Nincs felesleges selyem – interjú Gold Mariannal a koreai foltvarrás művészetéről

„Korea visszhangja magyar kézműves alkotásokban” címmel nyílt kiállítás a budapesti Koreai Kulturális Központban. A március 13-áig látható tárlat azt a kulturális lenyomatot mutatja be, amelyet magyar alkotók hoztak létre koreai technikákkal. A kiállításon Gold Mariannal, a koreai foltvarrás egyik hazai oktatójával beszélgettünk. Keresztes Fanni írása.

Mindenekelőtt tudnál arról mesélni, hogy személyesen hogyan kapcsolódsz a koreai kultúrához?

Gold Mariann.: Az én pályafutásom ott kezdődött, amikor 2012-ben először elmentem egy koreai filmfesztiválra, aztán ott is ragadtam. 2015-ben elkezdődtek a kézműves kurzusok, először a kalligráfia és a patchwork (foltvarrás). Korábban másik nyugati patchworköt is csináltam, ezért nagyon felkeltette az érdeklődésemet. Annyira magával ragadott ez a dolog, úgy éreztem, nekem ez az utam. Korábban nem csak a koreai kultúra érdekelt, hanem a magyar népi kultúrában is elmélyültem, foglalkoztam bőrművességgel, nemezeléssel és gyöngyfűzéssel is. Mégis azt érzem, hogy a textil és a textilekkel való foglalkozás az, ami a legközelebb áll a szívemhez. Amiben úgy gondolom, hogy a legjobban ki tudok teljesedni, az a koreai foltvarrás.

Hogyan kezdtél el tanítani?

G.M.: 2015-től volt szerencsém két koreai hölgytől is tanulni. Négy év oktatás után mindketten elmentek, de még előtte az egyik tanárnő kiválasztott a tanítványai közül két embert, akiket felkért arra, hogy vigyék tovább a megkezdett munkásságot. Elmondása szerint a választás arra esett, akiről úgy érezte, hogy a legtöbbet elsajátította az órán. Azt mondjuk tudni kell, hogy én a négy év alatt egyetlenegy óráról se hiányoztam – tehát a munkahelyemről is eljöttem, amikor óra volt (nevet). Nem volt könnyű egyébként megtanulni a technikát, de előtte már varrtam, és bizonyos fogások ugyanolyanok voltak. Tehát technikában sok a hasonlóság, viszont ami teljesen más volt: a koreai szemlélet, amit egy kicsit adaptálni kellett az embernek. Úgy gondolom, hogy ez jól sikerült. De hozzáteszem, a mai napig is iszonyatos sok energiát fektetek abba, hogy különböző szakkönyvekből továbbfejlesszem a tudásomat, mivel még csak egy töredékét tudom annak, amit ismerni kell.

A kiállítási tárgyak a mostani kézműves csoportoknak a munkái?

G.M: Így van, a mostani kiállításon többféle kézműves technika jelenik meg. Itt van a handzsi, ami a koreai papírművészet, aztán a csomózás (medup), továbbá a minhva, a koreaiak népi festészete, ennél adott minták és adott mintaelemek jelennek meg. Itt van a szoje, ami többféle kalligráfiai stílus jelenít meg, és vagyunk még mi a bojagival, azaz a foltvarrással. Nemcsak az oktatók munkái vannak jelen, hanem azoknak a kimagasló teljesítményt nyújtó diákoknak is, akik ezeken a kurzusokon részt vesznek, és az oktató úgy ítélte, hogy munkájuk már elég nívós ahhoz, hogy kiállításra kerüljön.

Említetted, hogy a magyar népi kultúrában is elmélyedtél. Mióta a koreai kultúrával foglalkozol, sikerült hasonlóságokat felismerned?

Van egy nagyon érdekes hasonlóságot mutató elem a magyar és a koreai népi kultúrában: a koreaiak tradicionális öltözéke a hanbok. A hanbok készítésekor geometrikus szabásvonalakat használnak, ez általában nálunk is így volt a népviseleteknél. Főleg még a polgárosodás behatása előtti időkben egyértelműen megfigyelhetőek ezek a geometrikus vonalak, T-vonalak, derékszögek.

Jól tudom, hogy a foltvarrás az egy „pazarlásmentes” művészetként alakult ki?

G.M: Mivel a koreai egyébként is egy nagyon-nagyon praktikus nép a mai napig, és a népviseletükhöz használt anyagoknak az előállítása iszonyatosan drága volt, ezért minden anyagdarabot félretettek. Egy patriarchális berendezkedésű, szigorú konfuciánus értékrend szerint élő társadalomról beszélünk. Így a nők a szűk családi körön kívül nem igazán találkozhattak másokkal, nem tanulhattak, nem igazán mutathatták meg magukat bármilyen tudományban. A hímzés és a varrás volt az egyetlen, amiben egy nő a kreativitását és a személyiségét ki tudta fejezni. Ezért van az, hogy nincs két ugyanolyan fajta bojagi, mert egyrészt az anyagok sem ugyanúgy álltak rendelkezésre, és a készítőjük sem ugyanaz volt. Általában ezeket a textileket valakinek ajándékba adták, az 1960-as évekig nem is készítettek eladásra Koreában ilyen darabokat. A kiállításon látható legtöbb textil vagy valamilyen viseletkiegészítő, vagy pedig csomagolásra szánt textil. Ugyanis a koreaiak azt tartják, hogy amikor egy ajándékot adsz és azt becsomagolod, akkor a szerencsét odaadod az ajándékozottnak.

Milyen szép gondolat! A csoportjaidban tanulók beleviszik a munkáikba a saját karakterüket, vagy inkább megmaradtok a koreai irányzatnál és azokat próbáljátok reprodukálni?

G.M: Úgy gondolom, hogy mindenki beleviszi egy kicsit a saját személyiségét. Ha most itt végig mennénk, meg tudnám mondani, hogy melyiket ki alkotta, mert bár egyfajta öltéssel készülnek, azért mindenkinek egy kicsit ott van a felismerhető kéznyoma a textilen.

Néhány alap öltéstípusról tudnál mesélni?

G.M.: Van az angolul backstitch, én csak visszaöltésnek vagy kézi gépöltésnek hívom. Ez egy teljesen zárt láncolatú öltés. Aztán van a gamchimjil, ami a bojaginak az alap öltéstípusa, ezzel varrunk nagyon-nagyon sokat. Ezt az anyagnak a színén varrjuk. Ennek az öltésnek nemcsak funkcionalitása van, hanem díszítő szerepe is, ezért itt nagyon fontos az öltések egyenletessége. Mindig azt szoktam mondani a diákjaimnak, hogy ez egy ilyen meditatív varrás. Ha sietsz valahova, ha nincs elég időd, akkor inkább ne állj neki. Az látszani fog a munkádon.

Az intézetben milyen alapanyagokkal dolgoztok, honnan szerzitek be őket?

G.M.: A Koreai Kulturális Központ biztosítja nekünk az anyagokat. Azt tudni kell, hogy amik most itt láthatók, azok világos színű selyemanyagok. Régen ezeket nem a köznép és nem is a köznemesség használta, hanem inkább – mostani szóhasználattal élve – a társadalom felső tízezrei. A királyi család és a főnemesség az, amely megengedhette magának ezeket a darabokat. Mi ilyen anyagokból dolgozunk. A COVID idején próbáltuk az anyagokat helyettesíteni Magyarországon fellelhető műselyem vagy más selyemanyagokkal, de sajnos ezeknek a tulajdonságai nem voltak megfelelőek. Így már minden esetben a központ szerzi be nekünk a selymet Koreából.

Mit tanácsolnál annak, aki most szeretne elkezdeni foltvarrással foglalkozni? Létezik olyan előzetes tudás, amitől gördülékenyebb lehet a technika elsajátítása?

G.M.: Lassan hetedik éve, hogy tanítom a foltvarrást, és azt tapasztalom, hogy talán azoknak kicsit könnyebb, akik csak az érdeklődésüket, a kíváncsiságukat hozzák. Voltak olyan tanítványaim, akik már varrtak előtte, patchworköztek és úgy gondolták, hogy nincs új a nap alatt, aztán a végén mégiscsak azt mondták. „Mariann, annyi mindent tanultunk itt, merthogy ez teljesen más!”

Érdekelne még, mi alapján válogattátok össze ezeket a művészeti ágakat a kiállításra?

Amiket itt látunk, olyan kézműves szekciók, amiket jelen pillanatban lehet a Koreai Kulturális Központban tanulni. Ezek folyamatosan, tavaszi és őszi szemeszterek alatt elsajátíthatók. Szerettünk volna egy képet mutatni arról, hogy milyen munka folyik a Központban –hogy aki szívesen csatlakozna, lássa, nagyjából mire számíthat. Egyúttal szeretnénk felkelteni az emberek érdeklődését, hogy megismerjék ezt az igen színes kultúrát.

A „Korea visszhangja magyar kézműves alkotásokban” című kiállítás a Koreai Kulturális Központban (1023 Bp., Frankel Leó út 30-34.) március 13-ig tekinthető meg.

Szeretettel várnak mindenkit a Központban, ahol évente több mint 1600 foglalkozáson próbálhatják ki magukat az érdeklődők. Részletek a Központ honlapján.