herculine01

Forrás: https://literaturetransgression.wordpress.com/2015/04/16/transgression-and-intersex-the-case-of-herculine-barbin/

Szinkópa, bébi, szinkópa!

Június világszerte a Pride hónapja, amely láthatóvá teszi a kulturális és társadalmi sokszínűséget, fellép a nemek közti egyenlőtlenségek, a kirekesztés és a megbélyegzés, az eltérő társadalmi nemi vagy szexuális identitás hátrányos megkülönböztetése ellen. A párbeszéd élénkítésében fontos szerep jut az aktivista, az irodalmi és a tudományos, de mindenképpen önvallomásos szövegeknek. Hogyan tekintünk ma egy 19. századi hermafrodita naplójára, megértettünk-e bármit a másság természetrajzából, és vannak-e jó szavaink egy történet leírásához? 

A szinkópáról fogok írni. Nem a szinkópáról fogok írni. Két ellentétes állítás, most mégis mindkettő igaz. Herculine Barbinről fogok írni és Michel Foucault-ról: egy hermafroditáról, egy francia társadalomtudósról, az önvallomás tudományos szerepéről és a szinkópáról.

 

Herculine és Michel

„Bevallom, lelkem mélyéig felkavart, amikor Ovidius Átváltozásait olvastam. Akik ismerik, fogalmat alkothatnak róla. Történetem további alakulása világosan bizonyítja, hogy minő különös fordulat volt ez a találkozás.

Teltek az évek, betöltöttem tizenhetedik életévemet. Állapotom aggodalomra ugyan nem adott okot, de már nem volt természetes.

A konzultáns orvos nap mint nap beismerte, hogy a legkipróbáltabb gyógyszerek sem hozzák meg a tőlük várt hatást. Végül már nem foglalkozott behatóan a bajjal, hanem az időre bízta a megoldást. Ami engem illet, én egy cseppet sem voltam megijedve.” (20. oldal)

 

„Velem nem mert beszélni, tehát lányának szólt. Sara, mondotta, meg kell kérjelek, hogy a jövőben légy óvatosabb Camille kisasszonnyal való érintkezésben. Nagyon szeretitek egymást, én ettől a magam részéről nagyon boldog vagyok; de létezik társadalmi illendőség, még a lányok közt is, s ezt kénytelenek vagyunk betartani. E kezdődő támadás miatt reszketni kezdtünk a jövőtől. Mi lesz majd akkor, ha kiderül az igazság!

Ugyanúgy folytattuk a közös ágyban alvást! Ez nem esett Mme P. korlátozása alá, nem is tudott róla. És egyébként sem jutott eszébe, hogy ilyesmivel gyanúsítson minket. A kiváló asszony őszintén erényes volt, és vakon bízott bennünk, sokkal jobban annál, semmint a képzelete eljuthatott volna hasonló ötletekig.” (51-52. oldal)

 

„Nemem révén ezentúl az emberiségnek ahhoz a feléhez tartoztam, amelyiket erősebbik nemnek hívnak. Én, aki huszonegy éves koromig félénk társnőim között vallási intézményekben nevelkedtem, magam mögött hagytam ezt az élvezetteli múltat, mint Akhillesz, és egyedüli fegyveremmel – gyengeségemmel és a férfiakkal kapcsolatos mélységes járatlanságommal – léptem a sorompóba.

Többé nem kellett arra számítanom, hogy színlelnek előttem. Már hangosan kinyilvánították a véleményüket. S. apró városa visszhangzott a példátlan esettől.” (79-80. oldal)

————————————————————————

A három szövegrészlet Herculine Barbin, az 1868-ban Párizsban öngyilkosságot elkövető hermafrodita önéletrajzában olvasható. Az önvallomást 1978-ban tette közzé kommentárok nélkül Michel Foucault francia filozófus és történész: Herculine Barbin, más néven Alexina B. Michel Foucault bemutatásában (Budapest, Jószöveg, 1997; ford.: Lóránt Zsuzsa). Az idézetek négy évet emelnek ki a történetből, és a kulcsmotívumokat: titkos és boldog szerelem, ráeszmélés a másságra, tiltás, beismerés, gyónás, orvosi vizsgálat, szakértői vélemény, jogi döntés, nemváltás, új társadalmi szerep és egy új élet reménye. Nincs happy end: Herculine-Alexina 28 évesen öngyilkos lett.

Önéletírása felkavaró, sodró erejű szöveg, egyben egy végtelenül szomorú történet, ami nehezen megy ki a fejünkből. Aki frivol és pikáns részletekre számít, csalódni fog. Amit kapunk, az az érzelmek elképesztően széles skálája: a szikár és elfojtott hangoktól a megindítóan hullámzó, drámai és kirobbanó szólamokig. Herculine önvallomása jól mutatja, hogy az igazság nem fekete és fehér, a világ nem pusztán női és férfi karakterből áll, nincs éles átmenet, nincs tökéletes átváltozás. Hangsúlyeltolódás és többszólamúság jellemzi a főhős külső és belső világát. A korabeli társadalom pedig nem volt felkészülve ennek megértésére és elfogadására – és ez a mairól is elmondható.

A hatalom és az egyenlőtlenségek természetrajzával foglalkozó Michel Foucault gondolkodásába tökéletesen illeszkedett Herculine-Alexina önéletírásának kommentárok nélküli kiadása. A hetvenes években egy másik hasonló szöveget is megjelentetett: Pierre Rivière, 19. századi anya- és testvérgyilkos naplóját. Mindkét önvallomást kiegészítette korabeli dokumentumokkal: Herculine esetében orvosi szakvéleményekkel, Pierre-ében a bírósági tárgyalás dokumentumaival. Az esetek tudományos kommentálásától és elemzésétől azonban tartózkodott.

Ez a tartózkodás nem valamifajta szemérmes megoldás, hanem egy tudományos módszer kísérlete és alkalmazása volt – a tudás archeológiájáé. Teóriájában az önvallomásnak is fontos szerep jutott, olyannyira, hogy Foucault-ra gyakran úgy hivatkoznak mint aki tudományos rangra emelte a vallomást. Hangot és szerepet adott a történeti figurák saját belső elbeszéléseinek, és ezzel emléket állított a személyes dokumentumoknak: a szövegek „kiásásával”, megtisztításával és változtatás nélküli bemutatásával.

 

Herculine és a szinkópa

De hogy jön ehhez a históriához a szinkópa, ez a ritmikai és zeneelméleti fogalom? A társadalmi egyenlőtlenségek, az uralkodó gondolkodásmódtól való eltérés nehézségei és buktatói gyakran dolgoztatják az ember elméjét: miként lehetne jól és érzékletesen kifejteni, hogy ezekkel a megközelítésekkel valójában mi is a baj? Miért káros, ha csak az uralkodó szélirányt követjük, ha azt gondoljuk, csak az egyszerűsítés, a szabálykövetés, a jól elválasztható halmazok kijelölése segít a világ megértésében?

A szinkópa újrafelfedezése számomra karanténtapasztalat: barátaim kérésére próbáltam néhány zenei alapfogalmat és szerkesztési eljárást elmagyarázni online énekóra keretében a gyerekeiknek. Így értettem meg újra a szinkópát. Nem pusztán mint lüktetés és ritmust, hanem mint szerzői gesztust, mint történeti és kortárs gyakorlatot. Ugyanaznap Herculine naplójának olvasása közben pedig egyszercsak kicsúszott számon: szinkópa, bébi, szinkópa.

A szinkópa elképesztően szép szó, dallama és „szövege” tökéletesen illeszkedik egymáshoz. Ha hangosan kimondjuk, akkor értjük igazán: ti, tá, ti. Verselését akkor is halljuk, ha nem ismerjük a szó jelentését. A szinkópa mint zenei kifejezés a zenei hangsúly ütemen belüli áttevődését jelöli. A jelenség már az antik grammatikában ismert volt: szótagkihagyást jelölt. A szinkópa szinte minden zenekultúrában létezik, szerzői gyakorlatként azonban csak a 14. századtól használják az uralkodó metrikus lüktetéssel szembeni hangsúlyeltolódás jelzésére. Az ars novának ez az „újítása” elsősorban a nyugati többszólamúsághoz köthető, ahol leginkább a szólamok ritmikai élénkítésére szolgált: a szinkópa fontos eleme lett az egyes szólamok önállósulásának. A zeneszerzők a 17. és a 18. században is kedvelték a szinkópát, főként az unalmasan szabályos hangsúlyviszonyok „felborítására” alkalmazták.

 

De átemelhetjük-e a szinkópát a társadalmi és kulturális szférába, metaforaként? Például olyan jelenségek magyarázatánál, amelyeknél fontos az uralkodó szabályosságtól való eltérés, a hangsúlyeltolódás, a szólamok önállósulása, a disszonancia feloldása, a hangsúlyviszonyok átrendezése és a többszólamúság. Úgy, hogy a metafora ne csupán lírai és dekoratív elem maradjon, ne csak szép és jól hangzó szó.

 

A szinkópa nem abban segít, hogy megértsük a hermafrodita létet, hiszen azt a tudomány már elmagyarázta: egyfajta hímnős létforma, amikor valakinél a hím és a női ivarszervek is kifejlődnek, és ezek dominanciája változik az élet során. A hermafrodita elnevezés görög eredetű (Hermafroditosz), és két istennévből vezetik le: az egyik Hermész, aki maga is félisten és az istenek hírnöke, a másik pedig Aphrodité, a szerelem és a szépség istennője.

A szinkópa abban segít, hogy a biológiai jelenség kulturális és társadalmi karakteréről, illetve a személyesen megélt tapasztalat belső logikájáról és pszichológiájáról gondolkodjunk. Ha a szinkópát metaforaként használjuk, lüktetését beengedjük Herculine önvallomásába, akkor más nézőpontból tárul a szemünk elé a szabályosságtól való eltérés és a hangsúlyeltolódás. Ha úgy tekintünk az identitásra mint roppant összetett, többszólamú alkotásra, amely messze nem mentes disszonanciáktól, akkor ennek megértésében, a dallamvivő szólamok beazonosításában és szüntelen váltakozásában a szinkópa tulajdonképpen az átrendeződés maga: a hangsúlyosról az addig hangsúlytalanra tereli a figyelmet. Ha tudatosan gyakoroljuk, épp ezeknek az eltéréseknek és finom megkülönböztetéseknek a feltárásában lehet segítségünkre.

 

Ha levelet írhatnék vissza az időben Herculine Barbinnek, más néven Alexina B.-nek, így kezdeném: Szinkópa, bébi, szinkópa!

 

 

A még gazdagabb tartalom és a rendszeres megjelenés mellett most egy intenzív, eseményekkel teli szezont vizionálunk,ehhez kérjük támogatásotokat itt.Első lépésként június 2. és június 11. között, elkötelezett nagyköveteink személyes ajánlásaival, és barátaink, olvasóink segítségével, gőzerővel szeretnénk összegyűjteni legalább 700 ezer Ft-ot,  majd a kampány méltó és boldog lezárásaként az a tervünk, hogy az aznap esti Élő Adás Online adománygyűjtő eseményen célba vesszük majd a csillagos eget!

Köszönjük a bizalmat és  támogatásaitokat!

Hamarosan pedig még több infóval jövünk a kampány részeredményeivel és az Élő Adás Online meghívójával is, amelyre szeretettel várunk Benneteket!

 

Együttműködő partnereink: 

gy sz logo          Élő Adás Online logó ÉAO2020          nate logo