Plakat IMG 9915 1 e1651683200444

Pionírnők – a Párizsban bizsergő sokszínű nőiességről

A pandémia immáron lecsengő fázisában, de a háború nyomasztó árnyékában és a hazai közélet hullámverései közt legtöbbünknek  égető szüksége van arra, hogy töltődjön. Szabad levegőt szívni, erőt meríteni  és inspirálódni a múlt példaképeiből sokszor utazásaink révén tudunk igazán. Sándor Judit nemrégiben Párizsban járt és onnan hozott haza olyan élményt, amelyet örömünkre megoszt most a Dajer olvasókkal is. Szikrázó, felszabadult nőiesség, vagányság és kreativitás tudományban, művészetben és divatban, jellemzően a huszadik század világháborúk közti korszakának lenyomataiban. Aki nem hiszi, július elejéig még utánajárhat!

Dajer_Tamogatom

Idén márciusban különleges kiállítás nyílt a párizsi Musée du Luxembourgban. A címe, a “Pionnières” olyan, korukat messze megelőző nőkre, elsősorban művészekre utal, akik a két világháború közötti Párizsban alkottak. Akkoriban a csellengő művészek szinte Európa valamennyi országából, sőt Amerikából is sokféle okból kerültek Párizsba, köztük a hazájukból kivetettek. Az orosz arisztokraták és értelmiségiek a bolsevikok elől, a lengyelországi zsidók az üldöztetés elől, az amerikaiak a rasszizmus, a puritanizmus, vagy épp az alkoholtilalom miatt kiszabott szankciók elől menekültek, mások meg a kommunizmus vagy a háború elől. Előfordult, hogy „csak” a szellemileg szabadabb közeg vonzotta őket a Fény Városába, mint például Irina Codreanut Romániából, Sarah Lipskát Lengyelországból, vagy Gisele Freund-ot Németországból. 

 
tumblr 06d2937d9f103531d918db33df60512d da726069 400
Gisele Freund (tumblr.com)

Az első világháború már eleve átrendezte a nemek közötti megszokott munkamegosztást. Míg a férfiak harcoltak, addig a nők olyan munkaköröket is elláthattak, amelyeket előtte még sosem. Üzemet vezettek, sebészként dolgoztak, vagy épp könyvkiadással foglalkoztak.  Ezáltal egy csapásra láthatóvá váltak a társadalom számára és sok nő először tapasztalhatta meg, hogy maga is képes a társadalomformálásra. A francia orvosképzés 1868, a jogi pedig 1900 óta nők számára is elérhetővé vált.  De a nők sokasága csak ebben az időszakban próbálhatta ki végre szabadon saját erejét, kreativitását, amelyet nem árnyékolt be semmi és nem sajátított ki senki.  Ez a feltörő női energia, látásmód mindvégig szinte tapintható volt a kiállítás termeiben. Mintha az én vérkeringésemet is felfrissítette volna a száz éve Párizsban bizsergő nőiesség.  

A nőiesség szó használata kapcsán muszáj egy kis kitérőt tennem. Az én szóhasználatomban a nőiesség az európai nőiesség felfogásán alapul, és teljesen mást jelent, mint Betty Friedan nemrégiben magyarra is lefordított alapművében, “A nőiesség kultuszában” leírt fogalom. Bevallom, mindig is komoly problémaim voltak ezzel a címmel angolul is (The Feminine Mystique, 1963), magyarul is, bár minden szerzőnek szíve joga saját könyve címét megválasztani. Mégis, amit az amerikai társadalom második világháborút követő állapotáról, és benne a nők helyzetéről oly érzékletesen és részletesen leír, az sokkal inkább a feleségkultuszról szólt, amikor tehetséges lányok szándékosan rosszul szerepeltek a tanulmányaik során, nehogy okosságuk legyen a férjhezmenetelük gátja.  Egyetemistaként még a szerves kémiát is háztartási ismeretekre cserélték le,  hogy így jobb esélyük legyen a háziasszony és feleség akkoriban egyedül elfogadható szerepére. Bevallom, nekem a nőiesség  nem az önkorlátozásról, nem a konyhába szorított életről szól, hanem a női látásmód kreatív és változatos megéléséről.  

2810842

A francia kiállításon megtapasztalható átütő, szikrázó, felszabadult nőiesség tehát teljesen más, mint a Friedan által bemutatott, beszűkült kertvárosi feleségsors. A pionírnők nőiességüket sajátos női látásmódjukban, játékosságukban, bátorságukban, néhol szándékos polgárpukkasztásukban, kihívó vagy épp kényelmesen lezser öltözékükben, azaz sokszínűségükben élték meg. Nadrágkosztümtől a pizsamáig, csipkés ruhától a banánszoknyáig mindent fel mertek venni, ha épp úgy tartotta kedvük. Hisz ugyanúgy kéznél volt Chanel kis fekete ruhája, vagy voltak a diadémok, kitűzők, mint az egyrészes csíkos fürdőruha, vagy Josephine Baker tenyérnyi fellépő jelmeze és brillantinja. Erotikus és cseppet sem erotikus pózok, nemtörődöm kényelmesség és mellette olyan szokatlan tematika, mint például a szoborba öntött szoptatás, vagy két nő erotikus kapcsolata. Mindez a látogatónak valami megmagyarázhatatlan, fizikailag is megélt szabadságélményt ad.

Chanel La petite robe noire rotated
Chanel: La petite robe noire

A nők itt nem a férfiak által megfestett, bekeretezett szépségek, akik  egy adott kor normáinak akarnak görcsösen megfelelni.  A kiállításon szereplő művészek nem sorolhatók be csupán egyetlen művészeti irányzatba, mert ebben is a sokféleség a jellemző rájuk. Mela Muter kubista aktja vagy Tarsila do Amaral vidám színei teljesen más sítusjegyeket hordoznak.  Számos műfaj keveredik  itt, köztük a ma már ritkaságszámba menő marionett-bábkészítés, amelyet Sophie Taeuber-Arp és Marie Vassilieff  figurái képviseltek.  Ezek a bábok sem hagyományosak, inkább elgondolkodtatóak, mert nemcsak testi jegyeket, de a  lélek vonásait is közvetítik.  

Marionett
Marie Vassilieff, Poupée – Joséphine Baker © Marie Vassilieff / photo Collection Josephine Baker, Nathalie Elmaleh & Laurent Teboul

Igaz csak töredékesen, de nemcsak a képzőművészetek képviseltetik magukat  a tárlaton, hanem az irodalom, a divattervezés, a technika és a tudomány úttörői is. Victor Margueritte “La garçonne”  (magyarul: Lerbier  kiasszony legényélete) című  regényében a fiús lány a kor szimbólumává vált. Rövidre vágott hajjal, cigarettával a kezében  akkoriban az utcákon is megjelent ez a sejtelmes, új típusú nőalak, nem csoda hát, hogy a regény is elsöprő sikert aratott. 

A kiállító művészek és az általuk megörökített nők mertek természetesek lenni, vagy legalábbis olyan lezserek, mint Suzanne Valadon “A kék szoba” című képén a a kanapén cigarettázó, karcsúnak egyáltalán nem mondható, csíkos nadrágos nő.  

Suzanne Valadon
The Blue Room. (1923) by Suzanne Valadon (1865–1938)

 Ezek a nők merték önmagukat adni, akár teniszütővel a kezükben, akár egy kanapén unatkozva, mellőzve azt az igényt, hogy mindenáron kívánatosak legyenek. Formabontóak voltak, hisz épp a nők sokszínű szabadságát ábrázolták.  Érdekessége a kiállításnak, hogy az alkotásokon megjelenő alakok többsége is nő, tehát a kiállítás nemcsak a nők alkotó erejéről szól, de egyúttal tekinthető sokszoros önreflexiónak is.  A nők saját magukat látták, láttatták a felszabadultságukat a sportban, a művészetekben, sőt a tudományban is. A  nők által ábrázolt nők öltözködésükkel is üzentek:  nadrág, japán tunika, apró szoknya, sapka, nyakkendő. Mind más és más jelentést hordozott… Megismerhettünk olyan apró jelzéseket, kódokat, amelyek mára már elhalványultak, például a denevérmotívum, ami  az ékszerekben a másságra utalt. És ott volt még a technika kínálta új lehetőségek élvezete; a nők haja úgy lobogott az autóvezetés közben, mint Tamara de Lempicka zöld ruhás nőjének. Úgy  tűnik,  hogy ezek a zabolátlan nők nagyon is élvezték a szabadságot, az önálló felelősséget, holott ­­- ha a kor jogszabályaira tekintünk -, a nők akkoriban még javában harcoltak a teljes választójogért, hogy férjeik nélkül önálló számlát nyithassanak,  és számos olyan jogosultságuk sem volt még, amit ma már természetesnek tartunk. A kiállítás példát mutatott arra is, hogy a szabadság nemcsak a művészi, de a tudományos kreativitásnak is kedvez.

tamara de lempicka autoportrait 1925
Tamara de Lempicka: Tamara in the Green Bugatti, 1929 (Foiled Journal)

Korántsem egy kényszerpályára kárhoztatott, egysíkú női szereppel találkozunk. Az alakok széles palettán mozognak és békésen megférnek egymás mellett  a kokott, az amazon, a ”garçonne”,  a tudósnő, a primadonna, vagy a Romaine Brooks képeiről titokzatosan felsejlő, maszkulin jegyeket is viselő nő,  míg más képeken a rokokó ruhába bújtatott, vagy szürke nadrágkosztümös, emancipált  nő a nőiesség más-más elemeit  mutatja fel. Mert a nőiesség ezen a kiállításon kreativitást jelent, a női másság megélését és megmutatását.

Persze a rövidre szabott szabadság mögül azért felsejlik az átélt háború fájdalma is. Talán ezért is, hogy engem már a kiállítás első termében nagyon megfogott Marevna 1917-es képe “A nő és a halál” címmel, amely mintha most is hozzánk beszélne. Miképp lehet együtt élni a veszteséggel, túlélni a háborús borzalmakat? Hiába próbálunk úgy tenni, mintha mindez elfogadható lenne, mert érezzük a feszültségét annak, hogy a képen, egy csinos, de gázálarcos nő kedélyesen üldögél a halállal egy dohányzóasztalnál.   

canvas e1651603443194
Marevna: Solider and woman with a gas mask. (https://www.artsy.net/)

Az, hogy ilyen nagy hatással volt rám ez a kiállítás az annak is köszönhető, hogy sok hasonlóságot érzek a 2020-as évek és az 1920-as évek között. Az első világháború után a spanyolnátha követelte milliók életét, mi pedig most a Covid járvány harmadik évében járunk és a közelünkben véres háború dúl. Mindkét korszakban harcolni kellett az emberi jogokért, a nők is súlyos nehézségekkel szembesültek akkor is, most is. Mégis, a kiállítás egy jóval derűsebb, vagányabb képet mutat, mint a jelenlegi vészterhes korunk. Akkor a felfelé ívelő reményben, a szabadság kiteljesedésében hittek, most sokkal inkább a meglévő, vagy már egyszer megszerzett szabadság lebontása folyik. Persze tudjuk, hogy a száz évvel ezelőtti, szabadon csapongó korszaknak ismét egy szörnyű háború vetett véget, s talán ez a beárnyékolás pompeji lávaként borult a nők rövid életű, feledésbe merült szabadságára. Az persze örök tanulság és kérdés is számomra, hogy a világ nagy kataklizmái után miért kerülnek újra és újra csapdahelyzetbe a nők, miért kell ismét megkeresniük és kivívniuk saját helyüket a társadalomban.

A Camille Morineau és Lucia Pesapane rendezte kiállítást az önmagukban bizonytalankodó művészeknek, vaskalapos, merev rendszerekben tengődő, de  szabadságszerető nőknek és férfiaknak is ajánlom. A kiállítás egy anziksz a múltból, utalás egy olyan korszakra, amely a nőknek ma is inspiráló lehet. 

 

Tetszett ez az írás?!
Ha igen, kövess bennünket a FacebookonInstagramon, iratkozz fel a Youtube-, Podcast– vagy Spotify csatornánkon!

 

Dajer_Tamogatom