Csernobil 33

Csernobil 33

Vendégszerzőnk: Ámon Ada, klíma-és energiapolitikai szakértő

17 éves voltam és nem volt igazán véleményem az atomenergiáról, meg semmilyen energiáról. Bár, ha jobban belegondolok a Duna Kör jelvénye ott díszelgett a táskámon, köpenyemen, mikor, hol. És egyes tanárok is hordták, csak éppen ők a köpeny alatt. Szóval a vízenergiáról mégis volt véleményem. Vagy inkább a rendszerről? A rendszerről már egészen korán volt véleményem.

Aki eszénél volt már 1986 tavaszán, tisztán emlékszik hol volt azon a május elsején. Tudja melyik országban volt, kapált-e éppen a kertben vagy felvonult-e a brigáddal. Arra is emlékszik, hogy esett-e az eső, és ha igen, volt-e nála esernyő. Amikor a gyanús, keletről érkező felhőkkel egyszerre zavaros híreket olvastak be a „kosuton” egy ismeretlen ukrán város melletti atomerőmű katasztrófájával kapcsolatban. Mert először csak pletykák, kósza hírek jöttek, valamint az ezekkel járó bizonytalanság: valami égett, de már eloltották… felrobbant egy reaktor, de uralják a helyzetet… nincs mitől félni, hisz nem erre kanyarodott a radioaktív felhő… de akkor mégis merre? Ihatunk tejet? Persze és nyugodtan együnk spenótot, meg salátát is… de inkább mégse, és ha mégis, akkor mossuk meg nagyon…

Ahogy 8 éve még nem tudtuk, hogy Fukusimában is van atomerőmű, úgy 33 éve nem ismerte a világ Csernobil nevét sem. Ma már e szó hallatán bevillannak a sebtében elhagyott otthonok, a félig letörölt táblák a helyi iskolában, az üresen ácsorgó vidámpark… és az árván lógó hinták. A helikopterek hangja, amint a homokot szórják a még izzó reaktorra, a sugárzásmérő kattogása, a likvidátorok önfeláldozó küzdelme. Bevillannak a személyes elbeszélések az ukrán, üzbég és cseremisz tűzoltók és a magyar kamionosok özvegyeitől.

1986 áprilisában Magyarországon már üzemelt két szovjet tervezésű reaktor, és éppen további kettőt terveztek hálózatra kapcsolni. Nem jött jókor ez a baleset, na! Tanácstalanság uralkodhatott a pártközpontban. Aztán ez lett belőle.

Így vált Csernobil a hazugság és a tudatos félrevezetés szinonimájává. Ez volt a szocialista- és egyben a kádári tájékoztatáspolitika legnagyobb kudarca, erősen hozzájárulva a Szovjetunió összeomlásához és a szocialista rendszer széthullásához.

Csernobil. Ízlelgetjük. Bármi is ugrik be elsőre erről a szóról, az nem pozitív. Borzongást és rossz érzést kelt az emberben. Ahogy gyomorforgató az a számháború is, amely immár 3 évtizede zajlik: az atomipar azt bizonygatja, hogy más technológiák miatt sokkal több ember hal(t) meg, a zöldeknek meg sosem volt hozzáférése az adatsorokhoz, és persze egy sor dolgot senki nem mért, kutatott.

Csernobil 33

Csernobil 33 éve történt, de korántsem zárult le. Évszázadokig, évezredekig hasad még az atom a szarkofág alatt, bomlanak az izotópok a földben, a növények levelében és a gombák testében. Vadállatok húsában és csontjában gyűlik, dúsul a szennyezés, akik háborítatlan és gyanútlanul élik világukat a buja növényzet és az alfa, béta, gamma sugarak sűrűjében egy embermentes, megyényi területen Európa közepén. Fukusima hatása azonban nem lokalizálható még ennyire sem. Az óceánba pumpált radioaktivitás szó szerint a hullámok hátán kering és a tengeri állatok testében utazik és kerül asztalainkra.

Csernobil 33

A sugárzás szagtalan, színtelen. Nincs érzékszervünk rá. Alattomos. Idegesítő. A műszer, amivel detektálható, a hatalom kezében van. Nem egyszer vertek át minket. (Legutóbb 2003-ban a paksi súlyos üzemzavar első hetében nem mondták meg, hogy pontosan mi van.) Nem figyelmeztettek, nem tájékoztattak arról, hogy mi lenne a legjobb nekünk. Mit együnk, és mit tegyünk? De leginkább: mit ne! Mondjuk, egy április 26-án tőlünk ezer kilóméterre elszabadult radioaktív felhő árnyékában mellőzzük a tömeges felvonulásokat, a május elsejei parádékat.

A rendszerről most is van véleménye a 17 éveseknek. A jövő energiarendszereit ők fogják használni. Az új paksi erőmű is nekik épül, ők fizetik majd ki, de nincs beleszólásuk. Május 3-án a saját jövőjükért aggódó hazai fiatalok (Fridays for Future Magyarország) soron következő demonstrációja ahogy a klímáról, úgy erről is szól majd.

 

Single Column Posts

Single Column Posts Subtitle

mi

Legyen mindenki gyanús!

Kik vagyunk? A dajer.hu elsősorban a 40+os nőknek, az érett nőknek, a klimax korába került, vagy már annak előszobájába lépett...

GPS-szel az egészségügy RÖGös útjain

Mi történik, ha váratlanul kiderül, hogy hazudik a tükrünk és az egészségesnek tűnt önmagunkat egy nemkívánt gps kezdi figyelmeztetni: Lassíts!...

Történetek a szerelemről, aszexualitásról, beszélő könyvekkel

Nem, ők nem hangos könyvek, néhol egészen halkak és visszafogottak, miközben bátrak és büszkék. A Kazinczy Élő Könyvtár kikölcsönözhető „könyvei”...

Kaja a hűtőben, apátokkal kapolcsozunk! Csók, anyu

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy 40 felett végleg elvesztettük kamaszkorunk legszebb nyarait, sőt általában a nyarainkat is. Mert 10 után...

Requiem Maci Laciért – Eltűnt egy turkáló a város porában

„Gizi, ezt még most kell megírnod, mert elfelejted, és elmúlik a fájdalom“ – mondják a barátnők napok óta. De hogy...

Csajok kapitány szerepben 7/7. – Midlife Crisis, amitől méginkább bennem van a megszerelni, szebbé tenni vágyás, ez a világjobbítási “izé”

Idén negyedik alkalommal rendezi meg a Swimathon adománygyűjtő kampányt és eseményt a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány. A kampányban 7 helyi kötődésű ügy javára...