Csajok kapitány szerepben 7/6. – A klímaváltozás kapcsán rendszerszintű változások kellenek, a személyes cselekvések önmagukban nem elegendőek

Idén negyedik alkalommal rendezi meg a Swimathon adománygyűjtő kampányt és eseményt a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány. A kampányban 7 helyi kötődésű ügy javára gyűjtenek adományt hétköznapi és ismert emberek 4 héten át, cserébe nyilvánosan vállalva egy-egy személyes úszás- kihívást, amit június 16-án teljesítenek a Kőér utcai uszodában. A „véletlen” úgy hozta, hogy idén mind a hét csapat kapitánya nő. Őket hívjuk fel e sorozat keretében, és megkérdezzük, hogy vannak?

Lohász Cili, a Város és Folyó Egyesület Szabihíd programjának csapatkapitánya. Társaival azért úsznak, hogy miközben július négy hétvégéjén közösségi programokkal töltik meg a hidat, a rendezvény kötelező infrastrukturális költségeit is ki tudják fizetni. Talán Jolánnal éppen a Fridays for Future előtt beszélgettek.

LC: (sóhaj) Jaj, jobban szeretek a Valyoról beszélni, mint magamról. Be is paráztam most rendesen…

dajer: Nyugi, nem fog fájni. Induljunk régebbről! Eredetileg tanár vagy, stimmel?

LC: Igen, biológia-kémia szakos tanárként diplomáztam, közben elvégeztem a geográfiát is. Így végül földrajzot tanítottam, de csak egy  évig,  aztán elmenekültem.

dajer: Előbb akkor arról, hogy mi elől?

LC: Kéttannyelvű, de klasszikus rendszerű középiskolában  dolgoztam, amivel ugye már diákként is sok bajom volt és tanárként se lett jobb élmény. Már az túl nagy kihívás volt, hogy nekem is be kellett  érnem minden reggel háromnegyed 8-ig. Ma is azt gondolom, hogy az korai. És aztán a keményen strukturált keretek közt végigülni a diákoknak a napot, az is kihívás. Lekötni harminc kamasz figyelmét, azokét is, akiknek alapvetően más az érdeklődése, méghozzá úgy, hogy az nekik és nekem is a legkevésbé legyen fájdalmas.

dajer: Érzem, hogy ez neked traumatikus élmény volt, de ezek még túlélhetők talán, ha maga a tanítás örömet ad, nem?

LC: Nekem az  sokkoló volt, amikor gyerekektől jöttek olyan visszajelzések, hogy én miért nem üvöltözöm, vagy miért nem küldöm ki az óráról azt, aki zavarja a többieket. 16-17 éves fiatalokkal nagyon nehéz a kereteket tartani, én nem is akartam, tetejében  24 éves voltam, korban még nagyon közel hozzájuk. Szóval, nekem ez nem ment.

dajer: És hova menekültél?

LC: Németországba, önkéntes szolgálatra. Ott is tanítottam, de ott iskolán kívüli foglalkozásokon. Az egész más volt, egy sokkal lazább struktúra. A semmi közepére kerültem, Gotha városába. És egy éve múlva megkerestek az Energiaklubtól, hogy lenne egy állás, ha érdekel, és ha itthon vagyok.  Visszajöttem.

dajer: És mi lettél náluk?

LC: Antinukleáris program-asszisztens. Végül is gyerekkorom óta környezetvédelemmel akartam foglalkozni, a tanítást egy oldalágnak tekintettem. Szerettem, pedig az atom nehéz téma, csupa para, nyomasztás, de nem volt baj. Annyiban népszerű is volt a téma, hogy nyilván mindenkinek van személyes kötődése is az atomhoz…

dajer: Ezt hogy érted és miért gondolod, hogy van? Szerintem sokan semmit sem tudnak róla.

LC: Érzelmileg akkor is van! Én hét éves voltam, amikor Csernobil megtörtént. Tisztán emlékszem arra az időszakra. Anyukám Németországban volt éppen, ott már szinte pánik volt, erről szóltak a hírek, hogy vajon tényleg felrobbant-e vagy sem, itthon meg alig valami, szinte semmi. Csak találgatások. Bennem ebből leginkább az az érzés maradt meg hogy most nem látjuk, fel sem fogható a hatása, de majd hosszútávon érzékelni fogjuk.

dajer: Bennem két dolog él erősen, bár én már akkor érettségiztem. Az egyik a totális bizonytalanság, igen, hogy most akkor mi van, mi történt, mi nem, és hogy úgysem fogják megmondani nekünk az igazat. A másik, hogy ne együnk salátát, ezt tanácsolták úton-útfélen egymásnak az emberek.

LC: Ó, igen, a saláta! Apám szerzett egy műszert, amivel bemérte a salátát. Mondta is, hogy nem mutat radioaktivitást, ehetjük!

dajer: Ezekben a napokban sokan és sokat beszélnek a Csernobil című minisorozatról, amit az amerikaiak csináltak. Én is megnéztem, te láttad már?

LC: Igen, rávettem végre magam és megnéztem három napja. Én szakmai részről jobban ismertem a történéseket, de főleg azok a láthatatlan emberek érdekeltek, akik benne voltak. Azok a hősök, akik végigcsinálták úgy a feladatukat, hogy tudták a következményeket, hogy ezzel feláldozzák magukat. Például azok a bányászok, akik közül sokan aztán a negyven évet sem élték meg!

dajer: Hű, az a fő-bányász karakter, mennyire zseniális volt, mi…? Na, de kanyarodjunk vissza!! Később hogy alakult az Energia Klubnál?

LC: Energiahatékonysággal, klímaváltozással foglalkoztam. Különböző oktatóanyagokat készítettünk tanároknak.

dajer: És hogy éled meg azt, hogy mintha most kezdenék felfogni tömegesen, amit ti már akkor is mondtatok, amire már akkor is figyelmeztettetek?

LC: Természetes, hogy ilyenkor gyakran a pánik az első érzés, majd a gyász az eddig ismert világunk felett. Ez nem nagyon elkerülhető. A pánik és a szorongás egyik legjobb ellenszere a közös cselekvés, azt kitalálni és megalkotni, hogy milyen legyen az új rendszer. A klímaváltozás kapcsán rendszerszintű változások kellenek, a személyes cselekvések önmagukban már nem elegendőek.

Pálmaolajjal való termelésre anno az első gyár három hónap alatt tért át, utána a többi gyár három év alatt. Ez nem egy sikersztori, de jól mutatja, ha van valami nagyon erős nyomás, akkor képesek vagyunk gyorsan átállni, változtatni. Gyakran, ha megszületik az elképzelés, hogy milyen irányba akarunk menni, a konkrét lépések maguktól jönnek, és akár gyorsabban is, mint hinnénk.

dajer: Most mit csinálsz?

LC: Szabadúszó vagyok. Két évig voltam egy cseh projekt munkatársa, az inkább arról szólt, hogy miként lehet kisebb közösségeket ellenállóbbá, erősebbé tenni. Amúgy a sok nemzetközi tapasztalatnak köszönhetem azt is, hogy helyi szinten, négyen létre tudtuk hozni a Valyot.

dajer: A Szabihid ötlete  is adaptáció?

LC: Nem, azt az élet szülte, amikor a villamospálya felújítás miatt 2016-ban a főváros lezárta a hidat, mi azt mondtuk, legyen akkor ott más is! Használjuk ezt ki! 2017-ben és 2018-ban már mi kezdeményeztük a híd átadását a városlakóknak.

dajer: Van ebben kedvenc közösségi programod?

LC: Talán amikor az idősebb, 50pluszos tajcsizók kijönnek!

dajer: Hékás, én is 51 vagyok, az neked már idős?

LA: Bocs, jogos, úgy értem, hogy itthon egy 50-es, pláne egy 60 feletti átlag magyar ember már sajnos nagyon nincs jó karban. Ehhez képest üdítő látványt nyújtanak, amikor ellepik a hidat. Elképesztő nyugalmat árasztanak magukból egy alapvetően nyüzsgéshez, forgalomhoz szokott köztéren.

dajer: Talán attól is szép ez, hogy  így nem egy szubkulturális program marad, mint sok másik.

LC: Igen, nekünk a sok fiatal mellett visszajáró nyugdíjasaink is vannak. Imádom, amikor megy haza a néni a csarnokból és nekünk meséli, hogy ő bizony most át fog sétálni inkább a hídon, mert jólesik neki bámészkodni!

A Swimathon 2019 kampányban itt támogathatjuk a Szabihíd  csapatát (úszóit), egy két perces bankkártyás fizetéssel. A program részletes bemutatása itt érhető el. 

A dajer.hu a Swimathon 2019 – női szempontú –  médiatámogatója.

www.swimathon.hu

 

 

Single Column Posts

Single Column Posts Subtitle

mi

Legyen mindenki gyanús!

Kik vagyunk? A dajer.hu elsősorban a 40+os nőknek, az érett nőknek, a klimax korába került, vagy már annak előszobájába lépett...

GPS-szel az egészségügy RÖGös útjain

Mi történik, ha váratlanul kiderül, hogy hazudik a tükrünk és az egészségesnek tűnt önmagunkat egy nemkívánt gps kezdi figyelmeztetni: Lassíts!...

Történetek a szerelemről, aszexualitásról, beszélő könyvekkel

Nem, ők nem hangos könyvek, néhol egészen halkak és visszafogottak, miközben bátrak és büszkék. A Kazinczy Élő Könyvtár kikölcsönözhető „könyvei”...

Kaja a hűtőben, apátokkal kapolcsozunk! Csók, anyu

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy 40 felett végleg elvesztettük kamaszkorunk legszebb nyarait, sőt általában a nyarainkat is. Mert 10 után...

Requiem Maci Laciért – Eltűnt egy turkáló a város porában

„Gizi, ezt még most kell megírnod, mert elfelejted, és elmúlik a fájdalom“ – mondják a barátnők napok óta. De hogy...

Csajok kapitány szerepben 7/7. – Midlife Crisis, amitől méginkább bennem van a megszerelni, szebbé tenni vágyás, ez a világjobbítási “izé”

Idén negyedik alkalommal rendezi meg a Swimathon adománygyűjtő kampányt és eseményt a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány. A kampányban 7 helyi kötődésű ügy javára...