melltartok

Sok boldog melltartó nélküli világnapot! Levelek A4-es országból

Kollégák, örömlányok, Jason Statham, vetkőzők, betegek, mindenki – aki nem Kati néni, mama, hosszúhajúak és harisnyások… Csak néhányan a kiragasztott nyilvános üzenetek női vagy nők által írt címzettjei közül. Miközben a modern kori üzenőfal a közösségi média lett, azért  hódítanak még a falragaszok is, sőt, Müllner Dóra A4-esekből álló gyűjteményét elnézve, joggal  hihetjük, virágzik. Míg a szakértők konceptuális művészetnek hívják ezt a műfajt, Dóra csak annyit tesz, hogy lenyúl a témáért, ami az utcán hever, azaz lefotózza  minduntalan szembejövő nyilvános levelezésünket.  Több ezer darabos gyűjteményéből most erre a nekünk kiemelten fontos, melltartó nélküli világnapra – hétre –  egy tematikus válogatást készített, hisz a gender-semleges darabok mellett számtalan van, ami célzottan nekünk nőknek, vagy rólunk, nőkről szól.

Évekkel ezelőtt tűnt fel az országot járva, hogy bárhová nézek, mindenütt  műanyag bugyikba csúsztatott, celluxszal felragasztott A4-es papírokon tiltanak, hirdetnek, informálnak, hívják fel a figyelmet, kérnek elnézést, oktatnak ki mindannyiunkat. Aztán szép lassan rájöttem arra is, hogy ezekben az üzenetekben az egész országunk benne van: a folyamatos irányítási vágy, a gyakran mellé párosuló igénytelenség, a kommunikáció képtelenség, de szerencsére sokszor némi humor is. Azóta már nem csak én látok  mindenütt  A4-eseket,  hanem mindazok, akiket megfertőztem, és együtt járják velem az A4-es országot. Nekik köszönhetően, a sajátjaim mellé már naponta tucatnyi jobbnál-jobb darab landol a postafiókjaimban.

Barbie és Edina

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

#felreertesektisztazasakent #nemabarbiesazedinadolga #kavegep #zacc #urites #potlas 🙏 @miroladislas

Dora Mullner (@a4_es_orszag) által megosztott bejegyzés,

Kedves Örömlányok!

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

#kedvesoromlanyok #szexualiskellekek #felhaborodas #beleszkamerazva #lakok 🙏 @peter.magyari.35

Dora Mullner (@a4_es_orszag) által megosztott bejegyzés,

Statham

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

#felsoruhazatnelkulne #hanemvagy #jasonmamoa #jasonstatham #a4es #a4esorszag 🙏 @csernitim

Dora Mullner (@a4_es_orszag) által megosztott bejegyzés,

Terhesség

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

#terhesseggyanu #asszisztens #a4es #a4esorszag #a4_es_orszag

Dora Mullner (@a4_es_orszag) által megosztott bejegyzés,

Magány – Rendezvény

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

#magany #rendezveny #a4 #a4esorszag #🙏 @sbertalan

Dora Mullner (@a4_es_orszag) által megosztott bejegyzés,

Mammográfia

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

#vissza #le #balra #vegig #ujrabalra #fel #megintbalra #bufemogottkisfolyoso #marmegiserkezett #a4es #a4esorszag 🙏 @omarton82

Dora Mullner (@a4_es_orszag) által megosztott bejegyzés,

Veronika és Kristóf

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

❤️ #veronikaeskristof #elsorandi #elsotalalka #a4es #a4esorszag 🙏 @flanekpeter

Dora Mullner (@a4_es_orszag) által megosztott bejegyzés,

Kati néni

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

#katineni #a4es #a4esorszag 🙏 @kalmaragnes

Dora Mullner (@a4_es_orszag) által megosztott bejegyzés,

Szeplőtelen fogantatás napja

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

#szeplotelen #tegnapmaholnap #a4es #a4esorszag

Dora Mullner (@a4_es_orszag) által megosztott bejegyzés,

Nóri

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

#nori #a4es #a4esorszag #közszolgálat

Dora Mullner (@a4_es_orszag) által megosztott bejegyzés,


Nő eladó

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

#noeladot #keressunk #a4es #a4esorszag 🙏 @peroera

Dora Mullner (@a4_es_orszag) által megosztott bejegyzés,

Nagyméretű melltartók

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

#megérkeztek #nagymeretumelltarto #a4es #a4esorszag

Dora Mullner (@a4_es_orszag) által megosztott bejegyzés,

Hajfestést, hajvágást mellőzzék!

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

#hajvagas #hajfestés #mellozzek #megertesuketkoszonjuk #a4es #a4esorszag

Dora Mullner (@a4_es_orszag) által megosztott bejegyzés,

Mama vidd a telefont!

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

#mama #telefon #a4esorszag #a4es 🙏 @renyiadam

Dora Mullner (@a4_es_orszag) által megosztott bejegyzés,

Mit ne a wc-be (kínaiul is)

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

#beleertvebugyitis #utolsoesely #a4esorszag #a4es

Dora Mullner (@a4_es_orszag) által megosztott bejegyzés,

Tűsarkúban tilos!

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

#tusarku #bemennitilos #a4esorszag #a4es

Dora Mullner (@a4_es_orszag) által megosztott bejegyzés,

Lányok, asszonyok, ne álljatok a wc-re!

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

#lanyokasszonyok #nealljatok #padlofutes #a4es #a4esorszag koszi @phoebebuffaymarossy

Dora Mullner (@a4_es_orszag) által megosztott bejegyzés,

Hosszabb haj feltűzése köszönettel!

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

#a4esorszag #a4es #kerjukahosszabbhajfeltuzeset #koszonettel

Dora Mullner (@a4_es_orszag) által megosztott bejegyzés,

WC kulcsot nővérkénktől

Uniszex melltartók, jézusos harisnyák

Veszélyes hulladék

Intim tartó

Müllner Dóra írásai a Dajeren:

Én kis Svájcom – útibeszámoló krumplipucolóval, határzár idején

Kelet-európai woman power és a hatás alá került nő

Élni és halni a Sírhanttal

Tetszett Önnek ez az írás?! Ha igen kövessen bennünket a facebookon, youtube-on  és az instagramon!