Húsvét védőruhában

Modell II.

Húsvét védőruhában

Azt hiszem, soha nem magyarázták el igazán, hogy mi ez a locsolkodás meg sivalkodás ezzel a húsvéttal. Elolvastuk, elénekeltük, kifestettük, lefestettük, eltáncoltuk, de valahogy mégsem értettem egészen. Ez egy színjáték, ahol mindenki eljátssza  – nemi alapon, ez feltűnt – a neki kiosztott szerepeket? Szerintem a fiúk sem tudták, mi a pálya, hogy most akkor ők itt jönnek, tisztítanak, meg termékenyítenek. Az intézményesített prüdéria eltakarta a nyíló tulipánok, az aranyeső, a szőrös barkaágak, nyuszi, bari és csibe valódi arcát.

Dajer_Tamogatom

Mi, lányok, mindenesetre felsorakoztunk, kényszeredett mosollyal végighallgattuk a bénábbnál bénább, unalmasabbnál unalmasabb locsolóverseket – üdítő kivételt képezett egy-egy saját fabrikálású rímroham –, aztán szolgálatkészen odanyújtottuk a fejtetőnket és vártuk, hogy a szódavíz vagy a Krasznaja Moszkva kis patakjának megálljt parancsol-e a nyakszirt, vagy továbbcsörgedezik a gerinc mentén, a két farpofa szurdokjában egészen le bugyiig. Sivalkodtunk is kicsit, ahogy kell, jaj, ne, rám csak egy egészen keveset, jaj, juj, köszönöm. Talán futhattunk is volna, ez is része volt a szokásnak, teli vödör jeges kútvíz elől rokolyában, cikkcakkban, mint a nyúl, vizesblúzversenyben pirospozsgával. De a sápkóros, elidegenedett városiak próbálták tartani a szokást a maguk módján, tartani a sort, udvariasan. Pár évig tűrtük, aztán a menekülés más formáját választottuk: eleve elhúztunk otthonról, kirándulni, rohadt korán reggel. Utáltuk, hogy a szép, frissen mosott hajunkat összekölnizik, és ezért újra hajat kell mosni.

Elegünk lett abból is, hogy a fiúknak elegük lett abból, hogy nálunk piros tojást kapnak pénz helyett. Hagyomány? Piff! Útjukat hazafelé villanyoszlopokhoz, kerítésekhez, földhöz csapott, széttrancsírozott tojások szegélyezték. Az önkasztráció e formája mélységes szomorúsággal és dühvel töltött el, ugyanakkor megszégyenítve éreztem magamat. Értetlenségből, védekezésből odacsapkodták. Védekezésből elmenekültünk. Az egészből leginkább ez a megfoghatatlan szégyenérzet maradt meg. Akár el is magyarázhatták volna.

Sógornőm kreatívabb volt: menekülésképpen új húsvét hétfői divatot talált ki, védőruházatot. Ez átsegítette a nehéz helyzeteken, átértelmezte és élvezhetőbbé tette számára ezt a háta közepére sem kívánt tradisát, s főleg elszórakoztatta. Engem is. Az embernyi koton lyukacskáin átkukucskálás teljesen más perspektívát kínált, a dada és a szürrealizmus felé sodort minket a tavaszi szél. Lehet, hogy ki is heréltük, sőt teljesen meg is öltük ezzel a néphagyományt, viszont teremtettünk egy újat, amiben sokkal otthonosabban és – a ruha keltette derültségben – kevésbé kiszolgáltatottnak éreztük magunkat.

Csáky Irma

 

Dajer_Tamogatom