Miklusicsák Aliz ajánlója
Egy hete kezdtem el Kaffka Margit Hangyaboly című regényének felolvasását, melyhez újra felépítettem itthon a magányos szobaszínház rendszerét. Ugyanúgy, mint a Színek és évek felolvasásánál is tettem, miután napokig olvasgattam, ízlelgettem, értelmeztem egy-egy fejezetet, szerda délelőttönként felmondom a heti részt telefonom mikrofonjára. Majd a még nyers anyagot hagyom pihentetni egy éjszakát, aztán megvágom, kitisztázom az oda nem illő bezörrenéseket és szombaton feltöltöm. Én vagyok a felolvasó/rendező/szerkesztő/technikus egy személyben, ezért nagyon jó, ha kapok az előadásmódra is építő visszajelzéseket.
Hálásan köszönöm felajánlását Budaházi Attila, nagykárolyi születésű dramaturg barátomnak, aki ezentúl még a megjelenés előtt főpróba hallgatóm és coach-om is lesz, és beszélget velem az adott részek kihívásairól.
Köszönjük az „ÚJBUDA-MECÉNÁS” Művészeti Ösztöndíj egyszeri alkotói támogatását.
Tartsatok velem és hallgassátok a második részt!
Ha tetszett, iratkozzatok fel a Youtube-, podcast– vagy Spotify– csatornánkra!
Ez is érdekelhet
-
Alessandro Baricco: Selyem. Felolvassa: Miklusicsák Aliz
-
Hervay Gizella: Levél helyett – elmondja: Miklusicsák Aliz
-
Munkahelyi LMBTQ programok itthon – podcast a Sokszínűségi hónap keretében
-
Mit akar és mire képes az inkluzív marketing? – podcast a Sokszínűségi hónap keretében
-
Pillanatkép három fotóssal: Fábián Évivel, Csoszó Gabriellával és Bihari Ágnessel – podcast