„Nem mondod?! De durva!” Adjuk Össze kampány a nők élethosszig tartó láthatóságáért!

Ne hagyd, hogy leírjanak! Támogasd a dajer.hu magazint, amelyet 40-50+os nők írnak, énekelnek, fotóznak kortársaiknak. Adományod hozzájárul a lap hosszú távú fenntarthatóságához és  közösségépítéséhez.
A Dajer 2019 tavaszán indult, jelenleg önkéntes alapon működő közösségi projekt és online magazin. Olyan nők írják, akik új utakat keresnek a kiteljesedésre, és fontosnak tartják a nők élethosszig tartó láthatóságát. A Dajer nem egy trendi, szuperkúl fodrászat, inkább korszerű találkahely: el- és befogadó szalon, ahol a nők töltekezhetnek, a búra alól kibeszélhetik magukból régen cipelt titkaikat és szorongásaikat is, s amely helyenként csavar egyet a világon, átmossa és átfesti, feltupírozza a hétköznapokat.

 

A dajer.hu csapatától nem idegen a kísérletezés, hisz ha az lenne, már meg sem született volna. Most, hogy túl vagyunk az első, kizárólag önkéntes munkán alapuló évünkön, belevágtunk! Még februárban jelentkeztünk a Gyökerek és Szárnyak Alapítvány pályázati felhívására, amelyen  az Élő Adás adománygyűjtő eseményük három támogatható projekjét, azaz három jó ügyet kerestek. Bár a módszer idehaza még unikális, a szervezet már két sikeres  Élő Adás rendezvényen van túl. És megtörtént, amit csak remélni mertünk, kiválasztottak bennünket is! Talán meggyőzte őket az elszántságunk és a 40-50+os nőkben rejlő lehetőség, hogy mi, bizony, akár a világot is, sarkából….
És akkor beütött a járvány, a karantén, elindult az újratervezés. A szervezők úgy döntöttek, hogy Európában először, a különleges forgatókönyvű esemény online lesz
Innentől nekünk is át kellett gondolnunk, hogy mit tegyünk, mozduljunk-e most vagy sem, vállaljuk-e a megmérettetést  vagy inkább  kivárjunk? Nagy dilemma volt, nem kérdés, hogy vajon most, amikor egy világjárvány elején, közepén (?) állunk, vajon mire is érdemes, illik és célszerű gyűjteni? Arra jutottunk, hogy miközben elengedhetlennek tartjuk, hogy a társadalmi szolidaritás  a most legnehezebb helyzetbe kerültek felé tapintható legyen és hegyeket mozgasson meg, készülni kell egy újrainduló, normálisabb világra is. És hát ne feledjük azt sem, hogy kik is álltak tömegével a krízisben fókuszba került egészségügyi, szociális és oktatási intézmények  csatasoraiba?  Vagy kik álltak  az otthon rekedt családok,  háztartások élére? A nők, akik között a 40-50+-os, már tapasztalt, de még erejük teljében lévők egy különösen nagy erőt képviselnek. És hát bármennyire is poénnak tűnik, nálunk itthon kik voltak a Korona legnagyobb túlélői közt is ott, na kik? A fodrászatok, bizony! 🙂
Tehát úgy döntöttünk, mozdulunk. Az adománygyűjtő kampányunk pedig két fázisban és két módszer szerint zajlik:

A még gazdagabb tartalom és a rendszeres megjelenés mellett most egy intenzív, eseményekkel teli szezont vizionálunk,ehhez kérjük támogatásotokat itt.Első lépésként június 2. és június 11. között, elkötelezett nagyköveteink személyes ajánlásaival, és barátaink, olvasóink segítségével, gőzerővel szeretnénk összegyűjteni legalább 700 ezer Ft-ot,  majd a kampány méltó és boldog lezárásaként az a tervünk, hogy az aznap esti Élő Adás Online adománygyűjtő eseményen célba vesszük majd a csillagos eget!

Köszönjük a bizalmat és  támogatásaitokat!

 

Hamarosan pedig még több infóval jövünk a kampány részeredményeivel és az Élő Adás Online meghívójával is, amelyre szeretettel várunk Benneteket!

Együttműködő partnereink: 

gy sz logo          Élő Adás Online logó ÉAO2020          nate logo