A megnyitó teljes szövegét itt olvashatjátok.
Kovács Andrea Kurszán: Perverz derű
Claude Lévi-Strauss – vad gondolkodás
„A vadon ezer és ezer hangja mint halk orgona kíséri – engeszthetetlenül…” – írja Kurszán egy képén. A töredékesen, de roppant érzékien illesztett szöveg olvasása közben egyik kedvenc tudósom, a francia Claude Lévi-Strauss etnológus jutott eszembe. Lévi-Strauss kíméletlenül hosszú életet élt: 2009-ben halt meg, 101 évesen. Végig élte a 20. századot, amely a kulturális antropológia, a folyton változó kortárs művészet és a múzeumok világában is a legváltozatosabb időszak: a legforróbb vitákat és a legradikálisabb fordulatokat hozta. Persze nyilván elfogult vagyok: hiszen az antropológia a tudományom, a 20. század pedig a századom. A kortárs művészetről nem is beszélve. De miért is jutott eszembe a francia etnológus?
1955-ben jelent meg franciául a Szomorú trópusok (Tristes tropiques) című könyve, amely – azon túl, hogy gyönyörű cím – egy nagyon különös, elmosódó műfajú könyv: tudományos monográfia, útikönyv, személyes hangú vallomás, szellemi önéletrajz. Beszámoló élete korai időszakáról, amikor a pszichoanalízis hatott a gondolkodására, leírás brazíliai utazásáról, életéről az őslakos indiánok között, és vallomás arról, miként találkozott a buddhizmussal. Tehát nem egy tipikus etnográfia. Ebben írja le először a „vad gondolkodás” fogalmát – amelyről ma egyre inkább azt gondolom, hogy az egyik leg-punkabb tudományos megközelítés. És nemcsak azért, mert van benne vadság, hanem azért, mert tulajdonképpen létrehozza a vadság köznapitól eltérő, kulturális és intellektuális jelentését.
A „vad gondolkodás” a nem európai, „törzsi”, őslakos társadalmak sajátja: a megismerés egy formája. Például, ahogy az indiánok a természetből, a társadalomból és saját személyes világukból építenek valóságmodellt. Vagy „a vadon ezer meg ezer hangja” – ahogy Kurszán írja. Mások számára az etnográfus teszi láthatóvá ezt a világot. Kurszánét meg ő maga. Melyek olyanok, mint egy kaleidoszkóp: egyfelől sokszínűek, másfelől újrarendezhetők. Lévi-Strauss esetében azért fontos ez a megközelítés, mert nem rendezi hierarchikus viszonyba a kultúrákat: hanem a gondolkodásmódok közötti radikális eltéréseket hangsúlyozza és demokratizálja. Ahogy Kurszán is egybesimít hatvanas évekbeli pornómagazinból származó női testeket lakásrészletekkel, arcokkal, virágokkal, hegyekkel és folyókkal. És ebben a „vad gondolkodás” világmodellben nyer értelmet a bricolage fogalma is – barkácsolás, fabrikálás értelemben. A bricolage azonban nemcsak egy eszközökkel végrehajtott gyakorlat, hanem kulturális kreativitás is. Tulajdonképpen egyfajta avantgárd alkotási módszer – Lévi-Straussra nagy hatással volt az avantgarde gondolkodás –, amely tárgyakat, eszközöket, anyagokat, gondolatokat, érzéseket illeszt úgy, hogy a részletek és az egész is új értelmet nyer. És a hiányt is ki tudja tölteni kreativitással. Akárcsak Kurszán.
A „vad gondolkodás” és a bricolage azonban veszélyes fogalmak is lehetnek: azt sugallják, hogy a gondolkodásnak van egy „nem vad” útja, a kreativitásnak pedig van barkácsoláson túli professzionális formája. Holott Lévi-Strauss épp az összehasonlítás értelmetlensége, a kultúrák és a művészet relativitása mellett érvel. Ahogy én is szeretném ezt tenni Kurszán képeivel kapcsolatban.
Mert hiába mondja el újra és újra, hogy ő nem művész, hogy a kollázshoz nem kell mesterségbeli tudás, hogy bárki számára hozzáférhető technika, én mégis inkább amellett érvelnék – a lévi-straussi értelemben –, hogy az alkotói világában olyan saját valóságmodellt épít, amelyben összeér a vad gondolkodás és a bricolage. És mint az antropológiában: fontos a test, a szexualitás, az elveszett méltóság újra megtalálása, az érzékiség, a rejtett gesztusok, a tekintet, a mozdulat, a haj és a szőr. Minderre tekinthetünk úgy, mint: Kurszáni táj. Amelyben a kép korábbi képek és szövegek meghökkentő részleteinek átértelmezésével és illesztésével jön létre. Ezt keretezi a Kurszáni szövegvilág – a szodé. Ami ugyancsak egy elmosódott műfaj, feszültségekkel és érzelmekkel teli szövegkörnyezet. Változó lépték, szokatlan kapcsolatok, visszaadott méltóság, kendőzetlen nyitottság, elnagyoltság és részletesség. Felemelt fej, elegendő élet, folytatódó vonalak, összefonódó emberek és tárgyak, gyöngysor, gyűrű, tűsarkú, nyakék, rekamié, textil, kecskefej és mindenhol szemek. Mégis bárhol elférhet még egy tekintet, és bárhol elférhet még egy gondolat.
„Nem csoda, hogy a jaguárt még nem sikerült senkinek sem megszelidítenie.”
Mindenki kereshet magának kedvenc képek, részletet és mondatot!
A Perverz derűt mindenesetre megnyitom!
Frazon Zsófia
A kiállítás 06.28-ig látogatható előre egyeztetett időpontban: 0630 938 3027
Ady25 Galéria és Kiállítótér (1022 Budapest, Ady Endre utca 25.)