jackfrut schnitzel

Vegán emberkísérlet III. Amikor már ölni tudnál egy rántott húsért.

Előbb-utóbb – még ha önként kalandvágyból is történt –  minden lemondásban és változásban is  jöhet a lázadás, vagy a holtpont. Nálunk nagyon úgy tűnik, most lázad a kísérletező szerzőnk, aki idén szeretne vegánná válni.  De a hitelesen dokumentált és megismert küzdelmek nem csak szolidaritást ébreszthetnek az olvasóban, ki tudja, talán még azt  a vágyat is felkelthetik bennünk, hogy magunk is kipróbáljunk pár szokatlan dolgot a konyhában. Mindenesetre mi szurkolunk, akár  rántott hús, akár  jackfruit lesz az asztalon! Móra Gabi emberkísérletének következő beszámolója.

Dajer_Tamogatom

Újabb három hét. Mostanra elkezdtem lázadozni. Nagyon hiányoznak az ízek, állagok. Valószínűleg köszönhető ez az utóbbi idők néhány szerencsétlen főzésének is, amiket majd mindjárt elmesélek. De a másik okom az az, hogy ha vegán kaját eszik az ember, akkor nagyon kevés dologhoz kell kés-villa. Minden ilyen ragu-szerű trutyi, vagy ha mégsem, akkor is el lehet vágni egy villával. Nem kell semmibe se úgy istenigazából beleharapni, és ez hiányzik. Úgyhogy egyébként én szeretem a ragukat. De lassan ölni tudnék egy rántott szeletért, és nem az íze, hanem az állaga miatt. A különböző fasírtok nem tudják ugyanazt. Hasonló a helyzet a vacsorákkal: állandóan valami kencét teszek a kenyeremre. Én szertem a kencéket, de mostanra egy szelet sonkáért szintén ölni tunék. Próbálkozom, de sajnos az uborkaszeletekkel borított lencsekrémes kenyér nem hozza ugyanazt a textúrát. Mostanra macerának érzem azt is, hogy nem tudok csak úgy házon kívül enni, állandóan át kell gondolnom, hogy mit és hogyan lehet. Eredetileg ez volt a terv egyik pillére, hogy ez azért lesz nagyon jó, mert esélyem se lesz össze-vissza enni, sokkal egészségesebben fogok élni.

Ez meg is van, de lázadozom. Hiányzik a sajt a tésztámról, a sonka a kenyeremről, a kés az étkezéseimből.

És sajnos továbbra sem fogytam egy grammot se, ebbe mostanra bele is törődtem: a csoda ezzel az étrenddel sem fog megtörténni. Most is az a helyzet, ami mindig, hogy ha az ember egyszerűen kevesebb kalóriát visz be és többet éget el (sportol), akkor fogyni fog. Pont. Semmi mástól nem. Persze nem ez volt az elsődleges cél, de jó motiváció lenne nyafogás ellen. Eddig a hiszti. A jó hír az, hogy az emésztésem továbbra is mintaszerű és sokkal könnyebbnek érzem magam, mint bármikor máskor. Nincs kajakóma ebéd után, sosem eszem annyit. Ha mégis, akkor is túl vagyok raja fél óra alatt, olyan gyorsan emésztődik. Ez nagy pozitívum.

Nagy pacsi a svéd bútorgyártónak is. Múlt héten kimentünk egy laza három órás szeánszra Budaörsre, kiválasztani pontosan, hogy miket is akarunk majd megvenni. Én tényleg mindent megpróbáltam, hogy az eljövendő lakásunk ne egy ikea katalógus legyen, de hát egyszerűen ár-érték-minőség arányban a kéksárga láncnál nincs jobb. Ami miatt pedig az extra pacsi jár az az, hogy nagy meglepetésemre normálisan meg tudtam náluk kajálni. A húsgolyók mellett van zöldséggolyójuk is, zöldségszósszal. Sőt, kis keresgéléssel találtam egy svéd csokitortát ami tejmentes, és ráadásul isteni finom is. Tudják, hogyan láncolják magukhoz az embert.

Konyhai bénázásaimat a múlt héten kezdtem. Kezdek felbátorodni főzésügyileg, amiből aztán most nagyon fura dolgok jönnek ki. Kezdődött a rántott banánvirággal, de az heppiendes történet volt. A folytatás egy édesburgonya fasírt lett volna, amit egy vegán csoportban találtam. Nahát, az édesburgonyát én eddig kizárólag megsütöttem sültkrumplinak, ennyi volt az összes barátságunk. Így aztán meglepetésként ért, hogy NEM lehet belőle rendes fasírtot csinálni, egy borzasztó ragadós massza lesz, ami mindenhová tapad, a kanálhoz, a kezemhez, a konyhapulthoz, de speciel saját magához, hogy valami fasírt-féle állagot vegyen fel, na, úgy nem. Az olajban kisütésre azzal reagál, hogy kívül szénné ég, belül meg nyers marad. Mentségére legyen mondva, hogy még így is finom volt. Legközelebb megsütöm egyben sütőben, nem fog ki rajtam. Kukorica krémlevest nem tudom miért próbáltam receptből csinálni, amikor olyat már csináltam régebben sokszor, csak épp nem vegánul. Nem is lett jó, túl híg lett, meg túl ízetlen is.

Egyébként is azt vettem észre, hogy ebben az étrendben mindennek sokkal lágyabb az íze, mint a hússal-tejjel készült verzióknak és ez nekem nem jön be. Én egyébként is a fűszeres ételeket szeretem, odavagyok az indiai, thai, vietnámi konyháért. De ha semmilyen állati alapanyagot nem használ az ember, akkor még annál is lágyabb ízek lesznek, mint egy sima, nem különösebben fűszeres húsos konyhánál.

Vegán barátnőm olyan dolgokra mondja, hogy ez vagy az isteni, amikre én azt gondolom, hogy jó-jó, de mikor eszünk valamit, aminek íze is van.

Gondolom ez is hozzászokás kérdése, ha még néhány hónapig bírnám, akkor ez a problémám biztos megoldódna.

Na, de vissza a konyhába! Következő szerencsétlenkedésem a vegán brassóival történt.  A férjem találta ki, hogy ő mennyire enne egy olyat, ha megcsinálnám, szejtánból. A gond ott kezdődött, hogy szejtánt csinálni nem volt kedvem, mert macera, ha viszont készen veszi az ember, baromi drága. A kedvenc vegán hozzávalókat áruló boltomban viszont találtam normális áron jackfruit-ot és az ebből készült brassói receptjét is. A jackfruit ázsiában honos, zöld állapotában kerül konzervbe és a vegánok előszeretettel használják húspótlónak. (Felmerült bennem, hogy vajon ez kinek jutott először eszébe, hogy nézd, itt ez a fincsi gyümölcs, szedjük le zölden és főzzünk belőle valamit. Hááát…) Szóval, állítólag az íze a csirkemellre hasonlít és kiválóan használható mindenbe, amibe hús kellene. Szerintük. Szerintem gusztustalan. Leginkább úgy néz ki, mintha éretlen ananászt próbálnál megfőzni, ami szépen lassan szálas trutyivá válik. Íze a fűszerezés ellenére kissé savanykás, azt mondanám, pont, mint egy éretlen gyümölcsé. Micsoda meglepetés. Hab a tortán, hogy már megint azt gondoltam, hogy jó ötlet receptből főzni, és a krumplit nem úgy pirítottam, ahogy magamtól csináltam volna (sütőben), hanem lassú tüzön. Na, így egyáltalán nem pirult meg, fél óra alatt se, csak szintén gusztustalan állaga lett. Mindennek ellenére a férjem szerint finom volt. A gyerekek viszont a közelébe se mentek. Én hősiesen ettem egy fél tányérral. Ráadásul rengeteg lett, úgyhogy a végén kihalásztam a krumplit a trutymóból, és szójavirslivel megsütöttem sütőben, az lett a vacsora mindenki örömére.

Ami viszont egy országos csoda, az a folyékony füst. Olyan brutál füstös aromája lesz tőle mindennek, mintha beleraktam volna egy kiló parenyicát. Nem füstölt hús aroma, de nagyon füstölt valami aroma. Fincsi, szeretem.

Véletlenül csináltam egy májkrém-utánzatot is. Maradt a szombati pizzáról némi portobello gomba, sok hagyma, meg néhány szem olivabogyó. Megpároltam és egy nagy marék mandulával bevágtam a turmixgépbe. Tettem hozzá egy kis zabtejet meg növényi tejfölt, hogy krémesebb legyen. És csodák-csodája, májkrém lett belőle. Ezt azóta se értem, de a dolog még a gyerek-teszten is átment. A kérdésre, hogy szerintük miből van, egyöntetű volt a válasz, hogy májkrém és nem is értik, hogy miért eszem.

Miután a receptekkel befürödtem, a következő hétvégén úgy döntöttem, hogy végre a saját fejem után megyek. Szombaton nagy pakolásban voltunk, úgyhogy csináltam egy sima olaszos paradicsomos spagettit, amibe mindenki keverhetett ízlése szerint tonhalat, olajbogyót, kapribogyót, parmezánt, vagy sörélesztőt. Ti tudtátok, hogy a vegánok ezt használják reszelt sajt helyett? Még olvad is valamennyire. Nem vagyok nagyon odáig érte, de tény, hogy távolról emlékeztet a parmezánra. Illúziókeltésre nem rossz. Szóval a tészta bejött, volt hozzá friss zöldsaláta, mindenki boldog volt. Vasárnapra meg hosszabb időre önkéntesen száműztem magam a konyhába, mert rákívántam egy kókusztejes zöldségkrémlevesre, meg rántott valamire. Végül gomba lett meg csirkemell a húsevőknek, ismét a Dragomán-féle panírozási technikával. Ez a része mondjuk ezúttal nem sikerült, de legalább tudom, hol rontottam el. A leves meg isteni lett, most, amikor ezt írom, eszembe is jutott, hogy vajon hová lett a maradék a hűtőből, milyen jó lenne az nasinak. Gyanakszom a férjemre…

Hiányoznak a sütik is, de hál istennek azt viszonylag könnyen lehet orvosolni. Találtam például egy olyan tejmentes brownie-t, hogy hét nyelven beszél, belül folyós, kívül picit megkeményedik és csoki-csoki-csoki. Plusz még egy kis kókusz is, nem bírtam ki, hogy ne tegyem bele. A másik nagy felfedezésem egy vegán habtejszín nevű cucc. Erősen kételkedve vettem meg, de képzeljétek el, rendesen felhabosodik és tejszínhab íze van, tényleg! Annyira, hogy még a gyerekeim is zokszó nélkül befalták. Ezen a héten pedig az Aldit is felmentem édességfronton, most van kétféle szezonális töltött étcsokijuk is, marcipános meg kókuszos, amiben semmiféle tejszármazék nincs és kifejezetten finom. Ha már egyszer lemondtam a fogyókúráról, legalább legyenek finomságok.

Jövő hét végén indul a költözős kaland újabb fejezete. A hónap végével el kell hagynunk a lakásunkat, az új viszont még nincsen teljesen készen. Így aztán a cuccok jelentős része bedobozolva-lefóliázva megy az új lakás kisszobájába, mi pedig barátokhoz, csövezni. Izgalmas lesz, átmenetileg nyolcan fogunk együtt élni, teljesen más mindennapi szokásokkal és bioritmussal. Plusz én, a wannabe-vegán. Nagyon bízom benne, hogy csupa jó dolog fog ebből kisülni, de azért izgulok, nem tagadom.

 

A sorozat korábbi darabjai:

Vegán emberkísérlet – az első két hét

Vegán emberkísérlet  II. rész – 3. és 4. hét

Dajer_Tamogatom