80705698 1224794927712518 3292142589012082688 n

Az Év Bloggere: A megvadított Siccből lett Watchdog

A dajer.hu ezzel az interjúval szeretné átadni a virtuális Év Bloggere díját Borbás Gabinak, aki az áprilisban indított Kilencben az Élet blog és közösség alapítója és építője. Gabit egy földbedöngőlős, hatalmi gőgből odavetett tanács indította el útján és ennek  a megalázó élménynek is  hála,  hogy sikerült egy olyan kerületi közéleti blogot létrehoznia és működtetnie, ami komoly változást indított be a ferencvárosi civilek diskurzusában. A legszemélyesebb történetekből  lesznek a legközéletibb  ügyek, és ha van hozzá még egy Duracell-alkat is, akkor a 3 gyerekes,  40 éves közgazdászt, úgy tűnik, senki sem állíthatja meg. Az ünnepek előtt Barna Era (a.k.a. Talán Jolán)  találkozott vele egy kávéra.

dajer.hu: Az egész blog ötlete dühből vagy megalázottságból indult, stimmel?

BG: Végül is igen. 2018 decemberében elmentem egy ún. közmeghallgatásra és nyilvánosan feltettem egy kérdést a polgármesteremnek. Az érdekelt, hogy mi lesz a gyerekeim ovijával, mert beszélték már egy ideje a kerületben, hogy egy építkezés miatt el fogják költöztetni. És akkor ezt a választ kaptam a polgármestertől idézem, mert már kívülről tudom és sosem felejtem el: “Egyáltalán nem aktuális, hogy ezzel terhelje a szabadidejét és az esetlegesen meglévő problémáit. Olvassanak sok mesét, mert nálunk minden este meseolvasás volt.…Nem tudom olvasta-e a SICC mesekönyvet…”  Szó szerinti idézet, benne van a nyilvános jegyzőkönyvben.

dajer.hu: Reagáltál akkor ott erre?

BG: Erre a személyeskedő részre nem. Megalázva éreztem magam és hetekig nem is tértem magamhoz. Csak a férjemnek meséltem el otthon, hogy mi történt.

dajer.hu: Végül is ezért a pökhendi, lekezelő megjegyzésért utólag akár hálásak is lehetünk, hiszen ez indított téged be, ennek köszönhető ma a blog és minden, ami vele jár.

BG: Így van. Egy idő után felszívtam magam és úgy döntöttem, hogy akkor majd másként teszem fel a kérdéseimet. Ebből lett a Kilencben az élet közéleti blog. Mindig is szerettem tájékozódni, a dolgok mögé nézni, átlátni őket, de a kerületi újságból vagy az önkormányzat honlapjáról még a legalapvetőbb kérdéseimre sem kaptam választ. Hobbinak indult, és reménykedtem, hogy azért húsznál többen fogják olvasni, beleértve a vidéki rokonaimat is. A blog fél év alatt kinőtte magát. Ma több mint 1800 követővel működik és az azonos nevű facebookos zárt csoportnak is már több mint 1000 tagja van.

Eddig 60 cikk jelent meg, aminek harmadát kiemelte az index.hu a közéleti blogok között. Elég sok cikket olvasnak most már 2-3 ezren. De aminek mégis a legjobban örülök, hogy nem egyedül írom, időközben 10 szerzőtársam is akadt.

dajer.hu: Ahogy neked ez a mondat égett be, nekem meg tőled egy másik, amikor megismerkedtünk. Azt mondtad, „engem az állam érdekel.” Szokatlan volt, ez mintha manapság nem lenne menő, sokszor és sokan ezt olyanfajta politizálásnak tekintik, amitől ódzkodnak, elzárkóznak. Mondjuk én azt sem értem, miért baj az, ha valaki szereti a politikát, de az egy másik téma. Nálad honnan jön ez az érdeklődés?

BG: Most nem erre fogok rögtön válaszolni. Jászkiséren születtem, egy 5000 fős városkában, szóval faluban. 11 és fél éves voltam, amikor azzal mentem haza a falusi iskolából, hogy most lehet jelentkezni egy tehetséggondozó suliba, Törökszentmiklósra. Annyit tudtam róla, hogy ott emeltebb óraszámban és többet tanítanak, semmi mást. Nem tudom mi hiányzott nekem, talán túl szűk volt a tér, ezért döntöttem úgy, hogy ki akarom magam próbálni.

dajer.hu: És bentlakásos iskolássá, kollégistává váltál még az általánosban?

BG: Igen, már a hetedik és nyolcadik osztályra. Imádtam. Később aztán Szolnokon érettségiztem egy elég jó gimiben. Nem tudtam mit akarok magammal kezdeni, ezért választottam a Közgázt. Aki jó matekból, töriből, és egy nyelvből annak az adódik. Ott aztán Rajk szakkollégista lettem, ami megint csak sok mindent meghatározott. De amúgy meg a szakon azt vettem észre, hogy a nagyon elméleti és a nagyon biznisz kurzusok nem igazán hoznak lázba, míg a közösségi gazdaságtan vagy az EU kérdései sokkal inkább! Ne felejtsük el, hogy én 2003-ben végeztem és rá egy évre csatlakoztunk az EU-hoz!

dajer.hu: Az világos, hogy egy nagyon intenzív és izgalmas időszakban jártál egyetemre, de ilyen alapon, ezzel a szorgalommal és céltudatossággal most dolgozhatnál kint Brüsszelben is.

BG: A Rajkban megtanultam milyen a közvetlen demokrácia. Az egy 80-100 diákból álló közösség volt – az alapjait még 1970-ben tette le Chikán Attila -amely maga választja meg a diákbizottságát és a titkárát, az ún. DB titkárt. Én a harmadik női DB titkár lettem a Rajk történetében, ami addigra már több mint 30 éves volt. Így az egyetem után egyáltalán nem volt meghökkentő, hogy az akkori Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél kezdtem dolgozni, majd 2009-ig ott voltam kabinetvezető.

dajer.hu: A kabinetvezető nagyon bizalmi pozíció és jó esetben nem politikai kinevezés, hanem komoly hivatalvezetést jelent.

BG: Így van. Én szerettem és ambicionált, hogy rendrakónak vettek fel. A hivatali rendetlenséget kellett felszámolni, nekem kellett egy normálisan működő rendszert kialakítani és működésbe hozni. Az NFÜ-ben addig könnyen elakadtak a főosztályok közt a levelezések, meg a feladatok. Vagy formálisan megvoltak, de kicsi volt a hatékonyság, ezen kellett változtatni. Meg egyfajta fordítóiroda is voltam. A vezetői álmokat kellett lefordítani az apparátus nyelvére és feladatokká, határidőkké formálni őket.

dajer.hu: És nem utáltak ezért az ott dolgozók?

BG: Hajcsár voltam, vagyok, de az anonim dolgozói elégedettségi felmérésben, amiben egymást is értékeltük, a legjobbak között voltam. Amúgy meg a munka nekem nem a szeretetről szól.

dajer.hu: És egyébként is ilyen rendmániás vagy mindig és mindenhol? Vagy otthon úgy van, mint a cipész cipője?

BG: Mindig és mindenhol. Abszolút. Nálam mindennek megvan a helye. A gépemen rendszerben vannak a levelek és a mappák. A lakásban is. Nem vagyok felhalmozó, kihajigálom a felesleges dolgokat, nem ragaszkodom tárgyakhoz. Ha mennem kéne, öt perc alatt tudnék indulni.

Engem az érdekel a munkában, amikor rendszereket kell kialakítani három lépésben. Rendet rakunk, rendszert építünk, ami működtet, elemez, értelmez is folyamatosan és végül egy ösztönző rendszert is rakunk mellé.

dajer.hu: Miért hagytad ott az NFÜ-t?

BG: 2009 végén jöttem el, de a 2010-es kormányváltáskor valószínűleg úgyis kirúgtak volna. Sok volt, a kabinetvezetőnek 12 órás munkanapjai vannak és nincsenek hétvégéi. Akkor pár hónapra elmentünk a férjemmel töltődni, elutaztunk Ázsiába. Dél-Kínába, Vietnámba, Kambodzsába, Malájziába.

dajer.hu: A nagy pörgés után egy ázsiai tempó őrült nagy váltás lehetett….

BG: Az volt, de kellett. Persze hiányzott is sok minden. Emlékszem, csak azért iratkoztam fel akkor tök érdektelen hírlevelekre is, mert egyik napról a másikra nem jöttek emailek. Nem volt levél az email fiókomban, nem jött az adrenalin, nem éreztem, hogy vagyok.

dajer.hu: A munka, mint örömforrás? Ez nem áll távol tőlem sem.

BG: Lassan vissza is mentem dolgozni egy kutatóintézetbe, ami mellett már tudtam családot is vállalni. Három gyerekünk lett és most ősszel hagytam ott ezt a munkahelyet. Elegem lett abból, hogy a fióknak írjak tanulmányokat és a blog is egyre komolyabb lett, kezdi teljesen kitölteni az életemet.

lő adás 2019 FKA fotó Csoszó Gabriella 67 scaled
Fotó: Csoszó Gabriella/Élő Adás közösségi adománygyűjtő est 2019/ Ferencvárosi Közösségi Alapítvány

dajer.hu: Ez nem csak egy blog már, hiszen közösség is teremtődött a Kilencben az élet körül. Szerveztél közösségi tervezési eseményt, sőt te álltál az élére annak is, hogy a Ferencvárosban legyen az ellenzéki polgármester jelöltek közt előválasztási vita is. Az októberi önkormányzati választások óta nem kerestek meg felkérésekkel, állásajánlatokkal?

BG: De igen. A Ferencvárosban az egyik frakció felkért külsős szakértő tagnak a gazdasági bizottságba, azt örömmel vállaltam el. De kerületen kívülről is jött megkeresés, csak ott nem arra harapnék, amivel megtaláltak. Engem most ott egy zöldkoncepció és annak szabályozási feladatai érdekeltek volna. De én nem nyomulok, mert a Kilencben az élet most sokkal jobban érdekel. Ellenőriznünk kell az önkormányzatot. Ez egy klasszikus  civil „watchdog” szerep. Ne csak a sajtó csinálja ezt, hanem a helyi lakosok közössége is!  És ne csak a nagy botrányok legyenek napirenden, hanem a kisebb léptékű dolgokban is adjunk visszajelzést, azokban, amik a sajtó ingerküszöbét nem érik el!

dajer.hu: És meg tudod élni most ennek a sikerét is?

BG: Igen is, nem is. A rendszer törékeny annyiban, hogy ha én kiszállnék most ebből, akkor ez lehet, hogy elhalna, nem állna bele még más. Ugyanakkor megélem a sikert, mert éppen november végén szerepeltem egy zártkörű adománygyűjtő esten, amin szemtől-szembe kaptam pozitív visszajelzéseket, támogatást, és az nagyon jó volt. Az általatok vezetett  Ferencvárosi Közösségi Alapítvány – ezt a kapcsolatot is a blognak köszönhetem – felkarolt és beválogatott egy exkluziv adománygyűjtő alkalomra, az ún. Élő Adásra. Több mint egy millió forintot adtak össze ott vadidegen emberek arra, hogy folytatni tudjam a blogot és a közösségépítést.

dajer.hu: De ez még nem egzisztencia.

BG: Most egyelőre jó, hogy vannak megtakarításaink, és van időnk arra, hogy én kitaláljam magam. És az önkormányzati külsős bizottsági tagság honoráriuma is jelent valamit. De amíg otthon voltam a fiúkkal és nem foglalkoztam mellettük mással is, már nagyon céltalannak éreztem a dolgokat, befordulós lettem. Most hogy már a legkisebb is közösségbe jár, van időm másra is.

dajer.hu: Vannak benned félelmek, van benned drukk, hogy mit hoz a jövő?

BG: Nem igazán. Most magamra találtam, tartok valamerre, és már nem egyedül.

Rosszabb a buszmegállóban reménytelenül várni, mint elindulni és bízni benne, hogy majd úgyis jön és felszállok…

dajer.hu: És mi a helyzet kikapcsolódással, a töltődéssel, az megy?

BG: Kéne, hogy menjen! Hiányzik most, erre figyelnem kell. Újra le akarok járni egy héten három este a Ferenc térre futni, szeretnék megint jógázni.

dajer.hu: Azzal vigyázz, az állítólag elég ördögi!

BG: Nekem a sorozatokkal kell inkább vigyáznom, mert sorozatfüggő vagyok. Ha elkezdem, nem bírom abbahagyni, hogy ne nézzem végig őket. A férjem meg most kérdezte pont, hogy mikor tartunk megint pizsamás napot. Fontos, hogy kikapcsolni is tudjak. Negyven múltam, most már ezekre is oda kell figyelnem.