Még januárban jött a hír, hogy Lengyelországban, vallási érzékenység megsértése miatt, bíróság elé állítanak három aktivista nőt, akik az LMBTQ mozgalmat szimbolizáló, szivárványglóriás Máriát és Jézust ábrázoló plakátokat ragasztottak ki. Később a bíróság felmentette ezeket a nőket, majd még mindig a lengyel eset kapcsán, Sárosi Péter történész, a Jogriporter Alapítvány elnöke, a PendulumBlog szerzője márciusban megírta nekünk, hogy értelmezésében ki és miért érezhet provokációt. Azóta itthon megszületett a szégyenletes „pedofiltörvény” és beindult az LMBTQ emberekkel szembeni kormányzati gyűlöletkampány, amelytől a dajer.hu szerkesztősége a leghatározottabban elhatárolódik. Üdvözöljük a Pride-ot és a szombati budapesti felvonulás előtt idézzük fel a szivárványos Mária történetét!
„Ha keresztény vagy, még ha nincsen is problémád a melegekkel (csak azért, mert melegek), akkor is úgy érezheted, hogy ez a kép provokáció,” kommentálta egy ismerősöm, amikor a Elzbieta Podlesna lengyel pszichológus és nőjogi aktivista szivárványglóriás Máriát ábrázoló képéről posztoltam a Facebookon. Hamarosan parázs vita alakult ki a posztom alatt, és megindult az ilyen, ideológiailag megosztó témáknál szokásos adok-kapok. De sajnos ezek a viták ritkán alkalmasak a valódi érvek higgadt ütköztetésére. Ebben az írásban erre teszek kísérletet. Nem a szólásszabadság szempontjából vizsgálom meg ezt az ügyet, inkább egy új látószögből szeretném megvilágítani, hogy vajon tényleg sértő-e szivárványos glóriával ábrázolni Máriát és Jézust.
Ez a kép ugyanis valóban provokáció. De egyáltalán nem az egyszerű katolikus hívő hitét kívánja megsérteni, vagy vallását kigúnyolni. Azt akarja kiprovokálni, hogy egy olyan más látószögből lássuk a kereszténység társadalmi üzenetét, ami talán nem egyezik az egyház jelenlegi tanításával, de nagyon is egyezik az evangéliumi tanítással.
Az alapvető kérdés ugyanis ez: miért is találják sértőnek ezt a képet azok, akik felháborodnak rajta? Azért, mert a szivárvány az LMBTQ mozgalom szimbóluma, ami egy profán, szexualizált kontextusba helyezi a szentséget – válaszolja erre valószínűleg az ellenzők többsége. Már aki nem csak zsigeri szinten érzi a blaszfémiát, hanem esetleg szavakba is tudja foglalni azt. És hozzáteheti, hogy ő nem gyűlöli azt, aki meleg. Neki csak azzal van problémája, hogy a saját szexuális orientációjukat belekeverik abba, ami szakrális.
Először is, kezdjük magával a szimbólummal. Azt valószínűleg a felháborodók is elismerik, hogy a szivárvány eredetileg a zsidó-kereszténység szimbóluma volt. Az Özönvíz után Isten szivárványt küldött az égre, hogy az ember és Isten közötti szövetségnek emléket állítson. A szivárvány a remény szimbóluma. A reményé, hogy bűnös és gyarló mivolta ellenére az Isten felemeli magához az embert és kegyelmet ad neki.
Azt már kevesebben tudják, hogy az Úr fejét övező szivárványos glória is megjelenik a Bibliában, mégpedig Ezékiel látomásaiban. „A körülötte levő fényözön olyannak látszott, mint a szivárvány, amely a felhőkön szokott lenni esős napon. Ilyen volt az Úr dicsőségének a látványa.” (Ezékiel 1:28) A szivárvány színeiben pompázó glória tehát bibliai alapokkal rendelkezik. Mi több, a szivárvány a katolikus egyház tantóinak és szentjeinek a szövegeiben gyakran feltűnik, mint éppen Mária szimbóluma.
Aki nem hiszi, olvassa csak el Mihályfi Ákos cisztercita szerzetes 1890-ben írott Szűz Mária az Ószövetségben című könyvét. Ebben leírja, hogy „a szép szivárványban látják a szentatyák s főleg a középkori egyházi tudósok s írók a Boldogságos Szűz Mária előképét.” Hiszen „a szivárvány az égen folyton emlékezteti magát Istent a Noénak tett ünnepélyes ígéretére, hogy a Boldogságos Szűzanya, Mária is ilyen szivárvány ott az isteni trón előtt, folyton figyelmeztetve Istent irgalmára, ünnepélyes ígéretére.”
Na jó, fortyanhatnak fel erre az ellenzők, de ez a lengyel nő, és úgy általában az LMBTQ mozgalom, a saját önző paráznaságukra büszkék, és ennek szimbólumává tették a szivárványt. És nem ilyen bibliai értelemben használják.
Nos, ez is tévedés. Gilbert Barker, aki a 70-es években megtervezte az LMBT mozgalom szivárvány-zászlóját, maga is a Bibliából nyert ihletet. Korábban a melegjogi mozgalom a rózsaszín háromszöget használta, amivel a nácik megbélyegezték a homoszexuálisnak minősített embereket. Barker azonban valami új, pozitívabb üzenetet hordozó jelképet keresett. És így esett a választása a szivárvány szimbólumára. Amit egyáltalán nem a szexuális promiszkuitás jelképeként, hanem igenis annak bibliai értelmében használt. Mert nem csak a mozgalom sokféleségét fejezi ki, hanem a reményt, hogy a társadalom egyik legmegvetettebb, leggyűlöltebb csoportjának emberi méltóságát is elismeri majd a többség.
Ezt a mozgalmat nem lehet leredukálni a szexre. Akik „a négy fal közé” száműznék a melegeket, belegondolnak abba, hogy egy párkapcsolat mennyivel több, mint a puszta szex? Hogy ők, ha heteroszexuális párkapcsolatban élnek, hány ezernyi módon éreznek késztetés arra, hogy a kapcsolatukat büszkén közöljék a külvilággal? Hogy mennyire ezer szálon része a mindennapjaiknak a szexuális orientációjuk kifejezése? Az elfogadás jóval többről szól, mintsem egy önző vágyról, hogy egy ember a saját szexualitását tolakodó módon mások orra alá dörgölje.
És igen: elfogadást kérni radikális és provokatív dolog. De vajon volt-e radikálisabb és provokatívabb Jézusnál, aki az írott és íratlan hagyományokat betű szerint értelmező hívőket megbotránkoztatva szolidaritást vállalt az akkori társadalom legelutasítottabb kisebbségi csoportjaival? Aki nem főpapok, nem is farizeusok, hanem a kiátkozottak társaságát kereste? Aki azt tanította, hogy az dobja rájuk az első követ, aki bűntelen? Vajon volt-e az ókori római birodalomban olyan vallás, ami jobban provokálta volna a hatalmasságokat, mint a rabszolgáknak, a kirekesztetteknek vigaszt és reményt nyújtó kereszténység?
A keresztény szimbolika provokatív újraértelmezése az elnyomottak és kirekesztettek perspektívájából nem új dolog. 1531-ben, 10 évvel azután, hogy a spanyolok meghódították Mexikót, egy egyszerű őslakos földműves látomásában megjelent a Szűzanya – méghozzá egy sötét bőrű, azték nyelven beszélő asszony formájában. És olyan tisztelettel beszélt vele, mint egy herceggel. A konzervatív spanyol katolikus szemében ez hatalmas botrány volt: még hogy Krisztus anyja, mint „primitív” indián asszony? Az egyház szentségtörést kiáltott. A Guadalpe-i Szűzanya idővel az elnyomott őslakosok spanyolok elleni függetlenségi küzdelmének fontos jelképévé vált.
A Tepeyac dombon, ahol először megjelent, ma templom áll, és ennek egyik falfestményén szivárványos glóriával ábrázolják a Szűzanyát. Az LMBTQ művészeknek ez a szivárvány szimbólum többletjelentéssel bír: reményt jelent arra, hogy katolikus hitüket és szexuális orientációjukat összhangba tudják hozni. Saját látomásaikban is megjelenik a Guadalpe-i Szűzanya, például leszbikus nőként. És látomásaikat ők is lefestik. Amikor egyikük, Alma Lopez 2001-ben kiállította a festményeit a Nemzetközi Népművészeti Múzeumban, a múzeum dühös és fenyegető telefonok és levelek sorát kapta. Pedig Alma Lopez maga is hívő katolikusnak vallja magát. Célja nem az, hogy a Szűzanyát káromolja vagy szexualizálja, hanem hogy az üldözött kisebbségek mellett álljon ki.
Podlesna, az 53 éves, kereszténygyűlölettel vádolt lengyel művész sem harcos ateista. Maga is hívőnek vallja magát, bár nem jár templomba. A BBC-nek ezt nyilatkozta: „Senkit sem szabad kirekeszteni a társadalomból. A szexuális orientáció nem bűn. És a Szűzanya megvédené az ilyen embereket a papok és az egyház támadásától, akik azt hiszik, hogy rendben van másokat elítélni.” Ne ítélkezzünk, hogy ne ítéltessünk. Ismerős?
Lehet a művész üzenetével nem egyetérteni, de hazugság tehát azt állítani, hogy a szivárványglóriás Mária kép a „kereszténygyűlölet” megnyilvánulása. Nem csak azért, mert a szivárvány keresztény szimbólum, hanem azért is, mert az üldözött csoportok mellett kiállni mélységesen keresztényi cselekedet.
Sárosi Péter
Tetszett ez az írás?! Ha igen, kövess bennünket a Facebookon és az Instagramon!