Miklusicsák Aliz ajánlója
“Az örökkévalóság úgyis – örök. Minek sietni? Mikor úgy süt még a nap.” – mondja a több, mint százéves Schwester Mártha Virginiának, amikor az meglátogatja a Szent József Ápoldában. És valóban, ebben a részben is arról ír Kaffka – bár mindig van egy fedőtörténet, amikor a rend érdekeiről, cikkelyes tanokról elmélkednek a szereplők – hogy az apácák testi és lelki éhségét csak rövid ideig csillapítja a szenteltvíz és az ima áhítata.
Köszönjük az “ÚJBUDA-MECÉNÁS” Művészeti Ösztöndíj egyszeri alkotói támogatását.
Tartsatok velem és hallgassátok az ötödik részt!
Röviden: természetes fekete, rejtőzködő magamutogató, bringán mélázva dudorászó, közösségszervező családanya.
Egyszer volt a hajamban dauer a 90-es évek közepén, amikor anyám egy új kemikália márkát rajtam próbált ki. Női ágon a családomban mindenki fodrász volt. Gyerekkoromban sokat ültem a búra mellett és szórakoztattam az alatta ülő néniket. Azóta tudom, hogy közöm lesz a dajer szóhoz, de más irányba haladtam. A színészképzés egyszerűbbnek tűnt akkor, és azt hittem ott nem lehet trombózist kapni. Színház, muzsika, közösségi terek/programok szervezése és két gyerek után, mégis utolért a transzgenerációs örökség. Úgy döntöttem, nem járok terápiára emiatt, inkább hasonhajú barátnőimmel létrehozunk egy nonfrizuratív szalont, ahol kibeszélhetjük régen cipelt sóvárgásainkat.
