Kaffka Margit: Színek és évek, felolvasás 17-18. rész

A ma esti részt Aliz és családjának egyik régi barátja, Rutkai Bori ajánlja, saját kérésére most mesefelelős minőségében. 

Az úgy volt, hogy Aliz küldött nekem a kislányáról egy szuper videót, amin Iza gitározik és énekel, négyéves bohóc leányka vicces műsorszáma… Közben elkezdtünk csetelgetni, és kiderült, hogy Aliz eltörte a lábát. Odakattintottam a fb-oldalára, hogy lássam, mit írt erről – akkor találtam rá a Kaffka-felolvasásra. A konyhában éppen vacsorához készültem, és gondoltam, hát ez príma lesz, mindig is imádtam a rádiójátékokat.

Megdöbbentően besűvített az atmoszféra az első hangoktól kezdve. Filmszerű élességgel, pontossággal rajzolódtak elém a terek, szereplők, események. Aliz hangjában megvan az a gazdagság, ami nélkül nem tudom elképzelni a színészetet. 1988 körül, amikor 15-16 éves voltam, nagyon sokat jártam színházba, főleg a Katonába, volt, amit többször is megnéztem, igazi rajongó voltam. Aztán jöttek a fiatal színészek, akik akkor pár évvel voltak nálam idősebbek, és kezdtem úgy hallani, hogy nem elég gazdag az orgánumuk. Ez így csúnya általánosítás a részemről, de ezt a hiányosságot azóta is érzékelem… ritkán ütött szíven egy hang, pedig igazán jólesett volna. Sokszor gondoltam, hogy ez személyiség és kulturáltság kérdése. A régi vagy „régebbi” színészeknek vajon miért volt sokkal karakteresebb, gazdagabb, színesebb orgánuma? Érzékeny lelkiségre, egyéni szellemiségre vágyakoztam, ha egy hangot hallottam. Mint képzetlen, de gyakorló énekes, magammal szemben is ez az elvárásom, és sokat dolgozom azon, hogy a lemezeinken megjelenjen ez a hangokba kódolt érzelmi-gondolati gazdagság, varázs. Ezért volt első pillanattól fogva fantasztikus hallgatni Aliz interpretációját, hangja bevitt a szöveg magjába, és valóban körém festette a színeket és éveket.

Bevallom, nem olvastam a könyvet, így a folytatásos forma mindig új izgalmakat hozott, mintha egy modern sorozatot néznék-hallgatnék. Közben utánanéztem Kaffka Margit életének, és megdöbbentem, hogy 38 évesen halt meg, és 32 évesen írta ezt a regényt, melynek főhősnője 50 évesen emlékszik vissza az életére. Ez az írói zsonglőrmutatvány bámulatot keltett bennem, és azonosulásaim kanyarogtak az írónő és a főhősnő között.

Vicces volt, hogy legtöbbször nőinek nevezett munkák végzése közben hallgattam a részeket.

Például a legtöbb epizódot nagytakarítás során. Velem párhuzamosan a főhősnő is takarított, és én kezdtem az ő pedáns perfekcionista stílusát átvenni. Írtam is Aliznak: lassan magdai minőségben takarítok.

A szecessziós hangulat, amit Aliz hangja olyan szépen körbeindáz, nagyon tetszetős. Néha el is viszi a drámáról a hangsúlyt a virágszerű nyelvi burjánzás. Holott a regényben dübörögnek a sorsdinamikák, általunk is átélt kálváriák, párkapcsolati huzavonák, amik nem sokat változtak a nők és férfiak együttes történelmében. Mindig a legtragikomikusabb felismerés, hogy mennyire szűkösek a „párkáp” sztereotipikus vagy sorsszerű lehetőségei. Persze ez a közös élmény-, fájdalom- és örömmező az, ami a regényt „keringésközelbe” hozza, és minduntalan eszünkbe juttatja saját emlékeinket, párhuzamainkat, Magda-Alizt hallgatva.

A sorozatnak még nincs vége… így ez a kis írás is hadd maradjon befejezetlen. Hallgassátok szeretettel, mossátok át vele magatokat. Köszi, Aliz, ezt a szép hangutazást!

Kaffka Margit Színek és évek c. regénye felolvasásának többi részét itt hallgathatod: Dajer hangjáték

Hallgassátok a tizenhetedik – tizennyolcadik részt, és ha tetszik, iratkozzatok fel a Youtube-, podcast– vagy Spotify– csatornánkra!