Ondó alakú hajcsavaró

Wave Lady

„Ha Ön ezeket a hajcsavarókat használja, igazi, modern frizurája lesz” – olvasható a nyomtatott szövegen. Ha csak ezt a mondatot halljuk, azt gondolhatnánk, hogy egy a 20. század első évtizedeiben megjelent nyomtatott napilap képes reklámrovatát lapozgatjuk. Megsárgult fekete-fehér négyzet, kerettel, rajzzal és remek tipóval, a képen hajcsavarók és egy modern frizurájú sikkes nő, képzelhetnénk, alatta valami blikkfangos cégnév (Bodri és Fia), ahonnan mindez beszerezhető, budapesti belvárosi levelezési címmel, postai utánvét. „Rövid és hosszú hajhoz egyaránt előnyösen használható.” Eddig a képzelet.

Ha azonban folytatjuk az olvasást, teljesen más kép tárul elénk: „A hajat mosás után tincsenként felcsavarjuk egy-egy »tulipánra«, majd a hegyes végét a közepébe dugjuk.” Nem, nem váltottunk át szexuális segédeszközre, még mindig a modern hajcsavaró használati utasítását olvassuk, az ismeretlen szerzőről viszont már sosem tudjuk meg, hogy írását viccnek szánta, vagy ami még rosszabb, komolyan gondolta. A csomagban található polifoam hajcsavarók valóban tulipánt formáznak, színesek, mint a tavasz virágai. Formájuk és anyaguk nem az anyáink és nagyanyáink korából ismert lukacsos fémhenger a fém csipeszekkel (hajhálóval, otthonkával és búrával), hanem a Wave Lady márkanévre keresztelt ultrafiatalos változat. Ebben akár aludni is lehet.

Ondó alakú hajcsavaró

A szépségápolás olyan világ, melyet sűrűn szőnek át hasznos és haszontalan tárgyak. Ebben a világban a hajcsavaróval ékített nő képe populáris ikonná vált, ami nem független a göndör haj vágyától és divatjától, ami újra és újra visszatér, elévülhetetlenül. Mindenki, akinek egyenes a haja, göndört szeretne, ezért csavar, mindenki, akinek göndör, simát, ezért vasal. A tárgyak rendszerében tehát a csavaró áll az egyik oldalon, a vasaló a másikon. Ellentétes érdekek, eltérő eljárások, szignifikánsan különböző végeredmények. De mindkettőben erős a változtatás ereje. A meglévőt aktívan formálni. Amiben viszont különböznek, hogy míg a csavaró ismert populáris ikon lett, a vasaló rejtőzködő életet él. Az ondolálás, göndörítés és dauerolás az erősebb praxis. És ez nem változik.

Aki gyerekkorából emlékszik a fodrászszalonok illatára, sosem felejti el a dajervíz csípős, facsaró szagát, és azokat a vizes kis tincseket, amelyek a nénik fején göndörödtek mosás után. Ebben a műveleti zónában az is néninek látszott, aki még a negyvenet sem töltötte be. Ehhez képest a tulipán alakú habosított műanyagból készült hajcsavaró teljesen más női világot közvetít – anyagában, színében, rugalmasságában és filozófiájában.

A Wave Lady hajcsavaró alapanyagát, polifoam szivacsot, polietilénből habosítják. Az anyagban levő buborékok zártak, így nem szívja be a vizet, és nem is merül el benne – ezért szokták uszodai környezetben is használni. Hő- és hangszigetelő tulajdonsága miatt is kedvelik, ámbár ez a hajcsavaró esetében mellékes tulajdonság. A hajcsavaró tulipános típusa mellett létezik egy kalandozó ondósejt-formára hajazó változat is, amelynek alkotója ugyanúgy ismeretlen, mint a fent idézett kreatív termékleírás szerzője. Igazából nehéz elmenni e tárgyak bornírtsága mellett. Viszont képregényként, és női szuperhősként már sokkal könnyebb elképzelni Wave Ladyt, a posztmodern kor hajcsavarós női ikonját. Köszönjük a tervezőnek az ihletet!

Frazon Zsófia a.ka. Fischer Gitta
sima haj