„Akkor lesz igazi a nőnap, ha az, ami ma Magyarországon van, megváltozik” – Így énekeltünk mi

Kórusok és érdeklődők hangja töltötte meg a Parlament melletti Demokrácia terét március nyolcadikán. A Dajer Alapítvány és a Gyökerek és Szárnyak Alapítvány nem egy klasszikus tüntetést szervezett erre a napra, hanem egy pártpolitikától mentes közös éneklést – a szolidaritás és úgy általában a derűs együttlét jegyében. Keresztes Fanni helyszíni beszámolója.

Ugyan hivatalosan 13 órára hirdették meg az eseményt a szervezők, már jóval kezdés előtt találkoztunk lila kendőt, sapkát vagy blúzt viselő nőkkel és férfiakkal a Parlament környékén. Eredetileg a Kossuth téren találkoztak volna az érdeklődők, azonban az eseményt röviddel a kezdés előtt rendőrségi utasításra az Andrássy szobor lábához kellett áthelyezni. Mint kiderült, épp aznap kezdték el a március 15-ei központi ünnepség színpadának felállítását, s valamiért annak senki nem nézett utána, hogy erre a (nő)napra valakik már lefoglalták a Kossuth teret – éppenséggel két női civilszervezet.

Ám a kisebb kezdeti kavarodás nem zavarta meg a kórusokat, fél 1 körül már felkapta a szél a beéneklés hangjait a tavaszi napsütésben. A résztvevő kórusok, a civil szervezetek csoportjai és az összegyűlt érdeklődők (köztük arra járó turisták is) egy biztonságos közeget teremtettek a nők jogai mellett való kiállásnak. A kórusok egymás után, maguk köre vonzva a hallgatóságot adták elő rövid repertoárjukat.

„Nagyon jó ötlet csapatban énekelni egy jó célért. Úgy éreztem, hogy ez egy kedves lehetőség, amiben nincs pártpolitikai vonatkozás, ezért jöttem ki” – nyilatkozott egy kórustag.

Egy másik résztvevő arról beszélt, hogy számára a nőnap a nők összetartozását és az erőt jelenti. „Sorstársak vagyunk, és úgy tapasztalom, hogy sokkal jobban tudunk egymásra támaszkodni, mint a férfiak. Ezt például tanulhatnák tőlünk. Örülök, hogy van ez az esemény, és remélem, hogy évről évre egyre erősebb lesz. Sokkal felemelőbb lenne, ha megtöltenénk a teret, de sajnos a saját környezetemben is azt látom, hogy a nők nagyon elfoglaltak. Főleg a 40-60 közötti korosztály, mert ott a család, a gyerekek, az idős szülők, a munka, de a fiatalabbak is eléggé leterheltek.”

A délután folyamán minden korosztály képviseltette magát: az édesanyjukra szíjazott csecsemőktől kezdve a kamaszokon át az idősekig mindenki jelen volt. Családok, barátok, kollégák, ismerősök és egymásnak még ismeretlenek gyűltek össze, hogy rendhagyó módon, de megkerülhetetlenül hívják fel a figyelmet a nők társadalomban elfoglalt – sokszor hátrányos, nem kellően megbecsült – helyzetére.

„Mikor fiatal voltam, a munkahelyeken, ahol dolgoztunk, nőnapkor mindenkinek az asztalán volt egy csokor hóvirág vagy ibolya, onnan tudtuk, hogy nőnap van. Akkor mindig köszöntöttek minket, aztán továbbra se foglalkoztak velünk” – mesélte egy idősebb hölgy.

„A nőnapot mindig is egy kiüresedett dolognak tartottam, amit a férfiak ünnepelnek, de csak egy napig fontos nekik, hogy valamit csinálnak, visznek mondjuk egy virágot, de más nem történik” – nyilatkozta az egyik férfi résztvevő, aki szerint „akkor lesz igazi a nőnap, ha az, ami ma Magyarországon van, megváltozik. Ezeket az akciókat a nők csinálják a legjobban, és a férfiaknak utánuk kellene menniük.”

Nagyjából negyed 3 magasságában az utolsó kórus is befejezte a műsorát, ám nem ők voltak az utolsó fellépők. A jelenlévők egy egységes kórussá álltak össze, majd egy szintetizátor, egy dob és egy rátermett karmester segítségével, ha létszámban nem is, de a hangjukkal teljesen megtöltötték a teret. Felcsendült a Tavaszi szél jól ismert dallama, és attól kezdve dalról-dalra egyre felszabadultabban szólt mindenki hangja. A csillogó szempárakból mindenesetre úgy látszott, hogy egy pillanatra sem feledkezett meg senki arról, milyen céllal gyűltek össze énekelni.

A szervezők által megfogalmazott hatpontos nyilatkozat a nők jogairól itt olvasható: https://www.facebook.com/events/1247462194004967

Fotók: @ Gyarmati Zsuzsi