Semmi fix

A melltartó nélküli világnap (mai nevén No Bra Day) tartalma a testről való tudatos gondolkodással és az egészség megőrzésével ugyanúgy elmesélhető, mint a női test kötöttségek alól való felszabadításával és az ehhez kapcsolódó kritikus, aktivista, feminista gondolkodással. Van azonban ebben a kettősségben valami különös feszültség: míg az egyik oldalon a mellrák, a túlélés és a műtétek utáni korrekciós eljárások, illetve a megelőzés kap figyelmet és hangsúlyt, a másik oldalon a szabad női test, a szabad döntés és akarat, amelyhez egyféle szexi olvasat is társul: vagány és szabad nők melltartó nélkül. Nehéz eldönteni, hogy a két szólam harmonikusan simul-e egymáshoz. Akárhogy is, a melltartó nélküli világnap, amit 2011 óta nemzetközi világnapként tartunk számon, ezt a két gondolatot és a bennük rejlő feszültséget egyaránt hirdeti.

A test mint biológia, a test mint kultúra

A test mint biológiai üzemmód, akárcsak a test mint kulturális forma térben és időben változó jelenség. Ezt a dinamikát azonban nemcsak az emberiség történetében, a korok és világok nagy összefüggésében gondolhatjuk végig, hanem saját egyéni életünkre vetítve, kicsiben is. A biológiát, a fizikát és a kémiát – mint a test természettudományi és orvosi magyarázatát – inkább tanuljuk, míg saját életükben a hétköznapi tapasztalatok vagy a generációról generációra átörökített tudások visznek minket előre. Amikor melltartót választunk és vásárolunk, ritkán gondolunk a testünkre úgy, mint biológiai üzemre. Sokkal inkább befolyásolnak minket saját életérzéseink és külső tényezők: a kényelem, a divat, a funkció, a szín- és formavilág. A láthatatlan öltözeti darabok – például fehérnemű – választását pedig az intimitás is befolyásolja. Ezek a komponensek életünk során ugyanúgy változnak, mint a tudományos tudás: másképp gondolunk kényelemre, divatra, funkcióra, ízlésre és intimitásra húsz-, harminc-, negyven-, ötven-, hatvan- vagy hetvenévesen. Betegen, gyógyultan és egészségesen.

Pedig

Tíz-tizenöt éve történt velem egy kis fehérneműboltban, hogy lapozgattam az apró vállfákra akasztott melltartók között, amikor mellém lépett egy kedves, barátságos fiatal lány, a szokásos kérdéssel: – Segíthetek? – Igen – válaszoltam, mert egy kicsit el voltam veszve. Valami nagyon mást szerettem volna, mint amit ott láttam: vékony, testszínű, szinte láthatatlan formát, csipke, drót és szivacs nélkül. Rámutattam egyre, amit jó közös kiindulópontnak tekintettem, majd hozzátettem, lábjegyzetként: – Valami ilyesmit, de szivacs nélkül. – Tél vagy ősz volt, kabát lógott rajtam, kigombolva. Kérdezte a méretem, és udvariasan megkért, nyissam szét a kabátom. Furcsa pillanat volt, de szétnyitottam. Végigmért, majd rámnézett: – Nem visel melltartót? – Nem változott a hangszíne, de a hangjában érezhető volt a megrökönyödés. ­De – feleltem –, és most is ilyet keresek – tettem hozzá. Amiben úgy nézek ki, mintha nem hordanék melltartót. Ő rezzenéstelen arccal csak annyit mondott: ­– Pedig.

Az ilyen és ehhez hasonló egyszavas, egyszerre befejezett és befejezetlen mondatokat alapszinten briliáns retorikai fogásnak tekintem, ezúttal mégis meglepett. Kicsit meg is rökönyödtem. Most, amikor mesélem, tudom, hogy akkor mosolyogni kellett volna vagy hangosan nevetni, de az éles helyzetben különös forróság öntött el. Igazából pipa lettem. Gondolom, megsértődtem. De a lány elfordult tőlem, elindult, és közben még mindig kedvesen magyarázta, hogy ilyen melltartót itt találok, ebben a sorban. Nem voltak kis minifogasok, csak dobozok és zacskók, belerolnizva hármasával vékony, rugalmas melltartók, minden izé nélkül. Azért nem aggatták minivállfákra, mert nem néztek volna ki sehogy. Csak kicsi rongydaraboknak tűntek volna – holott elképesztően szépek. A történet még folytatódott, de nem mesélem tovább. Ha ma lépnénk be ugyanabba a boltba, egészen másképp szólna a történet: ma egyáltalán nem ütköznek meg a kérésen, a szivacs és merevítő nélküli melltartók pedig nem a hátsó traktusban vannak eldugva, hanem a frontvonalban. Különösen októberben. De mi változott?

BRA

2011 óta a No Bra Day nemzetközi szintéren ismert jelenség. A naphoz, illetve az egész októberhez kapcsolódó mozgalom egyfelől tudatosítani akarja a nőkben a megelőzés és a szűrővizsgálatok fontosságát a mellrák elleni küzdelemben. Másfelől a műtéten és korrekciós beavatkozáson átesett nőkkel is szolidaritást vállal: hiszen általában ők azok, akik az életük további részében nem tudnak megválni a melltartótól, amely már nemcsak az ízlés, a divat és a kényelem eszköze, hanem egyfajta protézis számukra.

Az első BRA Day néven ismert esemény dr. Mitchell Brown torontói plasztikai sebész nevéhez fűződik. Az elnevezés, a BRA egyfelől a melltartó angol megnevezése, másfelől egy rövidítés: Breast Reconstruction Awareness – vagyis a mellrák utáni rekonstrukciós műtétekkel kapcsolatos tudatosság. Kanadában 2011-ben hirdették meg az első akciónapot, az Amerikai Egyesült Államok pedig 2012-ben fogadta el az eseményt hivatalosan. Az, hogy a világnap feltöltődött a tudatosság és az „ellenállás” más tartalmaival is, az a jelenség kulturális fejlődésének a sajátja. Amerikában ugyanis a hatvanas évektől fogva rendszeresen voltak női tiltakozások a melltartóviselés elvárásaival és előírásaival szemben. Ez illeszkedett a korszak hippimozgalmába, a női testtel kapcsolatos elvárásokat kritizáló feminista és aktivista mozgalmakba, de olyan általánosabb aktivista vonalba is, amelyben a meztelen test mint a radikális társadalomkritika jele fontossá vált – például természet- és állatvédelmi kontextusban. Ezekben a mozgalmakban általános az a megközelítés, hogy a nők viselhessék azt, amit akarnak. Míg a 20. század elején az ilyen jellegű ellenállásokban a női fűző vált szimbólummá, a hatvanas és hetvenes évektől a melltartó. De a gondolat tulajdonképpen a nők testének és öltözködésének szabályozása, az általános társadalmi elvárások és követelmények ellen irányult. Ez nyilvánvalóan vezetett tovább a szexuális szabadság elveinek megfogalmazásához.

A 20. század hatvanas éveinek mozgalmai és a 21. század első évtizedei azonban karakteresen különböznek egymástól a mozgalmak működése tekintetében, és ebben a közösségi médiának is meghatározó szerepe van. Csoportkommunikáció, hashtag, hálózatos megosztás, jelekkel való kommunikáció – ezek mind olyan jellemzők, amelyek globálisan tesznek hozzáférhetővé információkat, újabb és újabb tartalmak összecsúszását és egymásra rétegződését eredményezve. Ennek előnyeit és hátrányait is sorolhatnánk.

A kettősség és a különös feszültség, ami az eredeti BRA Day és a mára elterjedt No Bra Day között feszül, épp ennek a komplexitásnak köszönhető. Vitathatatlan, hogy az elmúlt tíz évben ez a gondolkodásmód kiszabadult szubkulturális közegéből, kiterjedt mozgalommá vált, a szakemberek, az aktivisták, a mindennapi nők között egyaránt, és láthatóan a férfiakat sem hagyja teljesen érzéketlenül. És mint minden átfogó és globális jelenség esetében: az igényre és a divatra a fogyasztói kultúra is reagált. Ma már egyáltalán nem ütközik meg egy bolti eladó azon, ha nem viselsz melltartót, vagy úgy nézel ki, mint aki nem hord; ha előnyben részesíted a mindentől mentes változatot a légpárnással szemben. Holott nyilván nem a testfelépítésünk és a mellformánk változott, és talán sokkal lazábbak sem lettünk. Viszont a szakmai tudás és a társadalmi tudatosság elérte a gyártók és kereskedők ingerküszöbét is.

A bugyival nem lesz ilyen könnyű dolgunk. Pedig.

Frazon Zsófia írásai a Dajeren:

Van-e a tigriseknek társadalmi neme? Történetek a Tigristárból

Orrt mi csináltunk neki. A Gyalog galopptól a Praxis Criminalisig.

Az év szava: Isobue

Wave Lady

Tetszett Önnek ez az írás?! Ha igen kövessen bennünket a facebookon, youtube-on  és az instagramon!