Brit tudósok kutatásai és változókorban lévő nőkkel együtt élő családtagok egybehangzó empirikus beszámolói alapján bizonyítottnak látszik, hogy a 40-50+-os nők a kamaszokhoz hasonló tüneteket produkálhatnak. Ez nem csak a néhol brutálisan jelentkező hormon- és hangulatváltozásokban, az alvászavarban, a hedonista bulizhatnékban és/vagy otthonülésben, rohamevésben, esetleg a próbafülkékkel meglehetősen ambivalens viszonyban érhető tetten, de abban is, hogy mindkét csoport tagjai képesek folyton azt kérdezni maguktól és a környezetüktől, hogy mi értelme ennek az egésznek, és mi leszek, ha negyven leszek, ha ötven leszek, ha … A június 2. és 11. között zajló rapid Adjuk Össze kampányunkban a dajer.hu egyik alapítója és főszerkesztője, Barna Era is beállt a nagykövetek közé, minimum 100 ezer Ft-ot kíván gyűjteni és személyesen több, mint 50 támogatót remél. Cserébe tökéletlenségének idevágó történeteit osztja meg velünk e sorozatban, makacsul keresve a választ a kérdésre, „Mi legyek én 50 felett?”. Mindezt azzal a szándékkal, hogy érzékenyítsen a változókorú nők szemet és lelket gyönyörködtető változatossága, sőt, folyton változó igényei és életcéljai iránt, amit nevezzünk most – az egyszerűség és békesség kedvéért – sokszínűségnek. Mert minden nőben van sok másik.
Mi legyek én 50 felett? Riporter? (1. rész)
Anyámék azt mesélik, előbb halandzsáztam hajkefébe, mint tanultam meg valóban beszélni. Erre én nem emlékszem már, de arra igen, hogy rádiós koromban, hogy sikerült életem első riportja. Egy nálam nem sokkal idősebb, de akkor már rutinos szerkesztő vett a szárnyai alá, ő ajánlotta az első témát is. Mesélt egy szegedi szülésznőről – 1991-et írtunk – aki a hírek szerint egészen más szemléletben vezet szüléseket, mint azt szokás. 23 éves voltam, s bár arról sem volt elképzelésem, hogy hogyan szokás egyáltalán szülni és születni, barátságos témának tűnt, elvállaltam. Kaptam egy vállamra akasztható táska-magnót és vonatra ültem. Emlékszem, mire becsöngettem a szülésznő otthonába, már olyan ideges voltam, hogy amikor ajtót nyitott, a nevemet is alig tudtam kinyögni. Aztán elkezdtünk volna beszélgetni, de idegességemben nem találtam a REC feliratot sem a magnón, viszont hála Istennek, riportalanyom jól felkészült volt. Az rémlik, hogy vagy ő, vagy valaki a közelében, dolgozott a szegedi körzeti stúdiónak és a doktornő tudta, hogy kell rögzíteni a beszélgetést. Finoman átvette tőlem a műszert, kedvesen beállítgatta rajta a szinteket, hangerősséget, majd be is kapcsolta a felvételt. Vágni csak azért nem vágta meg szerintem ott rögtön helyben, mert akkoriban még nem digitálisan vágtunk és neki inkább szülőszéke volt (illetve még pont hogy az se), mint vágóasztala. Kaptam tőle még egy telefonszámot is egy később előzékenyen nyilatkozó pesti házaspárhoz, akik nála szültek és akiknek még a kisbabájuk születés előtti szívhangja is kazettára volt véve. Friss téma, jól beszélő, remek szakértő és bátran mesélő szülők, eredeti szívhangeffekttel. A 8-10 perces anyag akkora siker lett, hogy változtatás nélkül adásba ment, én meg mennybe! Geréb Áginak azóta is hálás vagyok, szerintem az egyik legnehezebb szülése velem lehetett.
Aztán jóval később is voltak izgalmas és emlékezetes riporter kalandjaim. Valójában mindig is úgy voltam a riporterséggel, mint a kamasz, aki azért tartja jó ötletnek hogy színész legyen belőle, mert akkor nem kell egy pálya, egy hivatás mellett elköteleződnie egész életére, hanem hol ennek, ahol annak a bőrébe bújhat. Romantikus elképzeléseimben a riporter is ezt jelentette, meg a folytonos kapcsolatba lépést másokkal, egy idegennel, egy ismeretlen világgal. Ennek a vágya ma is nagyon erős, ami független attól, hogy éppen lesz-e belőle felvétel, vagy adásban vagyunk-e, születik-e belőle cikk. A kíváncsiság, az odafordulás, a szóba elegyedés az, ami vonz nagyon, ami éltet. De ahogy az idősebb nőket (és férfiakat) is figyelem, ez az igény igazán életben tartó is lehet. Aki tud kapcsolódni, az nem szigetelődik el, adni és kapni fog naponta a liftben, a piacon, a családban, a villamoson, a színházban, a fodrásznál, a Dunaparton. Az odafordulásban pedig igen jó társunk lehet sebezhetőségünk, a tökéletlenségünk felvállalása, ami nem azonos a nemzetkarakterológiai panaszkodással.
Riporterek lehetünk mindannyian….
Köszönöm, ha támogatod nagykövetes gyűjtésemet itt, és kérlek ne felejtsd el beírni a közleménybe, hogy #dajerera, azért, hogy tudjam, azt a pénzt rajtam keresztül küldted a csapatnak! Nagyon köszönjük adományodat!
Június 2. és 11. között 11 nagykövetünk kampányol a dajer.hu mellett és gyűjt támogatást nekünk az adjukossze.hu közösségi adománygyűjtő oldalon, egy intenzív őszi Dajer szezont ígérve. Az addigi eredményeket a kampányzáró napon, június 11-én este, a Gyökerek és Szárnyak Alapítvány Élő Adás című, Európa első online közösségi adománygyűjtő eseményén szeretnénk majd még fokozni.
Együttműködő partnereink:
