán a Plútó mozgott egy érdekes helyre, ami folyamatosan azt az érzést kelti benned, hogy egy kapitális lúzer vagy. De végre munkád külföldre hív, így addig sem kell ebben a romhalmazban felkelni, majd ágyba rogyni… A hónap legvégén megérkezett a nemzetközi elismerés: sok pénz és talán még több pénz. Főnökeid egy része ebben inkább a problémát látja… Mit tegyünk? Ezentúl inkább majd nem nyerünk. E sorok írása közben már megfakult a kijózanító április 4., miközben egyre durvább színezetet ölt a szomszédban zajló háború, ami csak erősíti a frusztrációt.

 

IKREK

ikrek

Elsején kezdődött egy varratszedéssel – akkor még azt hitted, ez szép jele az eljövendő szabadságnak. De két nap múlva már a választási sokkból próbáltál felépülni. Megint visszább kellett fogni a háborús hírek olvasását is a gyengécske egyensúly megőrzése érdekében. Bent kerestél menedéket. Mondjuk elsőre ott sem találtál, sőt egy ponton úgy érezted, kicsit talán túltoltad az önismeretet és a gyógyítókat, de később letisztult, hogy ezek a módszerek bár össze is zavarhatnak, inkább támogatni tudják egymást, csak nem kell mindent feladatszerűen teljesíteni. Csomó hasznos tapasztalatra, számos felismerésre tettél szert, amik mind gyümölcsöt hozhatnak (vagy már hoztak is). Elég sokat veszekedtél, de ez meg volt írva az Ikreknek áprilisra – és hát a felnőtté válás mikor volt konfliktusmentes? Eljutottál végre a két éve megvett koncertjegyeddel a negyedszer elhalasztott brno-i Jazzfestre, megint csodás volt a város, a séta, a fotózás, de a legcsodásabb a koncert volt, a zene, a ritmus, a mozgás, együtt mozogni másokkal ritmusra. Örömödet az sem tudta elvenni, hogy a cseh bácsi mögötted nem így gondolta, hanem megkocogtatta a válladat, és agresszíven ismételni kezdett valamit, amivel a hátsó agyadból előhalászott orosztudásod alapján arra utalt, hogy hagyd el a koncerttermet. Piha! Te folytattad a decens, széken ülve táncolást, mint mindenki más (jól tetted), és leszámoltál egy illúzióval, miszerint a cseheknél minden sokkal jobb. Volt még baráti sörözés újratöltve, és húsvétkor utazás, mit utazás, turné: kedvenc egyetemi városodban baráti vendégség nagy kirándulással, szuper vendéglőzéssel (végre a másik barátaid éttermét is lecsekkolhattad), hazafelé pedig még két családi esemény is lezajlott, medvehagymával. Beugrott még egy reunion 60. szülinappal, vidám együttléttel (legközelebb azért egyeztess ügyesebben, ne kapjon már három hortenziát az ünnepelt). A hó végére aztán ismét besűrűsödött a munka, visszaszivárogtak a testi és lelki panaszok – de sebaj, legalább lesz mivel foglalkoznod májusban is.

 

RÁK

rak

Az április eső elhozza a májusi virágokat, mondja a népi bölcsesség, és másban nem is nagyon bíztál ebben a hónapban. A hónap elejét közéleti apátiában töltötted, a hónap közepét közéleti kivonulással, közben pedig nemcsak a metaforikus, hanem a szó szerinti eső is zuhogott. Mivel a vírusokra érzékenyebb Rák vagy, a Covid után a tavaszi influenzát is elkaptad. A húsvéti tojásokat a disszidálás gondolatával festetted meg, a locsolók elől pedig bezárkóztál, hogy legalább ennyi privát szabadság maradjon meg. Az április esők végül napsütésbe fordultak a hónap végén, a közérzeteden pedig a baráti találkozók, szakmai tervezgetések, családi ölelések és A besúgó című magyar sorozat segített.

 

OROSZLÁN

oroszlan

Féktelen szexuális vágy és étvágy, izzó beteljesülés – írták az asztrológus kollégák az áprilisi prognózisokban. De hát nem mondtuk már százszor neked, kedves Oroszlán, hogy itt, az Afterben keresd az igazságot? Jó, hát nem volt teljes szélcsend, az igaz, de ne dőlj be már minden kecsegtetésnek! Mondjuk a libidódnak is adtak egy jókorát az április eleji választási eredmények. Aztán mikor néhány nappal később túlélési üzemódba kapcsoltál, régen parkolópályára tett vágyakat poroltál le. A „minden rosszban van valami jó” közhelyét erősítve a közéleti szorongásaiddal szemben váratlan eredményeket hoztak az öngondoskodásod halogatott kérdéseire adott válaszaid: sikeres volt a kalóriaszámláló diétád, kitartóan nyomtad a (majdnem) napi tornát, megvilágosodásod támadt a „hogyan lesz nyugdíjad” projektfeladatodban. Kissé megfáradva a sok dumában, végre belevágtál valami kétkezi dologba és újra tanulni kezdtél. Mozgásba hoztad magad a bénultság után, hajrá, csak így tovább! Ja, hogy a hónap utolsó napjára esett első tanítási nap után, minden aznap estére tervezett programot törölni kellett, olyan piszok fáradt voltál? Aznap legalább nem is volt alvásproblémád…

 
 

SZŰZ

virginÁprilisban végre láttál olyan kiállításokat és műveket, amelyek után azt érezted: igen, pont ezért foglalkozom kortárs képzőművészettel, még ha néha teljesen értelmetlennek is tűnik. Az egyik videó egyszerre szólt az izolációról, a továbblépésről, a közösségben való alkotásról és arról, ki milyen személyes módokat talál arra, hogy túléljen. Te is elkezdtél gondolkozni azon, mit kéne csinálni: több sport, kerámia, kórus? Valamin valahogy változtatni kell. A hónap eleji sokk után mindez a tapasztalat Londonban ért, ahol régi és új barátokkal sétáltál az éppen meglepően napos angol városban, és alig akartál hazajönni. Kiszúrtad a remek Michaela Coel színésznőt, rendezőt egy bárban, és vettél egy világoslila bomberdzsekit, ha már végre itt a tavasz. Április végén pedig lement egy nagy projekted is, meglepő módon bármiféle nehézség nélkül: ezen sokan dolgoztatok az elmúlt hónapokban és jó volt látni, milyen más, ha egy mű köztéren valósul meg és tényleg meg tudja szólítani a járókelőket. Tudod, hogy a május extrán nehéz lesz, de már kitaláltad, hova utazol nyáron pihenni (igen, pihenni, tengerpartra) és ez némileg azért motivál. 

 

MÉRLEG

libraEbben a hónapban nagy volt a fordulatszám. Sok volt a munka, de kevés a lelkesedés. Valahogy minden pörgött, zakatolt. Mintha felültél volna az április-vonatra, ami sebesen nekilódult, s te megindultál a vasúti szerelvényben vagonról vagonra, kupéból kupéba haladva. Remélted, hogy a hónap végére eléred a vonat elején a büfékocsit és lerogyhatsz egy jól megérdemelt kávé erejéig. Egyik kupé követte a másikat, mindegyikben más-más kihívás, újabb és újabb feladat. Elszántan tépted fel a soron következő kupé ajtaját és céltudatosan, lehetetlent nem ismerve megoldottad, amit megkövetelt a család, a munkatárs, a barát és a haza. Flottul ment minden. Az elvesztett diákigazolványt pótoltad, a műhelymunkát megtervezted és levezetted, 50. szülinapon felköszöntötted, füvet levágtad, virágot elültetted, kutyagumit összeszedted, kurzusleírást átküldted, e-mailekre válaszoltál, amit kellett, befizetted, megrendelted, leadtad, feladtad és beadtad a derekad. Április-vonat zakatolt, végre lehuppantál a jól megérdemelt kávéd mellé a büfékocsiban, és kinéztél az ablakon. Mi ez a táj? Hol vagy? Biztos, hogy jó vonatra szálltál? Hová megy ez a vonat egyáltalán? Nem kéne leszállni? Megállni, lassítani, sétálni? De olyan édesen zötyög és ringat ez a vonat! Drága Mérleg! Májusban csak zötyögj és ne pörögj! Bambulj ki az ablakon, merülj el a tájban, és végre vedd már észre, hol jársz, merre mégy! Megteheted! Tedd meg! Különben csak átrobogsz az életeden és észre se veszed hol jártál!

 

SKORPIÓ

9975396

A hónap első hete bénult fásultságban telt. Aztán megráztad magad és újraírtad a hétköznapokat, ehhez viszont előbb kitakarítottad a Facebook-oldalad, ahol azóta az aktuális hírek helyett egyre több a holland tulipán, a régi fotó, a híres és kevésbé híres művészek képei, és persze akadnak kutyás és cicás videók is újra. Egy nap maximum kétszer nyitod ki a hírportálokat, azokból is maximum kettőt. Na meg persze a valódi tavasz megérkezése is javított a hangulatodon, no meg a hónap közepére eső húsvét is, ami, mióta az eszedet tudod, a kedvenc ünneped. Az ideit pedig még izgalmasabbá tette számodra, hogy a családod is megismerte a pasid, és ilyen bemutatásosdiban bizony jó rég volt utoljára részed. Ezután pedig szépen lassan újra beálltak a rohanó hétköznapok, és megint csak arra lettél figyelmes, hogy ennek a hónapnak is vége van.

 

NYILAS

kos

Bolondok hava munkahelyi cirkusszal kezdődött. Főnöki visszaélés miatt még gyűlést is szerveztek – hiába, megoldást nem találtak. Olyan volt, mint egy kibeszélőshow: ingyencirkusz. Főnök maradt a helyén, alkalmazottak pedig alkalmazkodnak az új helyzethez, hiszen ez a dolguk. Pazar! Szerencsére a cirkusz utáni hétvégén fürdőhelyen engedhetted ki a gőzt. Hatalmas adag finomságokat ettél, áztattad a tested és kalandparkoztál. A szobában úgy felejtették a fűtést, ezért szaunára nem volt szükség. Újabb egy hét munka után jött is a megérdemelt szabadság. Anyáddal külföldre utaztál apáddal és testvéreiddel találkozni. Furcsa kis családi összejövetel kerekedett belőle, hiszen apádat nem láttad két és fél éve, testvéreidet még hosszabb ideje. Ha jól belegondolsz, jó kis érzelmi hullámvasút volt. Közben kugliztál, falat másztál, szert tettél egy jóbarátra, akivel jólesett új terveket szőni. Szabadságod második felét a család egyéb származékainak látogatásával töltötted, ezúttal könnyedebb hangulatban. Néhányszor, amikor épp nem akartál, feltévedtél az autópályára, aztán lázasan próbáltál neten matricát vásárolni, több-kevesebb sikerrel. Meggyőzted magad, hogy a nyaralás majd hangulatosabb lesz, így viszonylag elégedetten tértél vissza a munka mezejére. Úgy tűnik, április a tévelygések hónapja volt: lemaradtál néhány kulturális eseményről, vagy mert elnézted a dátumot, vagy mert nem találtad a helyszínt, vagy mert csak simán megfeledkeztél róla. A csillagokkal sem törődtél sokat, simán örültél a tavasznak és annak, hogy végre lekerültek a téli rongyok. Vajon lemaradtál valami fontosról?

 

BAK

bak

Április elsején Újhold volt (az biztos jó, vagy nem…?), április 4-én meg a Mars találkozott uralkodó bolygóddal, a Szaturnusszal, és ez állítólag beindította az anyagi ügyeidet (igen, ez így történt, még ha csak egy rövid lejáratú melóról volt is szó, de azért legszívesebben megköpködted volna azokat a ropogós bankjegyeket, ritkán fordul elő ugyanis, hogy a minőségi munkádat ennyire minőségi módon fizetik meg…). Egyebekben az élet gördült tovább puha gumikerekeken, lefelé a lejtőn, vagy mondjuk inkább úgy, előre a kiszámíthatatlan jövőbe. A jövőbe, ami politikai értelemben is ennek a hónapnak az elején dőlt el (legalábbis egy időre), és aminek kirajzolódó képe nem rázott meg annyira, mint az ismerőseid többségét – talán azért, mert bizonyos típusú illúziókat már réges-rég töröltél a beépített mentális és emocionális archívumból. Az viszont tény, hogy egyre sürgetőbb a vágy, hogy a hazai földbe gyökerezett lábaidat kihúzd az anyatalajból egy időre, és más, jobb szagú televényt keress feltöltődés céljából. Haha, a vágyak számosak, konkrét utazás áprilisban viszont csak egy volt, a magyar vidékre, ami megajándékozott egy egyhetes Covid-gyanús megfekvéssel, hogy aztán romjaidból újraépülve szembesülj a beszüntethetetlen májussal.

 

VÍZÖNTŐ

Vízöntő jegy

Örülj, hogy túlélted a Nagy Költözés havát! Az utolsó két hétben rágörcsölt a kezed az ecsetre meg a réstömítőre. Manikűröshöz sem kellett menned, mert a különböző falfestékek tartósan kék-drapp-lila-zöldre színezték a körmeidet. Ráadásul a házimanók eltüntették a körömkefédet (is). Készen lett az új festékbolt. Na jó, majdnem, mert a műhelyben még bőven van munka. A keményen lehúzott munkanapok után rém furcsa egy szabad délelőtt. Minden relatív, ugye. Mert azért voltak emlékezetes baráti találkozások, beszélgetések, szaunázás, vonatozás, kirándulás Sukoróban, hedonista vacsorák, lakásszínház és mások ágyában való hálás. Elhunyt cicádat pótolandó rengeteg macskával találkoztál, barátkoztál és laktál együtt. Sokat segített a gyász feldolgozásában. Terveztél egy utazást is, amitől kezdetben szorongtál, aztán meglepően jól alakult. Volt benne minden, ami általában örömet okoz neked. Kitartóan jártál Pilatesre, lelkesen akróztál és énekeltél. Sikerült szervezned egy tartalmas találkozót, amiről ezúttal nem kellett a tömeg miatt elmenekülnöd. Idén a húsvétot csak a nagycsütörtöki fellépés meg a finom étkek fémjelezték. Megúsztad a büdi kölniszagot és a nagytakarítást is. Miket beszélek?! Hiszen eleget takarítottál az új boltban!

 

HALAK

9975404

Régóta nem esett szó rólad, csak haliker tükörfeledről, most figyelmeztetett a vezetőség, hogy te vagy a soros, elmondom hát, milyen volt a te áprilisod. Ebben az ügyes rügyes áprilisban beleszagoltál a tengerbe, mely nem csak a talpadat érintette. Ez volt a lényeg. Mindemellett eltörpülni látszik az alsó-felső tükrözés, a bélrendszeredben és -ről forgatott filmmel, polipjaid távozásával… ahh Baby ( https://www.youtube.com/watch?v=9gROYU2j-40 )…, a pozitív markerek és a pajzsmirigy-túlfűtöttséged. Hatékony „mentes” élet. Arcpirító árak a felújításpiacon. Most már tudod, hogy az új 10 éves kocsid annyit ér, mint egy emelő-toló ajtó újonnan beszerelve. És akkor valamelyiket még jó áron is vetted. És ki tudja, mit hoz még a pünkösd vagy a Putyin.

 

Tetszett ez az írás?!
Ha igen, kövess bennünket a Facebookon, Instagramon, iratkozz fel a Youtube-, Podcast– vagy Spotify csatornánkon!

És ha teheted, támogasd, hogy a jövőben is legyenek after-horoszkópok! Különben hogy is tudnád meg, hogy mi történt veled az előző hónapban, hát nem??