Ma délelőtt 11 órakor ért véget az a nemzetközi online ceremónia, aminek során Ámon Ada energia- és klímapolitikai szakember – egy francia és egy német kolléganőjével együtt – átvehette az Európai Bizottság most alapított „Women in Energy” díját. Ada, aki jelenleg Budapest főpolgármesterének klímapolitikai főtanácsadójaként a főváros klíma- és zöldenergia fejlesztési stratégiájának kialakításáért felelős, egyben a dajer.hu szerkesztőségének tagja, a barátunk. A ceremónia után 10 perccel, elsőként nekünk adott interjút a Városháza irodájából. Barna Era főszerkesztőnk kérdésére, hogy hogyan is illene hívni ezt a díjat, mert a „Nők az energiaszektorban” magyarul kicsit sután hangzik, a tőle megszokott fanyar humorral azt ajánlotta, hívjuk most őket hármukat egyszerűen csak „Energetikáknak”…
Dajer: Miért mondtad azt nekem az előbb, amikor telefonon egyeztettünk, hogy nem tudod még, mivel jár ez fizikailag. Ezt hogy értetted?
Ámon Ada: Hát mert gondolom, hogy ha ott lettünk volna, akkor kapunk valamit, amit kitehetek a szobámba, de nem mutatták meg, hogy is néz ki a dolog, a maga fizikai valójában. Lehet, hogy ez csak egy ilyen státusz, tudod, amit berakhatsz a linkedin oldaladra, hogy első alkalommal én megnyertem ezt a díjat.
D: Most a ceremónián neked kellett beszélni?
A. A. : Igen, igen. Három kérdést kaptam. Az első nyilván az volt, hogy érzem magam ezzel a díjjal? Mire elmondtam, hogy ez szuper nagy büszkeség, és hogy minden olyan nőre büszke vagyok, akivel valaha együtt dolgoztam. Belőlük sok ezer van szerintem már a közel három évtized alatt. Meg hogy a díj egy olyan elismerés, ami segíti a jövőbeli munkáját ennek az egész szektornak és ennek az ügynek az előremenetelét, ami ebben a régióban különösen érdekes és fontos. A második az volt, hogy hogyan kerültem én egyáltalán kapcsolatba a Városházával. Most én nem mondtam ott el, hogy soha életemben nem akartam önkormányzatnál dolgozni, meg főleg közszolgálatban! De azt válaszoltam erre, hogy egyrészt, imádom Budapestet! Másrészt, ugye, maga az energiaszektor az egy iszonyúan átláthatatlan és nagyon szennyező szektor, vagyis az energia zöldítése az tulajdonképpen a demokratizálásához is hozzájárul ennek a szektornak. Minél kisebb és helyi, illetve közösségi tulajdonban lévő energiarendszerek vannak, annál demokratikusabbá válik a szektor, amibe hihetetlen mennyiségű pénz áramlik és cserél gazdát naponta. Ennek pedig van egy nagy veszélye, hogy az úgynevezett állam foglyul ejthet, magyarul a korrupció. Nekem ez is nagyon fontos abban, hogy miért éppen az energiát választottam annak a területéről, amit csinálok. A harmadik kérdés pedig arra vonatkozott, hogy mi az a projekt, amin most dolgozom? Elmondtam, hogy Budapesten a klímaügy az egy nagyon összetett dolog, mert a szemétszállítástól a zöld területekig és a csatorna ügyig, rengeteg minden idetartozik. Ugyanakkor innen, ahol vagyok, van egy elképesztő nagy potenciál abban, hogy képezzük az embereket, vagy hogy egyáltalán eljuthassunk hozzájuk! És ez jó alkalom volt arra is, hogy hangsúlyozzam, fontos lenne, hogy az Európai Uniónak legyen egy olyan dedikált forrása, ami fejezetten a városokat célozza meg! Hogy a saját klímastratégiájukat fejleszthessék ebből!
D: Ezek szerint ilyen nincs is most egyáltalán?
A. A. : Nincs! De most ugye itt egy komoly lobbi dolgozik, a V4 fővárosok összefogtak ezért. Éppen múlt héten leveleztünk az Európai Tanáccsal arról, hogy legyen egy külön dedikált boríték a városi fejlesztések és a városi klímavédelem számára, ami az energiahatékonysági beruházásoktól a zöldfelületek fejlesztéséig tartana. Úgyhogy ez volt a köszönő beszédemben is az egyik fő üzenet.
D: Tulajdonképpen, amit akartam kérdezni elsőre, arra részben így válaszoltál is. Amikor először olvastam arról, hogy megkapod ezt a díjat, és hogy az Európai Bizottság először adja át ezeket a díjakat nőknek, az járt a fejemben, hogy de vajon mire lesz ez elég itthon?
A. A. : Hát igen, önmagában az, hogy három nyertes volt, hogy három nő kapta most meg elsőre ezt a díjat, ennek nagy a hírértéke. Gondolom, ez továbbra is így marad, hogy több embert fognak majd jelölni, mert képtelenség egyet kiválasztani. Most van egy francia, egy német és egy magyar díjazott. Azt gondolom mindig, hogy hát szuper sok csaj van, akik nálam sokkal több dolgot ért el ezen a területen, de nyilván kellett – most hadd mondjam így – kellett egy közép-európai. Nem akarom kisebbíteni az érdemeimet, de úgy sejtem, hogy annak a potenciálnak is adták ezt a díjat most, amit Budapesten a klíma ügyben tehetek, tehetünk majd együtt ezzel a csapattal. Ez egy nagyon komoly harc lesz. Az elmúlt kilenc évben egy olyan ember vezette Budapestet, aki nem olyan régen azt mondta, hogy jó, hát nekünk is volt klímastratégiánk, de nem vertük nagydobra. Na, most a klímastratégiáknak éppen az a sajátja, hogy nagy dobra kell verni, meg kell ismertetni mindenkivel! Meg kell teremteni a bevonódás esélyét, ismerniük kell, hogy minél szélesebb körben tudják az emberek, hogy mi ez. Gondolom, hogy lesznek majd súrlódások, vagy kisebb csatáink házon belül is, de hiszek benne, hogy ez díj valamennyire segíthet ebben is. Fontos feladat a városon belüli klímavédelem, vagyis az, hogy próbáljuk meg kiszorítani az autókat, hogy kerüljön a háztetőkre napelem, hogy ez ne legyen egy városkép romboló valami, és hogy ne úgy nézzünk rá, mint egy ronda foltra a városon! Fontos, hogy sikerüljön az épületek energiahatékonysági beruházását valamilyen módon közpénzből is támogatni, hiszen az közérdek, hogy kisebb legyen a szennyezés ebben a városban, mert hogy itt a legnagyobb levegőszennyező forrás még mindig a fűtés. Úgyhogy igen, remélem hogy ezt is segítheti majd ez a díj. Harmadsorban pedig, hogy európai szinten megértsék a döntéshozók, hogy nem lehet klímavédelmet csinálni úgy, ha a kormány szembe megy és nem hajlandó elfogadni azt a tényt, hogy klimakrízis van. Ezt ha nem fogadja el egy kormány, akkor kénytelen az Európai Unió olyan eszközhöz folyamodni, ami megkerüli a kormányok esélyét arra, hogy elvegyék a klímavédelemtől ezeket a forrásokat és akkor direktben kell odaadni ezt a pénzt azoknak a városoknak, amelyek a legnagyobb kibocsátók. Budapest 15-16 százalékát adja a kibocsátásnak. Tehát hogy ha itt sikerülne érzékelhető változást elérni, akkor ez Magyarország kibocsátásában is jelentős és látható lenne. Nem beszélve arról, hogy példát adna más városoknak is, hogy ők is próbálják ezt meg! Tehát fontos, hogy egy olyan ember képviselje ezt, aki elfogadott ezen a téren. Gondolom, hogy Karácsony felkérése is ezért szólt nekem, anno.
D: Ismerve téged, felteszem, nem sok időt töltesz azzal, hogy figyeld, a neten mi minden érhető el rólad, de elég korrekten nyomon követhető a munkásságod. Külön kiemelik azt az időszakot, amikor az Energiaklub igazgatója voltál, később elnöke lettél, és aztán szó van természetesen arról is, amikor 2015-ben a Forbes megcsinálta az első, Legbefolyásosabb Nők listáját, amin ugye te kilencedik voltál. Aztán rá egy évre jött a SzuperWMN díj. Ezen gondolkoztam, hogy milyen érdekes, hogy mennyi mindenből tevődhet össze az, hogy valaki úgymond befolyásosnak számít. Én mindig úgy ízlelgetem magamban, hogy ez mit jelenthet, mert van benne valami titokzatosság is. De hogy befolyással bír, az jelenti azt is, hogy nagyon erős lobbiereje van, sokan ismerik. Fene tudja, hogy sokan szeretik-e, de ismerik és respektálják. Benned milyen érzést kelt ez a jelző?
A. A. : Igen, ez a befolyásos dolog, ez érdekes….Hogy mit is gondoljak róla magam is, fura érzés. Rákerülsz egy listára cégvezetőkkel, miniszterelnök feleséggel, modellekkel, média területén dolgozókkal. Önmagában az, hogy egy olyan területet választottam munkámnak, ami elég erőteljesen befolyásolja a közéletet, ez biztos belejátszott. Szerintem ebben nagyon sok szerencse van, hogy a jókor voltam, jó helyen.
D: Ez azért most egy nagyon tipikus női attitűd, még a sikeres nők közt is, ugye tudod?
A. A. : Aha, az imposztor-szindróma, erre gondolsz?
D: Pontosan, vagy szélhámos szindróma. Hogy valami a véletlennek köszönhető, hogy csak mázlim volt, ha sikerült. Hogy nem is tudom, miért pont én kerültem ide. Te is küzdesz még ezzel, ezek szerint?
A.A. : Igen, persze. És nem is. Mert én ugyan nem tartom magam egy kitartó embernek, de azért ennyi időn keresztül egy szektorban, ilyen konzekvensen dolgozni úgy, hogy gyakorlatilag az elmúlt 25 évben nem csináltam semmi olyat, ami miatt szégyellni kéne magam, az talán mostanra beérett már.
D: 11-kor lett vége a díjátadó ceremóniának, azóta velem Zoomolsz, és az előbb érzékeltem, hogy az irodádba bejött egy kollégád, aki már vár rád. Nem is ebédeltél?
A. A. : Á, dehogy!
D: De azért ünnepelni fogsz? Megadod majd ennek a módját?
A. A. : Igen, hát remélem, hogy egyszer csak majd így össze tudunk jönni és együtt tudunk ünnepelni. A dajerosokkal, Veletek is! Én egyébként szeretek ünnepelni, és minden alkalmat megragadok, hogy különböző emberekkel örüljünk egymásnak, mert azt gondolom, hogy az egyik fő erényem az is, hogy szociálisan elég erős vagyok. Sok barátom van, sok embert szeretek, sok emberrel tudom jól érezni magam. És azt remélem, hogy ők is jól érzik magukat velem!