Mert minden nőben van sok másik. E a sorozat azzal a szándékkal készül, hogy érzékenyítsen a változókorú nők szemet és lelket gyönyörködtető változatossága, sőt, akár folyton változó igényei és életcéljai iránt, amit nevezzünk most – az egyszerűség és békesség kedvéért – sokszínűségnek. A június 2. és 11. között zajló rapid Adjuk Össze kampányunkban a dajer.hu egyik alapítója és főszerkesztője, Barna Era is beállt az adománygyűjtő nagykövetek közé. Csapatunk minimum 700 ezer Ft-ot szeretne gyűjteni első körben, ő személyesen ebből minimum 100 ezret, amit később a június 11-én este 6-kor kezdődő Élő Adás Online, Európa első közösségi adománygyűjtő rendezvényén szeretnénk növelni. Era cserében saját tökéletlenségének idevágó történeteit osztja meg velünk e sorozatban, makacsul keresve a választ a kérdésre, „Mi legyek én 50 felett?”
Kockázatelemző? (2. rész)
Legendásan viszketős családból származom. Nem véletlen, hogy legkedvesebb karácsonyi ajándékaim egyike a férjemtől pár éve kapott teleszkópos hátvakaró. Csinos és hasznos darab, mint egy ipari ékszer, imádom. De akkor hajnalban azonnal gyanús lett valami. Arra ébredtem, hogy nem a hátam viszket nagyon durván, hanem a fejbőröm. Vagyis inkább ég. Eszelős viszketést éreztem a füleim mögött, a fejtetőmön, sőt a tarkómon is. Addig forgolódtam és kapkodtam a levegőt az ágyban, mire a férjem is felébredt. Halálra váltan közöltem vele a rossz hírt: tetves vagyok.
De egy apró esélyt még adva magunknak, rögtön az ágyban kértem tőle egy alapos átvizsgálást. Miközben én egyre hisztérikusabb állapotba kerültem, ő éppen csak álmából felriadva kezdte átfésülni hosszú hajamat, eredménytelenül nyugtatgatva engem, hogy biztos csak rémeket látok. Ő meg speciel semmit a hajszálak közt, igaz, vérvörös már a fejbőröm, és amúgy sem tudja mit kéne észrevennie. Ingerülten kerestem pár képet és Youtube-videót a telefonomon, és oktató jelleggel mutogatni kezdtem neki. Közben folyamatosan meséltem, hogy is volt a lányomnál ez alsóban, amikor mindenkin átmentek a tetvek, mint egy vírus, és csaknem ki kellett főzni ruhát, ágyneműt, mindent. Bő fél óra után rájöttem, hogy a közeli patika már 7-től nyitva, nincs mese, le kell menni ultragyors hatású tetűirtó szerért. Akkor eszembe jutott Csala Zsuzsa vidám színpadi nagyjelenete, amikor patikusként alázza Bodrogit, aki diszkréten kotont próbált venni nála. Pánikszerűen magyarázni kezdtem Gyurinak, hogy neki kell lemennie, mert ő kopaszodik, rá senki sem gyanakszik majd. Addig könyörögtem neki, amíg felöltözött és lement a gyógyszertárba. Én az ágyban ülve vártam, mert a párnára nem mertem lehajtani a fejemet. És akkor hirtelen bevillant, hogy előző munkahelyemen, az irodában egyszer percek alatt lettem tele kiütéssel, égő viszketéssel, a fejem is, testem is szabályosan lángolt. Rájöttem, hogy akkor új édesítőt próbáltam ki a kávémhoz, és ez később erős allergiás reakciót váltott ki. Kotortam a fiókban valami antihisztamint. Mire a férjem hazaért – aznap reggel különösen sokan voltak a patikában –, üdvözült mosollyal fogadtam: hurrá, vége, már nem vagyok tetves! Pár héttel később kiírtam az ismerősöknek a Facebookra, hogy: „A legnagyobb diszkréció mellett, bontatlanul eladó egy Paranit típusú fejtetű kezelésére való szer. 3000 volt, 1500-ért adom.” Hamar elkelt.
A fenti történetet, bármennyire is viccesnek tűnhet helyenként, átélni, megélni nagyon fárasztó volt, és nem csak a családomnak. Velem van az aggódás évtizedek óta, úgy is, hogy dolgozom rajta, és már képes vagyok sokkal tudatosabban felismerni, sokszor eredményesen kezelni is. Volt időszak, amikor a munkahelyi szervezetfejlesztés keretében született egy szabály, hogy aki a heti értekezleten úgy kezd egy mondatot, hogy „az a baj, hogy …” az azonnal 200 Ft-ot dob a közös perselybe. Hát, nekem hamar elfogytak az apróim. Fura dolog ez, mert mégsem tartom magam alapvetően pesszimista embernek, sőt. Egy pozitív szemléletű barátom egyszer azt mondta, fogjam fel úgy, hogy remek kockázatelemző lenne belőlem. Ha sötétebben látom ugyanezt, én azt mondom, mindig van a táskámban egy működő bajdetektor.
Hogy jön ez a változókorhoz, az ötven feletti lét elviselhetetlen könnyűségéhez? Nálam úgy, hogy veszélyeztetettebbnek tartom magamat, magunkat, ettől a hétköznapibb nevén parázástól. Néhány hónapon keresztül összeálltunk négyen csajok, és volt nekünk egy kis sorstársi, önsegítő csoportunk. Egy klimaxcsoport, de mivel a szót sokan nem szeretik vagy megbélyegzőnek is találják, magyar jelentése szerint mi Csúcson csoportnak hívtuk. Itt hallottam először mástól is arról a felfokozott bizonytalansági állapotról, amikor reggel felébredsz, és úgy érzed, hogy nemcsak a te határozott, magabiztos énednek lőttek, de ma még a megszokott, nagy rutinnal vitt feladataid is rémesen riasztónak és végrehajthatatlannak tűnnek. Aztán ezek egy alapvetően egészségesen megélt változókorban jönnek-mennek, mint a hőhullámok, de persze segítséget kérni is tudni kell. Meg általában kérni is. Aki ezt meg tudja tanulni, annak jóval nagyobb a védettsége, ebben biztos vagyok.
Ennek a Tükröm, tükröm…. sorozatnak az első darabja után még reggel kaptam egy Messenger-üzenetet egy kedves ismerős és velem egyidős, vagány és kreatív csajtól: „Kapcsolatok-kompetencia-autonómia. Azt érzem bukásra állok sokszor.”
Üdv a klubban! De nem bukunk meg, nyugi, mert sokan vagyunk kockázatelemzők, és együtt át fogunk menni ezen a vizsgán is.
A sorozat 1. része: Riporter? címmel itt olvasható.
A dajer.hu Nem mondod?! De durva! közösségi adomángyűjtő kampányát itt támogathatod.
Köszönjük, hogy mellénk álltál! Az adjukossze.hu felületen június 11-ig, intenzív kampánnyal minimum 700 ezer Ft-ot szeretnénk összegyűjteni, és reméljük, hogy aznap este ezt még megfejelhetjük majd egy szép összeggel a Gyökerek és Szárnyak Alapítvány Élő Adás online estjén. Szeretettel várunk ott is mindenkit, további infók a záróeseményről később itt és a közösségi médiafelületeinken.
Együttműködő partnereink:
