Kaffka Margit: Színek és évek – felolvasás, 5. rész

Miklusicsák Aliz személyes ajánlója

Mielőtt elkezdtem a felolvasást, tudtam, hogy lesznek időszakok, hetek, amikor nehezebben fogok tudni közel kerülni a szöveghez. Leginkább fizikailag, hiszen a napi munka, gyerekek, esetleg betegeskedések megnehezíthetik ennek az intimitásnak a létrejöttét. Ezen a héten meg is történt. A magammal kötött egyezség, az ígéret ereje viszont nem hagyott nyugodni. Minden nehézség ellenére élvezem és vágyom a felolvasást. Tudom, hogy Kaffka kihangosított gondolatai az utóbbi hetekben fontos részei lettek rendszertelen életemnek, és sajátos diszlexiámban is érzem a fejlődést. Önterápia ez nekem.

Sokszor arra gondolok, hogy én csak olvasok, de milyen nehéz lehetett Kaffkának az alkotás időszakában. Ötéves gyerekkel, frissen elváltan, tanári munka mellett kezdte el a regényt folytatásokban közölni a Vasárnapi újságban, 1911. július 16-tól december 31-ig. Nemhiába mondta azt Móricznak egy találkozásuk alkalmával, hogy dolgozik az új regényén, de lassan, nagyon lassan halad. Talán lehet, hogy éppen ezek a nehézségek adták meg a szöveg hűvös, nyugodt, mégis hömpölygős, lírai dinamikáját?

Az első kritika éppen Móricz Zsigmondtól érkezett 1912 elején, a Nyugat hasábjain:

„Soha még senkinél nem éreztem, hogy a regény objektivitásának dongáit ilyen erős líra feszítse. Mint az újbor, forr és pezseg ez a líra és néha szinte kábít a belőle kiáradó szénsav. Minden írás, ami művész tollából ömlik: vallomás, de ez az írónő túláradó őszinteséggel él át minden gyötrelmet és kínt és kevés kis örömet, ami életében közvetve, vagy közvetlenül belecsapott szíve húrjaiba.”

Hallgassátok meg az ötödik részt és ha tetszik, iratkozzatok fel a youtube csatornánkra!